日出

                                                                          

                                               

SZEMÉLYEK

 

CHEN BAILU, a *** Hotelben lakó nő, huszonhárom éves

 

FANG DASHENG, Chen Bailu hajdani „barátja”, huszonöt éves

 

ZHANG QIAOZHI, külföldön tanult férfi, harmincegy éves

 

WANG FUSHENG, inas a *** Hotelben

 

PAN YUETING, a Dafeng Bank igazgatója, ötvennégy éves

 

GU BA ASSZONY (GU BA), gazdag özvegyasszony, negyvennégy éves

 

LI SHIQING, a Dafeng Bank titkára, negyvenkét éves

 

LI ASSZONY, a felesége, harmincnégy éves

 

HUANG XINGSAN, jelentéktelen írnok a Dafeng Bankban

 

FEKETE SAN, bandita, Kis Csöppség „nevelőapja”

 

HU SI, naplopó selyemfiú, huszonhét éves

 

KIS CSÖPPSÉG, nemrégiben a nagyvárosba került kislány, tizenöt-tizenhat év körül

 

CUI XI, idős prostituált, harminc év körül

 

XIAO SHUNZI, segéd a Kincses Harmónia bordélyházban

 

ÚJSÁGÁRUS, egy néma

 

IDŐ ÉS HELY

 

ELSŐ FELVONÁS Kora tavaszi nap, hajnali fél hat. A *** Hotel egyik lakosztályának fényűző nappalija

 

MÁSODIK FELVONÁS Aznap este öt óra; ugyanott

 

HARMADIK FELVONÁS Egy héttel később, éjjel fél tizenkettő. Egy harmadosztályú bordélyban

 

NEGYEDIK FELVONÁS A harmadik felvonás cselekményének másnapján, hajnal négy óra körül. A szín, mint az első felvonásban

 

ElSŐ FELVONÁS

 

*** Hotel, Chen Bailu második emeleti lakosztályának nappalija. A középső ajtó a folyosóra nyílik, a jobb oldali a hálószobába, a bal oldali a társalgóba vezet. Hátul egy sor franciaablak. Az ablakokon túl újabb és újabb magas épületek emelkednek, elzárják a fény útját, a nappali igen sötét. Csupán a reggel beszűrődő, halvány napsugártól lesz itt némi világosság, azután már egész nap nem látni semmi természetes fényt.

A berendezés igen impozáns, a hátulsó fal közepén egy ezüstösen csillogó óra lóg, éppen fél hatot mutat. Hamarosan oszlik az éjszakai homály.

Mikor a függöny felgördül, csak a pamlag melletti olvasólámpa vet maga körül világot. Az ablakon a sárga függönyt összehúzták.

A folyosóról lassú léptek zaja hallatszik, nyikorogva kinyílik a középső ajtó. Chen Bailu belép, meggyújtja a csillárt, a szoba egyszerre kivilágosodik. Rendkívül ízléses estélyi ruhát visel, a színe visszafogott, elegáns. Gazdagon redőzött szoknyájának uszálya, miközben maga után húzza a padlón, olyannak tűnik, mintha felhő lenne. Hollófekete hajába piros virágot tűzött, füle mellett bodor hajfürt. Szeme tiszta, pillantása igéző, ám szája szegletében örökösen kis gúnyos mosoly bujkál. Tekintete gyakran fásultnak látszik. Szereti, de gyűlöli is az életet, emellett bizonyos abban, hogy immár megszokott életmódja kegyetlen bilincsbe verte. Régebben ugyan megkísérelt menekülni, de úgy járt, mint a mesében az aranykalickában élő madárka, amelyik elfeledte miként kell a végtelen égben repkedni, és végül kénytelen-kelletlen visszatért utálatos börtönébe, bármennyire nem kívánt ott tovább élni. Fáradt léptekkel jön be, ásít, jobb kezét szája elé emeli.

 

CHEN BAILU (előresétál néhány lépést, majd visszafordul az ajtó felé)

Bújj be! (Ledobja bőr kézitáskáját, és a puha pamlagra dől. Minden teketória nélkül leveti ezüstszínű, magassarkú cipőjét, hogy lazítson egy csöppet.) Nocsak! (A másik ember nem követte őt, ezért visszabújik cipőjébe és sebesen feláll; mosolyogva szól az ajtó irányába.) No! Miért nem jössz már be?

 

És valóban, belép egy férfi. Fang Dashengnek hívják, 25-26 év körül lehet. Arca sápadt, szemöldökét összevonja. Viseltes, nyugati szabású ruha van rajta. Nem tudni, hogy a fáradtság vagy az utálkozás miatt, szótlanul megáll az ajtóban, közben befelé bámul. Bailu meredten figyeli meglepett és zavart arckifejezését.

 

CHEN BAILU

Kerülj már beljebb! Mitől félsz?

 

FANG DASHENG (hűvösen)

Semmitől! (Hirtelen aggodalommal.) Ugye, nincs itt senki?

 

CHEN BAILU (körbetekint; szándékkal)

Ki tudja? (Rámered.) Valószínűleg nincs!

 

FANG DASHENG (émelyegve)

Igazán kibírhatatlan. Mindenütt emberek.

 

CHEN BAILU (bosszantani akarja Dashenget, többek között természetesen azért, mert elkedvetleníti a viselkedése)

És baj az, ha más is van itt? Ilyen helyen lakom, és még féljek az emberektől?

 

FANG DASHENG (Bailura pislant, majd körbekémlel)

Szóval, az utóbbi években egy ilyesféle helyen élsz!

 

CHEN BAILU (kihívóan)

Mi az, talán nem tetszik?

 

FANG DASHENG (elnyújtott hangon)

Hmm… (Kényszeredetten.) Tetszik, tetszik!

 

CHEN BAILU (Dasheng zavarát látva elmosolyodik)

Miért nem veszed le a kabátod?

 

FANG DASHENG (enyhén feszengve)

Nincs itt egy kicsit hideg?

 

CHEN BAILU

Hideg? Nekem nagyon melegem van.

 

FANG DASHENG (elkerüli a tekintetét)

Nézd csak meg, talán nem zártad be rendesen az ablakot.

 

CHEN BAILU (fejét rázza)

Á, nem hiszem! (Az ablakhoz megy, és elhúzza a függönyt.) Tessék, teljesen be van csukva. (Az ablakot nézi; meglepett örömmel.) Hé, figyeld! Gyere, gyorsan nézd meg!

 

FANG DASHENG (odasiet)

Mit?

 

CHEN BAILU (végighúzza ujját az ablaküvegen)

Ide süss, jégvirág! Jégvirág! Nahát, megjött a tavasz, és még van jégvirág!

 

FANG DASHENG (tanácstalanul)

Ühüm, furcsa.

 

CHEN BAILU (lelkesen)

Imádom a jégvirágot! Emlékszel, hogy kiskoromban is mennyire szerettem? Nézd, milyen szép, mennyire gyönyörű! (Hirtelen az ablakra mutat; mint egy gyerek.) Figyeld, figyeld… Ez itt hasonlít rám?

 

FANG DASHENG

Hogyan? Kicsoda?

 

CHEN BAILU (odabök)

A jégvirág az ablakon, itt, ezen a részen. (Dasheng rossz helyre néz.) Nem, ezen a részen. Nézd, hát ez nem két szem?! Ez a kiálló az orr, a bemélyedés a száj, a haj pedig itt van. (Összecsapja a tenyerét.) Figyeld a haját, egészen olyan, mint az enyém!

 

FANG DASHENG

Nem látom.

 

CHEN BAILU (kedveszegetten)

Micsoda alak! Ugyanolyan fafejű vagy, mint azelőtt, egyszerűen nem lehet mit kezdeni veled.

 

FANG DASHENG

Tényleg? (Halványan elmosolyodik.) Ma egész este figyeltelek, és te meg csak most hasonlítottál a régebbi önmagadhoz.

 

CHEN BAILU

Ezt hogy érted?

 

FANG DASHENG (arca felderül)

Volt benned valami a régi kislányból.

 

CHEN BAILU (előbbi lelkesedése köddé lesz; sóhajt)

Dasheng, akkoriban én egy boldog kislány voltam?

 

FANG DASHENG (átérzi Bailu lelkiállapotát; bátorítva)

Csak bele kell egyezned, hogy elgyere velem innét, és ugyanolyan boldog meg szabad lehetsz, mint azelőtt.

 

CHEN BAILU (a fejét csóválja; mint aki sok mindent átélt)

Ah, hol van szabadság?!

 

FANG DASHENG

Te... (Miután rápislant, nem kívánja tovább folytatni. Fel-alá járkál, majd megáll és körbetekint.)

 

CHEN BAILU (újra a megszokott egykedvűséggel)

Már megint mit nézel?

 

FANG DASHENG (elmosolyodik)

A lakhelyedet. Rettenetesen előkelő.

 

CHEN BAILU (elérti a célzást, ám szükségtelennek tartja, hogy magyarázkodjon. Lába mellől könnyed mozdulattal felemel egy díszpárnát, és a pamlagra dobja; közönyösen)

El lehet itt éldegélni, és kész. (Önkéntelenül ásít egyet.) Elfáradtál?

 

FANG DASHENG

Nem igazán. Az előbb, amíg te a többiekkel táncoltál, én végig ültem.

 

CHEN BAILU

És te miért nem szórakoztál velünk?

 

FANG DASHENG (hűvösen)

Nem tudok táncolni. A barátaid egytől egyig úgy néztek ki, mint akik megháborodtak.

 

CHEN BAILU (mesterkélt mosollyal)

Úgy van, megháborodtak! Én bizony nap nap után ilyen életet élek. (Távolban kakaskukorékolás.) Már a kakas is kukorékolt.

 

FANG DASHENG

Különös, hogy lehet ilyen helyen kakasszót hallani?

 

CHEN BAILU

A közelben van egy piac. (Órájára néz, majd felkapja a fejét.) Találd ki, mennyi az idő?

 

FANG DASHENG

Öt körül járhat, mindjárt virrad. A táncteremben öt percenként megnéztem az órát.

 

CHEN BAILU (csúfolódva)

Annyira izgatott voltál?

 

FANG DASHENG (őszintén)

Tudod, hogy már régóta falun élek, az ilyen nyüzsgő és lármás helyeken állandóan türelmetlen leszek.

 

CHEN BAILU (a haját igazgatja)

És most?

 

FANG DASHENG (sóhajt)

Természetesen, most már nyugodtabb vagyok. Úgy gondolom, amennyiben nincs itt más, válthatok veled pár szót.

 

CHEN BAILU

De hát (szája elé tartja kezét, ásít és fáradtan nyújtózkodik) hamarosan világosodik. (Hirtelen.) No, de hogyhogy nem ülsz le?

 

FANG DASHENG (szertartásosan)

Hiszen te sem foglaltál helyet.

 

CHEN BAILU (felnevet, kivillan szabályos és hófehér fogsora)

Milyen vaskalapos vagy! A barátaim, ha idejönnek, nem szokták megvárni, hogy hellyel kínáljam őket. (Elé lép, finoman a pamlagra tolja.) Csüccs! (Cigarettatárcát vesz elő.) Rágyújtasz?

 

FANG DASHENG (rápislant)

Az előbb már említettem, hogy nem dohányzom.

 

CHEN BAILU (jókedvűn csipkelődik)

Igazán rendes ember vagy! (Gyakorlottan rágyújt, elégedetten kifújja a halványkék dohányfüstöt.)

 

FANG DASHENG (Bailut figyeli, akaratlan felsóhajt)

Tényleg nem számítottam rá, Zhujun¹, hogy egyszerre csak így meg…

 

CHEN BAILU (lerakja a cigarettát)

Minek hívtál?

 

FANG DASHENG (megdöbben)

Hát már a nevedet sem vagy hajlandó hallani?

 

CHEN BAILU

Zhujun, Zhujun… Hány éve nem szólítottak így!

 

FANG DASHENG (elkeseredve)

Zhujun, ahogy most elnézlek, nem tudod, hogy a szívem, ott belül a szívem mennyire…

 

Ebben a pillanatban a jobb oldali hálószobából egy férfi dülöngél ki. Frakkot visel, melynek keményített gallérja felfelé mered. A frakk egyik ujjába nem bújt bele, így az ide-oda lengedezik. Bailu és Dasheng egyszerre fordulnak hátra, a váratlan vendég teljesen közönyösen áll az ajtó előtt. Karját magasra emelve az ajtófélfának támaszkodik, orra hegyén platina-keretes szemüveg. Fölényes pillantásokkal méregeti őket a pápaszeme fölül. Ő nem más, mint Zhang Qiaozhi.

 

CHEN BAILU (megrökönyödik)

Georgy!

 

ZHANG QIAOZHI (int a kezével)

Pszt! (Halkan.)Mi a szösz? (Dashengre mutat, bizalmasan Bailu felé fordul.) Bailu, ki ez a fickó?

 

FANG DASHENG (bosszankodik)

Ki ez, Zhujun?

 

ZHANG QIAOZHI

Zhujun? Mellétrafáltál, Bailunak hívják. Ő itt a legnépszerűbb, a legdivatosabb ember. Ő az én, hmm... az én istennőm!

 

CHEN BAILU (kétségbeesve)

Te részeg vagy!

 

ZHANG QIAOZHI (magára mutat)

Én? (Fejét rázza.) Dehogy vagyok részeg! (Bizonytalan mozdulattal Bailura mutat.) Az te vagy! (Dashengre bök.) Igen, te! Nézz már magadra, keresztbe áll a szemed, te teljesen hülyére ittad magad! Én… én nem is bírom ezt tovább nézni!

 

FANG DASHENG

Zhujun, mi folyik itt?

 

CHEN BAILU (Qiaozhihez)

Minek jöttél ide?

 

ZHANG QIAOZHI (az italtól kábán)

Öh-m, elfáradtam, aludni akartam… (Villámgyorsan talál egy mentséget.) Hű! De hát ti is ide jöttetek!

 

CHEN BAILU

Ez itt az én lakásom, még szép, hogy ide jöttem vissza!

 

ZHANG QIAOZHI (kételkedve)

A te lakásod?

 

CHEN BAILU

Bementél a hálószobámba; hogy képzelted ezt?

 

ZHANG QIAOZHI

Mi van? (Még kevésbé hisz neki.) Bementem a hálószobádba? Nem igaz, nem, (fejét ingatja) nem mentem be. (Homlokára üt.) Megpróbálom átgondolni… (Tűnődő ábrázattal felfelé mered.)

 

CHEN BAILU (nem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen; Dashengre pillant)

Még át akarja gondolni!

 

ZHANG QIAOZHI (karjával int)

Csigavér, várjatok, nem kell idegeskedni! Engedjétek, hogy szépen, nyugodtan átgondoljam. (Csak homályosan emlékszik, maga elé motyog.) Aztán ittam, utána minden elkezdett forogni, megint ittam, minden forgott, körbe és körbe… később… beszálltam a liftbe… (roppant boldogan a homlokára csap) bementem abba a szobába… hányingerem volt, rázuhantam az ágyra… (Fejére üt, a rendes hangerővel folytatja.) Igen, így van! Hát persze, most meg kijöttem!

 

CHEN BAILU (élesen)

Akkor most innét is tűnj el!

 

ZHANG QIAOZHI

Csitt! (Kiáltva.) A fene egye meg, megint hánynom kell! (Szája elé emeli a kezét.) Ó, pardon! Bocsánat!… Elnézést!… Viszlát!… Good night! Good night!² (Kezét sietve szájára tapasztja, majd szapora léptekkel kizuhan az ajtón.)

 

FANG DASHENG (undorodva)

Ki volt ez az alak?

 

CHEN BAILU (sóhajt)

A helyi díszpéldány. Mókásnak találtad?

 

FANG DASHENG

Nem értem, hogy miért tartasz kapcsolatot egy ilyen huligánnal?

 

CHEN BAILU (felcsippenti a cigarettát)

Érdekel? Ő itt nálunk a legkiválóbb személy. Amerikában diákoskodott, és azt mondta, hogy valamilyen doktori vagy magiszteri címet is szerzett. Az angol neve George. Amerikában George Zhangnak, Kínában pedig Zhang Qiaozhinek hívják. Úgy hallottam, miután hazatért, osztályvezetőként dolgozott néhány helyen, és most már tele van a zsebe pénzzel.

 

FANG DASHENG

És neked ehhez mi közöd?

 

CHEN BAILU (a cigarettáról lerázza a hamut)

Hát nem az imént mondtam? Van egy kis pénze.

 

FANG DASHENG

Ha van pénze…

 

CHEN BAILU (kertelés nélkül)

Akkor természetesen megismerkedhetünk. Mikor még a táncteremben dolgoztam, nagyon szaladgált utánam egy ideig.

 

FANG DASHENG (ráeszmél, hogy az előtte ülő nő már egy másik ember)

Úgy nem csoda, hogy így viselkedett veled!

 

CHEN BAILU

Te egy igazi vidéki, túl komoly ember vagy. Ha tovább maradsz itt néhány napot, majd rájössz, hogy az élet igazából miről szól. Minden férfi olyan, mint ő; miért vagy ennyire korlátolt? Rendben, most már rendben, nincs itt senki. Elmondhatod, amit el akarsz mondani.

 

FANG DASHENG (felriad a töprengésből)

Miről is beszéltem az előbb?

 

CHEN BAILU

Az agyad, mint a szita. (Derűsen.) Hát nem azt mondtad, hogy belül a szívedben van valami? Zhang Qiaozhi úr meg éppen akkor jött be.

 

FANG DASHENG (sóhajt)

Ja igen, a „szívemben”. Én már csak ilyen vagyok, örökösen a szívemben élek. De Zhujun, (nyíltan) ahogy most elnézlek, igazán nem is tudhatod, hogy a szívemben… (Nyikorogva kinyílik az ajtó.)

 

A hotel inasa, Wang Fusheng belép. Rókaképű, modora hízelkedő, alázatos.

 

WANG FUSHENG  (mosolygós arccal)                              

Korán visszajött, Chen kisasszony!

 

CHEN BAILU

Mi dolgod itt?

 

WANG FUSHENG

Az előbb találkozott Zhang úrral.

 

CHEN BAILU

Igen, na és?

 

WANG FUSHENG

Áttámogattam egy másik szobába lefeküdni.

 

CHEN BAILU (bosszankodik)

Oda megy, ahova neki tetszik! Semmi közöm hozzá!

 

WANG FUSHENG

Így igaz, de Zhang úr azt üzeni, szörnyen szégyelli, hogy részegre itta magát, bement a kisasszony szobájába, és leokádta az ágyat…

 

CHEN BAILU

Ah, lehányta az ágyam?

 

WANG FUSHENG

Igen. Chen kisasszony, ne tessék nyugtalankodni, tüstént rendbe teszem. (Bailu feláll, de Fusheng elállja az útját.) Ne menjen be, nehogy rosszul legyen a látványtól.

 

CHEN BAILU

Micsoda fráter, egyenesen… Rendben, eredj!

 

WANG FUSHENG

Jó. (Újból visszafordul.) Ma egész este nem volt itthon, pedig igazán sok vendég érkezett. Li Wu úr, Fang osztályvezető úr és Liu Si úr is itt jártak. Pan igazgató úr háromszor kereste. Még Gu Ba asszony is telefonált, meghívta a kisasszonyt vendégségbe ma estére a villájába.

 

CHEN BAILU

Jól van. Hívd majd fel, és kérd meg, hogy inkább ő jöjjön ide ma délután.

 

WANG FUSHENG

Hu Si úr is szólt, hogy hamarosan meglátogatja önt.

 

CHEN BAILU

Ha jönni akar, akkor hívd csak. Én itt mindenkit szívesen látok.

 

WANG FUSHENG

Aztán a szerkesztőségtől Zhang főszerkesztő úr…

 

CHEN BAILU

Rendben, őt szintén hívd meg, ha ráér ma.

 

WANG FUSHENG

Igaz is, ma este Pan igazgató háromszor kereste, most…

 

CHEN BAILU (türelmetlenül)

Tudom, tudom… Az előbb már említetted.

 

WANG FUSHENG

De, Chen kisasszony, ez az úr…

 

CHEN BAILU

Az unokabátyám.

 

FANG DASHENG (értetlenül)

Az unokabátyád?

