HU SHI

 

 

NEMNAGYKÜLÖNBSÉG ÚR

 

差不多先生

 

Tudod-e, ki a legnevesebb kínai?

    Ezt az alakot mindenki ismeri, hiszen a híre az ország összes szegletébe eljutott. Úgy hívják, hogy Nemnagykülönbség úr, a szülőföldje pedig bármelyik tartomány, megye és falu lehetne. Biztosan összefutottál már vele, vagy hallottad, hogy emlegetik. A neve nap mint nap az emberek száján forog, mivel ő az egész kínai nép képviselője.

     Nemnagykülönbség úr olyasformán néz ki, ahogy te vagy én. Van két szeme, de homályosan lát, van két füle, ám a hallása nem igazán éles, orra és szája is van, de a szaglása és ízlelése nem kifinomult. Az agya sem kicsi, viszont az emlékezőtehetsége elég gyenge, emellett meglehetősen felszínesen gondolkodik.

     Az a szavajárása, hogy „Ha nem nagy a különbség, úgy minden rendben. Mire való a túlzott alaposság?”

    Kiskorában a mamája elküldte barna cukrot venni, de ő fehér cukorral jött vissza. Erre az anyja megdorgálta, ám ő csak a fejét ingatta: „Fehér vagy barna cukor – nem nagy különbség!”

    Mikor már iskolába járt, a tanára megkérdezte tőle: „Zhili tartománytól nyugatra melyik tartomány található?” Rávágta, hogy Shaanxi, ezt követően a tanár kijavította: „Tévedsz, Shanxi, nem pedig Shaanxi.”, de ő visszafeleselt: „ Shaanxi vagy Shanxi – nem nagy különbség!”

    Később egy pénzváltóban dolgozott segédként. Értett az íráshoz meg a számvetéshez, csak hát örökösen hanyag volt, és a tízet jelentő 十 írásjegyet rendszeresen fölcserélte az ezret jelentő千 írásjeggyel, és ugyanígy fordítva. A boltvezető emiatt roppant megorrolt, unos-untalan leteremtette, ám emberünk ilyenkor csak alázatos vigyorral ezt hajtogatta: „Az ezer csupán eggyel több vonásból áll, mint a tíz – nem nagy különbség!”

    Történt egyszer, hogy sürgős ügyben vonattal Shanghaiba kellett utaznia. Ráérősen elballagott a pályaudvarhoz, csakhogy késett két percet, a vonat pedig már tovarobogott. Kikerekedett szemmel bámulta a távolban a mozdonyfüstöt, közben a fejét csóválta: „Holnap kell indulnom, de hát, ma vagy holnap, nem nagy különbség; mindamellett a Vasúttársaság túl pontos! Hát olyan nagy a különbség nyolc óra harminc és nyolc óra harminckét perc között?” Miközben így dünnyögött, komótosan hazafelé bandukolt, és sehogyan sem fért a fejébe, hogy a vonat miért nem volt hajlandó várni rá néhány percet.

     Valamelyik nap váratlanul súlyos kór döntötte le a lábáról, ezért azonmód elszalajtotta egyik rokonát a Keleti utcában lakó Wang doktorért. Az atyafi sebbel-lobbal elsietett, de nem találta meg Wang urat, hát hogy, hogy nem a Nyugati utcából Wang marhadoktort hozta magával. Nemnagykülönbség úr ott a betegágyán jól tudta, hogy nem neki kellett volna jönni, ám a láza tovább emelkedett, ráadásul fájdalmak kínozták, ami rettenetesen nyugtalanította, ezért képtelen volt tovább várni. Magában így okoskodott: „Wang doktor vagy Wang marhadoktor, szerencsére nem nagy különbség, hát hadd próbálkozzon!” Ezután Wang marhadoktor odasétált a fekhelyéhez, és azonképp, miként a marhákat szokta, nekilátott, hogy kikúrálja Nemnagykülönbség urat. Még egy órahossznyi idő sem telt el, és Nemnagykülönbség úr kiadta a lelkét.

     Mikor az utolsókat rúgta, levegő után kapkodva ezt rebegte : „Élő vagy halott.. nem...nem… nem nagy különbség… Ha nem... nagy... a… különbség... úgy... minden... rendben... Mire... való... a… túlzott alaposság?” Amint befejezte ezt a bölcsességet, megszakadt a lélegzete.

     Halála után boldog-boldogtalan magasztalta Nemnagykülönbség urat, merthogy a legkülönfélébb dolgokat is átlátta, és derűs fölénnyel szemlélte azokat. Úgy mondták, hogy csakugyan erényes fickó volt, hiszen világéletében semmit sem vett komolyan, és nem kívánt részletes számításokat végezni, meg nem akadt fent holmi apróságokon. Így hát miután jobblétre szenderült, a Tökéletes Bölcsességű Nagy Mester néven tisztelték.

     A híre egyre messzebbre terjedt, ahogy telt-múlt az idő, mind nagyobb népszerűségre tett szert, se szeri, se száma azoknak, akik követni kezdték a példáját. Ekképp történt, hogy mindenkiből Nemnagykülönbség úr lett – Kínából pedig a henyék országa.

 

 

Fordította: Selmeci András

 

 

 

 

DING XILIN

 

 

 

 

EGY DARÁZS

 

 

一隻馬蜂

 

 

 

SZEMÉLYEK

 

JI ASSZONY, ötven éves múlt, alacsony, erős fizikumú, ruhája visszafogottan elegáns és rendkívül takaros

 

JI ÚR, Ji asszony fia, huszonhat-huszonhét év körül, életerős és eleven; öltözete a leghétköznapibb és könnyed

 

YU KISASSZONY (YU), huszonöt-huszonhat év körül, gyönyörű szépség, tekintete nagyon kifejező, viselete választékos

 

INAS

 

 

 

SZÍN: apró, téglalap alakú szoba. A hátsó fal közepén széles, kétszárnyú ajtó, mellette balra ruhafogas, valamint egy kis asztal, rajta friss virágok. Jobbra könyvszekrény nyugati és kínai könyvekkel. A jobb oldali falnál egyszárnyú ajtó, mellette nagy ablak. Az ablaknál íróasztal, azon pedig íróeszközök. A bal oldali fal hátsó részén szintén nyílik egy ajtó, elől a fal mellett könyvállvány, rajta dísztárgyak. A falon kalligráfiák és festmények. A szoba közepétől kissé előre és jobbra apró, kerek asztal, amin teáskészlet áll. Az asztal jobb oldalán karosszék, balra kétszemélyes dívány, ezek között pedig kisszék, mindegyikre derékpárnát helyeztek.

 

Mikor a függöny felgördül, Ji asszony hanyatt dőlve a karosszékben alszik, lába alatt lábzsámoly, kezéből az újság a földre hullt.

 

JI ÚR (lassan kinyitja a bal oldali ajtót, észreveszi, hogy Ji asszony a karosszékben szundít. Lábujjhegyen a ruhafogashoz sétál, leakaszt egy vékony kabátot, a karosszékhez megy és gyengéden betakarja vele anyját, aki felriad. Mosolyogva kérdi.)

Elbóbiskoltál?

 

JI ASSZONY

Úgy terveztem, lehunyom a szemem, és pihenek egy csöppet, ám arra nem számítottam, hogy egy óvatlan pillanatban tüstént elalszom. (Felül.)

 

JI ÚR

Egy idős ember szeme olyan, mint a gyereké, nem szabad lehunyni, mert ha megteszi, már nem a maga ura. (Felveszi az újságot, és letelepedik a kisszékre.)

 

JI ASSZONY

Mennyi az idő?

 

JI ÚR (melléről előhúz egy órát, megnézi)

Negyed négy.

 

JI ASSZONY

Hol voltál egészen mostanáig?

 

JI ÚR

A dolgozószobában – néhány levelet írtam.

 

JI ASSZONY

Ó, rendben! Most pedig írd meg az enyémet is!

 

JI ÚR

Jó, máris nekikezdek. (Az íróasztalhoz ül, a fiókból levélpapírt és levélborítékot húz elő. Egy üvegből vizet tölt a dörzskőre, amin eldörzsöli a tusrudat, végül ecsetet ragad és írni készül.) Mit írjak?

 

JI ASSZONY

Kanyaríts néhány mondatot, és kész. Tudasd velük az indulásom napját, és hagyd meg, hogy béreljenek egy csónakot, amivel elém jönnek a kikötőbe.

 

JI ÚR

Diktáld csak, közben írom. Biztos, hogy már jövő hét kedden elutazol?

 

JI ASSZONY

Ó, gyorsan elrepültek a napok, miért maradnék tovább?!

 

JI ÚR (miközben írja, hangosan olvassa)

„… Anyu tizenkilencedikén indul, hogy hazamenjen Délre.” (Leteszi az íróecsetet, az ujján számolja a napokat.) Tizenkilencedike, huszadika, huszonegyedike. (Írja.) „Huszonegyedikén ér a kikötőbe. Szóljatok Zhang Hongnak és Jiang néninek, béreljenek egy csónakot, és menjenek elé a kikötőbe.” (Megkérdi.) Így van?

 

JI ASSZONY

Így, a legjobb, ha Li Lao-si famíliájának a csónakját bérlik, mivel az tiszta. De ha kicsónakáztak vele, Deng Xiangfa családjáé szintén megfelelő.

 

JI ÚR (írja)

„A legjobb, ha Li Lao-si családjának a csónakját bérlik." (Miközben ír, halkan olvassa.) „… de Deng Xiangfa családjáé is megteszi." (Érdeklődve.) Még valami?

 

JI ASSZONY (gondolataiba merül)

Az utóbbi napokban hét ágra süt a nap, nem ártana, ha a déli szobából mihamarább előhoznák a szőrméket, hogy kiszellőztessék őket.

 

JI ÚR

Rendben, másvalami?

 

JI ASSZONY

Más nincs. (Magában motyog.) Wang néni hazautazott a családjához, ám megígérte, hogy az ünnepek után visszajön. Nem tudom, visszaért-e már?

 

Ji úr folytatja a levélírást.

 

JI ASSZONY

Ami pedig Yu kisasszonyt illeti, meg kéne ajándékozni valamivel.

 

JI ÚR (előbb befejezi a levelet, utána válaszol, végül pedig megcímezi a borítékot)

Nem azt mondtad, hogy valami ruhaanyagot adsz neki? (Megcímezte a borítékot.) Rendben, kész.

 

JI ASSZONY (Ji úr felriasztotta a töprengésből)

Befejezted?

 

JI ÚR (a karosszékhez sétál, odanyújtja a levelet)

El akarod olvasni?

 

JI ASSZONY

Olvasd fel!

 

JI ÚR (olvassa)

„Kedves Húgi! Anyu azt mondta: »Gyorsan elrepültek a napok, miért maradnék tovább?!«”

 

JI ASSZONY

Ez meg mi?

 

JI ÚR

A levél eleje. (Tagolva olvassa.) „Édesanya tizenkilencedikén indul, huszonegyedikén ér a kikötőbe. Szóljatok Zhang Hongnak és Jiang néninek, béreljenek egy csónakot, és menjenek elé a kikötőbe. A legjobb, ha Li Lao-si családjának a csónakját bérlik, mert az tiszta, de ha kicsónakáztak vele, Deng Xiangfa családjáé is megteszi. Mostanában hét ágra süt a nap, jó volna, ha a déli szobából minél előbb kihoznák a szőrméket, hogy kiszellőztessék őket. Wang néni hazautazott, de megígérte, hogy az ünnepek után visszamegy; Anyut érdekelné, megérkezett-e már?” Ugye, hibátlan?

 

JI ASSZONY (elmosolyodik)

Hűha, mostanában ti így írtok levelet?

 

JI ÚR

Ez most a legdivatosabb stílus: közvetlen és a beszélt nyelvre épül.¹ Úgy írunk, ahogy beszélünk. Más egyéb?

 

JI ASSZONY

Nincs.

 

JI ÚR

Akkor most az én üzenetem következik. (Folytatja az olvasást.) „Szülőanyánk meglehetősen jól érzi magát a fővárosban, mindössze két ügy van, ami nem szolgál megelégedésére...”²

 

JI ASSZONY

Még pedig?

 

JI ÚR (nem felel, tovább olvas)

„...Először is, azon okból érkezett a fővárosba, hogy a lelkemre hasson, mentől elébb nősülnék meg, ekképp majd hamarabb dédelgethet egy szögletes arcú, nagy fülű, gömbölyded és hófehér bőrű unokát.³ Óh, jaj! Mit ad ég, ideérkezte óta ámbár két teljes hónap is tovaszállt, ennek ellenére szemernyi eredményt sem ért el, mivelhogy hitestársnak még az árnyékát sem látta, unokának meg se híre, se hamva. Másodsorban pedig, teljes szívből azt óhajtá, hogy frigy által szorosabbra fűzze a familiáris kötelékeket, és belőled nász révén szerzett rokon, az unokaöccséből pedig a veje legyen. Ámde reményeiben megcsalattatott, mert te – ördögadta leány! – olyannyira makrancos és megátalkodott teremtés vagy, hogy nem respektáltad édes szüléd szándékát! Ennek folytán Anya egynémely nap óta nem nyitja szóra száját, a szívét pedig gondok emésztik. Mindazonáltal, az unokaöcs úr immár széltében-hosszában az atyafisága és a barátai segélyéhez folyamodik, hogy bárminő úton-módon, de kommendáljanak számára egy menyecskét. A példaszó úgy tartja: »Az őszinte szándék megindítja az isteneket, a szorgalmatos igyekezet pediglen hegyeket mozgat meg.« Különösképpen így van ez, midőn valaki a fővárosban keres szívének-lelkének kedves társat, ahol az ifjú tehetségek és gyönyörűséges szépségek gyülekeznek! Ennek okán néhány hónapon belül bizonyosan alkalom adódik a sikeres nászra, és alighanem egy pohárka menyegzői bor némi enyhet ad éltes szülénknek. Tiszta szívemből kívánom, hogy minden emberpár boldogságos frigyben éljen, akár kedvüket lelik egymásban, akár nem!” Helyes a bőgés? Kérlek, azért ne vedd zokon!

 

JI ASSZONY (kissé elkedvetlenedik)

Nincs időm mérgelődni veletek! Már réges-rég megmondtam, hogy a saját ügyeitekben ti magatok döntötök, én nem ütöm bele az orromat. Azt írsz, amit akarsz.

 

JI ÚR (lezárja a borítékot, felragasztja a postabélyeget, a székhez sétál, egyik kezét a széktámlára teszi, a másikkal pedig anyja haját cirógatja)

Anya, te egy különleges asszony vagy, aki mindenben példát mutat. Egy felettébb erényes feleség, és végtelenül jó mama vagy. Csak hát, a házasság dolgában nem különbözöl az átlagos anyáktól.

 

JI ASSZONY

Akaszd fel a kabátom!

 

Ji úr felakasztja a fogasra.

 

JI ASSZONY (emlékezetébe idézi a régebbi életét)

„Erényes feleség és jó anya”; méltatlan vagyok ezekre a kitüntető jelzőkre!

 

Ji úr visszaül a helyére.

 

JI ASSZONY

Mikor atyád elhunyt, te csak nyolc éves voltál, Yun-er húgod pedig mindössze öt. Akkoriban nem bíztam a magántanárok oktatási módszerében, másrészt meg nem kívántam, hogy túl szigorú fegyelmezésben részesüljetek, ezért úgy döntöttem, magam oktatlak titeket. Téged egészen tizenhat éves korodig tanítottalak. Az idő tájt minden vagyonunk az az ötven mu⁴, silány föld volt, most pedig már nincs gondotok sem a ruhára, sem az ételre. Nem túlzok, de ha nem kellett volna a tanulmányi meg egyéb költségeitekre sok ezer yuant költeni, a vagyonunk ma már több, mint a tízszeresét érné.

 

JI ÚR

Ezért állítottam, hogy te egy különleges asszony vagy.

 

JI ASSZONY

Így bizony, „erényes feleség és jó anya”; de hát nincs ebben semmi rendkívüli! A mai átlagos fiatal nők a nap minden percében lekicsinylően nyilatkoznak erről az ideálról.

 

JI ÚR

Meg kell, hogy bocsáss nekik! Évezredek óta nem nyithatták szóra a szájukat, most pedig íróecsetet ragadnak, értekezéseket írnak, csak beszélni, beszélni és beszélni akarnak, viszont azt még maguk sem értik, hogy miket hordanak össze.

 

JI ASSZONY

Ezek a mai kisasszonyok csakugyan megvetésre méltók. Nem tudnak tisztességes emberként viselkedni, na meg, a háztartáshoz sem konyítanak. Elképzelésem sincs, hogy, miféle értékes tulajdonságaik lehetnek?

 

JI ÚR

Olyanok, mint a beszélt nyelven írt szabadversek – stílustalanok, emellett nincs bennük semmi báj. Mások képtelenek megérteni őket, és éppen ez az ő legnagyobb értékük.

 

JI ASSZONY

Meg szeretnék kérdezni tőled valamit. Neked mindenkivel bajod van, azt állítod, hogy a konzervatív nők olyanok, akár a nyolc-részes esszék⁵, a modernek pedig, mint a beszélt nyelven írt versek…

 

JI ÚR

Így van, egyformán értéktelenek és unalmasak.

 

JI ASSZONY

De hát, végül is milyen feleséget szeretnél?

 

JI ÚR (felhúzza a vállát)

Minő szörnyűség, de ezt még én magam sem tudom! Gyerekjáték lenne megfelelő társat találni, ha az olyan egyszerű lenne, mint a matematikában az ismeretlen meghatározása egy megoldóképlettel.

 

JI ASSZONY

Hogyhogy ennyire különbözöl az unokafivéredtől?! Ő fűhöz-fához fordul segítségért, mint aki egy napot sem tudna kivárni. Te meg egészen félvállról veszed a házasságot.

 

JI ÚR

Félvállról veszem?! Mivel halálosan komolyan veszem, ezért nem házasodtam meg mind a mai napig. Ha csupán annyiba tartanám, mint egy szemüveg kiválasztását, úgy az unokád már középiskolába járna.

 

JI ASSZONY (úgy érzi, képtelen zöld ágra vergődni vele)

Tölts egy csésze teát!

 

Ji úr teát tölt, odaadja az édesanyjának, magának szintén önt egy csészével, majd lassan belehörpöl.

 

JI ASSZONY (hosszan elmereng)

Arról tudsz-e, hogy az unokafivéred néhányszor megkért, közvetítsek neki házasságot?

 

JI ÚR

Már hogy ne!

 

JI ASSZONY

És azt tudod-e, kivel kéne összeboronálnom?

 

JI ÚR

Yu kisasszonnyal, ugye? És őt megkérdezted?

 

JI ASSZONY (nagyon lassan válaszol)

Nem.

 

JI ÚR

Miért?

 

JI ASSZONY

Hogy miért? (Pillanatnyi szünet.) Úgy tervezem, a mai nap megkérdezem; rendben? (Beszéd közben Ji úrra pislant.)

 

JI ÚR

Remek, ápolónő meg orvos igazán egymáshoz illenek – a kölcsönös segítségnyújtás elve és az együttműködés szelleme pedig az esküvői köszöntők legkiválóbb tárgya lesz.

 

Ji asszony halkan felsóhajt.

Az Inas benyit a bal oldali ajtón.

 

 

INAS

Asszonyom, Yu kisasszony megérkezett.

 

JI ASSZONY

Kérd meg, hogy fáradjon be!

 

Fordította: Selmeci András

 

 

 

 

DING XILIN

 

 

 

 

Zsarnokság

 

 

 

壓迫

 

 

 

 

Liu Shuhe emlékének

 

Shuhe,

 

     ezt az egyfelvonásost neked ajánlom. A darab főszereplője egy szeretni való, különleges karakter – azt nem merném állítani, hogy őt te ihletted, ellenben a darab cselekménye a te történetedből született. Tavaly télen, feltehetően még emlékszel, el kívántál hagyni minket, hogy másik lakást keress. Egyik este, mikor a kandalló mellett üldögélve a tűznél melegedtünk, szóba került ez az ügy. Tréfálkozva megemlítettük, amennyiben nem nősülsz meg, biztosan nem találsz lakást, hiszen ha valaki Pekingben albérletbe költözik, két feltételnek meg kell felelnie: legyen kezese és felesége. Akkor úgy éreztem, ez igen izgalmas téma, mondtam is, szerzek neked ebből egy rövid darabot. Ennek már több mint egy esztendeje. Ez alatt az egy esztendő során jó néhányszor meg akartam írni, azonban nem jártam sikerrel. Most végül kínnal-keservvel elkészült a kézirat, ám te már elhunytál! A korábbi, kísérletképpen papírra vetett alkotásaimat először mind te nézted át, és csupán azután jelentek meg, ellenben ez a kis darab, amit éppen neked szereztem, már nem részesülhet a kritikádban — elmondhatatlanul szomorú vagyok emiatt!

     Ez az egyfelvonásos mindössze a képzelet szüleménye. Nem feszeget „kérdéseket”, és nem vonható le belőle „tanulság”, ám a halálod miatt mégis különleges jelentőséggel bír. Tudod, hogy hunytál el? Forró kórban¹ szenvedtél, ám azért haltál meg, mert agyoncsíptek a legyek. Tulajdonképpen a legyek nem csípnek, de a barátaid minden alkalommal mikor a kórházban meglátogattak, az ágyadon, rajtad és a tejes bögréden rengeteg legyet csaptak agyon. Olyan helyzetben voltál, hogy nem volt senki, aki istápoljon, ezért azt állítani, a legyek csíptek halálra, semmiképen sem túlzás. Így hát arra gondoltam, kétségkívül nem hunytál volna el, ha lakáskeresés közben, csakúgy, mint ennek a darabnak a főszereplője, találkozol egy mélyen együtt érző emberrel, aki veled „összefogott” volna, hogy közösen álljatok ellen nem csupán a „burzsoázia zsarnokságának”, hanem a társadalomban jelen lévő mindenféle zsarnokságnak és elnyomásnak.

     Rendkívül humoros ember vagy, bizonyosan nem törsz pálcát felettem amiatt, mert egy vígjátékkal emlékezem meg egy elhunyt barátról. Nem vagyok pesszimista természet, viszont elhiheted, miután elkészültem ezzel a darabbal, csakis végtelen keserűséget és fájdalmat éreztem.

 

                                                                                                                                               Xilin

 

A Köztársaság 14-ik évében², 12. 07.

 

SZEMÉLYEK

 

FÉRFI VENDÉG (FÉRFI)

 

NŐI VENDÉG (NŐ)

 

FŐBÉRLŐ ASSZONY (FŐBÉRLŐ)

 

CSELÉDASSZONY

 

RENDŐR

 

SZÍN: régi típusú kínai lakás egyik szobája. Hátul szárnyas ajtó, az udvarra visz. Jobbra és balra egy-egy ajtó, az oldalszobákba vezetnek. A szoba közepétől kissé jobbra szögletes asztal, körötte néhány kisszék. Az asztalon fehér vászonterítő, közepén petróleumlámpa és teáskészlet. Balra teázóasztal, valamint két szék a fal mellett. Az egyik széktámlán esőköpeny, mellette bőr kézitáska. Hátul, baloldalt a falnál mosdóállványszerű, tükrös kisasztal, rajta óra és váza. A szobában még vannak egyéb berendezési tárgyak, a falon függ néhány kalligráfia és festmény is, de egyszerűek és igénytelenek.

 

Mikor a függöny felgördül, egy tweed zakós, bőrcsizmás férfi a teázóasztal melletti széken pipázik. A Cselédasszony a bejárati ajtón kívül áll, karját kinyújtja az eresz alá, hogy megnézze, esik-e még.

 

CSELÉDASSZONY (belép a szobába)

Már elállt az eső, hogyhogy még nem ért haza? (Az asztalról felvesz egy kannát, a teázóasztalhoz sétál és teát tölt a Férfi Vendégnek.)

 

FÉRFI (türelmét vesztve felpattan)

Eh, hozz valami ételt; rendben?

 

CSELÉDASSZONY

Végül is, akad itt harapnivaló, de meg kell várni az úrnőt, míg visszaér.

 

FÉRFI

Ahhoz is meg kell várni, hogy bekapjak valamit?

 

CSELÉDASSZONY (felsóhajt)

Bizony, csakúgy, mint a lakás ügyében.

 

FÉRFI

Üsse kő, akkor megvárom. Így vagy úgy, akár visszajön, akár nem, a helyzeten semmit sem változtat. (Újra leül.)

 

CSELÉDASSZONY (a fejét csóválja)

Úgy vettem észre, a nagysága nem hajlandó önnek bérbe adni a lakást.

 

FÉRFI

Nem? Akkor mi a csudának tette zsebre a foglalómat?

 

CSELÉDASSZONY

Hát igen, ebben a kisasszony a ludas, tényleg hibázott. Hej, bár igazat szólva, a nagysága is rettenetesen különös természettel van megverve. Egy olyan emberrel, mint az úr, milyen probléma adódhatna? Késő éjszaka legalább van itt egy férfi, aki vigyáz rájuk.

 

FÉRFI

Régebben bérelték ezt a lakást?

 

CSELÉDASSZONY

Már több mint egy éve üresen áll, azóta nem adták ki.

 

FÉRFI

Pedig egyáltalán nem rossz, hogyhogy nem kellett senkinek?

 

CSELÉDASSZONY

Nem kellett senkinek?! Aki csak megnézte, mind azt mondta, hogy remek, és ki szeretné venni. Tiszta és világos, na meg, elől ott az a szép virágoskert is.

 

FÉRFI

Ha így állunk, akkor miért nem adták ki már több mint egy éve?