 

CHEN BAILU (Fushenghez)

Eredj, tüstént tedd rendbe az ágyamat!

 

Fusheng a hálószoba ajtaján el.

FANG DASHENG

Zhujun, hogy lettél ennyire...

CHEN BAILU (gyorsan és élesen)

Ennyire micsoda?

 

FANG DASHENG (torkára forrasztották a szót)

Ö-ö… Ennyire vendégszerető… Ennyire szívélyes…

 

CHEN BAILU

Talán régebben nem voltam az?

 

FANG DASHENG (nem kívánja egyenesen kimondani)

Ó, nem, nem így értem… Arra gondolok, hogy mintha sokkal nagyvonalúbb…

 

CHEN BAILU (sebesen)

Egyáltalán nem voltam kicsinyes azelőtt sem! Ó, hagyjuk, nem kell ennyire megválogatnod a szavaidat! Tudom, magadban azt gondolod, hogy túlságosan könnyelmű és nemtörődöm vagyok. Talán még arra is gyanakszol, hogy egészen elzüllöttem, így van?

 

FANG DASHENG

Hm… igen. Rengeteget változtál. Nem az az ember vagy, akit régebben ismertem. A beszédmódod, a járásod, a magatartásod és a viselkedésed mind, mind megváltozott. A táncteremben egész este figyeltelek. Már nem az az egyszerű és szeretetre méltó lány vagy, aki azelőtt voltál. Megváltoztál. Csalódott, végtelenül csalódott vagyok miattad.

 

CHEN BAILU

Csalódott?

 

FANG DASHENG (keserű fájdalommal)

Igen, csalódott. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyelmű nő lesz belőled. Sok ezer mérföldnyire innét mindenféle pletykát hallottam, de én nem hittem el ezeket. Arról a lányról, akit a legjobban szerettem, nem akartam elhinni, hogy az emberek szemében egy lyukas garast sem fog érni. Eljöttem, hogy meglátogassalak, és egy ilyen helyen találtalak. Egyedülálló nő vagy, egymagad élsz egy szállodában, és mindenféle kétes alakkal barátkozol. Ez bizony léha és züllött életmód… Hát mi mást mondhatnék?

 

CHEN BAILU (felpattan; szándékosan tüzes indulattal)

Honnan veszed a bátorságot, hogy züllöttnek nevezz?! Miképp merészeled az arcomba vágni, hogy csalódtál bennem?! Milyen kapcsolatban vagyunk mi, hogy így kioktatsz?

 

FANG DASHENG

Természetesen, most már semmilyenben sem.

 

CHEN BAILU (nem csillapodik)

Tán régebben volt valamiféle kapcsolatunk?

 

FANG DASHENG (hebeg-habog)

Ezt így valóban nem lehet mondani. (Lesüti a fejét.) De arra emlékezned kell, hogy nagyon kedveltél, emellett azt is tudod, miért jöttem most ide.

 

CHEN BAILU (kőkeményen)

Miért? Fogalmam sincs!

 

FANG DASHENG

Nem tetszik a viselkedésed, így játszod az ostobát! Minden bizonnyal tisztában vagy azzal, hogy azt akarom, gyere velem vissza.

 

CHEN BAILU (szeme kikerekedik)

Visszamenni? Hova? Világosan tudod, hogy nincs családom.

 

FANG DASHENG

Nem, úgy értettem, hogy vissza hozzám. Családot kéne alapítanod.

 

CHEN BAILU (mint aki egyszerre mindennel tisztába jön)

Ahá, szóval tegnap azért kerestél, hogy összeadj valakivel?

 

FANG DASHENG

Nem házasságot közvetítek, hanem azt szeretném, hogy együtt távozzunk innét. (Vonatjegyeket vesz elő.) Itt vannak a jegyek. Amennyiben beleegyezel, a délelőtt tíz órás vonattal itt hagyhatjuk ezt a helyet.

 

CHEN BAILU

Hadd lám! (Elveszi a jegyeket.) Tényleg kettőt vettél, az egyik retúrjegy, a másik egy irányba érvényes… Ó, ráadásul a hálókocsiba szólnak! (Elmosolyodik.) Igazán figyelmes vagy.

 

FANG DASHENG (izgatottan)

Akkor beleegyezel?

 

CHEN BAILU

Várj csak, előbb kérdezek valamit.

 

FANG DASHENG

Mit?

 

CHEN BAILU (a legnagyobb természetességgel)

Mennyi pénzed van?

 

FANG DASHENG (meglepődik)

Nem értem, mire gondolsz.

 

CHEN BAILU

Nem? Azt kérdezem, hogy el tudsz-e tartani?

 

Fang Dashengnek a döbbenettől elakad a szava.

 

CHEN BAILU

Nos?! Ne nézz így rám! Arra gondolsz, hogy nem kéne ilyet kérdeznem? Azt akarom, hogy eltartsanak, mit nem értesz ezen? Kényelmesen kívánok élni, nem érted? Ha elmegyek hazulról, autóval akarok utazni, a partikon meg rendes ruhákat kell viselnem. Szeretek szórakozni, és ehhez sok, nagyon-nagyon sok pénzt kell elköltenem. Mit lehet ezen nem érteni?

 

FANG DASHENG (fagyosan)

Zhujun, elfelejtetted, hogy te egy írástudó családból származó, tanult kisasszony vagy!

 

CHEN BAILU

És? A társasági élet csillaga vagyok, szerepeltem filmben, és felkapott bértáncosnő is voltam!

 

FANG DASHENG (megvetően)

Úgy tűnik, rettenetesen büszke vagy magadra.

 

CHEN BAILU

Miért ne? Egyedül vágtam neki, sem rokonra, sem barátra nem támaszkodtam. Úgy terveztem, ha sikerül boldogulnom, jó, de ha nem, hát nem. Most pedig, te is láthatod, meglehetősen jól élek. Hát miért ne lennék magamra büszke?

 

FANG DASHENG

De azt hiszed, hogy tisztességes így pénzt keresni?

 

CHEN BAILU

Szerencsétlen mamlasz, pont te tudod, mit hívnak tisztességnek! A környezetemben jó néhány köztiszteletben álló személy található. Megnézheted őket, különféle rangú és rendű emberek, van köztük bankár, gyáros és kishivatalnok is. Ha úgy véled, hogy ők tisztességes szakmát űznek, akkor az én pénzkereseti módszerem még az övékénél is jóval tisztességesebb!

 

FANG DASHENG

Viszont, ahogy te…

 

CHEN BAILU

Mi a bajod velem? Soha nem ártottam szándékosan senkinek, és nem vettem ki más szájából a kenyeret. Ugyanúgy szeretem a pénzt, mint ők, és én is pénzt akarok keresni. Csakhogy én a pénzért a legdrágább kincsemet áldozom fel, nem pedig azon mesterkedem, hogy átvágjam vagy megraboljam a többieket. Mivel feláldoztam önmagam, mások hajlandóak gondoskodni rólam. A leginkább szánalomra méltó női munkát végzem a férfiaknak, így hát élvezem a nőt megillető jogokat!

 

FANG DASHENG (Bailu villámló tekintetét figyeli)

De nincs szükséged igazi érzelmekre, igazi szerelemre?

 

CHEN BAILU (kissé elkeseredve)

Szerelem? Mi az a szerelem? Egy ilyen tacskóval nem beszélek erről!

 

FANG DASHENG

Zhujun, úgy látom, félig-meddig már belepusztultál a néhány éves ittlétbe. De eljöttem, és képtelen vagyok tovább nézni, hogy ezt folytasd. Mindenképpen jó útra akarlak téríteni, azt akarom…

 

CHEN BAILU (nem tudja visszatartani a nevetést)

Micsoda? Jó útra akarsz téríteni?

 

FANG DASHENG

Nincs kedvem most veled többet vitázni. Tudom, ostoba tökfilkónak tartasz, a világ végéről idesiettem, aztán meg összehordtam hetet-havat. Ennek ellenére hajlandó vagyok még egyszer megkérni téged; bízom benne, hogy mégiscsak eljössz velem innét. Légy szíves, alaposan gondold át, az lenne a legjobb, ha huszonnégy órán belül adnál egy megnyugtató választ.

 

CHEN BAILU (riadalmat színlel)

Jóságos ég, huszonnégy órán belül! És ha a határidőd leteltével a válaszom nem fog megfelelni, akkor… akkor mi lesz?

 

FANG DASHENG (keserűen)

Úgy… úgy itt hagylak és elmegyek, nagyon-nagyon messzire.

 

CHEN BAILU (lerakja a cigarettát, és feláll)

Rendben, te kis csacsi, felesleges huszonnégy órát várnod! Semmi szín alatt nem megyek hozzád.

 

FANG DASHENG

Mi… miért?

 

CHEN BAILU

Csak! Igazán ostoba vagy! Az ilyesmit lehetetlen megmagyarázni, hogy nem érted ezt?

 

FANG DASHENG

Tehát semmit nem érzel irántam?

 

CHEN BAILU

Mondhatjuk így is.

 

FANG DASHENG (Bailut figyeli)

Ezt most őszintén mondtad, vagy csak az indulat ragadott el?

 

CHEN BAILU

Úgy nézek ki, mint akinek vannak még indulatai?

 

Fang Dasheng feláll, és felveszi a kalapját.

 

CHEN BAILU

Most meg mire készülsz?

 

FANG DASHENG

Elbúcsúzunk.

 

CHEN BAILU

Ó, viszlát! (Megragadja a kezét; eltúlzott bánattal.) Tehát örökre elválunk.

 

FANG DASHENG

Ühüm, örökre.

 

CHEN BAILU (tekintetével az ajtóig kíséri)

Valóban menni akarsz?

 

FANG DASHENG

Igen, miért?

 

CHEN BAILU

Úgy látszik, elfeledkeztél a retúrjegyedről.

 

FANG DASHENG

Ó, (visszamegy) add csak ide!

 

CHEN BAILU (magasra emeli a jegyet)

Tényleg távozni készülsz? Nem adom, (négy darabra tépi, és a hamutartóba szórja) itt fogom őrizgetni, rendben?

 

FANG DASHENG

Te…

 

CHEN BAILU

Hát nem érted?

 

FANG DASHENG (arcán halvány öröm fut át)

Mégis beleegyezel?

 

CHEN BAILU

Nem, nem, félreértesz, nem egyeztünk meg. Az előbb a vonatjegyedet téptem szét, nem pedig a szerződést, mellyel áruba bocsátottak. Egész életemre eladtak ide.

 

FANG DASHENG

De akkor miért nem engedsz elmenni?

 

CHEN BAILU (őszintén)

Azt képzeled, hogy a világon egyedül csak te vagy ilyen romantikus? Ha nem mehetek hozzád, akkor már gyűlöllek? Ahhoz sem érzel kedvet, hogy egy-két napot együtt mulassunk és beszélgessünk a régi emlékekről? Túlságosan régimódi vagy, ha nem házasodunk össze, azért jó barátok még lehetünk. Tán annyi sem maradt a régi vonzalomból, hogy egy kicsit nosztalgiázzunk? Viszont te, ahogy beléptél az ajtón, máris elkezdtél velem kötözködni, ez nem tetszett, az nem volt jó. Emellett kioktattál, és sértegettél is. Egész egyszerűen lenézel, ennek ellenére azt követeled, hogy tüstént hozzád menjek, huszonnégy órán belül választ adjak, és azonnal távozzak veled innét!

 

FANG DASHENG (egyenesen)

Mindig ilyen voltam, nem tudom kimutatni a szerelmet. Ha megkérnél, hogy bókoljak, nem volnék rá képes.

 

CHEN BAILU

Így van, ezért szeretném, hogy itt maradj nálam tanulni. Néhány napot tanulsz, és belejössz. No, rendben, hajlandó vagy egy-két napot maradni, hogy tovább társalogjunk?

 

FANG DASHENG (nyíltan)

De miről beszélgessünk még?

 

CHEN BAILU

Természetesen nagyon sok mindenről lehet. Bemutatom neked ezt a helyet, tisztességesen vendégül látlak, emellett megnézheted, hogy az itteniek miképp töltik a napjaikat.

 

FANG DASHENG

Nem, erre nincs semmi szükség. Itt csak démonok vannak, látni sem akarom őket. Egyébként is, tegnap már elküldettem a kofferomat a vasútállomásra.

 

CHEN BAILU

Valóban elvitetted az állomásra?

 

FANG DASHENG

El.

 

CHEN BAILU

Fusheng!

 

Fusheng kijön a hálószobából.

 

WANG FUSHENG

Chen kisasszony, rendbe tettem az ágyát.

 

CHEN BAILU

Visszahoztad a koffert a Kelet Szállóból?

 

WANG FUSHENG

A Fang úréra gondol, ugye? Igen, itt van.

 

FANG DASHENG

Zhujun, miért hozattad ide a poggyászom?

 

CHEN BAILU

Hm, tényleg a vasútállomásról hozták el! Te bolondgomba, még füllenteni sem tudsz. (Fushenghez.) Melyik lakosztályba tetted?

 

WANG FUSHENG

Keleti szárny, huszonnégyes.

 

CHEN BAILU

Az itt a legjobb?

 

WANG FUSHENG

Az ön háromszobásán kívül a huszonnégyes a legjobb.

 

CHEN BAILU

Rendben, vezesd oda Fang urat, hogy lepihenjen. Amennyiben nem találja megfelelőnek, szóljál, és átengedem neki az enyémet.

 

WANG FUSHENG

Igenis, kisasszony. (Az ajtóban várakozik)

 

FANG DASHENG (elpirul)

De Zhujun, ez botrányos…

 

CHEN BAILU

Ezen a helyen rengeteg botrányos ügy van. Ha tovább maradsz néhány napot, már helyénvalónak fognak tűnni.

 

FANG DASHENG

Nem, ez így nincs rendben.

 

CHEN BAILU

Ne szamárkodj! (Megtaszítja Dashenget.) Eredj!

 

FANG DASHENG

Ebben a szállóban biztosan nem tudok aludni.

 

CHEN BAILU

Van nálam altató, kéred?

 

FANG DASHENG

Ne tréfálj, már mondtam, hogy nem kívánom látni ezt a helyet!

 

CHEN BAILU

Pedig látnod kell, azt akarom, hogy körülnézz! (Kifelé tuszkolja Dashenget, közben mondja.) Gyorsan fürödj le, aztán aludj jól! Indulj már, tessék rendesen viselkedni! Fogadj szót, értetted? Good night! (Távolból kakaskukorékolás hallatszik.) Hallgasd csak, igazán későre jár! Sipirc aludni!

 

Dasheng kelletlenül hagyja, hogy Bailu kituszkolja. Fusheng utána.

 

Bailu becsukja az ajtót, majd az ajtófélfának támaszkodva álldogál egy darabig. Az egész éjszakán át tartó dohányzás, italozás és izgalom teljesen kimerítette. Ásít, az asztalhoz lép, cigarettára gyújt. Távolból kakaskukorékolás hallatszik, odakint lassan mélykék szín szüremlik át a sötétségen. Lerakja a cigarettát, fürgén az ablakhoz siet, leoltja a lámpát és kitárja az ablakot. A kinti épületek körvonalai fokozatosan kirajzolódnak a kora hajnali derengésben. Bailu kihajol az ablakon, és mohón belélegzi a hűs reggeli levegőt.

Távolból gyári sziréna hangját hallani. A szobában még sötét van. A baloldali ételszekrény mögül halkan előmászik egy ember, a szekrénynek támaszkodva feláll, remeg a teste. Lábujjhegyre állva az ajtó felé indul, a kedvező alkalmat kihasználva megpróbál kiosonni a szobából.

Bailu ekkor figyel fel a háta mögötti neszezésre. Azonnal megfordul, az ismeretlen pedig, mintha csak a földhöz szegezték volna, egy tapodtat sem mozdul.

 

CHEN BAILU (halkan)

Ki az? (Nincs válasz, ijedtében mozdulni sem mer.) Ki az? Ki vagy? (Továbbra sincs válasz; rákiált.) Mit keresel itt?

 

AZ ISMERETLEN (suttog)

Én…én…

 

Bailu azonnal a falhoz rohan, felkapcsolja a villanyt, a szoba kivilágosodik. Bailu előtt egy vézna és félszeg kislány áll, tizenöt-tizenhat év körüli lehet. Két kis copfja a melle előtt lóg, haja boglyas. Szemét tágra meresztve, rettegve figyeli Bailut. Zsírpecsétes, rendkívül bő és hosszú, kék selyemköpenyt visel, melynek szegélye és ujja majdhogynem a földet súrolja. Nadrágja is roppant nagy rá, két szára a padlót sepri. Ebben az öltözetben feltűnően gyámoltalannak és aprónak tűnik, olyan, mintha egy kisbabát egy felnőtt köntösébe bújtattak volna. A hideg és a nagy ijedtség miatt egyfolytában reszket. Csillogó szeme ártatlanságot és könyörgést sugároz. Kezével a nadrágszárat emelve lassan hátrafelé támolyog.

 

CHEN BAILU (a szánalomra méltó kislányt méregeti)

Ó, csak egy ilyen kis csöppség!

 

KIS CSÖPPSÉG (rettegve)

Igen, kisasszony. (Miközben hátrál, óvatlanul rálép a nadrágszárra, kis híján hanyatt esik.)

 

CHEN BAILU (nevetésre ingerli, de szigorú képet ölt)

Nocsak, miért jöttél ide lopni? Hm?!

 

KIS CSÖPPSÉG

Nem loptam.

 

CHEN BAILU (mutatja)

Akkor kié ez a ruha rajtad?

 

KIS CSÖPPSÉG (lehajtja fejét, és végignéz a ruhán)

A… a Mamámé.

 

CHEN BAILU

A mamád kicsoda?

 

KIS CSÖPPSÉG (elrévedve félresepri a szemébe lógó haját)

Nem tudom, hogy ki ő.³

 

CHEN BAILU (tovább méregeti)

A mamád hol lakik?

 

KIS CSÖPPSÉG (a tető irányába mutat)

A felső emeleten.

 

CHEN BAILU (egyszeriben megérti)

Ó, a felső emeletről vagy! Te szegény, hogyhogy eljöttél onnét?

 

KIS CSÖPPSÉG (hangja annyira halk, hogy alig hallani)

El akarok szökni.

 

CHEN BAILU

Mi történt? (Kis Csöppség lehorgasztja fejét, és egy árva szót sem szól.) Mi történt?

 

KIS CSÖPPSÉG

Tegnapelőtt este…

 

CHEN BAILU

Mondd csak, itt nem lesz belőle baj.

 

 

KIS CSÖPPSÉG

Tegnapelőtt este azt akarták, hogy együtt aludjak egy fekete képű, hájas férfival. De én nem engedtem.

 

CHEN BAILU

Ó!

 

KIS CSÖPPSÉG

Erre megvertek, ostorral ütöttek. Tegnap este megint idecipeltek, az a füstös képű dagadt szintén eljött. Borzasztóan félek tőle, annyira megrettentem, hogy kiabálni kezdtem. A dagadt dühösen elvonult, ők meg… (Szipog.)

 

CHEN BAILU

Megint megvertek?

 

KIS CSÖPPSÉG (fejét rázza, megered a könnye)

Nem, a szomszédban is voltak, féltek, hogy meghallják. Betapasztották a számat, megragadták a torkom, és… és egy ópiumpipa-szurkálóval döfködtek. (Könnyeivel küzd.) Tessék megnézni! (Kinyújtja a karját.)

 

Bailu magához húzza Kis Csöppség kezét.

 

KIS CSÖPPSÉG (nagy fájdalommal)

Jaj!

 

CHEN BAILU

Hát téged mi lelt?

 

KIS CSÖPPSÉG

Fáj!

 

CHEN BAILU

Szentséges ég! Ilyen csúnyán összeszurkáltak…

 

KIS CSÖPPSÉG (visszatakarja a karját)

Féltek, hogy elszököm, ezért nem adtak ruhát, és az ágyba parancsoltak.

 

CHEN BAILU

És ők mit csináltak, amikor kiszöktél?

 

KIS CSÖPPSÉG

Ópiumot szívtak, meg madzsongoztak⁴ a másik szobában. Így titokban felkeltem, és magamra kaptam a Mama ruháját.