 

CSELÉDASSZONY

Uram, ön most már nem idegen, ha elárulom magának, nem lesz semmi baj. Tetszik tudni, a nagysága imád madzsongozni, így hát reggeltől estig távol van. Idehaza pedig csupán ketten vagyunk, én és a kisasszony. Az érdeklődőket mindig a kisasszony fogadja, de amint egy családos férfi szóba hozza a feleségét meg a gyerekeit, a kisasszony tüstént kiteszi a szűrét, mert a lakást csakis egyedülállónak hajlandó kiadni. Viszont amikor a nagysága visszaér, és a kérdésére a másik közli vele, hogy nőtlen, a nagysága azonnal elküldi. Úgy gondolom, így nem hogy egy, de még tíz év alatt sem fogják bérbe adni!

 

FÉRFI

No csak, hát már korábban is előfordult ilyesmi?

 

CSELÉDASSZONY

Azt sem tudom, hányszor! Minden alkalommal, amikor ki akarják venni, a kisasszony és az édesanyja összevesznek. Ám rendszerint a kisasszony nem mer egymaga dönteni, viszont most mégis megtette, és átvette az úrtól a foglalót. Csupán ezért állhatott elő ez a fránya helyzet.

 

FÉRFI

Ha azelőtt is ő döntött volna, már réges-rég ki lenne adva.

 

CSELÉDASSZONY

Így bizony, de az érdeklődők általában szó nélkül továbbállnak, mikor a nagysága közli velük, hogy nem bérelhetik. Nem hasonlítanak az úrra, aki ennyire…

 

FÉRFI

Fura alak, ugye? Szent igaz, az úrnőtök bogaras természetű, de én szintúgy. Most pedig ez a két csodabogár összetalálkozott, ezért aztán nem lesz könnyű zöld ágra vergődnünk. Mindenesetre, én is úgy vélem, a lakás tűrhető, különösképp, hogy ott van elől az a kis kert.

 

CSELÉDASSZONY

Látom az úron, hogy ön is biztosan kedveli a csendet és nyugalmat. Itt reggeltől estig egy csöpp zajt sem hallani, tetejébe a munkahelyétől szintén csak egy karnyújtásnyira van, így hát… kitaláltam valamit önnek…

 

FÉRFI

Nos?

 

CSELÉDASSZONY

Füllentse azt, hogy nős, és a felesége csupán pár nap múlva érkezik. Ha így tesz, a nagysága biztosan beleegyezik, hogy bérbe adja magának.

 

FÉRFI

Na jó, és amennyiben néhány nap után mégsem jön meg a feleségem, mi történik?

 

CSELÉDASSZONY

Itt lakik egy kis ideig, és a nagysága majd belátja, hogy maga kiváló ember, ezzel pedig nem fog törődni.

 

FÉRFI

Szó sem lehet róla! Ha valaki nem házasodott meg, azzal még semmiféle bűntényt nem követett el. Hogyhogy még egy lakást sem bérelhetne?

 

CSELÉDASSZONY

No, pusztán arra gondoltam, mivel az úr beleszeretett a lakásba, ha nem sikerül kibérelnie, biztosan fájna miatta a szíve. Ezért így bolond módra ezt eszeltem ki, de hát én csupán egy egyszerű teremtés vagyok… Hűha, valószínűleg visszaért a nagysága! (A bejárati ajtóhoz megy; hangosan.) Nagysága?

 

Kint igenelnek.

 

CSELÉDASSZONY

Csakugyan, itt van. (Kimegy.)

 

A Férfi feláll. Kisvártatva a Főbérlő Asszony belép a hátsó ajtón, őt követve pedig a Cselédasszony.

 

FŐBÉRLŐ

Elnézést, hogy megvárakoztattam.

 

FÉRFI

Én kérek elnézést a zavarásért. Meghagytam a cselédasszonyuknak, hogy ne háborgassa, de nem hallgatott rám.

 

FŐBÉRLŐ

Ugyan, semmi baj! (A bőrtárcájából előhúz egy bankjegyet.) Tessék, ez a foglalója, kérem, tegye el!

 

FÉRFI

Á, már megbocsásson, de ma azért jöttem, hogy beköltözzem, nem pedig a foglalót visszakérni.

 

FŐBÉRLŐ

No csak! Tegnap napnál világosabban elmagyaráztam, hogy nem tudjuk önnek bérbe adni; nem igaz?

 

FÉRFI

Óh, igen, világosan megmondta.

 

FŐBÉRLŐ

Úgy hogy jutott eszébe ma a kofferjét idehozatni?

 

FÉRFI (igen vidáman)

Bár meghagyta, hogy ne jöjjek többet ide, én viszont egyáltalán nem egyeztem bele a kérésébe. Vagy tán igen?

 

FŐBÉRLŐ (lassanként elkomorul)

Nem igazán értem a mondókáját. Ugye, nem képzeli, hogy majd maga dönti el, kiadjuk-e a lakásunkat?

 

FÉRFI

Ó, dehogy, ebben természetesen ön az illetékes. Ellenben, ha már kiadták nekem, csakis rajtam áll, hogy visszaadom-e. Jelenleg nem az a kérdés, hogy bérelhetem-e, hanem az, visszaadom vagy sem; tetszik érteni?

 

FŐBÉRLŐ (elveszti a türelmét)

Mikor adták bérbe magának?

 

FÉRFI

Amennyiben zsebre rakta a foglalót, az annyit tesz, hogy bérbe adta.

 

FŐBÉRLŐ

Hát tényleg egy ördöggel akadtam össze! Mikor tettem én el a foglalóját? Az a lányom volt, aki egy oktalan teremtés.

 

FÉRFI

Oktalan teremtés? Pedig már nem egy kisgyermek.

 

FŐBÉRLŐ

A hétszázát, szükségtelen tovább zagyválnia! Nincs arról szó, hogy ne adnánk ki a lakást, ám egy házas férfinak kívánom odaadni. Amennyiben az úrnak van felesége, aki majd szintén itt lakik, szó nélkül bérbe adom önnek.

 

FÉRFI

Maga összevissza beszél! Amikor meghirdette, világossá tette, hogy csak házasnak adja oda? Hát átvágtam én magát?

 

FŐBÉRLŐ (békülékeny hangot üt meg)

Akkor nem, de tegnap már említettem, hogy egy szem férfi sincs a háznál…

 

FÉRFI (félbeszakítja)

Ej-ej! Mondja csak, mikor bérlésre kínálta, lakott itt férfi? Ez miért csupán most jutott az eszébe?

 

FŐBÉRLŐ

Magának elment a józan esze, nincs időm önnel vitázni.

 

CSELÉDASSZONY (a békebíró szerepét kívánja játszani)

Óh, nagysága, későre jár, ráadásul eleredt az eső. Eléggé kényelmetlen volna az úrnak, ha most másik lakás után kéne kajtatnia. Nem lehetne, hogy meghúzza magát nálunk ma éjszakára, aztán holnap kisütünk valami más megoldást?

 

FÉRFI (megmakacsolja magát)

Álljon meg a menet! Nem erről van szó, amennyiben nem kívánnám kibérelni, tüstént venném a kalapom. De ha már átvették a foglalómat, ha törik, ha szakad, bérlem!

 

FŐBÉRLŐ

Na, ide figyeljen, ma este mindenképpen el kell hordja magát!

 

FÉRFI (fagyosan elmosolyodik)

Hm! (Leül.)

 

FŐBÉRLŐ (szemtől szembe áll vele)

Szedi a sátorfáját, vagy sem?

 

FÉRFI

Még mit nem!

 

FŐBÉRLŐ

Wang asszony, eredj, és hívj egy rendőrt!

 

CSELÉDASSZONY

Ó, nagysága!

 

FŐBÉRLŐ

Hívj egy rendőrt!

 

FÉRFI

S ha megérkezett, mi lesz? Neki is hallgatni kell a józan észre!

 

CSELÉDASSZONY

Nagysága, úgy gondolom…

 

FŐBÉRLŐ

Azt mondtam, hívj egy rendőrt; hallottad?… Egyik lábad itt, a másik ott!

 

CSELÉDASSZONY

Igenis. (A hátsó ajtón el.)

 

FŐBÉRLŐ

Azt akarom, hogy tüstént jöjjön! (Szintén távozik a hátsó ajtón, amit becsap maga után)

 

FÉRFI (nem tud mit tenni. Zsebéből dohányzacskót és pipát vesz elő. A zacskóból kifogyott a dohány, így hát a bőrtáskájából előhúz egy dohányos dobozt, kinyitja, az új dohánnyal megtömi a dohányzacskót, majd utána a pipát. Éppen rá akar gyújtani, amikor kopogtatás hallatszik; élesen)

Jöjjön be! (Továbbra is az ajtónak háttal áll.)

 

 

 

                                                                          

                                                                                           日出

 

 

                                     

                                                                              

    

                             

SZEMÉLYEK

 

CHEN BAILU, a *** Hotelben lakó nő, huszonhárom éves

 

FANG DASHENG, Chen Bailu hajdani „barátja”, huszonöt éves

 

ZHANG QIAOZHI, külföldön tanult férfi, harmincegy éves

 

WANG FUSHENG, inas a *** Hotelben

 

PAN YUETING, a Dafeng Bank igazgatója, ötvennégy éves

 

GU BA ASSZONY (GU BA), gazdag özvegyasszony, negyvennégy éves

 

LI SHIQING, a Dafeng Bank titkára, negyvenkét éves

 

LI ASSZONY, a felesége, harmincnégy éves

 

HUANG XINGSAN, jelentéktelen írnok a Dafeng Bankban

 

FEKETE SAN, bandita, Kis Csöppség „nevelőapja”

 

HU SI, naplopó selyemfiú, huszonhét éves

 

KIS CSÖPPSÉG, nemrégiben a nagyvárosba került kislány, tizenöt-tizenhat év körül

 

CUI XI, idős prostituált, harminc év körül

 

XIAO SHUNZI, segéd a Kincses Harmónia bordélyházban

 

ÚJSÁGÁRUS, egy néma

 

IDŐ ÉS HELY

 

ELSŐ FELVONÁS Kora tavaszi nap, hajnali fél hat. A *** Hotel egyik lakosztályának fényűző nappalija

 

MÁSODIK FELVONÁS Aznap este öt óra; ugyanott

 

HARMADIK FELVONÁS Egy héttel később, éjjel fél tizenkettő. Egy harmadosztályú bordélyban

 

NEGYEDIK FELVONÁS A harmadik felvonás cselekményének másnapján, hajnal négy óra körül. A szín, mint az első felvonásban

 

ElSŐ FELVONÁS

 

*** Hotel, Chen Bailu második emeleti lakosztályának nappalija. A középső ajtó a folyosóra nyílik, a jobb oldali a hálószobába, a bal oldali a társalgóba vezet. Hátul egy sor franciaablak. Az ablakokon túl újabb és újabb magas épületek emelkednek, elzárják a fény útját, a nappali igen sötét. Csupán a reggel beszűrődő, halvány napsugártól lesz itt némi világosság, azután már egész nap nem látni semmi természetes fényt.

A berendezés igen impozáns, a hátulsó fal közepén egy ezüstösen csillogó óra lóg, éppen fél hatot mutat. Hamarosan oszlik az éjszakai homály.

Mikor a függöny felgördül, csak a pamlag melletti olvasólámpa vet maga körül világot. Az ablakon a sárga függönyt összehúzták.

A folyosóról lassú léptek zaja hallatszik, nyikorogva kinyílik a középső ajtó. Chen Bailu belép, meggyújtja a csillárt, a szoba egyszerre kivilágosodik. Rendkívül ízléses estélyi ruhát visel, a színe visszafogott, elegáns. Gazdagon redőzött szoknyájának uszálya, miközben maga után húzza a padlón, olyannak tűnik, mintha felhő lenne. Hollófekete hajába piros virágot tűzött, füle mellett bodor hajfürt. Szeme tiszta, pillantása igéző, ám szája szegletében örökösen kis gúnyos mosoly bujkál. Tekintete gyakran fásultnak látszik. Szereti, de gyűlöli is az életet, emellett bizonyos abban, hogy immáron megszokott életmódja kegyetlen bilincsbe verte. Régebben ugyan megkísérelt menekülni, de úgy járt, mint a mesében az aranykalickában élő madárka, amelyik elfeledte miként kell a végtelen égben repkedni, és végül kénytelen-kelletlen visszatért utálatos börtönébe, bármennyire nem kívánt ott tovább élni. Fáradt léptekkel jön be, ásít, jobb kezét szája elé emeli.

 

CHEN BAILU (előresétál néhány lépést, majd visszafordul az ajtó felé)

Bújj be! (Ledobja bőr kézitáskáját, és a puha pamlagra dől. Minden teketória nélkül leveti ezüstszínű, magassarkú cipőjét, hogy lazítson egy csöppet.) Nocsak! (A másik ember nem követte őt, ezért visszabújik cipőjébe és sebesen feláll; mosolyogva szól az ajtó irányába.) No! Miért nem jössz már be?

 

És valóban, belép egy férfi. Fang Dashengnek hívják, 25-26 év körül lehet. Arca sápadt, szemöldökét összevonja. Viseltes, nyugati szabású ruha van rajta. Nem tudni, hogy a fáradtság vagy az utálkozás miatt, szótlanul megáll az ajtóban, közben befelé bámul. Bailu meredten figyeli meglepett és zavart arckifejezését.

 

CHEN BAILU

Kerülj már beljebb! Mitől félsz?

 

FANG DASHENG (hűvösen)

Semmitől! (Hirtelen aggodalommal.) Ugye, nincs itt senki?

 

CHEN BAILU (körbetekint; szándékkal)

Ki tudja? (Rámered.) Valószínűleg nincs!

 

FANG DASHENG (émelyegve)

Igazán kibírhatatlan. Mindenütt emberek.

 

CHEN BAILU (bosszantani akarja Dashenget, többek között természetesen azért, mert elkedvetleníti a viselkedése)

És baj az, ha más is van itt? Ilyen helyen lakom, és még féljek az emberektől?

 

FANG DASHENG (Bailura pislant, majd körbekémlel)

Szóval, az utóbbi években egy ilyesféle helyen élsz!

 

CHEN BAILU (kihívóan)

Mi az, talán nem tetszik?

 

FANG DASHENG (elnyújtott hangon)

Hmm… (Kényszeredetten.) Tetszik, tetszik!

 

CHEN BAILU (Dasheng zavarát látva elmosolyodik)

Miért nem veszed le a kabátod?

 

FANG DASHENG (enyhén feszengve)

Nincs itt egy kicsit hideg?

 

CHEN BAILU

Hideg? Nekem nagyon melegem van.

 

FANG DASHENG (elkerüli a tekintetét)

Nézd csak meg, talán nem zártad be rendesen az ablakot.

 

CHEN BAILU (fejét rázza)

Á, nem hiszem! (Az ablakhoz megy, és elhúzza a függönyt.) Tessék, teljesen be van csukva. (Az ablakot nézi; meglepett örömmel.) Hé, figyeld! Gyere, gyorsan nézd meg!

 

FANG DASHENG (odasiet)

Mit?

 

CHEN BAILU (végighúzza ujját az ablaküvegen)

Ide süss, jégvirág! Jégvirág! Nahát, megjött a tavasz, és még van jégvirág!

 

FANG DASHENG (tanácstalanul)

Ühüm, furcsa.

 

CHEN BAILU (lelkesen)

Imádom a jégvirágot! Emlékszel, hogy kiskoromban is mennyire szerettem? Nézd, milyen szép, mennyire gyönyörű! (Hirtelen az ablakra mutat; mint egy gyerek.) Figyeld, figyeld… Ez itt hasonlít rám?

 

FANG DASHENG

Hogyan? Kicsoda?

 

CHEN BAILU (odabök)

A jégvirág az ablakon, itt, ezen a részen. (Dasheng rossz helyre néz.) Nem, ezen a részen. Nézd, hát ez nem két szem?! Ez a kiálló az orr, a bemélyedés a száj, a haj pedig itt van. (Összecsapja a tenyerét.) Figyeld a haját, egészen olyan, mint az enyém!

 

FANG DASHENG

Nem látom.

 

CHEN BAILU (kedveszegetten)

Micsoda alak! Ugyanolyan fafejű vagy, mint azelőtt, egyszerűen nem lehet mit kezdeni veled.

 

FANG DASHENG

Tényleg? (Halványan elmosolyodik.) Ma egész este figyeltelek, és te meg csak most hasonlítottál a régebbi önmagadhoz.

 

CHEN BAILU

Ezt hogy érted?

 

FANG DASHENG (arca felderül)

Volt benned valami a régi kislányból.

 

CHEN BAILU (előbbi lelkesedése köddé lesz; sóhajt)

Dasheng, akkoriban én egy boldog kislány voltam?

 

FANG DASHENG (átérzi Bailu lelkiállapotát; bátorítva)

Csak bele kell egyezned, hogy elgyere velem innét, és ugyanolyan boldog meg szabad lehetsz, mint azelőtt.

 

CHEN BAILU (a fejét csóválja; mint aki sok mindent átélt)

Ah, hol van szabadság?!

 

FANG DASHENG

Te... (Miután rápislant, nem kívánja tovább folytatni. Fel-alá járkál, majd megáll és körbetekint.)

 

CHEN BAILU (újra a megszokott egykedvűséggel)

Már megint mit nézel?

 

FANG DASHENG (elmosolyodik)

A lakhelyedet. Rettenetesen előkelő.

 

CHEN BAILU (elérti a célzást, ám szükségtelennek tartja, hogy magyarázkodjon. Lába mellől könnyed mozdulattal felemel egy díszpárnát, és a pamlagra dobja; közönyösen)

El lehet itt éldegélni, és kész. (Önkéntelenül ásít egyet.) Elfáradtál?

 

FANG DASHENG

Nem igazán. Az előbb, amíg te a többiekkel táncoltál, én végig ültem.

 

CHEN BAILU

És te miért nem szórakoztál velünk?

 

FANG DASHENG (hűvösen)

Nem tudok táncolni. A barátaid egytől egyig úgy néztek ki, mint akik megháborodtak.

 

CHEN BAILU (mesterkélt mosollyal)

Úgy van, megháborodtak! Én bizony nap nap után ilyen életet élek. (Távolban kakaskukorékolás.) Már a kakas is kukorékolt.

 

FANG DASHENG

Különös, hogy lehet ilyen helyen kakasszót hallani?

 

CHEN BAILU

A közelben van egy piac. (Órájára néz, majd felkapja a fejét.) Találd ki, mennyi az idő?

 

FANG DASHENG

Öt körül járhat, mindjárt virrad. A táncteremben öt percenként megnéztem az órát.

 

CHEN BAILU (csúfolódva)

Annyira izgatott voltál?

 

FANG DASHENG (őszintén)

Tudod, hogy már régóta falun élek, az ilyen nyüzsgő és lármás helyeken állandóan türelmetlen leszek.

 

CHEN BAILU (a haját igazgatja)

És most?

 

FANG DASHENG (sóhajt)

Természetesen, most már nyugodtabb vagyok. Úgy gondolom, amennyiben nincs itt más, válthatok veled pár szót.

 

CHEN BAILU

De hát (szája elé tartja kezét, ásít és fáradtan nyújtózkodik) hamarosan világosodik. (Hirtelen.) No, de hogyhogy nem ülsz le?

 

FANG DASHENG (szertartásosan)

Hiszen te sem foglaltál helyet.

 

CHEN BAILU (felnevet, kivillan szabályos és hófehér fogsora)

Milyen vaskalapos vagy! A barátaim, ha idejönnek, nem szokták megvárni, hogy hellyel kínáljam őket. (Elé lép, finoman a pamlagra tolja.) Csüccs! (Cigarettatárcát vesz elő.) Rágyújtasz?

 

FANG DASHENG (rápislant)

Az előbb már említettem, hogy nem dohányzom.

 

CHEN BAILU (jókedvűn csipkelődik)

Igazán rendes ember vagy! (Gyakorlottan rágyújt, elégedetten kifújja a halványkék dohányfüstöt.)

 

FANG DASHENG (Bailut figyeli, akaratlan felsóhajt)

Tényleg nem számítottam rá, Zhujun¹, hogy egyszerre csak így meg…

 

CHEN BAILU (lerakja a cigarettát)

Minek hívtál?

 

FANG DASHENG (megdöbben)

Hát már a nevedet sem vagy hajlandó hallani?

 

CHEN BAILU

Zhujun, Zhujun… Hány éve nem szólítottak így!

 

FANG DASHENG (elkeseredve)

Zhujun, ahogy most elnézlek, nem tudod, hogy a szívem, ott belül a szívem mennyire…

 

Ebben a pillanatban a jobb oldali hálószobából egy férfi dülöngél ki. Frakkot visel, melynek keményített gallérja felfelé mered. A frakk egyik ujjába nem bújt bele, így az ide-oda lengedezik. Bailu és Dasheng egyszerre fordulnak hátra, a váratlan vendég teljesen közönyösen áll az ajtó előtt. Karját magasra emelve az ajtófélfának támaszkodik, orra hegyén platina-keretes szemüveg. Fölényes pillantásokkal méregeti őket a pápaszeme fölül. Ő nem más, mint Zhang Qiaozhi.

 

CHEN BAILU (megrökönyödik)

Georgy!

 

ZHANG QIAOZHI (int a kezével)

Pszt! (Halkan.)Mi a szösz? (Dashengre mutat, bizalmasan Bailu felé fordul.) Bailu, ki ez a fickó?

 

FANG DASHENG (bosszankodik)

Ki ez, Zhujun?

 

ZHANG QIAOZHI

Zhujun? Mellétrafáltál, Bailunak hívják. Ő itt a legnépszerűbb, a legdivatosabb ember. Ő az én, hmm... az én istennőm!

 

CHEN BAILU (kétségbeesve)

Te részeg vagy!

 

ZHANG QIAOZHI (magára mutat)

Én? (Fejét rázza.) Dehogy vagyok részeg! (Bizonytalan mozdulattal Bailura mutat.) Az te vagy! (Dashengre bök.) Igen, te! Nézz már magadra, keresztbe áll a szemed, te teljesen hülyére ittad magad! Én… én nem is bírom ezt tovább nézni!

 

FANG DASHENG

Zhujun, mi folyik itt?

 

CHEN BAILU (Qiaozhihez)

Minek jöttél ide?

 

ZHANG QIAOZHI (az italtól kábán)

Öh-m, elfáradtam, aludni akartam… (Villámgyorsan talál egy mentséget.) Hű! De hát ti is ide jöttetek!

 

CHEN BAILU

Ez itt az én lakásom, még szép, hogy ide jöttem vissza!

 

ZHANG QIAOZHI (kételkedve)

A te lakásod?

 

CHEN BAILU

Bementél a hálószobámba; hogy képzelted ezt?

 

ZHANG QIAOZHI

Mi van? (Még kevésbé hisz neki.) Bementem a hálószobádba? Nem igaz, nem, (fejét ingatja) nem mentem be. (Homlokára üt.) Megpróbálom átgondolni… (Tűnődő ábrázattal felfelé mered.)

 

CHEN BAILU (nem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen; Dashengre pillant)

Még át akarja gondolni!

 

ZHANG QIAOZHI (karjával int)

Csigavér, várjatok, nem kell idegeskedni! Engedjétek, hogy szépen, nyugodtan átgondoljam. (Csak homályosan emlékszik, maga elé motyog.) Aztán ittam, utána minden elkezdett forogni, megint ittam, minden forgott, körbe és körbe… később… beszálltam a liftbe… (roppant boldogan a homlokára csap) bementem abba a szobába… hányingerem volt, rázuhantam az ágyra… (Fejére üt, a rendes hangerővel folytatja.) Igen, így van! Hát persze, most meg kijöttem!

 

CHEN BAILU (élesen)

Akkor most innét is tűnj el!

 

ZHANG QIAOZHI

Csitt! (Kiáltva.) A fene egye meg, megint hánynom kell! (Szája elé emeli a kezét.) Ó, pardon! Bocsánat!… Elnézést!… Viszlát!… Good night! Good night!² (Kezét sietve szájára tapasztja, majd szapora léptekkel kizuhan az ajtón.)

 

FANG DASHENG (undorodva)

Ki volt ez az alak?

 

CHEN BAILU (sóhajt)

A helyi díszpéldány. Mókásnak találtad?

 

FANG DASHENG

Nem értem, hogy miért tartasz kapcsolatot egy ilyen huligánnal?

 

CHEN BAILU (felcsippenti a cigarettát)

Érdekel? Ő itt nálunk a legkiválóbb személy. Amerikában diákoskodott, és azt mondta, hogy valamilyen doktori vagy magiszteri címet is szerzett. Az angol neve George. Amerikában George Zhangnak, Kínában pedig Zhang Qiaozhinek hívják. Úgy hallottam, miután hazatért, osztályvezetőként dolgozott néhány helyen, és most már tele van a zsebe pénzzel.

 

FANG DASHENG

És neked ehhez mi közöd?

 

CHEN BAILU (a cigarettáról lerázza a hamut)

Hát nem az imént mondtam? Van egy kis pénze.

 

FANG DASHENG

Ha van pénze…

 

CHEN BAILU (kertelés nélkül)

Akkor természetesen megismerkedhetünk. Mikor még a táncteremben dolgoztam, nagyon szaladgált utánam egy ideig.

 

FANG DASHENG (ráeszmél, hogy az előtte ülő nő már egy másik ember)

Úgy nem csoda, hogy így viselkedett veled!

 

CHEN BAILU

Te egy igazi falusi, túl komoly ember vagy. Ha tovább maradsz itt néhány napot, majd rájössz, hogy az élet igazából miről szól. Minden férfi olyan, mint ő; miért vagy ennyire korlátolt? Rendben, most már rendben, nincs itt senki. Elmondhatod, amit el akarsz mondani.

 

FANG DASHENG (felriad a töprengésből)

Miről is beszéltem az előbb?

 

CHEN BAILU

Az agyad, mint a szita. (Derűsen.) Hát nem azt mondtad, hogy belül a szívedben van valami? Zhang Qiaozhi úr meg éppen akkor jött be.