 

CHEN BAILU

De miért nem hagytad egyből itt a szállodát?

 

KIS CSÖPPSÉG (értelmesen)

Hová mehetnék? Senkit nem ismerek, aztán pénzem sincs.

 

CHEN BAILU

És a mamád?

 

KIS CSÖPPSÉG

A felső emeleten van.

 

CHEN BAILU

Nem így értettem. Az édesanyádra, a szülőanyádra gondolok.

 

KIS CSÖPPSÉG

Ő? (Szeme könnybe lábad.) Már rég meghalt.

 

CHEN BAILU

És az édesapád?

 

KIS CSÖPPSÉG

Meghalt a múlt hónapban.

 

CHEN BAILU

Ó! De miért hozzám szöktél? Itt nagyon könnyen megtalálhatnak.

 

KIS CSÖPPSÉG (rettegve)

Ne, ne, ne…! (Letérdepel.) Semmiképp ne hagyja, hogy megtaláljanak! Agyon fognak csapni! (Magához húzza Bailu karját.) Kisasszony!

 

CHEN BAILU

Kelj fel, (talpra állítja) nem mondtam, hogy visszaadlak nekik. Majd kisütünk valamit, egyelőre ne félj!

 

KIS CSÖPPSÉG (remeg)

Jó, nem félek, nem félek…

 

Nyikorogva kinyílik a középső ajtó.

 

CHEN BAILU

Ki az?

 

Fusheng belép.

WANG FUSHENG

Én vagyok, Fusheng.

 

KIS CSÖPPSÉG (riadtan)

Ő…

 

CHEN BAILU

Nincs semmi baj, csak az inas.

 

WANG FUSHENG

Kisasszony, Pan igazgató úr tegnap háromszor kereste.

 

CHEN BAILU

Tudom, tudom…

 

WANG FUSHENG

Még nem ment el, a titkárával beszélget. Megkért, hogy miután a kisasszony visszaér, menjek érte, és hívjam át.

 

CHEN BAILU

Mondd meg Pan igazgató úrnak, hogy aludni akarok.

 

WANG FUSHENG

De miért nem fogadja? A nagyságos úr egy nagy bank igazgatója…

 

CHEN BAILU (megelégeli Fusheng fecsegését)

Ne üsd bele az orrod, nem kívánok vele találkozni!

 

WANG FUSHENG (alázatosan mosolyog)

Rendben, kisasszony. (Egy köteg számlát húz elő a zsebéből.) Kisasszony, megint van itt pár számla. Felolvasom, kérem hallgassa! Gyönyörű Gazdagság Ékszerház: hatszázötvennégy dollár negyven cent, Örök Virágzás Selyem Vállalat: háromszázötvenöt dollár ötvenöt cent, szállodai kiadások: kétszázhuszonkilenc dollár hetvenhat cent, Nagy Élet Fényképüzlet: száztizenhét dollár hetven cent, Hosszú Ragyogás Cipőszalon: kilencvenegy dollár harminc cent. Az e heti taxiköltség: hetvenhat dollár ötven… és még…

 

CHEN BAILU (elveszti a türelmét)

Ne olvasd, hagyd abba! Semmi kedvem hallgatni!

 

WANG FUSHENG

Kisasszony, szó sincs arról szó, hogy ne tennék meg mindent önért. Nap mint nap azon vagyok, hogy leszereljem a hitelezőit, de mondhat bármit, ha ma megint nincs pénze, akkor ez tényleg nem mehet így tovább.

 

CHEN BAILU (sóhajt)

Pénz, pénz, örökösen csak a pénz! (Ingerülten.) De te ne nyaggass ezzel, rendben?

 

WANG FUSHENG

Ugyan, kisasszony.

 

CHEN BAILU

Jól van, majd kitalálok valamit, hogy megnyugtassuk őket.

 

 

WANG FUSHENG

Rendben. (Távozni készül.) Jé, honnét került ide ez a kislány?

 

Kis Csöppség könyörgő tekintettel figyeli Bailut.

 

CHEN BAILU (Kis Csöppség mellé lép)

Ezzel te ne törődj!

 

WANG FUSHENG (tetőtől talpig végigméri Kis Csöppséget)

Mintha ismerném ezt a gyereket. Kisasszony, azt tanácsolnám, hogy ne ártsa magát mások dolgába.

 

CHEN BAILU

Mi van?

 

WANG FUSHENG

Odakint éppen őt keresik.

 

CHEN BAILU

Kik?

 

WANG FUSHENG

A banditák a felső emeletről, mindegyik verőlegény.

 

KIS CSÖPPSÉG (ijedten felkiált)

Jaj, kisasszony!

 

CHEN BAILU (Fushenghez)

Csukd be az ajtót! Kulccsal zárd be!

 

WANG FUSHENG

De, kisasszony…

 

CHEN BAILU

Zárd be az ajtót!

 

WANG FUSHENG (bezárja)

Kisasszony, itt nem tudja elrejteni. Az anyja és a nevelőapja tűvé teszik érte az egész épületet.

 

Kintről léptek zaja és beszélgetés hallatszik.

 

CHEN BAILU

Maradjatok csendben, vannak kint!

 

FEKETE SAN HANGJA (kirobban)

Nincs ennek a dögnek semmi szerencséje! Úszhatna a boldogságban, de inkább elszökik! Az anyja keservét, ez nem ember fattya!

 

WANG FUSHENG

Hallgassa, már itt is vannak!

 

NŐ HANGJA

Eljött a Gazdagság Istene, erre meg ez a szívtelen gyerek lelécelt! Hogy fogunk ebből kimászni?

 

FEKETE SAN HANGJA (türelmét vesztve ráordít a nőre)

Pusztulj az anyádba! Olajra lépett, mert nem tartottad rajta a szemed, és még itt jártatod a pofád.

 

KIS CSÖPPSÉG

Ó, mit csináljunk?

 

CHEN BAILU

Csönd legyen!

 

NŐ HANGJA

A ruhámban szökött el, hova a fenébe mehetne így? Viszont a földszinten és az elsőn mindenki azt mondta, hogy nem látták.

 

MÁSODIK FÉRFI HANGJA

Az inas, aki ezen az emeleten dolgozik, azt állította, hogy előbb látta.

 

KIS CSÖPPSÉG

Jaj, kisasszony!

 

FEKETE SAN HANGJA

Akkor holtbiztos, hogy itt van! Gyerünk, keressük meg!

 

CHEN BAILU

Ha még egyszer megmukkansz, kilöklek!

 

NŐ HANGJA (acsarogva)

Eh, úgysem tud meglógni ez a kis dög!

 

A szobában a három ember lélegzetvisszafojtva hallgatózik, a léptek zaja fokozatosan távolodik.

CHEN BAILU

Elmentek.

 

WANG FUSHENG

Igen, valószínűleg odébb vonultak.

 

CHEN BAILU

Engedj, kinézek!

 

WANG FUSHENG

Ne hergelje őket! Ezekkel az alakokkal nem jó ujjat húzni. Az okos kitér a veszély elől.

 

CHEN BAILU

Ezt hogy érted?

 

WANG FUSHENG

Mindegyiknél pisztoly van, a nyakukat teszik kockára, hogy megkeressék a kenyerüket.

 

CHEN BAILU

Akkor sem viselkedhetnek bolond módjára! Nagyon csúnyán helybenhagyták ezt a gyereket, nézd csak, (felemeli Kis Csöppség karját) összebökdösték egy pipaszurkálóval. Ha tovább heveskednek, feljelentem őket!

 

WANG FUSHENG (gúnyosan)

Feljelenti őket! Kit jelent fel?! Kapcsolatban állnak a helyi nagykutyákkal, hogy jelenti fel őket? Még ha meg is nyerné a pert, a gyűlölködésnek véget tud vetni?

 

CHEN BAILU

De hát, csak nem fogom visszaadni nekik ezt a gyereket!

 

KIS CSÖPPSÉG (halálosan megretten)

Kisasszony, ne!

 

WANG FUSHENG (fejét csóválja)

Nehéz ügy. Amondó vagyok, az lesz a legokosabb, ha visszaküldi hozzájuk. Úgy hallottam, hogy még Jin Ba urat is képen ütötte, aki erre nagyon pipa lett; erről nem tetszik tudni?

 

CHEN BAILU (meglepődik)

Ó, a Jin Bát! (Kis Csöppséget nézi.) Te gyerek!

 

WANG FUSHENG

Gondoljon bele, Jin Ba úr, a Gazdagság Istene! Pénze is, hatalma is van, ezek a gengszterek szintén az ő keze alá dolgoznak. Atyavilág!

 

CHEN BAILU (halkan)

Jin Ba! (Kis Csöppséghez.) Hogyan találkozhattál össze ezzel a pokolfajzattal...? Kis Csöppség, tényleg megütötted?

 

KIS CSÖPPSÉG

Arra a sötét képű dagadtra tetszik gondolni…? Hm, ő együtt akart velem… Nem tudtam elbújni, nagyon megijedtem, és pofon csaptam.

 

CHEN BAILU (maga elé)

Jól tetted, jól tetted! Remélem, fájt neki!

 

 

WANG FUSHENG (fél, hogy bajba kerül)

Kisasszony, előre szólok, hogy én nem vagyok benne ebben az ügyben. Ha nagy könyörületességében foglalkozni akar ezzel a gyerekkel, az egyedül önre tartozik, de nem rám. Ha megkérdeznék tőlem…

 

CHEN BAILU (habozás nélkül)

Mondd azt, hogy nem láttad!

 

WANG FUSHENG (Kis Csöppséget figyeli; nyugtalanul)

Nem láttam! De…

 

CHEN BAILU

Ha baj történik, vállalom a felelősséget.

 

WANG FUSHENG (éppen ezt akarta hallani Bailutól)

Rendben, rendben, rendben… vállalja a felelősséget. (Mézesmázosan.) Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.

 

CHEN BAILU (bólint)

Igen, természetesen állom a szavamat. Most pedig kérd meg Pan igazgatót, fáradjon ide.

 

WANG FUSHENG

Az előbb még nem akarta, hogy idejöjjön a nagyságos úr.

 

CHEN BAILU

Ha azt kértem, hogy menj, akkor szedd a lábad! Ne locsogj annyit!

 

WANG FUSHENG (elnyújtott hangon)

Igenis... igenis... (El.)

 

KIS CSÖPPSÉG

Ugye, nem küld vissza hozzájuk?

 

CHEN BAILU

Nem, nem foglak.

 

KIS CSÖPPSÉG

És ha idetalálnak?

 

CHEN BAILU

Az sem baj, majd elrejtelek.

 

KIS CSÖPPSÉG

Kisasszony…

 

CHEN BAILU (félbeszakítja)

Hallgasd csak, jön valaki.

 

Pan Yueting belép. Pan Yueting egy tagbaszakadt férfi, testét selyemruha borítja. Haja deres, mozgása lomha, ám ahogy megpillantja Bailut, egyszeriben megfiatalodik és felélénkül. Valójában a legkisebb fia is elmúlt már húsz éves. Szeme keskeny, orra olyan, akár egy palotapincsié. Vékony pengebajsza van, mikor hahotázik, nagy szájában az aranyfogak hivalkodva csillognak. Bronzszínű, nyestkutya prémjével bélelt köntöst visel, afelett pedig ujjatlan szatén kabátot, amin arany óralánc és smaragd-függő lóg. Úgy tűnik, csupán az imént öltözött át, gallérját még nem gombolta össze. Kezében szivart tart. Szemöldökét ráncolja, ám mosolyát nem tudja visszafojtani.

PAN YUETING

Bailu, tudtam, hogy keresni fogsz! Egész este vártalak, többször is ideküldtem valakit, hogy érdeklődjön felőled, ám még nem értél vissza. Hívtalak vacsorázni, de te nem jöttél, táncolni is hívtalak, ám ahhoz sem volt kedved, viszont abban biztos voltam, (rendkívül öntelten) hogy előbb-utóbb megkeresel!

 

CHEN BAILU (a szeme sarkából rásandít)

Ennyire hiszel a vonzerődben?

 

PAN YUETING (öntelten)

Sajnálhatod, hogy nem láttál fiatalon… (Suttog.) Tudom, hogy hiányoztam, (érzelgősen) ugye, így van?

 

CHEN BAILU

Ühüm, hiányoztál, hogy elintézz nekem egy ügyet.

 

PAN YUETING (összerántja a szemöldökét)

Újra és újra elintézni valamit... Mikor találkozunk, nem történik semmi más, mint hogy idegenek dolgába ütöd az orrodat!

 

CHEN BAILU

Hát ezt te kitől tudtad meg?

 

PAN YUETING

Fusheng mindent elárult.

 

CHEN BAILU

Vállalod?

 

PAN YUETING (Kis Csöppség mellé lép)

Hm, szóval csak egy ilyen kis tökmag.

 

CHEN BAILU

Nézd, mennyire szánalomra méltó… Ő…

 

PAN YUETING

Elég, mindennel tisztában vagyok, örökösen ugyanaz a nóta!

 

CHEN BAILU (fenyegetőn)

Yueting, vállalod vagy sem?

 

PAN YUETING

Vállalom! Vállalom!

 

CHEN BAILU

Kis Csöppség, gyorsan köszönd meg Pan igazgató úrnak!

 

Kis Csöppség előre akar lépni.

 

PAN YUETING (megállítja)

Hagyjuk, ezt hagyjuk... Bailu, állandóan bajt hozol a fejemre!

 

CHEN BAILU

Hallgasd!

 

Kintről zaj szűrődik be.

 

CHEN BAILU

 

Úgy tűnik, megint visszajöttek. Kis Csöppség, (jobbra mutat) te eredj be abba a szobába!

 

Kis Csöppség bemegy a jobb oldali szobába.

 

FEKETE SAN HANGJA

Ez az ajtó?

 

ELSŐ FÉRFI HANGJA

Úgy néz ki.

 

CHEN BAILU (Yuetinghez)

Valószínűleg az én lakásom ajtajáról beszélnek.

 

PAN YUETING

Ó!

 

FEKETE SAN HANGJA

Ne ködösíts! Azt láttad, hogy ezen az ajtón ment be?

 

ELSŐ FÉRFI HANGJA

Szinte száz százalék.

 

FEKETE SAN HANGJA

Nem jött ki?

 

NŐ HANGJA

Nézd már, ha itt vagy az ajtónál, mit vacillálsz?

 

MÁSODIK FÉRFI HANGJA

Akkor tisztázzuk, nehogy eltévesszük az ajtót!

 

A folyosón lévő férfiak hangja egybekeveredik.

 

CHEN BAILU

Yueting, ne várd meg, míg bejönnek! Menj ki, és zavard el őket!

 

PAN YUETING

Bizonyára ismernek engem ezek a fickók, nem lesz nehéz őket elküldeni.

 

CHEN BAILU

Remek! Yueting, köszönöm, igazán rendes ember vagy.

 

PAN YUETING (bárgyún mosolyog)

Amióta ismerlek, most először köszönsz meg valamit.

 

CHEN BAILU (csúfolódva)

Mivel most először viselkedsz rendes ember módjára.

 

PAN YUETING

Már megint kigúnyolsz! Bailu, te…

 

CHEN BAILU

Hagyd abba, és zavard el őket!

 

PAN YUETING

Jó. (Készül kinyitni az ajtót.)

 

CHEN BAILU

De Yueting, ugye tudsz arról, hogy Jin Ba szemet vetett erre a kis tökmagra?

 

PAN YUETING

Jin Ba? (Visszahúzza a kezét.)

 

CHEN BAILU

Megsértette Jin Bát.

 

PAN YUETING

Micsoda, Jin Ba ezt a lányt szemelte ki magának?

 

CHEN BAILU

Fusheng erről nem szólt?

 

PAN YUETING

Nem, nem… Nézd már, hajszál híján ostobaságot csináltam. (Visszahúzódik.)

 

CHEN BAILU

Hogyan, Yueting, most meggondoltad magad?

 

PAN YUETING

Bailu, tudnod kéne, hogy Jin Bának gyanús összeköttetései vannak, és nem adja meg másoknak a tiszteletet.

 

CHEN BAILU

Akkor nem vállalod?

 

PAN YUETING

Nincs arról szó, hogy nem vállalom, hanem egyszerűen képtelen vagyok vállalni. Ráadásul, egy ilyen vidéki csitri miatt te minek…

 

CHEN BAILU (neheztelve)

Rendben, ha nem, hát nem. De most ne tarts fel!

 

PAN YUETING

Ejnye, micsoda természeted van!

 

MÁSODIK FÉRFI HANGJA (durván)

Kopogjatok, biztosan itt van!

 

FEKETE SAN HANGJA

Honnét veszed?

 

MÁSODIK FÉRFI HANGJA

Nézd csak, ez ugye a madám zsebkendője? A gyerek meg az ő ruhájában lógott ki!

 

NŐ HANGJA

Csakugyan, tényleg az enyém!

 

FEKETE SAN HANGJA

Akkor biztos, hogy ez az ajtó, és ő meg itt van! Kinyitni! Kinyitni!

 

CHEN BAILU (gúnyosan)

Yueting, nem kell begyulladni! (Ki akarja nyitni nekik az ajtót.)

 

PAN YUETING (visszarántja Bailu karját)

Ne törődj velük!

 

AZ AJTÓ ELŐTTI EMBEREK HANGJA

Kinyitni! Kinyitni!

 

CHEN BAILU

Yueting, hogy ne kerülj kellemetlen helyzetbe, te előbb menj be abba a szobába. Ki akarom nyitni az ajtót.

 

PAN YUETING

Bailu, ne!

 

CHEN BAILU

Eredj be! (Balra taszítja.) Indulj már… Igazán haragszom.

 

PAN YUETING

Rendben, bemegyek.

 

CHEN BAILU

Siess, szaporán!

 

Amint Pan Yueting bemegy a bal oldali ajtón, Bailu azonnal szélesre tárja a középső ajtót.

 

CHEN BAILU (az ajtón túlra)

Mit kerestek itt?

 

FEKETE SAN (fekete ruhában és kalapban áll az ajtó mögött)

Hogy mit? (Felbőszülten hátrakiált a cimboráinak.) Gyertek, mindenki jöjjön be! Átkutatni a lakást!

 

CHEN BAILU (hirtelen kemény hangon, szigorú arccal)

Megállni! Mindenki jöjjön be?! Ki mondta, hogy bejöhettek? Mit képzeltek magatokról? Ha tovább erőszakoskodtok, itt van ennek a városnak a góréja, aki majd elintéz titeket! (Elmosolyodik.) Csempészárut kerestek? Ha ópium után kutattok, találhattok ópiumot, ha meg pisztolyt kerestek, hát van itt az is! (Kidülleszti a mellét.) Nem tréfálok! (A bal oldali szoba felé mutat.) Abban a szobában ötszáz tael⁵ nyers ópium van, (jobbra mutat) ott pedig nyolcvan pisztoly. Mondjátok csak, melyiket akarjátok? Van belőlük elég, hogy mindnyájan elszórakozhassatok velük! (Az ajtóban állók ijedtükben megdermednek.) Fáradjanak beljebb, uraim! (Igen előzékenyen.) Miért nem jönnek már be? Jé, mi történt? Mitől rezeltek be?

 

MÁSODIK FÉRFI (értetlenül)

Hát akkor menjünk be! Mit számít az?

 

FEKETE SAN

Bunkó! Ki hívott be? Takarodj ki!

 

MÁSODIK FÉRFI (mint egy tökkelütött)

Hát akkor kitakarodom; nekem aztán mindegy!

 

FEKETE SAN (mosolyog)

Ne… ne legyen ilyen bizalmatlan. Hát mire való ez a nagy harag? Nem ok nélkül háborgatjuk. Elvesztettünk egy gyereket, csak nemrégiben állt munkába. Azért jöttünk, hogy körülnézzünk, mert attól tartunk, valahol elrejtőzött, és még megijeszti önt.

 

CHEN BAILU

Ó, (mint aki hirtelen megérti) szóval csak egy kisgyerek miatt jöttetek ide ilyen rengetegen?

 

FEKETE SAN (feszült figyelemmel)

Valószínűleg látnia kellett, hogy bejött.

 

CHEN BAILU

Elnézést, nem láttam.