 

FANG DASHENG (sóhajt)

Ja igen, a „szívemben”. Én már csak ilyen vagyok, örökösen a szívemben élek. De Zhujun, (nyíltan) ahogy most elnézlek, igazán nem is tudhatod, hogy a szívemben… (Nyikorogva kinyílik az ajtó.)

 

A hotel inasa, Wang Fusheng belép. Rókaképű, modora hízelkedő, alázatos.

 

WANG FUSHENG  (mosolygós arccal)                              

Korán visszajött, Chen kisasszony!

 

CHEN BAILU

Mi dolgod itt?

 

WANG FUSHENG

Az előbb találkozott Zhang úrral.

 

CHEN BAILU

Igen, na és?

 

WANG FUSHENG

Áttámogattam egy másik szobába lefeküdni.

 

CHEN BAILU (bosszankodik)

Oda megy, ahova neki tetszik! Semmi közöm hozzá!

 

WANG FUSHENG

Így igaz, de Zhang úr azt üzeni, szörnyen szégyelli, hogy részegre itta magát, bement a kisasszony szobájába, és leokádta az ágyat…

 

CHEN BAILU

Ah, lehányta az ágyam?

 

WANG FUSHENG

Igen. Chen kisasszony, ne tessék nyugtalankodni, tüstént rendbe teszem. (Bailu feláll, de Fusheng elállja az útját.) Ne menjen be, nehogy rosszul legyen a látványtól.

 

CHEN BAILU

Micsoda fráter, egyenesen… Rendben, eredj!

 

WANG FUSHENG

Jó. (Újból visszafordul.) Ma egész este nem volt itthon, pedig igazán sok vendég érkezett. Li Wu úr, Fang osztályvezető úr és Liu Si úr is itt jártak. Pan igazgató úr háromszor kereste. Még Gu Ba asszony is telefonált, meghívta a kisasszonyt vendégségbe ma estére a villájába.

 

CHEN BAILU

Jól van. Hívd majd fel, és kérd meg, hogy inkább ő jöjjön ide ma délután.

 

WANG FUSHENG

Hu Si úr is szólt, hogy hamarosan meglátogatja önt.

 

CHEN BAILU

Ha jönni akar, akkor hívd csak. Én itt mindenkit szívesen látok.

 

WANG FUSHENG

Aztán a szerkesztőségtől Zhang főszerkesztő úr…

 

CHEN BAILU

Rendben, őt szintén hívd meg, ha ráér ma.

 

WANG FUSHENG

Igaz is, ma este Pan igazgató háromszor kereste, most…

 

CHEN BAILU (türelmetlenül)

Tudom, tudom… Az előbb már említetted.

 

WANG FUSHENG

De, Chen kisasszony, ez az úr…

 

CHEN BAILU

Az unokabátyám.

 

FANG DASHENG (értetlenül)

Az unokabátyád?

 

CHEN BAILU (Fushenghez)

Eredj, tüstént tedd rendbe az ágyamat!

 

Fusheng a hálószoba ajtaján el.

FANG DASHENG

Zhujun, hogy lettél ennyire...

CHEN BAILU (gyorsan és élesen)

Ennyire micsoda?

 

FANG DASHENG (torkára forrasztották a szót)

Ö-ö… Ennyire vendégszerető… Ennyire szívélyes…

 

CHEN BAILU

Talán régebben nem voltam az?

 

FANG DASHENG (nem kívánja egyenesen kimondani)

Ó, nem, nem így értem… Arra gondolok, hogy mintha sokkal nagyvonalúbb…

 

CHEN BAILU (sebesen)

Egyáltalán nem voltam kicsinyes azelőtt sem! Ó, hagyjuk, nem kell ennyire megválogatnod a szavaidat! Tudom, magadban azt gondolod, hogy túlságosan könnyelmű és nemtörődöm vagyok. Talán még arra is gyanakszol, hogy egészen elzüllöttem, így van?

 

FANG DASHENG

Hm… igen. Rengeteget változtál. Nem az az ember vagy, akit régebben ismertem. A beszédmódod, a járásod, a magatartásod és a viselkedésed mind, mind megváltozott. A táncteremben egész este figyeltelek. Már nem az az egyszerű és szeretetre méltó lány vagy, aki azelőtt voltál. Megváltoztál. Csalódott, végtelenül csalódott vagyok miattad.

 

CHEN BAILU

Csalódott?

 

FANG DASHENG (keserű fájdalommal)

Igen, csalódott. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyelmű nő lesz belőled. Sok ezer mérföldnyire innét mindenféle pletykát hallottam, de én nem hittem el ezeket. Arról a lányról, akit a legjobban szerettem, nem akartam elhinni, hogy az emberek szemében egy lyukas garast sem fog érni. Eljöttem, hogy meglátogassalak, és egy ilyen helyen találtalak. Egyedülálló nő vagy, egymagad élsz egy szállodában, és mindenféle kétes alakkal barátkozol. Ez bizony léha és züllött életmód… Hát mi mást mondhatnék?

 

CHEN BAILU (felpattan; szándékosan tüzes indulattal)

Honnan veszed a bátorságot, hogy züllöttnek nevezz?! Miképp merészeled az arcomba vágni, hogy csalódtál bennem?! Milyen kapcsolatban vagyunk mi, hogy így kioktatsz?

 

FANG DASHENG

Természetesen, most már semmilyenben sem.

 

CHEN BAILU (nem csillapodik)

Tán régebben volt valamiféle kapcsolatunk?

 

FANG DASHENG (hebeg-habog)

Ezt így valóban nem lehet mondani. (Lesüti a fejét.) De arra emlékezned kell, hogy nagyon kedveltél, emellett azt is tudod, miért jöttem most ide.

 

CHEN BAILU (kőkeményen)

Miért? Fogalmam sincs!

 

FANG DASHENG

Nem tetszik a viselkedésed, így játszod az ostobát! Minden bizonnyal tisztában vagy azzal, hogy azt akarom, gyere velem vissza.

 

CHEN BAILU (szeme kikerekedik)

Visszamenni? Hova? Világosan tudod, hogy nincs családom.

 

FANG DASHENG

Nem, úgy értettem, hogy vissza hozzám. Családot kéne alapítanod.

 

CHEN BAILU (mint aki egyszerre mindennel tisztába jön)

Ahá, szóval tegnap azért kerestél, hogy összeadj valakivel?

 

FANG DASHENG

Nem házasságot közvetítek, hanem azt szeretném, hogy együtt távozzunk innét. (Vonatjegyeket vesz elő.) Itt vannak a jegyek. Amennyiben beleegyezel, a délelőtt tíz órás vonattal itt hagyhatjuk ezt a helyet.

 

CHEN BAILU

Hadd lám! (Elveszi a jegyeket.) Tényleg kettőt vettél, az egyik retúrjegy, a másik egy irányba érvényes… Ó, ráadásul a hálókocsiba szólnak! (Elmosolyodik.) Igazán figyelmes vagy.

 

FANG DASHENG (izgatottan)

Akkor beleegyezel?

 

CHEN BAILU

Várj csak, előbb kérdezek valamit.

 

FANG DASHENG

Mit?

 

CHEN BAILU (a legnagyobb természetességgel)

Mennyi pénzed van?

 

FANG DASHENG (meglepődik)

Nem értem, mire gondolsz.

 

CHEN BAILU

Nem? Azt kérdezem, hogy el tudsz-e tartani?

 

Fang Dashengnek a döbbenettől elakad a szava.

 

CHEN BAILU

Nos?! Ne nézz így rám! Arra gondolsz, hogy nem kéne ilyet kérdeznem? Azt akarom, hogy eltartsanak, mit nem értesz ezen? Kényelmesen kívánok élni, nem érted? Ha elmegyek hazulról, autóval akarok utazni, a partikon meg rendes ruhákat kell viselnem. Szeretek szórakozni, és ehhez sok, nagyon-nagyon sok pénzt kell elköltenem. Mit lehet ezen nem érteni?

 

FANG DASHENG (fagyosan)

Zhujun, elfelejtetted, hogy te egy írástudó családból származó, tanult kisasszony vagy!

 

CHEN BAILU

És? A társasági élet csillaga vagyok, szerepeltem filmben, és felkapott bértáncosnő is voltam!

 

FANG DASHENG (megvetően)

Úgy tűnik, rettenetesen büszke vagy magadra.

 

CHEN BAILU

Miért ne? Egyedül vágtam neki, sem rokonra, sem barátra nem támaszkodtam. Úgy terveztem, ha sikerül boldogulnom, jó, de ha nem, hát nem. Most pedig, te is láthatod, meglehetősen jól élek. Hát miért ne lennék magamra büszke?

 

FANG DASHENG

De azt hiszed, hogy tisztességes így pénzt keresni?

 

CHEN BAILU

Szerencsétlen mamlasz, pont te tudod, mit hívnak tisztességnek! A környezetemben jó néhány köztiszteletben álló személy található. Megnézheted őket, különféle rangú és rendű emberek, van köztük bankár, gyáros és kishivatalnok is. Ha úgy véled, hogy ők tisztességes szakmát űznek, akkor az én pénzkereseti módszerem még az övékénél is jóval tisztességesebb!

 

FANG DASHENG

Viszont, ahogy te…

 

CHEN BAILU

Mi a bajod velem? Soha nem ártottam szándékosan senkinek, és nem vettem ki más szájából a kenyeret. Ugyanúgy szeretem a pénzt, mint ők, és én is pénzt akarok keresni. Csakhogy én a pénzért a legdrágább kincsemet áldozom fel, nem pedig azon mesterkedem, hogy átvágjam vagy megraboljam a többieket. Mivel feláldoztam önmagam, mások hajlandóak gondoskodni rólam. A leginkább szánalomra méltó női munkát végzem a férfiaknak, így hát élvezem a nőt megillető jogokat!

 

FANG DASHENG (Bailu villámló tekintetét figyeli)

De nincs szükséged igazi érzelmekre, igazi szerelemre?

 

CHEN BAILU (kissé elkeseredve)

Szerelem? Mi az a szerelem? Egy ilyen tacskóval nem beszélek erről!

 

FANG DASHENG

Zhujun, úgy látom, félig-meddig már belepusztultál a néhány éves ittlétbe. De eljöttem, és képtelen vagyok tovább nézni, hogy ezt folytasd. Mindenképpen jó útra akarlak téríteni, azt akarom…

 

CHEN BAILU (nem tudja visszatartani a nevetést)

Micsoda? Jó útra akarsz téríteni?

 

FANG DASHENG

Nincs kedvem most veled többet vitázni. Tudom, ostoba tökfilkónak tartasz, a világ végéről idesiettem, aztán meg összehordtam hetet-havat. Ennek ellenére hajlandó vagyok még egyszer megkérni téged; bízom benne, hogy mégiscsak eljössz velem innét. Légy szíves, alaposan gondold át, az lenne a legjobb, ha huszonnégy órán belül adnál egy megnyugtató választ.

 

CHEN BAILU (riadalmat színlel)

Jóságos ég, huszonnégy órán belül! És ha a határidőd leteltével a válaszom nem fog megfelelni, akkor… akkor mi lesz?

 

FANG DASHENG (keserűen)

Úgy… úgy itt hagylak és elmegyek, nagyon-nagyon messzire.

 

CHEN BAILU (lerakja a cigarettát, és feláll)

Rendben, te kis csacsi, felesleges huszonnégy órát várnod! Semmi szín alatt nem megyek hozzád.

 

FANG DASHENG

Mi… miért?

 

CHEN BAILU

Csak! Igazán ostoba vagy! Az ilyesmit lehetetlen megmagyarázni, hogy nem érted ezt?

 

FANG DASHENG

Tehát semmit nem érzel irántam?

 

CHEN BAILU

Mondhatjuk így is.

 

FANG DASHENG (Bailut figyeli)

Ezt most őszintén mondtad, vagy csak az indulat ragadott el?

 

CHEN BAILU

Úgy nézek ki, mint akinek vannak még indulatai?

 

Fang Dasheng feláll, és felveszi a kalapját.

 

CHEN BAILU

Most meg mire készülsz?

 

FANG DASHENG

Elbúcsúzunk.

 

CHEN BAILU

Ó, viszlát! (Megragadja a kezét; eltúlzott bánattal.) Tehát örökre elválunk.

 

FANG DASHENG

Ühüm, örökre.

 

CHEN BAILU (tekintetével az ajtóig kíséri)

Valóban menni akarsz?

 

FANG DASHENG

Igen, miért?

 

CHEN BAILU

Úgy látszik, elfeledkeztél a retúrjegyedről.

 

FANG DASHENG

Ó, (visszamegy) add csak ide!

 

CHEN BAILU (magasra emeli a jegyet)

Tényleg távozni készülsz? Nem adom, (négy darabra tépi, és a hamutartóba szórja) itt fogom őrizgetni, rendben?

 

FANG DASHENG

Te…

 

CHEN BAILU

Hát nem érted?

 

FANG DASHENG (arcán halvány öröm fut át)

Mégis beleegyezel?

 

CHEN BAILU

Nem, nem, félreértesz, nem egyeztünk meg. Az előbb a vonatjegyedet téptem szét, nem pedig a szerződést, mellyel áruba bocsátottak. Egész életemre eladtak ide.

 

FANG DASHENG

De akkor miért nem engedsz elmenni?

 

CHEN BAILU (őszintén)

Azt képzeled, hogy a világon egyedül csak te vagy ilyen romantikus? Ha nem mehetek hozzád, akkor már gyűlöllek? Ahhoz sem érzel kedvet, hogy egy-két napot együtt mulassunk és beszélgessünk a régi emlékekről? Túlságosan régimódi vagy, ha nem házasodunk össze, azért jó barátok még lehetünk. Tán annyi sem maradt a régi vonzalomból, hogy egy kicsit nosztalgiázzunk? Viszont te, ahogy beléptél az ajtón, máris elkezdtél velem kötözködni, ez nem tetszett, az nem volt jó. Emellett kioktattál, és sértegettél is. Egész egyszerűen lenézel, ennek ellenére azt követeled, hogy tüstént hozzád menjek, huszonnégy órán belül választ adjak, és azonnal távozzak veled innét!

 

FANG DASHENG (egyenesen)

Mindig ilyen voltam, nem tudom kimutatni a szerelmet. Ha megkérnél, hogy bókoljak, nem volnék rá képes.

 

CHEN BAILU

Így van, ezért szeretném, hogy itt maradj nálam tanulni. Néhány napot tanulsz, és belejössz. No, rendben, hajlandó vagy egy-két napot maradni, hogy tovább társalogjunk?

 

FANG DASHENG (nyíltan)

De miről beszélgessünk még?

 

CHEN BAILU

Természetesen nagyon sok mindenről lehet. Bemutatom neked ezt a helyet, tisztességesen vendégül látlak, emellett megnézheted, hogy az itteniek miképp töltik a napjaikat.

 

FANG DASHENG

Nem, erre nincs semmi szükség. Itt csak démonok vannak, látni sem akarom őket. Egyébként is, tegnap már elküldettem a kofferomat a vasútállomásra.

 

CHEN BAILU

Valóban elvitetted az állomásra?

 

FANG DASHENG

El.

 

CHEN BAILU

Fusheng!

 

Fusheng kijön a hálószobából.

 

WANG FUSHENG

Chen kisasszony, rendbe tettem az ágyát.

 

CHEN BAILU

Visszahoztad a koffert a Kelet Szállóból?

 

WANG FUSHENG

A Fang úréra gondol, ugye? Igen, itt van.

 

FANG DASHENG

Zhujun, miért hozattad ide a poggyászom?

 

CHEN BAILU

Hm, tényleg a vasútállomásról hozták el! Te bolondgomba, még füllenteni sem tudsz. (Fushenghez.) Melyik lakosztályba tetted?

 

WANG FUSHENG

Keleti szárny, huszonnégyes.

 

CHEN BAILU

Az itt a legjobb?

 

WANG FUSHENG

Az ön háromszobásán kívül a huszonnégyes a legjobb.

 

CHEN BAILU

Rendben, vezesd oda Fang urat, hogy lepihenjen. Amennyiben nem találja megfelelőnek, szóljál, és átengedem neki az enyémet.

 

WANG FUSHENG

Igenis, kisasszony. (Az ajtóban várakozik)

 

FANG DASHENG (elpirul)

De Zhujun, ez botrányos…

 

CHEN BAILU

Ezen a helyen rengeteg botrányos ügy van. Ha tovább maradsz néhány napot, már helyénvalónak fognak tűnni.

 

FANG DASHENG

Nem, ez így nincs rendben.

 

CHEN BAILU

Ne szamárkodj! (Megtaszítja Dashenget.) Eredj!

 

FANG DASHENG

Ebben a szállóban biztosan nem tudok aludni.

 

CHEN BAILU

Van nálam altató, kéred?

 

FANG DASHENG

Ne tréfálj, már mondtam, hogy nem kívánom látni ezt a helyet!

 

CHEN BAILU

Pedig látnod kell, azt akarom, hogy körülnézz! (Kifelé tuszkolja Dashenget, közben mondja.) Gyorsan fürödj le, aztán aludj jól! Indulj már, tessék rendesen viselkedni! Fogadj szót, értetted? Good night! (Távolból kakaskukorékolás hallatszik.) Hallgasd csak, igazán későre jár! Sipirc aludni!

 

Dasheng kelletlenül hagyja, hogy Bailu kituszkolja. Fusheng utána.

 

Bailu becsukja az ajtót, majd az ajtófélfának támaszkodva álldogál egy darabig. Az egész éjszakán át tartó dohányzás, italozás és izgalom teljesen kimerítette. Ásít, az asztalhoz lép, cigarettára gyújt. Távolból kakaskukorékolás hallatszik, odakint lassan mélykék szín szüremlik át a sötétségen. Lerakja a cigarettát, fürgén az ablakhoz siet, leoltja a lámpát és kitárja az ablakot. A kinti épületek körvonalai fokozatosan kirajzolódnak a kora hajnali derengésben. Bailu kihajol az ablakon, és mohón belélegzi a hűs reggeli levegőt.

Távolból gyári sziréna hangját hallani. A szobában még sötét van. A baloldali ételszekrény mögül halkan előmászik egy ember, a szekrénynek támaszkodva feláll, remeg a teste. Lábujjhegyre állva az ajtó felé indul, a kedvező alkalmat kihasználva megpróbál kiosonni a szobából.

Bailu ekkor figyel fel a háta mögötti neszezésre. Azonnal megfordul, az ismeretlen pedig, mintha csak a földhöz szegezték volna, egy tapodtat sem mozdul.

 

CHEN BAILU (halkan)

Ki az? (Nincs válasz, ijedtében mozdulni sem mer.) Ki az? Ki vagy? (Továbbra sincs válasz; rákiált.) Mit keresel itt?

 

AZ ISMERETLEN (suttog)

Én…én…

 

Bailu azonnal a falhoz rohan, felkapcsolja a villanyt, a szoba kivilágosodik. Bailu előtt egy vézna és félszeg kislány áll, tizenöt-tizenhat év körüli lehet. Két kis copfja a melle előtt lóg, haja boglyas. Szemét tágra meresztve, rettegve figyeli Bailut. Zsírpecsétes, rendkívül bő és hosszú, kék selyemköpenyt visel, melynek szegélye és ujja majdhogynem a földet súrolja. Nadrágja is roppant nagy rá, két szára a padlót sepri. Ebben az öltözetben feltűnően gyámoltalannak és aprónak tűnik, olyan, mintha egy kisbabát egy felnőtt köntösébe bújtattak volna. A hideg és a nagy ijedtség miatt egyfolytában reszket. Csillogó szeme ártatlanságot és könyörgést sugároz. Kezével a nadrágszárat emelve lassan hátrafelé támolyog.

 

CHEN BAILU (a szánalomra méltó kislányt méregeti)

Ó, csak egy ilyen kis csöppség!

 

KIS CSÖPPSÉG (rettegve)

Igen, kisasszony. (Miközben hátrál, óvatlanul rálép a nadrágszárra, kis híján hanyatt esik.)

 

CHEN BAILU (nevetésre ingerli, de szigorú képet ölt)

Nocsak, miért jöttél ide lopni? Hm?!

 

KIS CSÖPPSÉG

Nem loptam.

 

CHEN BAILU (mutatja)

Akkor kié ez a ruha rajtad?

 

KIS CSÖPPSÉG (lehajtja fejét, és végignéz a ruhán)

A… a Mamámé.

 

CHEN BAILU

A mamád kicsoda?

 

KIS CSÖPPSÉG (elrévedve félresepri a szemébe lógó haját)

Nem tudom, hogy ki ő.³

 

CHEN BAILU (tovább méregeti)

A mamád hol lakik?

 

KIS CSÖPPSÉG (a tető irányába mutat)

A felső emeleten.

 

CHEN BAILU (egyszeriben megérti)

Ó, a felső emeletről vagy! Te szegény, hogyhogy eljöttél onnét?

 

KIS CSÖPPSÉG (hangja annyira halk, hogy alig hallani)

El akarok szökni.

 

CHEN BAILU

Mi történt? (Kis Csöppség lehorgasztja fejét, és egy árva szót sem szól.) Mi történt?

 

KIS CSÖPPSÉG

Tegnapelőtt este…

 

CHEN BAILU

Mondd csak, itt nem lesz belőle baj.

 

 

KIS CSÖPPSÉG

Tegnapelőtt este azt akarták, hogy együtt aludjak egy fekete képű, hájas férfival. De én nem engedtem.

 

CHEN BAILU

Ó!

 

KIS CSÖPPSÉG

Erre megvertek, ostorral ütöttek. Tegnap este megint idecipeltek, az a füstös képű dagadt szintén eljött. Borzasztóan félek tőle, annyira megrettentem, hogy kiabálni kezdtem. A dagadt dühösen elvonult, ők meg… (Szipog.)

 

CHEN BAILU

Megint megvertek?

 

KIS CSÖPPSÉG (fejét rázza, megered a könnye)

Nem, a szomszédban is voltak, féltek, hogy meghallják. Betapasztották a számat, megragadták a torkom, és… és egy ópiumpipa-szurkálóval döfködtek. (Könnyeivel küzd.) Tessék megnézni! (Kinyújtja a karját.)

 

Bailu magához húzza Kis Csöppség kezét.

 

KIS CSÖPPSÉG (nagy fájdalommal)

Jaj!

 

CHEN BAILU

Hát téged mi lelt?

 

KIS CSÖPPSÉG

Fáj!

 

CHEN BAILU

Szentséges ég! Ilyen csúnyán összeszurkáltak…

 

KIS CSÖPPSÉG (visszatakarja a karját)

Féltek, hogy elszököm, ezért nem adtak ruhát, és az ágyba parancsoltak.

 

CHEN BAILU

És ők mit csináltak, amikor kiszöktél?

 

KIS CSÖPPSÉG

Ópiumot szívtak, meg madzsongoztak⁴ a másik szobában. Így titokban felkeltem, és magamra kaptam a Mama ruháját.

 

CHEN BAILU

De miért nem hagytad egyből itt a szállodát?

 

KIS CSÖPPSÉG (értelmesen)

Hová mehetnék? Senkit nem ismerek, aztán pénzem sincs.

 

CHEN BAILU

És a mamád?

 

KIS CSÖPPSÉG

A felső emeleten van.

 

CHEN BAILU

Nem így értettem. Az édesanyádra, a szülőanyádra gondolok.

 

KIS CSÖPPSÉG

Ő? (Szeme könnybe lábad.) Már rég meghalt.

 

CHEN BAILU

És az édesapád?

 

KIS CSÖPPSÉG

Meghalt a múlt hónapban.

 

CHEN BAILU

Ó! De miért hozzám szöktél? Itt nagyon könnyen megtalálhatnak.

 

KIS CSÖPPSÉG (rettegve)

Ne, ne, ne…! (Letérdepel.) Semmiképp ne hagyja, hogy megtaláljanak! Agyon fognak csapni! (Magához húzza Bailu karját.) Kisasszony!

 

CHEN BAILU

Kelj fel, (talpra állítja) nem mondtam, hogy visszaadlak nekik. Majd kisütünk valamit, egyelőre ne félj!

 

KIS CSÖPPSÉG (remeg)

Jó, nem félek, nem félek…

 

Nyikorogva kinyílik a középső ajtó.

 

CHEN BAILU

Ki az?

 

Fusheng belép.

WANG FUSHENG

Én vagyok, Fusheng.

 

KIS CSÖPPSÉG (riadtan)

Ő…

 

CHEN BAILU

Nincs semmi baj, csak az inas.

 

WANG FUSHENG

Kisasszony, Pan igazgató úr tegnap háromszor kereste.

 

CHEN BAILU

Tudom, tudom…

 

WANG FUSHENG

Még nem ment el, a titkárával beszélget. Megkért, hogy miután a kisasszony visszaér, menjek érte, és hívjam át.

 

CHEN BAILU

Mondd meg Pan igazgató úrnak, hogy aludni akarok.

 

WANG FUSHENG

De miért nem fogadja? A nagyságos úr egy nagy bank igazgatója…

 

CHEN BAILU (megelégeli Fusheng fecsegését)

Ne üsd bele az orrod, nem kívánok vele találkozni!

 

WANG FUSHENG (alázatosan mosolyog)

Rendben, kisasszony. (Egy köteg számlát húz elő a zsebéből.) Kisasszony, megint van itt pár számla. Felolvasom, kérem hallgassa! Gyönyörű Gazdagság Ékszerház: hatszázötvennégy dollár negyven cent, Örök Virágzás Selyem Vállalat: háromszázötvenöt dollár ötvenöt cent, szállodai kiadások: kétszázhuszonkilenc dollár hetvenhat cent, Nagy Élet Fényképüzlet: száztizenhét dollár hetven cent, Hosszú Ragyogás Cipőszalon: kilencvenegy dollár harminc cent. Az e heti taxiköltség: hetvenhat dollár ötven… és még…

 

CHEN BAILU (elveszti a türelmét)

Ne olvasd, hagyd abba! Semmi kedvem hallgatni!