 

FEKETE SAN

De nézze csak, az ajtó előtt találtunk egy zsebkendőt, amit ő vesztett el.

 

CHEN BAILU

Ha elhagyta, akkor én mit csináljak?!

 

FEKETE SAN

Ön nem tud róla, de előbb látták, hogy bejött.

 

CHEN BAILU

Bejött a lakásomba? No, azt megmondom, ha valamit megfújt, az árát meg kell térítenetek!

 

FEKETE SAN

Ne tréfáljon, valószínűleg egy csapatban játszunk. Segítsen nekünk, ahogy látom, Jin Ba úrral ön is biztosan…

 

CHEN BAILU

Jin Ba úr? Ó, ti szintén Ba úr barátai vagytok?

 

FEKETE SAN (elmosolyodik)

Kevesek vagyunk mi az ő barátságára, de gyakran végzünk kisebb munkákat a nagyságos úrnak.

 

CHEN BAILU

Akkor helyben vagyunk! Jin Ba úr az előbb kért meg, hogy tegyem ki a szűrötöket.

 

FEKETE SAN

Az előbb?!

 

CHEN BAILU (végsőkig élezve)

Ba úr éppen itt van.

 

FEKETE SAN (elbizonytalanodva)

Itt van? Pár pillanattal ezelőtt kísértük ki a szállóból.

 

CHEN BAILU

De azt nem vettétek észre, hogy újból visszajött.

 

FEKETE SAN

Visszajött? (Kis szünet; érzi, hogy Bailu csak blöfföl.) Akkor találkozni akarunk vele, el kell mondanunk neki ezt a dolgot. (Az ajtó felé fordul.) Mit szóltok, igazam van?

 

AZ AJTÓBAN ÁLLÓK

Igen, igen, találkoznunk kell vele!

 

CHEN BAILU

Nem lehet! Ba úr meghagyta, hogy senkit nem kíván fogadni.

 

FEKETE SAN

Engem fogadnia kell! Találkozni akarok vele!

 

CHEN BAILU

Szó sem lehet róla, nem találkozhattok!

 

FEKETE SAN

Ha nem lehet, nekem akkor is találkoznom kell vele! (Észreveszi, hogy Bailu a jobb oldali szoba felé indul, ahol Kis Csöppség rejtőzik.) Tehát, Ba úr abban a szobában van!

 

CHEN BAILU (hirtelen a bal oldali szoba ajtajához rohan, ahova Yueting bújt el; két karjával elzárja a bejárást)

Rendben, menj be abba a szobába!

 

FEKETE SAN

Hohó… Ba asszony megint mókázni akar velünk! (Kegyetlen nevetéssel elindul Bailu felé; vadul.) Félre az útból! Félre!

 

CHEN BAILU

Az életeddel játszol! (Hátrafordul.) Ba úr, Ba úr! Jöjjön ki, és tanítsa tisztességre ezeket a pimasz csirkefogókat!

 

Kinyílik az ajtó, Pan Yueting hálóköntösben kijön.

 

PAN YUETING (befelé mutat; suttog)

Bailu, mit kiabálsz? Ba úr elbóbiskolt. (Észreveszi Fekete Sant.) Jé, te vagy az, Fekete San? Mi szél hozott?

 

FEKETE SAN (meglepődik)

Ó, Pan úr, kegyelmed szintén itt van!

 

PAN YUETING

Az előbb mentem be Ba úrral, hogy megpihentessük a tagjainkat, és pipázzunk. Mi ez a ribillió itt?

 

FEKETE SAN (hebeg-habog)

Hogyan, Ba úr itt van… (Mosolyog) E-e-e… itt alszik?

 

PAN YUETING

Be akarsz jönni tereferélni vele? Parancsolj, foglalj bent helyet! (Szélesre tárja az ajtót.) Égetek neked egy kis ópiumot, és Jin Bát is felkeltem, hogy csatlakozzon hozzád; így megfelel?

 

FEKETE SAN (alázatosan mosolyog)

Ugyan, Pan úr, ne űzzön gúnyt belőlünk!

 

PAN YUETING

Nem foglalsz helyet? Az urak ott az ajtóban nem jönnek be egy kicsit pihenni?

 

FEKETE SAN

Nem, nem… Még van egy hivatalos elintéznivalónk.

 

PAN YUETING

Pompás! Ha dolgotok van, akkor méltóztassatok eltűnni innét! Elég volt az ostobaságból!

 

FEKETE SAN (meghunyászkodva)

Igenis! Pan úr, kérem, ne legyen ennyire mérges! Ha megsértettük, legyen szíves megbocsátani! (Hirtelen hátrafordul az ajtóban állókhoz.) Mit tátjátok a szátokat, ti gazemberek, még mindig nem takarodtatok el?! A jó édes anyátokat, szemét senkiháziak! (Mosolyogva visszafordul.) Ilyen nincs! Micsoda csürhe! Pan úr, ha majd a Ba úr felkel, a világért se szóljon arról, hogy itt jártunk! Kisasszony, mondjon majd egy-két jó szót az érdekünkben, az előbbiekből pedig semmit ne említsen! Vegye úgy, hogy az imént csak tréfáltam önnel. Akasztófát érdemelnék! (Szájon csapja magát.) Dögöljek meg!

 

CHEN BAILU

Jól van, jól van… Tüstént hordjátok el magatokat!

 

FEKETE SAN (behízelgőn)

Elpárolgott a mérge? Rendben, megyünk. (El.)

 

CHEN BAILU (becsukja az ajtót)

Vége, (maga elé) most először tettem ilyen remek dolgot.

 

PAN YUETING

Vége, most először tettem ekkora őrültséget.

 

CHEN BAILU

Nagyszerű szórakozás volt.

 

PAN YUETING

Nagyszerű?

 

CHEN BAILU

Én mindent jó szórakozásnak tartok, ugye? (Ásít.) Egészen elfáradtam. (Egyszerre csak észreveszi a napfényt a padlón.) Hé, nézd csak!

 

PAN YUETING

Mit?

 

CHEN BAILU

A nap… a nap is felkelt már. (Az ablakhoz siet.)

 

PAN YUETING (unottan)

Ha felkelt, hát felkelt. Miért kell ezért lármázni?

 

CHEN BAILU (a nappal szemben áll, kintről alig kivehetően verébcsiripelés hallatszik)

Nézd, milyen kék az ég! (Felerősödik a csiripelés.) Hallgasd csak, veréb! Megjött a tavasz! (Szívében boldogságtól eltelve.) Ó! Szeretem a napot, szertetem a tavaszt, szeretem a fiatalságot, szeretem magamat! Óh, szeretem! (Nagyot szippant a hűs levegőből.)

 

PAN YUETING (egykedvűen)

Ha szereted, hát szereted. Mit kell erről locsogni? (Hirtelen.) Bailu, túl hideg van itt a szobában, még átfagysz. Becsukom az ablakot.

 

CHEN BAILU (konokul)

Ne, nem akarom, hogy becsukd! Nem kell becsukni!

 

PAN YUETING

Jó, jó… Ha nem, hát nem. Te gyerek, igazán nem tudok mit kezdeni veled. Még a saját lányomhoz sem voltam ennyire gyengéd.

 

CHEN BAILU (hátrafordul)

És mi van ebben olyan különös? Ha a lányod volnék, lehetnél ilyen gyengéd hozzám?

 

PAN YUETING

Jól mondtad, ez talált! (Rimánkodva.) No, de csukd be az ablakot, mert megfá… megfá… (Száját kitátja, orra elfacsarodik; tüsszenteni készül.) megfá… Hapci! (Tüsszent.) No lám, már meg is fáztam!

 

CHEN BAILU (visszasiet az ablaktól)

Ajaj, miért nem szóltál előbb?

 

PAN YUETING

Akkor most már bezárhatod.

 

CHEN BAILU

Nem, nem, inkább rád adok még néhány ruhát. Gyere, csücsülj le! Vedd a válladra a kabátom, tekerd nyakad köré a sálam, takarózzál be a prémköntösöddel, és tartsd a kezedben a melegvizes palackomat. Nézd csak, hát nem jobb így? (Az öregúr a pamlagon egészen különös látványt nyújt.) Igazán kedvellek, tényleg hasonlítasz az édesapámra. Ó, szegény Apu! Csak bosszúság ér itt nálam!

 

PAN YUETING (eltolja magától)

Bailu, (fel akar állni) ne nevezz Apunak!

 

CHEN BAILU (visszalöki a pamlagra)

Szeretném, ha Apunak nevezhetnélek. Apunak akarlak hívni, Öreg Apu!

 

 

PAN YUETING (tiltakozva)

Nem is vagyok öreg, miért nevezel Öreg Apunak?

 

CHEN BAILU (mint egy elkényeztetett gyermek)

Azért is így foglak hívni! Öreg Apu! Öreg Apu!

 

PAN YUETING (váratlanul jókedvre derül)

Rendben, hívjál így! Jó ez a megszólítás! (Fülig ér a szája.)

 

CHEN BAILU (hirtelen)

Yueting, helyezd magad kényelembe! Felolvasok egy regényrészletet. (Elővesz egy díszkötésű könyvet.)

 

PAN YUETING

Semmiféle regényt nem akarok meghallgatni!

 

CHEN BAILU

Meg kell hallgatnod!

 

PAN YUETING

Rendben, csupa fül vagyok… (Megpillantja a könyv címét.) „Napkelte”. Nem jó, nem jó, már a cím is rossz.

 

CHEN BAILU

Jó a címe! Én mondom, hogy jó!

 

PAN YUETING

Rendben, rendben… Olvasd!

 

CHEN BAILU (felüti a könyvet, majd olvasni kezd)

„… Felkelt a nap, mögöttünk maradt a sötétség.”

 

PAN YUETING (ásít és nyújtózkodik)

Ez értelmetlen, ennek se füle, se farka.

 

CHEN BAILU (nem törődik vele, tovább olvassa)

„… De a nap nem a miénk, mert aludnunk kell.”

 

PAN YUETING (mélyet ásít)

Ez sem jó, bár abban van valami, hogy „aludnunk kell”.

 

CHEN BAILU (türelmetlenül becsapja a könyvet)

Milyen undok vagy! Megtiltom, hogy a szavamba vágj! Ha még egyszer megmukkansz… (Éppen felemeli a könyvet, hogy megüsse, mikor…)

 

A hálószobában egy pincsikutya kaffog, közben Kis Csöppség riadt kiáltozása hallatszik.

 

PAN YUETING

Mi ez?

 

Bailu feláll, Kis Csöppség kiszalad a hálószobából, és ijedten becsapja az ajtót; az ajtórésnél az öleb tovább vakkantgat.

 

KIS CSÖPPSÉG (rémülten)

Kisasszony! Kisasszony!

 

CHEN BAILU

Mi történt?

 

KIS CSÖPPSÉG (ijedten zihál)

Felébredt a kutyája! (Hátrapillant.) Megharapott.

 

CHEN BAILU

Te gyerek!

 

PAN YUETING

Látod, mennyi baj van vele!

 

Kopognak.

 

KIS CSÖPPSÉG (Bailut figyeli)

Valaki kopog.

 

CHEN BAILU (az ajtóhoz megy)

Ki az?

 

Dasheng kinyitja az ajtót és belép.

 

FANG DASHENG

Én vagyok, Zhujun.

 

CHEN BAILU (meglepődve)

Te hogyhogy még nem alszol?

 

FANG DASHENG

Túl zajos ez a hely, nem tudok aludni. Az inas az előbb mondta, hogy örökbe fogadtál egy kislányt.

 

CHEN BAILU

Örökbe fogadtam?

 

FANG DASHENG

Ühüm.

 

 

CHEN BAILU

Hű, (Kis Csöppségre mutat) itt van! Ő az én fogadott lányom, Kis Csöppségnek hívják.

 

FANG DASHENG (érdeklődve)

Ó, Kis Csöppség!

 

PAN YUETING (feltápászkodik a ruhakupacból, a tarkabarka sál és a nagykabát egészen

beborítja)

Hé, hé… Bailu! Ne társalogj ilyen vidáman, ki ez az úr?

 

CHEN BAILU

Nem tudod? Hadd mutassam be az unokabátyámat!

 

PAN YUETING (megdöbben)

Az unokabátyád?

 

FANG DASHENG (csupán most veszi észre, hogy még más is tartózkodik a szobában; Bailuhoz)

Hogyan, és ő?

 

CHEN BAILU (nagy komolysággal)

Jé, nem ismered? Ő az apukám.

 

FANG DASHENG (meghökken)

Az apád?

 

PAN YUETING (Bailuhoz; tréfálkozva)

Ó, együtt a család! (Hirtelen az ablakra mutat.) De gyorsan zárd… zárd… (az ablak felé bök)… zárd… Haaapci! (Tüsszent.) Na tessék, csakugyan megfáztam!

 

 

GYORS FÜGGÖNY

 

 

Fordította: Selmeci András

 

 

 

 

 

1. Zhujun – Bailu eredeti neve; a Bailu felvett név, jelentése: „fehér harmat”.

2. Good night! (angol) – Jó éjszakát!

3. Nem tudom, hogy ki ő. – A régi Kínában a „madám” rendszerint mamának szólíttatta magát a lányokkal.

4. … madzsongoztak a másik szobában. – A madzsong népszerű kínai társasjáték, amit dominó lapocskákhoz hasonló kövekkel játszanak.

5. Tael (liang) – régi pénz- és súlyegység; 1 tael = 37.783 g.

 

 

 

 

 

 

 

 

GAO XINGJIAN

 

 

MENEKÜLÉS

 

                                                                                    

                                                                                       逃亡

 

 

 

 

MODERN TRAGÉDIA KÉT FELVONÁSBAN

 

 

 

 

SZEMÉLYEK

 

IFJÚ, húsz éves

 

LÁNY, huszonkét, huszonhárom év körül

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI, negyven múlt

 

 

IDŐ

 

Késő éjszakától kora reggelig

 

HELY

 

Nagyváros, romos épület

 

 

ELSŐ FELVONÁS

 

A sötétben az aszfaltúton tankoszlop dübörög.

Nem messze géppuskákból és géppisztolyokból szünet nélkül tüzelnek.

Nagyváros, romos épület, beomlott raktárra emlékeztet.

Baloldalt a sarokban ütött-kopott, kis bádogajtó.

Az ajtó kinyílik, az utcai lámpáról halvány fénysugár szűrődik be. Az Ifjú kintről behajol, levegő után kapkod, azonosítani igyekszik ezt az árnyékba borult, különös helyet. Körös-körül ismeretlen eszközök meg mindenféle limlomok halomba hányva.

 

IFJÚ (az ajtón túlra) Gyorsan gyere be!

 

LÁNY Van itt valaki?

 

IFJÚ Pszt! (Belép.)

 

A Lány bejön; egyfolytában zihál.

 

LÁNY Vaksötét van, semmit nem látni.

 

IFJÚ Majd megszokod. (Sietve becsapja az ajtót.) Csak akkor vagyunk biztonságban, ha senki sem lát senkit.

 

A Lány az ajtónak dőlve mélyet lélegzik. Tompa géppuska ropogás.

 

IFJÚ Folytatják az öldöklést!

 

LÁNY Tényleg tüzet nyitottak! Először azt hittem, hogy csak a levegőbe lőnek, gumilövedékekkel. Ki gondolta volna, hogy ránk irányítják a fényszórókat, aztán géppuskázni kezdik a tömeget!

 

IFJÚ És csakis robbanógolyókkal lőnek!

 

LÁNY Jaj, honnan jön a vér? (Megszagolja a kezét.)

 

IFJÚ Megsérültél?

 

LÁNY (megérinti a testét) Mindenütt, mindenütt vér!

 

IFJÚ Tüstént tapogasd ki, hol a seb!

 

LÁNY Az egész testem, az egész testem… (Felzokog.)

 

IFJÚ Csend legyen, odakint meghallhatják!

 

LÁNY Az egész testem teljesen … (Megroggyan.)

 

IFJÚ (megérinti) És valójában hol fáj? Szólj már, no!

 

LÁNY A mellkasom, nem kapok levegőt, mindjárt végem…

 

IFJÚ Nyugi, csak a szoknyád véres, valaki másról fröccsent rád.

 

LÁNY Még életben vagyok?

 

IFJÚ Élsz, élsz!

 

LÁNY Nem akarok megbénulni!

 

IFJÚ Ne fecsegj zöldségeket! Ez a kezed, ni, ez meg itt a karod, minden testrészed épségben maradt, nincs semmi baj.

 

LÁNY Láttam őt…

 

IFJÚ Kicsodát?

 

LÁNY Láttam őt, a lányt, aki mellettem rohant. A gyomrára szorította a kezét, éppen sikoltani akart, de már nem jött ki hang a száján, térdre rogyott, és az ujjai közül vér spriccelt ki…

 

IFJÚ Akkor a tankok épp mögötted voltak. A barikádokat, a kukákat, a bicikliket és sátrakat mind péppé lapították.

 

LÁNY A rádióállomásunk sátrában még jó néhányan bent maradtak… Nem tudok felegyenesedni.

 

IFJÚ Nyújtsd ki a lábad, megnézem a térded!

 

LÁNY Éget…

 

IFJÚ (megtapogatja) Kutya bajod, csak a bőr szakadt fel, egyébként nem szaladhattál volna ilyen messzire.

 

LÁNY Ha te nem rántasz magad után...

 

IFJÚ Lebénultál a rémülettől, egy hajszálon múlt az életed!

 

LÁNY (hirtelen átöleli) Áruld el, még élek?

 

IFJÚ Élsz, élsz, mindketten életben vagyunk. Végül sikerült elmenekülnünk a Térről. (Nem messze géppisztoly kattogás.)

 

LÁNY Jaj! (Szorosan átkarolja.)

 

IFJÚ Megtisztítják a sugárutat.

 

LÁNY Ide is eljuthatnak?

 

IFJÚ Úgy sejtem, erre egyelőre nincs idejük. Szerintem hajnalig itt biztonságban vagyunk.

 

LÁNY Megsérült a fejed!

 

IFJÚ Á, egy agyvelő darab! Épp egy lépésnyire rohant előttünk valaki, csattanást hallottam, aztán rögtön szétrobbant hátul a feje… (A Lány lekuporodik.) Mi a baj?

 

LÁNY A kezemre is jutott, hánynom kell… mindjárt rókázok…

 

IFJÚ Most mit csináljunk? Töröld a ruhádba, úgy is csurom véres.

 

LÁNY Undorodom a vér szagától.

 

IFJÚ Akkor vedd le a szoknyád. (Félrehúzódik.) Nyugodj le egy kicsit.

 

LÁNY Ne menj el.

 

IFJÚ Itt vagyok melletted.

 

LÁNY Szorítsd meg a kezem.

 

IFJÚ Reszketsz.

 

LÁNY Tényleg sírni szeretnék.

 

IFJÚ Úgy hát, sírj csak.

 

LÁNY Nem tudok, pedig igazán szeretnék egy jó nagyot bőgni!

 

IFJÚ  Azt ne,odakint meghallhatják. (Átöleli.)

 

LÁNY Tudom, de tényleg kedvem lenne torkom szakadtából sikítani. Engedd, csak egyszer, aztán meghalok, hogy ne kelljen semmit sem hallanom, semmit sem látnom… Mi ez a zaj?!

 

IFJÚ Semmit nem hallani.

 

LÁNY Figyeld, figyeld csak!

 

IFJÚ Igazán gyengék az idegeid.

 

LÁNY Valaki zihál!

 

IFJÚ Te magad.

 

LÁNY Van itt valaki!

 

Az ajtó résnyire nyílik, beszűrődik egy csöpp fény, majd az ajtó ismét bezáródik.

 

LÁNY Tolvaj?

 

IFJÚ Ilyenkor egy tolvaj semmi pénzért nem merészkedne elő kockára tenni az életét. Valószínűleg, szintén egy menekülő. Maradj csendben!

 

Az ajtó kitárul, az utcáról újabb és újabb katonai járművek sebes robogása hallatszik. Pillanat múltán becsusszan egy ember, az ajtó azonnal becsapódik. Öngyújtó gyullad, középkorú férfit világít meg.

 

IFJÚ Mit keresel itt?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Elbújok a vihar elől, és elszívok egy cigit.