 

WANG FUSHENG

Kisasszony, szó sincs arról szó, hogy ne tennék meg mindent önért. Nap mint nap azon vagyok, hogy leszereljem a hitelezőit, de mondhat bármit, ha ma megint nincs pénze, akkor ez tényleg nem mehet így tovább.

 

CHEN BAILU (sóhajt)

Pénz, pénz, örökösen csak a pénz! (Ingerülten.) De te ne nyaggass ezzel, rendben?

 

WANG FUSHENG

Ugyan, kisasszony.

 

CHEN BAILU

Jól van, majd kitalálok valamit, hogy megnyugtassuk őket.

 

 

WANG FUSHENG

Rendben. (Távozni készül.) Jé, honnét került ide ez a kislány?

 

Kis Csöppség könyörgő tekintettel figyeli Bailut.

 

CHEN BAILU (Kis Csöppség mellé lép)

Ezzel te ne törődj!

 

WANG FUSHENG (tetőtől talpig végigméri Kis Csöppséget)

Mintha ismerném ezt a gyereket. Kisasszony, azt tanácsolnám, hogy ne ártsa magát mások dolgába.

 

CHEN BAILU

Mi van?

 

WANG FUSHENG

Odakint éppen őt keresik.

 

CHEN BAILU

Kik?

 

WANG FUSHENG

A banditák a felső emeletről, mindegyik verőlegény.

 

KIS CSÖPPSÉG (ijedten felkiált)

Jaj, kisasszony!

 

CHEN BAILU (Fushenghez)

Csukd be az ajtót! Kulccsal zárd be!

 

WANG FUSHENG

De, kisasszony…

 

CHEN BAILU

Zárd be az ajtót!

 

WANG FUSHENG (bezárja)

Kisasszony, itt nem tudja elrejteni. Az anyja és a nevelőapja tűvé teszik érte az egész épületet.

 

Kintről léptek zaja és beszélgetés hallatszik.

 

CHEN BAILU

Maradjatok csendben, vannak kint!

 

FEKETE SAN HANGJA (kirobban)

Nincs ennek a dögnek semmi szerencséje! Úszhatna a boldogságban, de inkább elszökik! Az anyja keservét, ez nem ember fattya!

 

WANG FUSHENG

Hallgassa, már itt is vannak!

 

NŐ HANGJA

Eljött a Gazdagság Istene, erre meg ez a szívtelen gyerek lelécelt! Hogy fogunk ebből kimászni?

 

FEKETE SAN HANGJA (türelmét vesztve ráordít a nőre)

Pusztulj az anyádba! Olajra lépett, mert nem tartottad rajta a szemed, és még itt jártatod a pofád.

 

KIS CSÖPPSÉG

Ó, mit csináljunk?

 

CHEN BAILU

Csönd legyen!

 

NŐ HANGJA

A ruhámban szökött el, hova a fenébe mehetne így? Viszont a földszinten és az elsőn mindenki azt mondta, hogy nem látták.

 

MÁSODIK FÉRFI HANGJA

Az inas, aki ezen az emeleten dolgozik, azt állította, hogy előbb látta.

 

KIS CSÖPPSÉG

Jaj, kisasszony!

 

FEKETE SAN HANGJA

Akkor holtbiztos, hogy itt van! Gyerünk, keressük meg!

 

CHEN BAILU

Ha még egyszer megmukkansz, kilöklek!

 

NŐ HANGJA (acsarogva)

Eh, úgysem tud meglógni ez a kis dög!

 

A szobában a három ember lélegzetvisszafojtva hallgatózik, a léptek zaja fokozatosan távolodik.

CHEN BAILU

Elmentek.

 

WANG FUSHENG

Igen, valószínűleg odébb vonultak.

 

CHEN BAILU

Engedj, kinézek!

 

WANG FUSHENG

Ne hergelje őket! Ezekkel az alakokkal nem jó ujjat húzni. Az okos kitér a veszély elől.

 

CHEN BAILU

Ezt hogy érted?

 

WANG FUSHENG

Mindegyiknél pisztoly van, a nyakukat teszik kockára, hogy megkeressék a kenyerüket.

 

CHEN BAILU

Akkor sem viselkedhetnek bolond módjára! Nagyon csúnyán helybenhagyták ezt a gyereket, nézd csak, (felemeli Kis Csöppség karját) összebökdösték egy pipaszurkálóval. Ha tovább heveskednek, feljelentem őket!

 

WANG FUSHENG (gúnyosan)

Feljelenti őket! Kit jelent fel?! Kapcsolatban állnak a helyi nagykutyákkal, hogy jelenti fel őket? Még ha meg is nyerné a pert, a gyűlölködésnek véget tud vetni?

 

CHEN BAILU

De hát, csak nem fogom visszaadni nekik ezt a gyereket!

 

KIS CSÖPPSÉG (halálosan megretten)

Kisasszony, ne!

 

WANG FUSHENG (fejét csóválja)

Nehéz ügy. Amondó vagyok, az lesz a legokosabb, ha visszaküldi hozzájuk. Úgy hallottam, hogy még Jin Ba urat is képen ütötte, aki erre nagyon pipa lett; erről nem tetszik tudni?

 

CHEN BAILU (meglepődik)

Ó, a Jin Bát! (Kis Csöppséget nézi.) Te gyerek!

 

WANG FUSHENG

Gondoljon bele, Jin Ba úr, a Gazdagság Istene! Pénze is, hatalma is van, ezek a gengszterek szintén az ő keze alá dolgoznak. Atyavilág!

 

CHEN BAILU (halkan)

Jin Ba! (Kis Csöppséghez.) Hogyan találkozhattál össze ezzel a pokolfajzattal...? Kis Csöppség, tényleg megütötted?

 

KIS CSÖPPSÉG

Arra a sötét képű dagadtra tetszik gondolni…? Hm, ő együtt akart velem… Nem tudtam elbújni, nagyon megijedtem, és pofon csaptam.

 

CHEN BAILU (maga elé)

Jól tetted, jól tetted! Remélem, fájt neki!

 

 

WANG FUSHENG (fél, hogy bajba kerül)

Kisasszony, előre szólok, hogy én nem vagyok benne ebben az ügyben. Ha nagy könyörületességében foglalkozni akar ezzel a gyerekkel, az egyedül önre tartozik, de nem rám. Ha megkérdeznék tőlem…

 

CHEN BAILU (habozás nélkül)

Mondd azt, hogy nem láttad!

 

WANG FUSHENG (Kis Csöppséget figyeli; nyugtalanul)

Nem láttam! De…

 

CHEN BAILU

Ha baj történik, vállalom a felelősséget.

 

WANG FUSHENG (éppen ezt akarta hallani Bailutól)

Rendben, rendben, rendben… vállalja a felelősséget. (Mézesmázosan.) Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.

 

CHEN BAILU (bólint)

Igen, természetesen állom a szavamat. Most pedig kérd meg Pan igazgatót, fáradjon ide.

 

WANG FUSHENG

Az előbb még nem akarta, hogy idejöjjön a nagyságos úr.

 

CHEN BAILU

Ha azt kértem, hogy menj, akkor szedd a lábad! Ne locsogj annyit!

 

WANG FUSHENG (elnyújtott hangon)

Igenis... igenis... (El.)

 

KIS CSÖPPSÉG

Ugye, nem küld vissza hozzájuk?

 

CHEN BAILU

Nem, nem foglak.

 

KIS CSÖPPSÉG

És ha idetalálnak?

 

CHEN BAILU

Az sem baj, majd elrejtelek.

 

KIS CSÖPPSÉG

Kisasszony…

 

CHEN BAILU (félbeszakítja)

Hallgasd csak, jön valaki.

 

Pan Yueting belép. Pan Yueting egy tagbaszakadt férfi, testét selyemruha borítja. Haja deres, mozgása lomha, ám ahogy megpillantja Bailut, egyszeriben megfiatalodik és felélénkül. Valójában a legkisebb fia is elmúlt már húsz éves. Szeme vékonyan metszett, orra olyan, akár egy palotapincsié. Vékony pengebajsza van, mikor hahotázik, nagy szájában az aranyfogak hivalkodva csillognak. Bronzszínű, nyestkutya prémjével bélelt köntöst visel, afelett pedig ujjatlan szatén kabátot, amin arany óralánc és smaragd-függő lóg. Úgy tűnik, csupán az imént öltözött át, gallérját még nem gombolta össze. Kezében szivart tart. Szemöldökét ráncolja, ám mosolyát nem tudja visszafojtani.

PAN YUETING

Bailu, tudtam, hogy keresni fogsz! Egész este vártalak, többször is ideküldtem valakit, hogy érdeklődjön felőled, ám még nem értél vissza. Hívtalak vacsorázni, de te nem jöttél, táncolni is hívtalak, ám ahhoz sem volt kedved, viszont abban biztos voltam, (rendkívül öntelten) hogy előbb-utóbb megkeresel!

 

CHEN BAILU (a szeme sarkából rásandít)

Ennyire hiszel a vonzerődben?

 

PAN YUETING (öntelten)

Sajnálhatod, hogy nem láttál fiatalon… (Suttog.) Tudom, hogy hiányoztam, (érzelgősen) ugye, így van?

 

CHEN BAILU

Ühüm, hiányoztál, hogy elintézz nekem egy ügyet.

 

PAN YUETING (összerántja a szemöldökét)

Újra és újra elintézni valamit... Mikor találkozunk, nem történik semmi más, mint hogy idegenek dolgába ütöd az orrodat!

 

CHEN BAILU

Hát ezt te kitől tudtad meg?

 

PAN YUETING

Fusheng mindent elárult.

 

CHEN BAILU

Vállalod?

 

PAN YUETING (Kis Csöppség mellé lép)

Hm, szóval csak egy ilyen kis tökmag.

 

CHEN BAILU

Nézd, mennyire szánalomra méltó… Ő…

 

PAN YUETING

Elég, mindennel tisztában vagyok, örökösen ugyanaz a nóta!

 

CHEN BAILU (fenyegetőn)

Yueting, vállalod vagy sem?

 

PAN YUETING

Vállalom! Vállalom!

 

CHEN BAILU

Kis Csöppség, gyorsan köszönd meg Pan igazgató úrnak!

 

Kis Csöppség előre akar lépni.

 

PAN YUETING (megállítja)

Hagyjuk, ezt hagyjuk... Bailu, állandóan bajt hozol a fejemre!

 

CHEN BAILU

Hallgasd!

 

Kintről zaj szűrődik be.

 

CHEN BAILU

 

Úgy tűnik, megint visszajöttek. Kis Csöppség, (jobbra mutat) te eredj be abba a szobába!

 

Kis Csöppség bemegy a jobb oldali szobába.

 

FEKETE SAN HANGJA

Ez az ajtó?

 

ELSŐ FÉRFI HANGJA

Úgy néz ki.

 

CHEN BAILU (Yuetinghez)

Valószínűleg az én lakásom ajtajáról beszélnek.

 

PAN YUETING

Ó!

 

FEKETE SAN HANGJA

Ne ködösíts! Azt láttad, hogy ezen az ajtón ment be?

 

ELSŐ FÉRFI HANGJA

Szinte száz százalék.

 

FEKETE SAN HANGJA

Nem jött ki?

 

NŐ HANGJA

Nézd már, ha itt vagy az ajtónál, mit vacillálsz?

 

MÁSODIK FÉRFI HANGJA

Akkor tisztázzuk, nehogy eltévesszük az ajtót!

 

A folyosón lévő férfiak hangja egybekeveredik.

 

CHEN BAILU

Yueting, ne várd meg, míg bejönnek! Menj ki, és zavard el őket!

 

PAN YUETING

Bizonyára ismernek engem ezek a fickók, nem lesz nehéz őket elküldeni.

 

CHEN BAILU

Remek! Yueting, köszönöm, igazán rendes ember vagy.

 

PAN YUETING (bárgyún mosolyog)

Amióta ismerlek, most először köszönsz meg valamit.

 

CHEN BAILU (csúfolódva)

Mivel most először viselkedsz rendes ember módjára.

 

PAN YUETING

Már megint kigúnyolsz! Bailu, te…

 

CHEN BAILU

Hagyd abba, és zavard el őket!

 

PAN YUETING

Jó. (Készül kinyitni az ajtót.)

 

CHEN BAILU

De Yueting, ugye tudsz arról, hogy Jin Ba szemet vetett erre a kis tökmagra?

 

PAN YUETING

Jin Ba? (Visszahúzza a kezét.)

 

CHEN BAILU

Megsértette Jin Bát.

 

PAN YUETING

Micsoda, Jin Ba ezt a lányt szemelte ki magának?

 

CHEN BAILU

Fusheng erről nem szólt?

 

PAN YUETING

Nem, nem… Nézd már, hajszál híján ostobaságot csináltam. (Visszahúzódik.)

 

CHEN BAILU

Hogyan, Yueting, most meggondoltad magad?

 

PAN YUETING

Bailu, tudnod kéne, hogy Jin Bának gyanús összeköttetései vannak, és nem adja meg másoknak a tiszteletet.

 

CHEN BAILU

Akkor nem vállalod?