 

IFJÚ Itt tilos rágyújtani.

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI A katonák tűzbe borították a várost, és az utcákon mindenütt sűrű füst kavarog, hát mit számít egy kis láng? Felesleges itt az éjjeli őrt játszanod. No, megkínálhatlak egy szállal?

 

IFJÚ (előlép a rejtekhelyéről) A Térről menekülsz?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Hazulról, nem maradhattam otthon tovább. (Meggyújtja az öngyújtót, megvilágítja vele a másikat.)

 

IFJÚ Szóval már elkezdték a házkutatásokat, házról házra járva?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Ha ezt kivárom, már késő lett volna meglépnem, nem gondolod? (Átnyújt egy cigarettát, és tüzet ad, miközben a másikat méricskéli, észreveszi, hogy pólót visel.) Egyetemista vagy? Mi a helyzet a Téren?

 

IFJÚ Teljesen körbezárták a tankok, körben felkapcsoltak minden világítást, amiket az ünnepségeken használnak, aztán tüzet nyitottak. Attól tartok, hogy akik nem tudtak elmenekülni, egytől egyig otthagyták a foguk. Az utakon is mindenhol holttestek hevernek.

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Nincs egy biztonságos hely ebben a városban! Még a lakásodba is berepülhet egy golyó. Fölöttünk lakik egy öregember, kisétált az erkélyre, hogy bevigye a virágcserepeket. Liliomokat nevel, félt, hogy az utcákon égő autókból felszálló korom tönkreteszi a virágait. Ki gondolta volna, hogy amint kinyitja az erkélyajtót, a két szemöldöke között telibe találja egy lövedék, és azon nyomban kileheli a lelkét!

 

IFJÚ Mindenütt különlegesen kiképzett mesterlövészek. Félnek, hogy fényképek készülnek, és így bizonyítékok maradnak!

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Mielőtt lelőtték, épp a szemüvegért nyúlt, hogy felvegye. Erősen rövidlátó volt, könyvelőként vonult nyugdíjba valamelyik sörgyárból.

 

Csend.

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI (az öngyújtójával megvilágítja) Ez raktár?

 

IFJÚ Az ördög tudja, miféle hely ez.

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI (körbekémlel) Az egy létra? Vagy állvány, netán bitófa?

 

IFJÚ Tisztára olyan, mintha a pokolban lennénk.

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Ott hátul azért el lehet bújni. Akárhogy is, jobb ez a hely, mint az a fényben úszó vágóhíd. Egyedül menekültél el?

 

A Lány már kibújt a a szoknyájából, és sietve elrejtőzik.

 

IFJÚ A mi csoportunk déli irányból tört ki. Mikor megláttak minket rohanni, egyből tüzet nyitottak, így hát szétszóródtunk, aztán végül bejöttem ide. (Elé áll.) Otthon azért mindenképpen biztonságosabb valamennyivel, te hogyhogy kimerészkedtél?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Én? Egy órával ezelőtt telefonált valaki és figyelmeztetett, hogy vigyázzak az irhámra.

 

IFJÚ A Közbiztonsági Minisztériumtól hívtak?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Szerintem egy jóakaróm, akinek belső információi vannak, és így jelezte, hogy meneküljek.

 

IFJÚ Tehát már összeállították a feketelistát azokról, akiket le akarnak tartóztatni?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Minden a rendelkezésükre áll, a telefonlehallgatásoktól kezdve a Téren készült videófelvételekig. Azt, hogy ki milyen cikkeket írt és miket beszélt, mind-mind rögzítették a számítógépeiken. Akit le akarnak sittelni, azt sittre vágják. Csakhogy mindenkinek egy élete van, csakis egy...

 

IFJÚ Úgy hát, mihez kezdjünk? Átjuthatunk a körgyűrűn?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Tudja a fene, az utakat katonai járművek lepték el. Majd meglátjuk, hogy szerencsénk lesz-e. (Kinéz magának egy helyet és leül. Eloltja az öngyújtót, mélyet sóhajt.)

 

IFJÚ Szóval, csak üldögéljünk, és várjunk?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Még nagyjából egy óra van hajnalig.

 

Szünet. A Lány feláll a rejtekhelyéről, és nekiütközik valaminek.

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Mi ez a zaj? (Tüstént eltapossa a cigarettát.)

 

A Lány melléjük sétál, a Középkorú Férfi feláll és meggyújtja az öngyújtót.

 

LÁNY Állj! Ne gyújtsd meg!

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Á, bocsánat. (Eloltja.)

 

LÁNY (az Ifjúhoz) Mit tegyünk?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Látom, nagyon belemelegedtetek, ellenben az idő és a hely most nem a legalkalmasabb.

 

IFJÚ Teljesen összevérezték a ruháját!

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI (akaratlanul is elérzékenyül) Egy lánynak semmiképp sem kellett volna ilyesmibe belekeveredni!

 

LÁNY Még a körben bámészkodó öregek és gyerekek közt is vérfürdőt rendeztek. Van fogalmad arról, mit jelent, hogy „vérfürdő”? Éjjel tizenkét órakor még tengernyi sokan tartózkodtak a Téren, olyan volt, mint egy ünnepély. Senki nem számított erre.

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Számítani kellett volna rá.

 

IFJÚ Te számítottál rá?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Még annál is kegyetlenebbek, mint képzeltem.

 

IFJÚ Szörnyű volt.

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Így vagy úgy, amikor elindítottátok a mozgalmatokat, gondolnotok kellett volna arra, hogy megszervezzétek a visszavonulást.

 

IFJÚ Neked eszedbe jutott?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Igen.

 

IFJÚ Ha így van, miért nem menekültél el hamarabb? Hogyhogy te is ekkora pácba kerültél?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Csupán meg akartam nézni a végjátékot.

 

IFJÚ Amennyiben már rég sejtetted ezt a befejezést, hogyhogy belekeveredtél a tüntetésekbe?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI (keserűen elmosolyodik) Nem voltam a magam ura. Tulajdonképp, már ezer éve meggyűlöltem ezt a mocskos politikát, réges-rég torkig vagyok vele.

 

IFJÚ Kényszerített valaki?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Kisfiam, nem csak téged, mindenkit fűt a jogos indulat. Máskülönben nem mentek volna ilyen rengetegen tüntetni, hogy támogassanak titeket, emellett nem estek volna ezrek és ezrek a mészárlás áldozatául.

 

IFJÚ Szóval úgy gondolod, hogy a nép harca a demokráciáért és szabadságért teljesen értelmetlen?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI (azonnal indulatba jön) Ne papolj nekem a népről, pusztán néhány millió városlakóról van szó, akik teljesen fegyvertelenek, kezükben üdítős üvegekkel és téglákkal. A téglák azonban mit sem érnek géppuskákkal meg tankokkal szemben! A napnál is világosabb, mindez csupán hősies öngyilkosság volt. Az emberek végső soron menthetetlenül naivak és ostobák.

 

IFJÚ Téged is beleértve?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI (fájdalmasan) Igen.

 

IFJÚ (támadólag) Megbántad?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI (hidegen) Megbánni már késő. Fiatalember, és te nem bántad meg?

 

IFJÚ A nép szabadságárt vívott küzdelme előbb-utóbb győzelmet arat, még ha vérrel is kell megfizetni az árát!

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Akkor miért pucoltál el a tankok elől?

 

IFJÚ Nem kívánok névtelen mártír lenni.

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Nem kívánsz, remek, de ugye, én meg legyek az? Ne prédikálj nekem a népről, az te vagy, netán én? Te mindössze te vagy, ráadásul még azt sem tudhatod, hogy a saját sorsodat a kezedben tartod-e! Valamiféle végső győzelemről se hadoválj, amennyiben a szabadság csak halált hoz, úgy ez a szabadság egyenlő az öngyilkossággal. Ha halott vagy, mi értelme a végső győzelemnek? Az a helyzet, hogy most mindkettőnknek mentenünk kell a bőrünket!

 

IFJÚ Az emberek nem kutyák…

 

LÁNY (megakasztja) Rá se bagózz, mindjárt virrad!

 

IFJÚ Ki nem állhatom az ilyen...

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Kisfiam, akkor is el kell tűrnöd. El kell viselned a vereséget, a vak lelkesedésed a halál árnyékában semmit sem segít.

 

IFJÚ Úgy hát, hódolj be, azonnal lódulj, és add fel magad. Tégy egy nyilatkozatot, hogy helyesled a vérengzést, hiszen akiket megöltek, egytől egyig huligán volt, és itt szintén bujkál két jómadár, vérfoltos ruhában!

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI (fagyosan felkacag) Fordítsunk egyet a dolgon, inkább add fel magad te, és lehet, hogy működni fog a dolog. Téged inkább szabadon eresztenek, mint engem. Majd azt mondják, hogy még csak egy kölyök vagy, akit félrevezettek, a főkolomposok pedig épp a magamféle figurák. Elképzelhető, hogy már a beismerő vallomást is megfogalmazták, csak egy fiatalembert keresnek, aki majd a tévében nyilvánosan felolvassa…

 

IFJÚ Most beletapostál a méltóságomba!

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Ők azonban nem csupán a méltóságodba taposnak bele, hanem még az úgynevezett „nép”-et is húspéppé darálhatják, és ezt szintúgy a „nép” nevében! Ne hablatyolj nekem a népről, sem valamiféle végső diadalról. Nincs más út előttünk, mint a menekülés! Mindkettőnknek ez a sorsa. (Maga elé.) Az ember élete folytonos menekülés!

 

Közelben géppisztoly sorozat.

Csend. Mindhárman szorosan összebújnak, a bádogajtón kaparászás hallatszik.

 

LÁNY (suttogva) Odakint van valaki!

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Torlaszoljuk el a bejáratot! (Lábujjhegyen odalopakodik, és nekifeszül az ajtónak.)

 

Az Ifjú felvesz egy eszközt, és miután a fal mellett az ajtóhoz oson, magasba tartja. Folyamatos, nyugtalanítóan éles kaparászás.

 

IFJÚ (leereszti az eszközt) Lehet, hogy szintén menekülő?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Támaszd meg az ajtót!

 

Az Ifjú a kezében az eszközt nekifeszíti az ajtónak. A Középkorú Férfi lehasal, és fülét a földre tapasztva hallgatózik.

 

IFJÚ Kinyissuk, vagy sem?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Várj csak! Vigyázzunk, hátha követik!

 

Folyamatos kaparászás, a Lány behunyja a szemét.

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI (feltápászkodik a földről) Talán megsebesült.

 

IFJÚ Beengedjük?

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Csigavér. (Szorosan az ajtóhoz tapadva lélegzet-visszafojtva hallgatódzik, a kaparászás megszakad.) Lehet, hogy ennek már annyi. Nyiss egy kis rést az ajtón, és less ki.

 

IFJÚ (résnyire nyitja) Egy kutya.

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Rendőrkutya!

 

LÁNY (riadtan felsikolt) Jaj ––– (Az ujjába harap)

 

Az Ifjú azonnal nekifeszül az ajtónak; szünet.

 

IFJÚ Nem úgy tűnik, ha az lenne, már rég csaholna. Elzavarom innét!

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Ne hergeld, ha felugat, nyakunkra hozza a zsarukat, és kész a baj. Torlaszoljuk el az ajtót!

 

Mindketten különféle tárgyakkal elzárják a bejáratot.

 

LÁNY Tényleg nem bírom tovább…

 

IFJÚ (hozzálép) Semmi baj. A kutyák is annyira megrémültek a fegyverropogástól, hogy fel-alá rohangálnak. (Megsimogatja.)

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI (fellélegzik, cigarettáért nyúl) Az ember alig különbözik a kutyáktól, csupán egy fokkal intelligensebb.

 

Az Ifjú átöleli a Lányt. A Középkorú Férfi meggyújtja az öngyújtót, a Lány azonnal eltolja magától az Ifjút, és a melle előtt összefonja karját. A Középkorú Férfi elfordul, és rágyújt. Kialszik az öngyújtó lángja.

 

LÁNY Még a kutyáknál is szívtelenebbek vagyunk.

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI (kieregeti a füstöt) A saját életünket is alig tudjuk megóvni, hát még egy kutyáét.

 

LÁNY Viszont egy kutya, mikor embert ment, egyáltalán nem törődik a saját életével.

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI Ez gyönyörűen hangzott. (Az Ifjúhoz.) Rágyújtasz?

 

IFJÚ Tedd félre magadnak.

 

KÖZÉPKORÚ FÉRFI (a cigarettafénynél megnézi az óráját) Egy óra múlva hajnalodik, ezt a dobozt sehogy sem tudom elszívni. (Keres egy helyet és lefekszik, de aztán nyomban felül.) Sötét és nyirkos ez a hely, csak óvatosan, nehogy felfázzatok.

 

Az Ifjú leveszi a pólóját, és betakarja vele a Lányt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A VADON

 

 

原野

 

 

 

SZEMÉLYEK

 

CHOU HU, szökött fegyenc

 

BAI SHAZI, gyermekkori becenevén Kutyus, féleszű, juhokat legeltet a vadonban

 

JIAO DAXING, Jiao, a Pokolkirály fia

 

JIAONÉ HUA (HUA JINZI), Jiao Daxing új felesége

 

JIAO MAMA, Daxing vak édesanyja

 

CHANG WU, a Jiao család régi barátja

 

KÜLÖNFÉLE LÁTOMÁSOK (némák)

 

ERNYŐT ÉS VÖRÖS LÁMPÁST TARTÓ EMBER

 

JIAO MAMA ALAKJA (karjában Kicsi Heizi)

 

HONG LAO

 

HÁROM MARKOS FÉRFI

 

CHOU RONG, Chou Hu édesatyja

 

LÁNY, tizenöt éves, Chou Hu húga

 

JIAO, A POKOLKIRÁLY, századparancsnok, Daxing atyja

 

FÖLDHORDÓ FEGYENCEK: Mozdony, Vén Dinka, Ragyás Fater, Kis Özvegy, Zhang Fei Vetélytársa, Vadszamár – tizenvalahány ember

 

KÉT VÍZHORDÓ RAB

 

FEGYŐR

 

BIVALYFEJ, LÓARC

 

ALVILÁG BÍRÁJA

 

KÉT ZÖLDARCÚ ÖRDÖGFI

 

YAN-LUO (az Alvilág fejedelme)

 

 

IDŐ és HELY

 

 

ELŐJÁTÉK A vadonban, vasúti pálya mellett. Az ősz kezdete utáni nap, alkonyattájt.

 

ELSŐ FELVONÁS Jiao, a Pokolkirály házának főszobája. Tíz nappal az előjáték után, délután hat óra.

 

MÁSODIK FELVONÁS A szín, mint az első felvonásban; ugyanaznap este kilenc, valamint tizenegy órakor.

 

HARMADIK FELVONÁS (A cselekmény ideje szorosan követi a második felvonásét.)

 

ELSŐ JELENET Fekete Erdő, egy útkereszteződésnél. Éjjel egy után.

 

MÁSODIK JELENET Láp a Fekete Erdőben. Éjjel kettő után.

 

HARMADIK JELENET Fekete Erdő, egy tavacska mellett. Éjjel három után.

 

NEGYEDIK JELENET Fekete Erdő, kis, romos templomnál. Éjjel négy után.

 

ÖTÖDIK JELENET A szín, mint az előjátékban: vasúti pálya mellett a vadonban. Kora hajnalban, hat után.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ELŐJÁTÉK

 

Őszi alkony.

   A föld sötét és komor, az élet a mélybe rejtezett. Az agyag finom illatot lehel, a gabonagyökerek észrevétlen növekednek a talajban. A szürkületben egy hatalmas fa boglyas hajnak tűnő ágait nyújtóztatja, rajtuk őszi kabócák rezgetik bágyadtan szárnyaikat. A fa, melynek óriási törzsét régi repedések szántják keresztül-kasul, magasba meredve áll a végtelen vadonban: méltóságot, fenyegetést, tiltakozást és mély bánatot mutat, olyan, mint a megbéklyózott, sziklához láncolt Prométheusz. A fa mögött apró tó, olajzöld esőlé gyűlt fel benne. Néha a partjáról halk zizegéssel előugrik néhány levelibéka, majd egymás után bevetik magukat a vízbe, pár buborékot kavarva. Pillanat múltán az alkonyi csendben, nem tudni honnan, időről időre békaszót hallani, igen vigasztalanul hat. Keresztben a nagy fa előtt magas vasúti töltés, rajta a sínpár messzi távolból, ismeretlen helyről vezet erre. A vágány olyannak tűnik, mintha fekete-aranyból öntötték volna, a szurokfekete sínpár fényesen csillog az alkonyi homályban, s nesztelen egész a láthatárig nyúlik, hogy magával hozza az emberek fájdalmát, boldogságát, reményeit. Olykor egy óriási sárkányra emlékeztető vonat, miközben zajosan zakatol és pattogó szikrákkal hintett, kormos füstöt pöfög, villámsebesen előrobog. Ám nyomban tovaszáguld, elvívén az utasok nevetését meg könnyeit. A vágány mentén újabb és újabb távírópóznák sorakoznak, ha szél kerekedik, a fehér porcelángyűrűkre erősített fekete vezetékek folyamatosan bágyadtan búgnak. A lejtős vasúti pálya előtt síremlékre emlékeztető mérföldkő, a pályafelügyelő rozoga őrbódéja, vadfüvek, valamint rozsdás sínek és talpfák halomba hányva.

   A különös alakú, sűrű fellegek elfedik az eget, és ahogy a mennybolton gomolyognak, különféle kísérteties formákat öltenek. Mindegyik felhőréteg a földre nehezedik. Messze, a láthatáron túl, fokozatosan egy vérrel teli tóhoz hasonló nyílás hasad, egyre tágul, közben tompa, barnásvörös színt ont   szét – olyan, akár egy lidérces álom –, majd a vad bérceket és szokatlan sziklákat formázó fekete fellegekre miriádnyi különleges és szemkápráztató árnyalatot fest.

   A földet továbbra is homály lepi, lassanként szürke ködfátyol száll fel; a vadon őszi naplementekor. Távolban látni egy magányosan árválkodó öreg házat, a házban vörösen fénylő lámpást gyújtottak.

   A föld sötét és komor.

 

Mikor a függöny felgördül, Chou Hu egyik kezét csípőre téve, hátával a hatalmas fának támaszkodik. A láthatárt kémleli, közben némán levegő után kapkod. A békák a tóparton váratlanul felvartyognak. Felemel egy követ, a tó felé hajítja, az éles csobbanással a vízbe pottyan. A békák egy csapásra rémülten elnémulnak. Megnyugszik, lekuporodik, ám a fán lármás ciripelésbe kezdenek a kabócák. Felszegi fejét, utálkozva figyel, talpra pattan, és mikor egy újabb kőért nyúl, messze-messze mozdonyfütty szól. Hátrafordul, hallgatja, amint a távolban egy vonat sebesen tovarobog. A vonat egyre távolodik, néhányszor a gőzsíp hangja hallatszik homályosan. A földre dobja a követ, sóhajt, megszorítja rendkívül széles bőrszíját. Lábfejével sártól szutykos, fekete lábát dörgöli, bokáján a vaslánc fenyegetőn megcsörren. Hirtelen újból eszébe villan a béklyó a lábán, felemel maga mellől egy nagy követ, és erősen csapkodja vele a bilincset. A nehéz kő újra és újra beleváj tenyerébe, eltalálja sípcsontját, megered a vére. Felrántja fekete szemöldökét, fogát csikorgatja, újból meg újból üt, közben liheg és halkan szentségel. Homlokán veríték gyöngyöz, véres kezével letörli. Vadul felordít, a követ behajítja a tóba, fulladozik, mintha egy ólomdarab akadt volna a torkán. Reményvesztett, sötét képét az égre emeli, majd nagy, kérges kezével kétségbeesetten megpróbálja bokájáról letörni a bilincset.

   Úgy tűnik, távolból egy juhnyáj szalad erre, közben valaki „hó! hó!” kiáltásokkal igyekszik visszaterelni a nyájat a karámba. A juhok összevissza futkároznak és keservesen bégetnek, körös-körül megtörve a csendet. Chou Hu megdermed, fejét a hang irányába fordítja, döbbenten hallgatódzik. Egyszerre csak felpattan, egész testével megfordul – arca a közönség felé néz –, visszafojtott lélegzettel előre mered. Különös érzés keríti hatalmába az embert, és ámulva kérdheti, hogy a Teremtő miként találhatott ki egy ily rút alakot? Szénaboglya a haja, arca roppant nagy és szabálytalan, szemöldöke lefelé konyul, szemében gyűlölet lángja lobog. Jobb lábát sántára verték, háta kidudorodik, mintha egy kis batyut rejtegetne ott. Izmai kidagadnak, lábai olyanok, mint két vasoszlop. Sűrűn zsinórozott, kék vászonköpenyt visel, amit egy-két helyen szögesdrótok szaggattak meg, a szakadásoknál előtűnik bozontos mellkasa. „Kemény derekat” hord – ez egy széles és vastag fekete bőrszíj, elől cserép nagyságú, csillogó-villogó rézcsattal. Tekintetéből kegyetlenség, ravaszság, álnokság és irigy gyűlölet sugárzik. Nemrégiben szökött meg a pokolból.

   Lábujjhegyre áll és a távolt kémleli, az a másik alak kétségtelen felé közeleg. Miközben „hó! hó!”-t kiáltozik, a bégető juhok szorosan egymáshoz bújnak, majd mikor valóban Chou Hu közelébe ért, Chou Hu leszökken a vasútról, és a tó mellett, a töltés lábánál elrejtőzik.

   Nem tudni miért, hirtelen furcsa zaj hallatszik, amint jókedvűn rikoltoznak: „Ziki-zaka, ziki-zaka, ziki-zaka, ziki-zaka, pöff-pöff, pöff-pöff, pöff-pöff, pöff-pöff…” Egyre és egyre nagyobb erővel kiabálják ezt, közben pedig mintha lábdobbantásokat, vagy lázas rohanás hangját hallani.

   Bai Shazi kipirult arccal, ugrándozva bejön a vaspályán. Egy kosár rőzsét cipel, jobb kezében fejszét tart. Húsz év körüli, arca pufók és kerek, tömpe orra akár egy apró ölebé, egérszemével megállás nélkül hunyorog. Haja igen mélyen lenőtt homlokába, egyenes szemöldökével csaknem egybeér. Mikor nevet, szemét résnyire húzza. Nagy száját szélesre tátva álló nap heherészik; ha ízletes vagy szép dolgot lát, alsó állkapcsát önkéntelen leereszti, ilyenkor nyála is gyakran kicsorog. Féleszű, apátlan-anyátlan árva, egy távoli rokon kenyerét eszi, cserébe a juhokat vigyázza, tűzifát aprít és mindenféle házimunkát végez.

 

BAI SHAZI (lelkesen beszalad, sebesen rohanó vonatot utánoz)

Ziki-zaka, ziki-zaka… (A „mozdony” hirtelen fekete füstöt pöfög.) Pöff-pöff, pöff-pöff, pöff-pöff…(Egyszerre csak megfordul és visszafelé megy; mintha szárnyak lennének, két karjával a pöfföket követve újra meg újra csap egyet… Ó, tolat a mozdony! Lázas iramban megy visszafelé, közben egyre erősebben kiáltozza a különféle vonat hangokat – a „mozdony” teljes sebességre kapcsolt. Ám egy óvatlan pillanatban elbotlik egy talpfában, puffanás zaja, a „mozdony” váratlan a vágányra huppant; igen nagy fájdalom hasít belé! Szája sírásra görbül, a gallyak szétszóródtak a pályatesten, a fejsze a töltés lábához gurult. Kezét szeméhez emeli, nagy szájával egyszer-kétszer harsányan feljajdul. De ahogy az ülepét tapogatja meg körbenéz, senki nem kérdezősködik, nincs ki vigasztalja, egy teremtett lélek sem látott semmit. Hátrafordítja a fejét, megnézi alfelét, a sajgó helyet néhányszor megdörgöli. Feltápászkodik, és akárha egy kisgyermeket próbálna csitítani, tenyerébe „varázs-levegőt” fúj, majd finoman a hátsó felére csap: „Jól van, na! Már nem fáj, gyerünk tovább!” Szipog, bár mintha megvigasztalódott volna. Ekkor ismét…) Ziki-zaka, ziki-zaka…(Ám nem folytatja, egyszeriben leteszi a kosarat, két karját sebesen forgatva, örömtől csillogó arccal leereszkedik a vasúti töltésről, és a földes szekérúton szaladgál fel-alá, szabadon, akár egy sárkány.) Ziki-zaka, pöff-pöff, pöff-pöff, pöff-pöff…(Egyre lelkesebb, ajkát csücsörítve mozdonyfüttyöt utánoz.) Tűűűű! Ziki-zaka, pöff-pöff. Tűűűű – (Hirtelen bukfencet vet.) Tűűűű – (Nocsak! Újabb bukfenc.) Tűűűű, ziki-zaka, pöff-pöff, tűű – (Abbahagyja a fütyülést, messzi távolból homályos, alig kivehető mozdonyfütty hallatszik. Hirtelen megdermed, teljesen el van bűvölve. Felnyargal a vasútra, keresztben ráhasal a talpfákra, fülét szorosan a sínre tapasztja. Szemét behunyja, és mintha túlvilági muzsikát hallgatna, arcán ártatlan öröm árad szét.) He-he-he! (Akaratlan, bárgyún felkacag.)

 

Chou Hu feláll a töltés mögül. Eleinte csodálkozik, de azután már egészen közönyösen Bai Shazi mellé sétál.

 

CHOU HU

Hé! (Finoman megrúgja Bai Shazi fejét.) Hékás! Mit csinálsz?

 

BAI SHAZI (figyelmesen hallgatja a távolban száguldó vonat sínek továbbította hangját. Behunyt szemmel elmereng, igen boldognak tűnik. Kezével a kerékcsattogás ritmusára dobol; alig hallhatón)

Ziki-zaka, ziki-zaka… (Anélkül, hogy rátekintene Chou Hura, kinyújtja karját és bosszankodva legyint.) T-te törődj a magad dolgával!

 

CHOU HU (a fenekét rugdossa)

Hé, mit hallgatsz?!

 

BAI SHAZI (türelmét vesztve)

Hagyj má'! (Legyintget.) Hagyj, no! Hallgasd csak, vonat! (A síneket mutatja.) Ezek közt! Vonat! Ziki-zaka, ziki-zaka, ziki-zaka…(Egyre lelkesebb; fülét hegyezve felszegi fejét, szemmel láthatóan eltűnődik.) Pöff-pöff, pöff-pöff! (Boldog önfeledtséggel a távolba réved; magában dünnyög.) Hmm…a vonat egyre messzebb megy! Egyre messzebb! Pöff-pöff, pöff-pöff… (Újra a sínre tapasztja fülét.)

 

CHOU HU

Kelj föl! (Bai Shazi nem hallgat rá, hát ismét belerúg.) Fölkelni! (Továbbra sem fogad szót; szigorúan.) Az istenit, kelj föl! (Egyetlen rúgással lependeríti Bai Shazit a töltésről, míg ő maga kis híján a földre huppan a lábbilincs miatt.)

 

BAI SHAZI (a töltés lábánál kábultan felveszi a fejszét, kezével sajgó ülepét dörgöli, értetlenkedve, bambán bámulja Chou Hut)

T-te belém rúgtál.

 

CHOU HU (vigyorogva bólogat)

Aha, beléd! (Talpát ismét alsó lábszárához emeli, hogy megvakarja; a vasbilincs hangosan megcsörren.) És mit akarnál csinálni?

 

BAI SHAZI (nem látja tisztán a különös szerzetet, aki belerúgott, hátrál egy lépést)

É-én semmit.

 

CHOU HU (gonoszul)

Látsz engem?

 

BAI SHAZI (nyugtalanul)

Nem lá-látlak tisztán.

 

CHOU HU (kilép a nagy fa árnyékából, a horizont felé fordul)

Ide süss! (Magára mutat.) Most már tisztán látsz?

 

BAI SHAZI (rémülten Chou Hura mered, majd holtra váltan egy „jaj”-t hallat)

Az anyja! (A fejszét magával hurcolva elszalad.)

 

CHOU HU (mennydörögve)

Hő, megállj!

 

Bai Shazi kővé dermed, szájából nyál csorog, megállás nélkül hunyorog.

 

CHOU HU (keményen)

Az anyád teremtésit! Mért szaladtál el?

 

BAI SHAZI (mentegetőzve)

É-én nem szaladtam el!

 

CHOU HU (magát mutatja; gyűlölködve)

Szerinted mihez hasonlítok?

 

BAI SHAZI (rászegezi tekintetét; tétován)

Olyan vagy, mint …ö-ö… mint … (A fejét vakargatja.) Végül is… (Elgondolkodik, megrázza a fejét.) Szóval, nem hasonlítasz emberre.

 

CHOU HU (a fogai közt sziszeg)

Nem hasonlítok emberre? (Mennydörögve.) Nem?!

 

BAI SHAZI (megretten)

De, hasonlítasz, hasonlítasz, hasonlítasz…

 

CHOU HU (elvigyorodik; váratlan nyájassággal)

Csúnya vagyok? Mit gondolsz, ronda vagyok?

 

BAI SHAZI (nem tudni, mitől okosodott meg kissé; nagy szemeket mereszt)

T-te nem vagy csúnya, egyáltalán nem vagy ronda. (De…)

 

CHOU HU (dühösen kitör)

Ki mondta, hogy nem vagyok ronda? Ki a rosseb?

 

BAI SHAZI (megzavarodva)

Ó, ronda vagy! Olyan ronda… mint az ördög.

 

CHOU HU

No, (Bai Shazi felé indul, lábán csörömpöl a lánc), akkor most hív egy ördög, egy rusnya ördög!

 

BAI SHAZI (fogvacogva)

Ne gyere! Majd é-én megyek oda.

 

CHOU HU

Nosza, gyere!

 

BAI SHAZI (vonakodva oda lépked; aggódva)

T-te honnan jössz?

 

CHOU HU (a távolba mutat)

A világ végéről.

 

BAI SHAZI (a vágányt mutatja)

A világ végéről? Te is vaskocsin utaztál? (Lassan.) Ziki-zaka, pöff-pöff? (Miközben visszafelé megy, fejét hátrafordítja; tolató mozdonyt utánoz.)

 

CHOU HU (megvilágosodva elvigyorodik)

Ühüm, „ziki-zaka, ziki-zaka”! (Karjával is játszik, elindítja a „mozdonyt”, Bai Shazi felé közelít.) Pöff-pöff, pöff-pöff. (Gyorsan megy előre, a másik meg lassan hátrál, a két „mozdony” összeütközik. Csou Hu váratlan megragadja Bai Shazi csuklóját, és magához rántja.) Gyerünk!

 

BAI SHAZI (fájdalmasan felkiált; foggal-körömmel küzd, hogy kiszabadítsa magát, közben harsányan óbégat)

Óh, anyám! Nem megyek veled, nem én!

 

CHOU HU (szeme sarkából rámered)

No, jó, te ennyit tudsz: „ziki-zaka”! Figyelj csak, tőlem meg ezt kapod: (gyomorszájon öklözi Bai Shazit, mire ő feljajdul; igen lassan) „pöff –– pöff”! (Vadul.) Ide a fejszét!

 

BAI SHAZI (bátortalanul)

E-ez nem az enyém. (Ennek ellenére akaratlanul odanyújtja.)

 

CHOU HU (elragadja a fejszét)

Add csak ide!

 

BAI SHAZI (mentegetőzve)

É-én…(Rásandít.) Én nem mondtam, hogy nem adom oda.

 

CHOU HU (kezében a fejszével a lábbilincsre mutat)

Látod ezt?

 

BAI SHAZI (előrenyújtja fejét, nagyot bólint)

Ühüm, látom.

 

CHOU HU

Tudod, mi ez?

 

BAI SHAZI (szemügyre veszi, ajkáról letörli a taknyot, fejét rázza)

Nem, nem tudom.

 

CHOU HU (a vaskarikára mutat)

Lábperec… Arany lábperec!

 

BAI SHAZI (dünnyögve megismétli)

Lábperec… Arany lábperec!

 

CHOU HU

Az, hát! (Lábára bök.) Verd le ezt a két arany lábperecet! (Visszaadja a fejszét.) Verd le, mert oda akarom ajándékozni, hogy viseljed.

 

BAI SHAZI

Hogy viseljem? Ezeket? (Megrázza fejét.) Kell a fenének!

 

CHOU HU (újból elragadja a fejszét, és a magasba emeli)

Kell, vagy se?

 

BAI SHAZI (hunyorog)

Ne-nekem… kell… kell!

 

Chou Hu leguggol a sínekre, Bai Shazi a töltésen áll. Chou Hu éppen le szeretne ülni, hogy kinyújtsa lábát.

 

CHOU HU (gyanakodva)

Várj csak! Ha elfecseged valakinek, hogy ezek az arany lábperecek az enyémek voltak, evvel a fejszével hasítalak ketté!

 

BAI SHAZI (nem érti, de…)

Ühüm, ühüm, jó, jó…(Ismét elveszi a fejszét.)

 

CHOU HU (leül a vágányra, karjával háta mögött a talpfának nehezedik, hogy megtámassza felsőtestét, kinyújtja lábát, majd Bai Shazira tekint)

Verd le!

 

BAI SHAZI (nagyot csap a bilincsre, de csak egyszer, megáll, eltöpreng)

D-de ez a fejsze ne-nem a tiéd.

 

CHOU HU (türelmét vesztve)

Tudom, tudom!

 

BAI SHAZI (megfontoltan)

Úgy nem is vághatsz vele ketté! (Feláll.)

 

CHOU HU (talpra pattan, kikapja kezéből a fejszét, és forgatni kezdi)

Affenébe, te bolond fattyú, csinálod vagy sem?

 

A juhnyáj ismét bánatosan béget a vadonban.

 

BAI SHAZI (rettegve)

É-én nem mondtam, hogy nem csinálom. (Ismét átveszi a fejszét, Chou Hu leül, Bai Shazi leguggol mellé, majd újra meg újra üt.)

 

A tavacskában felzengenek a békák.

 

BAI SHAZI (váratlan igen furcsán bámul Chou Hura)

Te honnét tudod a-a becenevem?

 

CHOU HU

Mi van?

 

BAI SHAZI

Az itteniek csak akkor hívnak Bai Shazinak, ha munkára akarnak fogni. De mihelyt végeztem, örökösen Bolond Fattyúnak neveznek. (Kedvesen, emellett szemmel láthatóan felettébb büszkén felkacag) He-he-he!(Megvakarja viszkető hátát, majd újból üt.)

 

CHOU HU (meglepődik, mert valóban nem ismerte fel)

A teringettét, te… te a Bai Shazi vagy?!

 

BAI SHAZI

Ühüm, (hebeg-habog) senki sem törődik velem, és mindenki Bolond Fattyúnak hív, né-néha meg Ku-Kutyusnak. Szerinted melyik a jobb? (Mivel nem kap feleletet, magában locsog.) Hm, mindkettőn szólítanak, vé-végül is egyik se rossz, mégis azt hiszem, a Ku-Kutyus jobb. Míg élt az anyám, örökösen Kutyusnak hívott. Azt mondta: „Ni csak, olyanra nőtt ez a kölök, mint egy kutya… A feje is, az agya is olyan, mint egy kutyáé, hát hívjuk Ku-Kutyusnak addig, m-míg felnő! Látod, a gye-gyerekkori nevem i-i-is (rettentő büszkén a fenekére csap) Kutyus! Hi-hi-hi! (Felkacag, majd újból letörli a taknyát.)

 

CHOU HU (egyenesen rámered)

Kutyus?... Kutyusnak hívnak?!

 

BAI SHAZI

Az a! De t-te nem találtad ki! (Elégedetten vakargatja a hátát.)

 

CHOU HU (hirtelen)

Emlékszel még rám?

 

BAI SHAZI (nézi egy ideig, fejét csóválja)

Nem, nem ismerlek. (Leteszi a fejszét.) És t-te ismersz?

 

CHOU HU (kisvártatva, fagyosan)

Nem, nem ismerlek. (Hirtelen izgalommal.) Nosza, gyorsan verd le rólam ezeket! Ne jártasd annyit a szád! Veselkedj neki!

 

BAI SHAZI

Mindjárt besötétedik! Alig látom a lábpereceidet!

 

CHOU HU

Az anyád, te bolond fattyú! Add ide a fejszét, és pusztulj a szemem elől!

 

BAI SHAZI (feláll)

Adjam neked? (Magasba emeli.) Nem, azt nem szabad! A fejsze nem az enyém. Ez a fejsze J-Jiao nénéé.

 

CHOU HU

Micsoda? (Szintén feláll.)

 

BAI SHAZI (akadozó nyelvvel)

J-Jiao nénéé! Azt mondta, ha késve vi-viszem vissza, úgy vé-végez velem. (A nyakát vakarja, amint eszébe jut Jiao néne, nekibátorodva Chou Hu arcára bök.) Ha t-te a fejszéjét e-elveszed, ő vé-végez veled! (Habozás nélkül ráijeszt, mintha éles késsel metszené el, kezét elhúzza a torka előtt.) Nyissz! Hát így, ni! Megijedtél, mi?

 

CHOU HU

Ó, az a vak vénasszony?

 

BAI SHAZI (még nyomatékosabban)

A-az ám, az a vak vénasszony. Vad is, gonosz is, rettenetesen kegyetlen!

 

CHOU HU

Még nem halt meg?

 

BAI SHAZI (csodálkozva)

Nem. Találkoztál már vele?

 

CHOU HU (eltűnődik)

Hát. (Váratlanul megragadja Bai Shazi karját.) És az öreg Jiao?

 

BAI SHAZI (kikerekedett szemmel)

Öreg Jiao?

 

CHOU HU

Az embere, akit Pokolkirálynak hívnak.

 

BAI SHAZI (egyszeriben megérti)

Ó, Pokolkirályt, Jiao, a Pokolkirályt kérdezed! (Egykedvűen.) A Pokolkirály már rég koporsóba ke-került.

 

CHOU HU (torkára forr a szó)

Micsoda?! (Feláll.)

 

BAI SHAZI

Meghalt és eltemették, a föld alatt pihen.

 

CHOU HU (vad gyűlölettel)

Hő! A Pokolkirály már koporsóban fekszik?

 

BAI SHAZI (közönyösen)

Meghalt néhány éve.

 

CHOU HU (komoran)

Meghalt! Hát eljött az a nap is, mikor Pokolkirályt sírba tették!

 

BAI SHAZI

Úgy biza, (nem tudni, kitől hallotta) meztelenül jövünk a világra, aztán meztelenül kimegyünk belőle. Előbb-utóbb mindenkinek meg kell halnia.

 

CHOU HU (elkeseredetten)

Akkor hiába jöttem, hiába…

 

BAI SHAZI (meghökken)

Te mi-mit akartál Pokolkirálytól?

 

CHOU HU (hirtelen elfordítja fejét; dühvel)

De… hogy halhatott meg? Mért nem várta meg, míg visszajövök, hogy csak aztán forduljon fel? Mért nem várt meg?! (Dobbant a lábával, a vasláncszemek egymáshoz csapódnak; észvesztő csörömpölés zaja) Nem vártál meg! (Fogát csikorgatja.) Nem vártál meg! Elraboltad a földünk! Elpusztítottad a családunk! Fölégetted a házunk, hazugul bevádoltál minket, hogy haramiák vagyunk, bevitettél az elöljáróságra, bénára veretted a lábamat! Kerek nyolc esztendőt rothadtam miattad a tömlöcben, te meg itt sunyítottál, és évről évre azon mesterkedtél, hogy tönkretégy minket. Mire meg ideértem, feldobtad a talpad! Szóval, meghaltál!

 

BAI SHAZI (elámul; kényszeredetten)

Úgy ám, meghalt.

 

CHOU HU (felemeli öklét; hangját lehalkítja)

Szóval suttyomban meghaltál. (Feltörő érzelemmel.) De miért hagytam, hogy meghalj, hogy ilyen könnyű halálod legyen? Elmondom neked, Pokolkirály, hogy visszajöttem, újból visszajöttem, Pokolkirály! Elpusztítottad a családom, ezért megfizettek, szenvedést okoztál nekünk, hát mindenképpen bosszút állunk! Kivájtad a szemem, hát én is kivájom a tiéd. Nyomorékká veretted a lábam, egytől egyig tönkretettél minket, hát azt képzelted, hogy ásnak neked egy gödröt, ahol titokban meglapulhatsz? Az istenit, azt hiszed, engedünk békében nyugodni a faládádban? Ó, Pokolkirály, úgy gondolod, ilyen olcsón megúszod?

 

BAI SHAZI (csodálkozva)

Te meg mit motyorászol a bajszod alatt? Akarod még, hogy a fejszével lecsapjam a lábpereced, vagy sem?

 

CHOU HU (eszébe jut jelenlegi helyzete)

Ó, ó, igen… akarom! (Vadul.) Verd már le, te!

 

BAI SHAZI (azonnal)

Aha, aha! (Kiköp, majd felemeli a fejszét, hogy odacsapjon vele.)

 

CHOU HU

No, és a fia?

 

BAI SHAZI

Kié?

 

CHOU HU

Pokolkirály fia, Jiao Daxing.

 

BAI SHAZI (nem érti tisztán)

J-Jiao Daxing?

 

CHOU HU

A Jiao Da.

 

BAI SHAZI (egyszeriben megérti)

Ja, ő! Nemrégiben vett el egy új asszonyt, és otthon már egy kis porontyot is babusgathat.

 

CHOU HU

Megint asszonyt vitt a házhoz.

 

BAI SHAZI (vicsorog)

Az új asszonya csuda szép, ú-úgy hívják, hogy Jinzi.

 

CHOU HU (döbbenten)

Jinzi! Jinzi?

 

BAI SHAZI

Ühüm, t-te ismered Jiao Dát?

 

CHOU HU

Az ám, (gonoszul elvigyorodik) régi komám. (Visszaemlékszik.) Kicsi korunktól, mikor még ekkorák voltunk (kezével mutatja), ismerjük egymást.

 

BAI SHAZI

Akkor idehívom neked, (a magányos házra mutat a távolban) épp abban a házban lakik. (A ház felé szalad.)

 

CHOU HU (élesen)

Gyere vissza!

 

BAI SHAZI

Mi-miért?

 

CHOU HU (kinyújtja karját)

Add ide a fejszét!

 

BAI SHAZI

A fejszét?

 

CHOU HU

Majd magam verem le ezeket az arany lábpereceket, és odaajándékozom annak a vén boszorka Jiaónak.

 

BAI SHAZI (ismét megmakacsolja magát)

De ez a fejsze J-J-Jiao nénéé.

 

CHOU HU (nem várja meg, míg befejezi, előre lép, megragadja a fejszét)

Add ide!

 

BAI SHAZI (behúzott nyakkal hátrál)

Én? Dehogy adom! (Chou Hu előrenyomul.)

 

CHOU HU (elragadja a fejszét, és mintha le akarná csapni a fejét, leszorítja Bai Shazi nyakát.)

Te…te bolond fattyú!

 

A vasúti pálya jobb oldaláról egy nő hangját hallani, akit egy férfi nyugtatgat.

 

BAI SHAZI (miközben szabadulni igyekszik, a képe egészen kivörösödik)

V-vannak itten!

 

CHOU HU (leereszti karját, egy pillanatig hallgatózik, és csakugyan…)

Kutyus, most az egyszer megúsztad!

 

BAI SHAZI (rendkívüli kegyelemben részesült)

Akkor mehetek?

 

CHOU HU (újból megragadja)

Gyerünk, velem jössz!

 

Chou Hu a kis tó bal oldalára vonszolja Bai Shazit, aki magatehetetlenül követi. Pillanat múltán homályosan hallani, amint a fejszével a vasbilincset ütik.

 

A vágány bal oldaláról két alak jön elő. A nőt majd szétveti a düh, egy szót sem hajlandó szólni. Tekintetében vad indulat bujkál, aranyozott fülönfüggői csilingelve ringatóznak. Rendkívül elbűvölő és kacér teremtés: hollófekete haj, telt ajak, hosszú szemöldök, fénylő fekete szeméből csábítás és bátorság sugárzik. Arca gömbölyded, sötétbarna bőrét egészséges pirosság itatja át. Nem túl magas, ám igen bájos és kecses, járás közben büszke öntudattal körbetekint – természetes vonzerő árad belőle. Mélypiros nadrágot és kabátkát visel, haját tömött, kerek kontyba fonta. Csuklóján az aranyozott karperecek illegő-billegő lépteit követve büszke táncot járnak. Hangja igen mély, sőt, némileg rekedt, ennek ellenére szerfelett kellemes, igéző.

A férfi (Jiao Daxing) harminc év körüli, kétrészes, kínai stílusú öltözet van rajta, arcát szakáll borítja. Szemöldöke vastag, szemei mélyen ülnek, ábrázata őszinte, nevetése szívből jövő, tiszta. Arcszíne sötétsárga, tekintete kissé mélabús, homlokán a kígyószerű kék erek időről időre kidagadnak. Bal fülében réz fülbevaló, ez a talizmán atyja, a Pokolkirály ajándéka, hogy megoltalmazzák az istenek. Magas és izmos, csillogó szemében visszafojtott szenvedély. Retteg anyjától, ám imádja meseszép feleségét. A felesége és anyja közt érte dúló éles küzdelem miatti elkeseredése tehetetlenségbe torkollott. Hátán most minden erőfeszítés nélkül egy jókora batyut cipel, határozott, öles léptekkel halad. Sötétszürke nadrágot és zekét visel, amin ezüst óralánc, fején kék nemezkalap. Kezében egy kisebb fáról metszett botot tart. Hua Jinzit követve lép be.

 

JIAO DAXING

Jinzi!

 

HUA JINZI (rá sem hederít, megy egyenesen tovább)

 

JIAO DAXING (visszahúzza)

Jinzi, állj már meg!

 

HUA JINZI (ellöki)

Mit akarsz?

 

JIAO DAXING (esdekelve)

Mért nem állsz szóba velem?

 

HUA JINZI (dühödt pillantással)

Szóljak hozzád? Hát méltó vagyok én arra?

 

JIAO DAXING (féltőn)

Jinzi, mi nyomja a lelked? Megbántott valaki?

 

HUA JINZI (a vasúti pályán áll)

Megbántott valaki?! Ki merne engem megbántani? Az ám, ki merészelné megbántani Jiao Da asszonyát?

 

JIAO DAXING (lerakja a batyut)

Jól van már, na, ne mondj ilyeneket! Öntsünk tiszta vizet a pohárba, és majd csak aztán megyek.

 

HUA JINZI (rásandít)

Elmégy? Minek? Szerintem inkább eredj szépen haza az anyukádhoz!

 

JIAO DAXING (félig-meddig megérti)

Megint történt valami köztetek?

 

HUA JINZI

Ugyan már, semmi! (Gúnyosan.) Hűha, milyen szülőtisztelő a Jiao Da! Mikor elmentél hazulról, sütött rólad, hogy nem bírsz megválni, képtelen vagy elszakadni anyádtól! Meghagytad neki, hogy mit egyen, milyen ruhát hordjon, be nem állt a szád, óvtad ettől, óvtad attól, mintha ahogy elmennél, máris itt teremne egy tigris, hogy fölfalja! Eh, miért is nem fiatalodsz vissza, (két kezével mutatja) ilyen pöttömnyire, hogy megint az anyácskád mellén csünghess?!

 

JIAO DAXING (zavarban jön, magyarázkodva)

A…a Mama vak!

 

HUA JINZI (félrebillenti fejét; keményen)

Tudom, hogy vak! (Ismét csúfolódva.) Ejha, igazán kötelességtudó fiúcska a Jiao Da! Így a Mama, úgy a Mama, vegyük ezt, hozzuk azt neki! Fölmegyek a megyébe, és kérvényezek neked egy díszkaput, ami a szülőtisztelőknek dukál; rendben? (Jelentőségteljesen felsóhajt.) Hej, bárcsak szültem volna egy gyereket, miután a házatokba kerültem!

 

JIAO DAXING (döbbenten)

Mit beszélsz? Gyereket szülni?

 

HUA JINZI (fél szemmel rásandít)

Meg ne rémülj! Pusztán arra gondoltam, ha már hozzád mentem, szülök neked egy fiút. Egy icipici Jiao Dát, akit majd úgy nevelek, hogy anyuka engedelmes gyereke legyen, ahogy te! Hej, ha szülök egy fiút, azt szeretném, hogy rád üssön; (célzatosan Jiao Dára néz) de szép is volna!

 

JIAO DAXING (le szeretné szidni, de végül nem teszi)

Jinzi, sosem ügyelsz a szádra. Ha ezeket meghallja a Mama, megint baj lesz.

 

HUA JINZI (elszántan)

Hűha, félsz, hogy kitör a vihar! Hát én meg nem! Szerencséje, hogy most csak a számra nem vigyázok! Egy nap még meg is teszem; majd meglátja!

 

JIAO DAXING (nyugtalanul)

Te… mit mondtál, mit fogsz tenni?

 

HUA JINZI (vadul kitör)

Hogy mit? Rókaszuka vagyok! Azt mondta, előbb-utóbb megcsallak, meglásd, majd megmutatom én neki, hogy mire vagyok képes! Hah, rókaszuka?!

 

JIAO DAXING (bosszankodva)

Micsoda?! Megcsalnál, hogy megmutasd, mire vagy képes?

 

HUA JINZI

Ha így viselkedsz velem, akkor meg…

 

JIAO DAXING (feláll, megragadja Jinzi csuklóját; keményen)

Kivel akarnál összefeküdni? Kivel?!

 

HUA JINZI (váratlanul mosolyra fakad)

Nyugodj meg, veled (férje keblére mutat), majd veled, drága gyöngyvirágom; rendben?

 

JIAO DAXING (képtelen elfojtani a mosolyát)

Jaj, Jinzi, itt a Mama meg te, igazán nem tudok mit kezdeni veletek.

 

HUA JINZI (más hangot üt meg)

Már megint a Mama, újra meg újra! Miért emlegeted őt nyakra-főre? Tán ő az árnyékod, ahová mégy, ott van ő is?

 

JIAO DAXING (leül a batyura, hosszan sóhajt)

Különös, miért képtelenek az asszonyok egymással megférni?

 

A békák a tóban brekegnek néhányat. Szél kerekedik, távolból vadmadarak rikoltozását hallani.

 

HUA JINZI (hirtelen magához húzza férje kezét)

Áruld el nekem Daxing, szeretsz-e?

 

JIAO DAXING (felemeli fejét)

Tessék?

 

HUA JINZI (mellé ül)

Szeretsz-e?

 

JIAO DAXING (félszegen)

Én… én természetesen szeretlek.

 

HUA JINZI (közelebb bújik hozzá)

Akkor kérdek tőled valamit. Miután befejeztem, válaszolnod kell. De ne hímezz-hámozz!

 

JIAO DAXING

De, mit… mit akarsz kérdeni?

 

HUA JINZI

Ezzel mostan ne törődj! Végül is szeretsz, ugye? Felelsz majd?

 

JIAO DAXING (fejét ingatja)

Rendben, rendben, felelek.

 

HUA JINZI (férje arcára bök)

Egyenesen válaszolj, és miután a kérdés elhagyta a számat, azon nyomban felelj. Nem szabad haboznod!

 

JIAO DAXING (ég a kíváncsiságtól, hogy tudja)

Rendben, mondd gyorsan, no!

 

HUA JINZI

Ha beesnék egy folyóba…

 

JIAO DAXING

Hm.

 

HUA JINZI

És anyád is…

 

JIAO DAXING (lassanként megérti)

Ó!

 

HUA JINZI

Te meg ott vagy a folyóparton. Elsőnek kit mentenél ki?

 

JIAO DAXING (kínlódva)

Elsőnek… elsőnek kit mentenék ki?

 

HUA JINZI (egyenesen rászegezi a tekintetét)

Ühüm, először kit mentenél ki? Anyád vagy engem?

 

JIAO DAXING

Én…én…(Felkapja fejét és rámered)

 

HUA JINZI (türelmét vesztve)

Hm? Elő a farbával! Anyádat? Vagy engem?

 

JIAO DAXING (izgatott)

De, hát... hogy történhetne ilyesmi?

 

HUA JINZI

Tudom, hogy nincs ilyen. (Konokan.) De ha lenne, ha mégiscsak megtörténne, mihez kezdenél?

 

JIAO DAXING (keserű mosollyal)

Ez… ez lehetetlen.

 

HUA JINZI

Te, ne köntörfalazz! Azt kérdeztem, ha tényleg megtörténne!

 

JIAO DAXING

Ha igazából így lenne, (Jinzire pillant) úgy… úgy…

 

HUA JINZI

Úgy mit tennél?

 

JIAO DAXING (egyenesen)

Úgy mindkettőtöket megmenteném. (Elmosolyodik.) Én, (mutatja) a bal kezemmel Anyát húznám ki, a jobbal meg téged.

 

HUA JINZI

Na nem, ez így nem járja! Mondtam, hogy csak egyikünket mentheted meg! Ki lesz az? (Bűvölve.) Én, vagy anyád?

 

JIAO DAXING (ingerülten)

Akkor… akkor…

 

HUA JINZI (indulatosan)

Naná, hogy anyádat mentenéd ki, nem pedig engem!

 

JIAO DAXING (őszintén)

Nincs arról szó, hogy ne mentenélek meg, de Anya…

 

HUA JINZI (meglepetten)

Vak! Úgy-e?!

 

JIAO DAXING (könyörgőn rápillant)

Igen. Természetesen előbb a vaknak kell segíteni.

 

HUA JINZI (ajkbiggyesztve)

Jó van, remek, eredj csak! (Szemrehányón, gyűlölködve.) Szemed láttára belehalok a folyóba, és nem mentesz meg! Nem mentesz meg! Jól van, nagyon jól van!

 

DAXING (magyarázkodik)

Csakhogy egyáltalán nem estél a folyóba…

 

HUA JINZI (sérelmét panaszolja)

Pompás, a vesztemet akarod! (Dühösen.) Egy követ fújsz anyáddal, mind a ketten abban bíztok, hogy mihamarább elpusztulok. Így teljesülne a kívánságotok, és aztán harmadszorra is megházasodhatsz. Hagynád, hogy vízbe fúljak, és nem mentesz meg!

 

JIAO DAXING (védekezve)

De egyáltalán nem állítottam, hogy nem mentenélek ki.

 

HUA JINZI (sürgetve megkérdezi)

Úgy hát, kit mentenél meg elsőnek?

 

JIAO DAXING (újból szorongatott helyzetbe kerül)

Én… előbb… előbb…

 

HUA JINZI (fenyegetőn)

Ha tovább kukoricázol, végeztünk egymással.

 

JIAO DAXING (kinyögi)

Én… téged mentelek meg.

 

HUA JINZI (helyesbíti)

Előbb engem mentesz meg.

 

JIAO DAXING (gépiesen)

Előbb téged!

 

HUA JINZI (szemében diadalittas fény csillan meg)

Előbb engem mentesz meg! (Nyomban kijavítja magát.) Egyedül engem?

 

JIAO DAXING (bambán)

Ühüm.

 

HUA JINZI (még tisztábban mondja)

Egyedül csak engem mentesz meg.

 

JIAO DAXING (meggondolatlanul rávágja)

Igen.

 

HUA JINZI

Egyes-egyedül csakis engem, őt nem.

 

JIAO DAXING

De, Jinzi, ez… ez…

 

HUA JINZI (sarokba szorítja)

Előbb már mondtad, hogy csak engem mentesz meg, őt nem.

 

JIAO DAXING (dühösen talpra pattan)

Miért akarod, hogy az anyám vízbe fúljon?!

 

HUA JINZI

Ki akarja? Hát nem otthon van, békében, nyugalomban?

 

JIAO DAXING (nem állja tovább)

Minek kényszerítesz folyvást, hogy ilyen gyalázatosságokat mondjak?

 

HUA JINZI (dacosan)

Hm, mert szeretem hallgatni, kedves a fülemnek! Mondd, mondd csak, hadd halljam!

 

JIAO DAXING

De mit?

 

HUA JINZI

Mondd: „Vízbe fullasztom!”

 

JIAO DAXING (készakarva kitér)

Kit?

 

HUA JINZI

Mondd: „Vízbe fojtom anyámat!”

 

JIAO DAXING (rémülten rápislant)

Micsoda, vízbe fojtom…?

 

HUA JINZI (izgatott várakozással)

Nyögd már ki, mert csak akkor foglak szeretni, nagyon, de nagyon szeretni. (Csábítóan.) Ha kimondod, bármit kívánhatsz tőlem! Figyelj, most kapsz tőlem valamit. (Arcát rátapasztja Daxingére, és forrón megcsókolja.) Finom volt?

 

JIAO DAXING (bambán bámulja)

Te… ühüm!

 

HUA JINZI

Mondod, vagy se? Gyere! (Magához húzza Daxinget.) Ülj le! (Rátolja a nagy batyura.) Mondd! Vízbe fullasztom! Vízbe fullasztom az anyámat!

 

JIAO DAXING (bambán rátekint)

Már mondtam, hogy nem mondom!

 

JINZI (meglepődik)

Micsoda?! (Neki akar támadni, ám váratlanul elmosolyodik; gyengéden.) Rendben, no, ha nem, hát nem. (Váratlan gügyögni kezd.) Daxing, szeretsz-e? (Ráül Daxing térdére, szorosan átöleli nyakát, arcát az övéhez tapasztja, hozzábújik és cirógatja.) Daxing, szeretsz engem? Imádsz-e?

 

JIAO DAXING (ki szeretne szabadulni, de Jinzi szorosan öleli)

Te… ezt ne tedd, mert… meglátják. (Körbenéz.)

 

HUA JINZI

Fütyülök rá! Az urammal azt csinálok, amit akarok! Ki merne közénk állni? Daxing, csinos vagyok? Ugye, gyönyörű vagyok?

 

JIAO DAXING (akaratlanul rámered)

Csinos vagy!... Gyönyörű vagy!

 

HUA JINZI (kígyószerű karjával Daxing arcát, mellkasát és haját cirógatja)

Miután elmentél, hiányozni fogok? Kívánsz-e?

 

JIAO DAXING (öntudatlanul szorosan megmarkolja Jinzi kezét)

Kívánlak!

 

HUA JINZI (még csábítóbban)

El tudnál hagyni?

 

JIAO DAXING (megnyalja ajkát; mély, rekedt hangon)

Én.. nem… tudlak… elhagyni... (Váratlan oldalra fordul, átöleli Jinzit, arra készül, hogy… – lihegve) Én…

 

HUA JINZI (hirtelen erősen eltaszítja, mosolyogva felrántja szemöldökét; lassan)

Ha nem tudsz meglenni nélkülem, mért nem mondod?

 

JIAO DAXING (kábán)

Mit… mit mondjak?

 

HUA JINZI (szabad utat enged a dühének)

Mondd, hogy vízbe fullasztom, vízbe fullasztom Anyát!

 

Vad szélfúvás, a távíróvezetékek zizegni kezdenek.

 

HUA JINZI

Miután kimondtad, megkaphatsz.

 

JIAO DAXING (zihál)

Rendben, úgy hát… vízbe fullasztom (a sírás küszöbén áll), vízbe fojtom…

 

A vasúti töltés mögül, balról belép egy szikár öregasszony. Hatvan év körüli, haja már jócskán őszbe csavarodott, halántékán bíbor sebhely. Rideg, szigorú arca van. Egy vastag és súlyos botra támaszkodik, tágra nyitott szeme üres, nincs szivárványhártyája, úgy tűnik, mintha fehér géz fedné szemét. Mereven maga elé mered, lehetetlen kitalálni, hogy kifejezéstelen szemében miféle titok rejtőzik. Gyanakvó, mint általában egy szeme világát vesztett ember, emellett igen lobbanékony természet. Éles fülével éberen hallgatózik minden irányba. Hangja metsző, határozott. Még az ura halála utáni gyászruhát viseli: szürke vászonköpeny, fekete, ujjatlan mellény, szürke vászonnadrág. Öltözete tetőtől talpig igen takaros, tiszta. Felsétál a vasúti pályára, egy szót sem szól, csupán keményen veri botjával a sínt.

 

JIAO MAMA (jéghidegen)

Hí!

 

HUA JINZI (összerezzen)

Mama! (Önkéntelen eltolja Daxinget, majd feláll.)

 

JIAO DAXING (előbbi felfokozott hangulata egyszeriben semmivé lesz; reszketve)

Ó, Anya!

 

JIAO MAMA (sötéten)

Hí, te rókaszuka! Tudtam, hogy itt vagytok! Miről pusmogtok?

 

HUA JINZI (nyugtalanul)

Se… semmiről, Mama.

 

JIAO MAMA

Daxing, ki vele!

 

JIAO DAXING (alig hallhatóan)

Úgy van… semmiről sem beszéltünk.

 

JIAO MAMA (fejét hátravetve a foga közt sziszeg)

Te boszorkány, odahaza nem bűvölted eleget az uradat, még idekint is bűbájolod?! Daxing merre vagy? Mért nem nyikkansz meg?

 

JIAO DAXING (riadtan)

Itt vagyok, Anya.

 

JIAO MAMA (botjával rámutat)

Te istenverése! Még nem takarodtál az állomásra, hogy munkába indulhass? (Acsarogva.) Csak nem a lotyód karjai közt akarsz megdögleni? Semmirekellő! Nem láttad ez idáig, hogy mifélék a fehérnépek?! Hagynád, hogy az asszonyod megegyen, mint egy rizsgombócot? Ekkora kort megértem, de még nem láttam ilyen férfit! Hát megérdemelted te, hogy a megboldogult apád fölneveljen?

 

JIAO DAXING (ijedten)

Anya, akkor (Jinzire tekint) megyek.

 

Hua Jinzi magában motyog.

 

JIAO MAMA

Pusztulj! Pusztulj! Azonnal takarodj! Ne hozz ki a sodromból!... (Hirtelen.) Jinzi, te meg miféle átkot mormolsz?

 

HUA JINZI (titkolja)

Semmilyent. Csak a szél búgatja a vezetékeket, ne legyen már ennyire gyanakvó!

 

JIAO MAMA

A pokolba, (rábök a botjával, majdhogynem kinyomja vele a szemét), ne hidd, hogy nem látok, mert így vakon élesebb a látásom, mint ha lenne két jó szemem! Daxing…

 

JIAO DAXING

Itt vagyok, Anya. Máris indulok. (Hátára kapja a batyut.)

 

HUA JINZI

Daxing, eredj!

 

JIAO MAMA (megfordul)

Maradj veszteg, te! Már megint rá akarsz bájolni! (Fia felé.) Jól vésd a fejedbe, amíg odavagy, senkivel se cimborálj, és rendesen egyél–igyál, ne sajnáld a pénzt, amit magadra költesz! Hallgass ide! Ha sok pénzt kerestél, eszedbe ne jusson eljátszani! Küldd csak szépen haza anyádnak, majd félrerakom a megboldogult asszonyod fiának. Még egyszer figyelmeztetlek, ne hallgass az asszonyi fecsegésre, ha valaki tényleg szeretne veled hálni, nem kell őt pénzért megvenned, ha meg nem, még ha meghalnál érte sem tudod megvásárolni a szívét! Értetted?!

 

JIAO DAXING

Értettem.

 

JIAO MAMA

No hát, eredj! (Hirtelen eldob egy pénzes zacskót, az Daxing lába elé pottyan.) Ez itten a pénzem, nesze!

 

JIAO DAXING

Anya, van még pénzem.

 

JIAO MAMA

Vedd föl és vidd, ne alakoskodj előttem! Jól tudom, azt a kevéske pénzed már rég arra költötted, hogy karperecet meg függőt végy Jinzinek. (Jinzihez.) Te démon!

 

JIAO DAXING

Rendben, Anya, akkor indulok. Vigyázzon az egészségére, öltözzön vastagon! A kapunk előtt vonat jár, csak akkor menjen föl a vágányra, ha mindenképp szükséges!

 

JIAO MAMA (türelmét vesztve)

Jól van, jól van, ne locsogj annyit, azonnal indulj!

 

HUA JINZI

Ej, a mamát nem érdekli a fecsegésed. Még mindig itt vagy?

 

JIAO MAMA

Ki állított ilyet? Ki mondta, hogy nem érdekel? Ő az én fiam, nem a tiéd. Szeretem, ha szépen beszél velem, felesleges, hogy te itt konkolyt hints közénk! Daxing, lódulj, lódulj, lódulj! Elég volt a locsogásból, ne őröld az idegeimet! Szedd a lábad!

 

JIAO DAXING

Rendben! Úgy hát, megyek. (Halkan.) Jinzi, indulok.

 

Daxing négy-öt lépést tesz jobbra.

 

JIAO MAMA (váratlanul)

Gyere vissza!

 

JIAO DAXING

Miért?

 

JIAO MAMA (élesen)

Gyere vissza! (Daxing szaporán visszasiet.) A pénz, amit előbb adtam?

 

JIAO DAXING (előhúzza)

Itt van.

 

JIAO MAMA (kinyújtja karját)

Ide vele! Még egyszer megolvasom. (Daxing visszaadja az erszényt, Jiao mama ujjával tapogatva szaporán összeszámolja a pénzt, közben magában motyog.)

 

HUA JINZI (szúrósan rápillant)

Mama, nyugodjon meg! Daxing nem adott belőle.

 

JIAO MAMA (miután megszámolta, visszaadja Daxingnak)

Vidd, és azonnal lódulj! (Hirtelen Hua Jinzi felé fordul; fojtott hangon, keményen.) Eh, te férfiakat halálra bájoló nőstényördög!

 

Daxing lépésenként jobbra el.

 

JIAO MAMA

Mit bámulsz?

 

HUA JINZI

Kicsoda?

 

JIAO MAMA

Beesteledett?

 

HUA JINZI

Már majdnem.

 

JIAO MAMA

Bai Shazi! (Felkiált.) Bai Shazi! Bai Shazi! Bai Shazi! (Nincs válasz.)

 

HUA JINZI

Miért kiabál?

 

JIAO MAMA (magában motyog)

Különös, beesteledett, már vissza kéne adnia a fejszét. Eh, az ebadta gazembere! A fene tudja, megint hová a pokolba csatangolt! –– Gyerünk haza, indulás!

 

HUA JINZI (réveteg)

Jó, vissza, haza. (Odanyújtja a karját.) Engedje, hogy támogassam.

 

JIAO MAMA (eltaszítja a karját)

Félre innét! Nem kell segítened, te álszent!

 

Jiao mama a vágány bal oldala felé indul. Hua Jinzi nem mozdul, Jiao mama mögött áll. Messzi távolból, jobbról ismét Bai Shazit hallani, amint igen vidáman kiáltozik: „ziki-zaka, ziki-zaka...”

 

JIAO MAMA

Jinzi! Mért nem jössz már? Mit csinálsz te ottan?

 

HUA JINZI (a távolban megpillantja a különös látványt; önkéntelenül felnevet)

Mama, hallgassa csak, megérkezett a mozdony!

 

JIAO MAMA (kísértetiesen)

Nem jössz, hanem inkább megvárod, hogy agyonnyomjon?!

 

HUA JINZI

Nem, úgy értem, hogy Bai Shazi jön!

 

JIAO MAMA

Bai Shazi?

 

HUA JINZI

Az.

 

A „mozdony” miközben „pöff-pöff” hangokat hallat, jobbról, a vágányon beszalad. Bai Shazi szélsebesen köröz a karjával, és száját csücsörítve gőzsíp hangját utánozza.

 

JIAO MAMA (meghallja, hogy ő az; élesen)

Kutyus!

 

BAI SHAZI (észreveszi Jiao mamát, kancsalít, a „mozdony” lassít, majd fokozatosan megáll)

Pöff—pöff, pöff—pöff.

 

JIAO MAMA

Kutyus, te meg hová a fenébe kóricáltál?!

 

BAI SHAZI (Jiao mamát bámulja, majd Jinzit)

É-én sehová.

 

JIAO MAMA

A fejsze?

 

BAI SHAZI (eszébe jut; zavartan)

Fejsze?

 

HUA JINZI

Mégis, mi? Azt kérdezték, hol a fejsze?

 

JIAO MAMA (élesen)

A fejsze?

 

BAI SHAZI (rettegve)

A fejszét e-egy ember e-elvette.

 

JIAO MAMA

Micsoda?

 

BAI SHAZI

Egy csá-csámpás e-elrabolta.

 

JIAO MAMA (fojtott hangon)

Gyere ide.

 

BAI SHAZI (értetlenkedve odamegy)

M-minek?

 

JIAO MAMA

Hol vagy?

 

BAI SHAZI (heherészve)

Itt, e!

 

JIAO MAMA (a hang irányát követve tüstént arcul csapja Bai Shazit)

Te ostoba gazfickó, vezess ahhoz a csámpáshoz!

 

BAI SHAZI (arcát simogatja, meglepte az iménti pofon)

Me-megütött!

 

JIAO MAMA

Ühüm, meg! (Bai Shazi felzokog.) Jössz vagy sem?

 

BAI SHAZI

Me-megyek.

 

JIAO MAMA

Gyerünk! (Felemeli a bot végét, odanyújtja Bai Shazinek, mire az megragadja. Bai Shazi elől, a vak asszony meg a háta mögött lépkedve jobbra el.)

 

Vad szél kerekedik, ismét zúgnak a távíróvezetékek. A hatalmas fa magasba meredve áll a vadonban, a lombja susog. A békák a tóparton újból kuruttyolni kezdenek.

Hua Jinzi az óriási fának veti hátát, a láthatárt kémleli. Az égen a vörös fellegek fokozatosan feketébe öltöznek, a táj körös-körül homályba borult, lassanként leereszkedett az est. A föld még sötétebb. Hua Jinzi felsétál a vasúti töltésre, leguggol, fölemel egy követ és finoman ütögeti vele a sínt.

Balról, a töltés mögül, Chou Hu előlopakodik. Kezében az összetört vasbilincset tartja, csigalassúsággal Hua Jinzi háta mögé oson.

 

HUA JINZI (megérzi, hogy a közelében van valaki, hirtelen felpattan)

Ki az?

 

CHOU HU

Én!

 

HUA JINZI ( megdermed az ijedtségtől)

Ki vagy?

 

CHOU HU (a láncot dörzsöli; sötéten)

Én!... (Lassan.) Nem ismersz meg?

 

HUA JINZI (rémülten)

Nem, nem ismerlek.

 

CHOU HU (fátyolos hangon)

Jinzi, hát már elfelejtettél engem?

 

HUA JINZI (mellé lép és rámered; elakad a lélegzete)

Jajj!

 

CHOU HU (bosszankodva)

Jinzi, én nem felejtettelek el!

 

HUA JINZI

Micsoda, te… Chou Hu vagy?

 

CHOU HU

Igen, (fenyegetőn) Chou Hu visszajött.

 

HUA JINZI (körbekémlel)

Mi az ördögnek?

 

CHOU HU (nyájasan)

Hogy meglátogassalak.

 

HUA JINZI

Hogy meglátogass? (Nyugtalanul elmosolyodik.) Minek…? Már rég férjhez mentem.

 

CHOU HU (tompán)

Tudom, hozzámentél Jiao Dához, a jó komámhoz.

 

HUA JINZI

Úgy. (Hirtelen.) Te... (szünet) honnan jössz?

 

CHOU HU (a horizont felé mutat)

Messziről, nagyon-nagyon messziről.

 

HUA JINZI

Vonattal jöttél?

 

CHOU HU

Igen, (fásultan) „pöff-pöff”, és ide is értem.

 

HUA JINZI

De hol szálltál ki? Itt nincs állomás.

 

CHOU HU

Kiugrottam a vonat ablakon; (a vasbilincsre mutat) ez volt rajtam. (Elhajítja a bilincset, az csörrenve a tó mellé zuhan.)

 

HUA JINZI (némi ijedtséggel)

Hogyan? Meg… meggyűlt a bajod a törvénnyel?

 

CHOU HU

Igen! Figyelj csak! (Egy lépésnyit hátrál.) Hogy nézek ki most?

 

HUA JINZI (csupán most veszi észre)

Te… te lesántultál.

 

CHOU HU

Ühüm, le. (Hirtelen.) Fáj miattam a szíved?

 

HUA JINZI

Mi van, ha igen, és mi, ha nem?

 

CHOU HU (ravasz vigyorral)

Ha igen, hazaviszel, ha nem, elrabollak.

 

HUA JINZI (hirtelen nekibátorodik; vadul)

Te ronda szörny, menj és hugyozz egyet, aztán nézd meg benne magad! De vigyázz, közben szét ne lapítson a vonat!

 

CHOU HU

Minek hívtál?

 

HUA JINZI

Szörnyetegnek. Te csámpás és púpos, nyomorult ördög.

 

CHOU HU (mézédes, ám őszinte szavakkal)

De, Jinzi, el sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál. Ezekben az években csupán miattad nem pusztultam el.

 

HUA JINZI (hűvös mosollyal)

Akkor miért nem jöttél vissza hamarább?

 

CHOU HU

Még most sincs késő. (Szorosan mellé lép, hogy magához húzza a kezét.)

 

HUA JINZI (eltaszítja)

Pusztulj! Pusztulj! Pusztulj! Elég volt a mézes-mázos beszédből, te szörnyeteg! Ki nem állhatom az ilyet.

 

CHOU HU (fondorlatosan)

Tudom, hogy nem, hisz tisztességes asszony vagy. Azt viszont nem tudod megakadályozni, hogy kiöntsem neked a szívem.

 

HUA JINZI (oldalvást rásandít)

Mondd csak! Ki kíváncsi rá?

 

CHOU HU (komoran)

Jinzi, azért jöttem vissza, hogy magammal vigyelek.

 

HUA JINZI (görbén ránéz, csípőre teszi kezét)

Aztán hová vinnél?

 

CHOU HU

Messzi, messzi, nagyon messzi vidékre.

 

HUA JINZI

Messzi vidékre?

 

CHOU HU

Igen, még vonattal is hét nap és hét éjszaka, míg odaérsz. Arrafelé arannyal van borítva a föld, a házak röpülnek, ha kitátod a szádat, azonnal adják az ételt, s miközben ülsz és kinyitod a szemed, láthatod, hogy az utak hátrafelé szállnak. Ott minden áldott nap Újévet ülnek, jókat esznek, csinos ruhákat hordanak meg finom italokat isznak.

 

HUA JINZI (szeméből irigység sugárzik)

Hagyd abba, elég volt, tudom, már rég tudok erről. De, Hu-zi¹, te…

 

CHOU HU (megszorítja)

Ne folytasd, értem, mire gondolsz. De előbb nézd meg ezt! (Kebléről előhúz egy arany fénnyel csillogó, drágaköves gyűrűt; a magasba tartja.) No, mi ez?

 

HUA JINZI

Jé? (Nagy döbbenettel.) Arany!

 

CHOU HU

Úgy bizony, színarany. Figyelj csak, még több is van a zsebemben.

 

HUA JINZI (szemét forgatja)

Ha van, a tiéd. Nem tartom én ezt sokra.

 

CHOU HU (átgondoltan)

Tudom, hogy nem – becsületes asszony vagy. Rendben, ég veled! (Habozás nélkül behajítja a tóba.)

 

HUA JINZI (sajnálkozva)

Te… te miért dobtad el?

 

CHOU HU

Ha te semmibe veszed, akkor én mit kezdjek vele?

 

HUA JINZI (felkacag)

Te világcsúfja! Te csakugyan…

 

CHOU HU (sebesen folytatja)

Igazán hiányzol, Jinzi. A szívemben egyes-egyedül te vagy! Akarsz még? Annyi van nálam, mint a pelyva.

 

HUA JINZI (rátartin)

Nem kell.

 

CHOU HU

Ha nem, az összeset eldobom.

 

HUA JINZI (kapkodva megállítja)

Hu-zi, ne!

 

CHOU HU

No, szeretsz vagy se?

 

HUA JINZI

Mért kérded?

 

CHOU HU

Ha szeretsz, vigyél magaddal haza.

 

HUA JINZI

S ha nem?

 

CHOU HU

Akkor beugrok a tóba, hogy vízbe öljem magam.

 

HUA JINZI

Te… eredj már!

 

CHOU HU (készakarva félreérti)

Rendben, máris indulok! (Jinzi mögé siet, majd ugrani készül.)

 

HUA JINZI (visszarántja)

Mihez készülsz?

 

CHOU HU (hátrafordítja fejét)

Nem azt akartad, hogy ugorjak le?

 

HUA JINZI

Ezt meg ki mondta?

 

CHOU HU

Ó, tehát nem! –– Szóval, mikor?

 

HUA JINZI (arcára fagy a mosoly)

Mit akarsz?

 

CHOU HU (meglepetten)

Hogy mit akarok?

 

HUA JINZI

Hm?

 

CHOU HU

A… a házadba menni, hogy én, én meg te…

 

HUA JINZI (arca újra elsötétedik)

Mit hablatyolsz?

 

CHOU HU (észreveszi a másik bosszús képét)

Arra gondoltam, hogy mesélek neked arról... arról a jó vidékről, ahonnét jöttem.

 

HUA JINZI (hirtelen önkéntelenül felkacag)

Á, szóval így! Na jó, akkor ma este.

 

CHOU HU

Ma este?

 

HUA JINZI

Ühüm, ma este.

 

CHOU HU (hangosan felnevet)

Tudtam, Jinzi, hogy te már kicsi lány korodtól tisztességes ember vagy.

 

HUA JINZI (jobbról hirtelen meghallja egy bot hangját, amint azzal az utat tapogatják. Hátrafordul; riadtan)

Megjött a Mama! Szörnyeteg, gyorsan kövess!

 

CHOU HU

Nem, előbb hadd nézzem meg, hogy mennyit változott!

 

HUA JINZI

Ne! (Megrántja Chou Hut.) Gyere velem!

 

Chou Hu Jinzit nyomában sebbel-lobbal távozik.

Az ég koromfekete. Jobbról bejön Jiao mama, egyik kezében fejsze, a másikban bot, mögötte Bai Shazi követi.

 

JIAO MAMA

Jinzi! Jinzi!

 

BAI SHAZI (igaza lett; majd kiugrik a bőréből)

Tudtam, hogy nem viszi el a fejszét! Biztos voltam benne, hogy amint végez, otthagyja. Tetszik látni, hát nem így lett?!

 

JIAO MAMA

Kutyus, nyughass már, na! (Ridegen.) Jinzi, jól vésd az eszedbe, ez az első nap, hogy Daxing nincs idehaza! Ma este tartsd a szemed a kapun! Ha beoson egy tolvaj, és lába kél valaminek, (kemény méreggel) kibököm tűvel a szemedet, hogy olyan vak leszel, mint én; hallod-e?!

 

BAI SHAZI

Hi-hi-hi!

 

JIAO MAMA

Kutyus, te meg mit vinnyogsz?

 

BAI SHAZI

A-az új menye már réges-rég elment.

 

JIAO MAMA (a vágány mögött, a hatalmas fa előtt áll; fagyosan)

Á?! Rég elment?

 

Távolból hirtelen egy vonat érkezik, kattognak a kerekek, fütyül a gőzsíp. A mozdony keresőlámpája olyan, mint egy szörnyeteg szeme, jobbról, ragyogó fényt lövellve a vonat egyre közeledik.

 

BAI SHAZI (a vaspálya mellé fut; ugrál, táncol, kiabál)

Vonat! Vonat! Megjött a vonat.

 

A mozdonyfütty még hangosabb, a fényszóró jobbról, fokozatosan teljesen megvilágítja Jiao mama oldalát.

 

JIAO MAMA (a hatalmas fa alatt áll, olyan, mint egy holttest; motyogva)

Hah! Átkozott rókadémon, bárcsak nyomná halálra a vonat!

 

Mintha szárnyakon repülne a vadonban száguldó vonat. Hatalmas, vad szélfúvás! A fényszóró éppen megvilágítja az óriási fa alatt Jiao mamát, látni, ahogy ősz haja és ruhája lobog a süvítő szélben.

 

 

GYORS FÜGGÖNY