 

PAN YUETING

Nincs arról szó, hogy nem vállalom, hanem egyszerűen képtelen vagyok vállalni. Ráadásul, egy ilyen vidéki csitri miatt te minek…

 

CHEN BAILU (neheztelve)

Rendben, ha nem, hát nem. De most ne tarts fel!

 

PAN YUETING

Ejnye, micsoda természeted van!

 

MÁSODIK FÉRFI HANGJA (durván)

Kopogjatok, biztosan itt van!

 

FEKETE SAN HANGJA

Honnét veszed?

 

MÁSODIK FÉRFI HANGJA

Nézd csak, ez ugye a madám zsebkendője? A gyerek meg az ő ruhájában lógott ki!

 

NŐ HANGJA

Csakugyan, tényleg az enyém!

 

FEKETE SAN HANGJA

Akkor biztos, hogy ez az ajtó, és ő meg itt van! Kinyitni! Kinyitni!

 

CHEN BAILU (gúnyosan)

Yueting, nem kell begyulladni! (Ki akarja nyitni nekik az ajtót.)

 

PAN YUETING (visszarántja Bailu karját)

Ne törődj velük!

 

AZ AJTÓ ELŐTTI EMBEREK HANGJA

Kinyitni! Kinyitni!

 

CHEN BAILU

Yueting, hogy ne kerülj kellemetlen helyzetbe, te előbb menj be abba a szobába. Ki akarom nyitni az ajtót.

 

PAN YUETING

Bailu, ne!

 

CHEN BAILU

Eredj be! (Balra taszítja.) Indulj már… Igazán haragszom.

 

PAN YUETING

Rendben, bemegyek.

 

CHEN BAILU

Siess, szaporán!

 

Amint Pan Yueting bemegy a bal oldali ajtón, Bailu azonnal szélesre tárja a középső ajtót.

 

CHEN BAILU (az ajtón túlra)

Mit kerestek itt?

 

FEKETE SAN (fekete ruhában és kalapban áll az ajtó mögött)

Hogy mit? (Felbőszülten hátrakiált a cimboráinak.) Gyertek, mindenki jöjjön be! Átkutatni a lakást!

 

CHEN BAILU (hirtelen kemény hangon, szigorú arccal)

Megállni! Mindenki jöjjön be?! Ki mondta, hogy bejöhettek? Mit képzeltek magatokról? Ha tovább erőszakoskodtok, itt van ennek a városnak a góréja, aki majd elintéz titeket! (Elmosolyodik.) Csempészárut kerestek? Ha ópium után kutattok, találhattok ópiumot, ha meg pisztolyt kerestek, hát van itt az is! (Kidülleszti a mellét.) Nem tréfálok! (A bal oldali szoba felé mutat.) Abban a szobában ötszáz tael⁵ nyers ópium van, (jobbra mutat) ott pedig nyolcvan pisztoly. Mondjátok csak, melyiket akarjátok? Van belőlük elég, hogy mindnyájan elszórakozhassatok velük! (Az ajtóban állók ijedtükben megdermednek.) Fáradjanak beljebb, uraim! (Igen előzékenyen.) Miért nem jönnek már be? Jé, mi történt? Mitől rezeltek be?

 

MÁSODIK FÉRFI (értetlenül)

Hát akkor menjünk be! Mit számít az?

 

FEKETE SAN

Bunkó! Ki hívott be? Takarodj ki!

 

MÁSODIK FÉRFI (mint egy tökkelütött)

Hát akkor kitakarodom; nekem aztán mindegy!

 

FEKETE SAN (mosolyog)

Ne… ne legyen ilyen bizalmatlan. Hát mire való ez a nagy harag? Nem ok nélkül háborgatjuk. Elvesztettünk egy gyereket, csak nemrégiben állt munkába. Azért jöttünk, hogy körülnézzünk, mert attól tartunk, valahol elrejtőzött, és még megijeszti önt.

 

CHEN BAILU

Ó, (mint aki hirtelen megérti) szóval csak egy kisgyerek miatt jöttetek ide ilyen rengetegen?

 

FEKETE SAN (feszült figyelemmel)

Valószínűleg látnia kellett, hogy bejött.

 

CHEN BAILU

Elnézést, nem láttam.

 

FEKETE SAN

De nézze csak, az ajtó előtt találtunk egy zsebkendőt, amit ő vesztett el.

 

CHEN BAILU

Ha elhagyta, akkor én mit csináljak?!

 

FEKETE SAN

Ön nem tud róla, de előbb látták, hogy bejött.

 

CHEN BAILU

Bejött a lakásomba? No, azt megmondom, ha valamit megfújt, az árát meg kell térítenetek!

 

FEKETE SAN

Ne tréfáljon, valószínűleg egy csapatban játszunk. Segítsen nekünk, ahogy látom, Jin Ba úrral ön is biztosan…

 

CHEN BAILU

Jin Ba úr? Ó, ti szintén Ba úr barátai vagytok?

 

FEKETE SAN (elmosolyodik)

Kevesek vagyunk mi az ő barátságára, de gyakran végzünk kisebb munkákat a nagyságos úrnak.

 

CHEN BAILU

Akkor helyben vagyunk! Jin Ba úr az előbb kért meg, hogy tegyem ki a szűrötöket.

 

FEKETE SAN

Az előbb?!

 

CHEN BAILU (végsőkig élezve)

Ba úr éppen itt van.

 

FEKETE SAN (elbizonytalanodva)

Itt van? Pár pillanattal ezelőtt kísértük ki a szállóból.

 

CHEN BAILU

De azt nem vettétek észre, hogy újból visszajött.

 

FEKETE SAN

Visszajött? (Kis szünet; érzi, hogy Bailu csak blöfföl.) Akkor találkozni akarunk vele, el kell mondanunk neki ezt a dolgot. (Az ajtó felé fordul.) Mit szóltok, igazam van?

 

AZ AJTÓBAN ÁLLÓK

Igen, igen, találkoznunk kell vele!

 

CHEN BAILU

Nem lehet! Ba úr meghagyta, hogy senkit nem kíván fogadni.

 

FEKETE SAN

Engem fogadnia kell! Találkozni akarok vele!

 

CHEN BAILU

Szó sem lehet róla, nem találkozhattok!

 

FEKETE SAN

Ha nem lehet, nekem akkor is találkoznom kell vele! (Észreveszi, hogy Bailu a jobb oldali szoba felé indul, ahol Kis Csöppség rejtőzik.) Tehát, Ba úr abban a szobában van!

 

CHEN BAILU (hirtelen a bal oldali szoba ajtajához rohan, ahova Yueting bújt el; két karjával elzárja a bejárást)

Rendben, menj be abba a szobába!

 

FEKETE SAN

Hohó… Ba asszony megint mókázni akar velünk! (Kegyetlen nevetéssel elindul Bailu felé; vadul.) Félre az útból! Félre!

 

CHEN BAILU

Az életeddel játszol! (Hátrafordul.) Ba úr, Ba úr! Jöjjön ki, és tanítsa tisztességre ezeket a pimasz csirkefogókat!

 

Kinyílik az ajtó, Pan Yueting hálóköntösben kijön.

 

PAN YUETING (befelé mutat; suttog)

Bailu, mit kiabálsz? Ba úr elbóbiskolt. (Észreveszi Fekete Sant.) Jé, te vagy az, Fekete San? Mi szél hozott?

 

FEKETE SAN (meglepődik)

Ó, Pan úr, kegyelmed szintén itt van!

 

PAN YUETING

Az előbb mentem be Ba úrral, hogy megpihentessük a tagjainkat, és pipázzunk. Mi ez a ribillió itt?

 

FEKETE SAN (hebeg-habog)

Hogyan, Ba úr itt van… (Mosolyog) E-e-e… itt alszik?

 

PAN YUETING

Be akarsz jönni tereferélni vele? Parancsolj, foglalj bent helyet! (Szélesre tárja az ajtót.) Égetek neked egy kis ópiumot, és Jin Bát is felkeltem, hogy csatlakozzon hozzád; így megfelel?

 

FEKETE SAN (alázatosan mosolyog)

Ugyan, Pan úr, ne űzzön gúnyt belőlünk!

 

PAN YUETING

Nem foglalsz helyet? Az urak ott az ajtóban nem jönnek be egy kicsit pihenni?

 

FEKETE SAN

Nem, nem… Még van egy hivatalos elintéznivalónk.

 

PAN YUETING

Pompás! Ha dolgotok van, akkor méltóztassatok eltűnni innét! Elég volt az ostobaságból!

 

FEKETE SAN (meghunyászkodva)

Igenis! Pan úr, kérem, ne legyen ennyire mérges! Ha megsértettük, legyen szíves megbocsátani! (Hirtelen hátrafordul az ajtóban állókhoz.) Mit tátjátok a szátokat, ti gazemberek, még mindig nem takarodtatok el?! A jó édes anyátokat, szemét senkiháziak! (Mosolyogva visszafordul.) Ilyen nincs! Micsoda csürhe! Pan úr, ha majd a Ba úr felkel, a világért se szóljon arról, hogy itt jártunk! Kisasszony, mondjon majd egy-két jó szót az érdekünkben, az előbbiekből pedig semmit ne említsen! Vegye úgy, hogy az imént csak tréfáltam önnel. Akasztófát érdemelnék! (Szájon csapja magát.) Dögöljek meg!

 

CHEN BAILU

Jól van, jól van… Tüstént hordjátok el magatokat!

 

FEKETE SAN (behízelgőn)

Elpárolgott a mérge? Rendben, megyünk. (El.)

 

CHEN BAILU (becsukja az ajtót)

Vége, (maga elé) most először tettem ilyen remek dolgot.

 

PAN YUETING

Vége, most először tettem ekkora őrültséget.

 

CHEN BAILU

Nagyszerű szórakozás volt.

 

PAN YUETING

Nagyszerű?

 

CHEN BAILU

Én mindent jó szórakozásnak tartok, ugye? (Ásít.) Egészen elfáradtam. (Egyszerre csak észreveszi a napfényt a padlón.) Hé, nézd csak!

 

PAN YUETING

Mit?

 

CHEN BAILU

A nap… a nap is felkelt már. (Az ablakhoz siet.)

 

PAN YUETING (unottan)

Ha felkelt, hát felkelt. Miért kell ezért lármázni?

 

CHEN BAILU (a nappal szemben áll, kintről alig kivehetően verébcsiripelés hallatszik)

Nézd, milyen kék az ég! (Felerősödik a csiripelés.) Hallgasd csak, veréb! Megjött a tavasz! (Szívében boldogságtól eltelve.) Ó! Szeretem a napot, szertetem a tavaszt, szeretem a fiatalságot, szeretem magamat! Óh, szeretem! (Nagyot szippant a hűs levegőből.)

 

PAN YUETING (egykedvűen)

Ha szereted, hát szereted. Mit kell erről locsogni? (Hirtelen.) Bailu, túl hideg van itt a szobában, még átfagysz. Becsukom az ablakot.

 

CHEN BAILU (konokul)

Ne, nem akarom, hogy becsukd! Nem kell becsukni!

 

PAN YUETING

Jó, jó… Ha nem, hát nem. Te gyerek, igazán nem tudok mit kezdeni veled. Még a saját lányomhoz sem voltam ennyire gyengéd.

 

CHEN BAILU (hátrafordul)

És mi van ebben olyan különös? Ha a lányod volnék, lehetnél ilyen gyengéd hozzám?

 

PAN YUETING

Jól mondtad, ez talált! (Rimánkodva.) No, de csukd be az ablakot, mert megfá… megfá… (Száját kitátja, orra elfacsarodik; tüsszenteni készül.) megfá… Hapci! (Tüsszent.) No lám, már meg is fáztam!

 

CHEN BAILU (visszasiet az ablaktól)

Ajaj, miért nem szóltál előbb?

 

PAN YUETING

Akkor most már bezárhatod.

 

CHEN BAILU

Nem, nem, inkább rád adok még néhány ruhát. Gyere, csücsülj le! Vedd a válladra a kabátom, tekerd nyakad köré a sálam, takarózzál be a prémköntösöddel, és tartsd a kezedben a melegvizes palackomat. Nézd csak, hát nem jobb így? (Az öregúr a pamlagon egészen különös látványt nyújt.) Igazán kedvellek, tényleg hasonlítasz az édesapámra. Ó, szegény Apu! Csak bosszúság ér itt nálam!

 

PAN YUETING (eltolja magától)

Bailu, (fel akar állni) ne nevezz Apunak!

 

CHEN BAILU (visszalöki a pamlagra)

Szeretném, ha Apunak nevezhetnélek. Apunak akarlak hívni, Öreg Apu!

 

 

PAN YUETING (tiltakozva)

Nem is vagyok öreg, miért nevezel Öreg Apunak?

 

CHEN BAILU (mint egy elkényeztetett gyermek)

Azért is így foglak hívni! Öreg Apu! Öreg Apu!

 

PAN YUETING (váratlanul jókedvre derül)

Rendben, hívjál így! Jó ez a megszólítás! (Fülig ér a szája.)

 

CHEN BAILU (hirtelen)

Yueting, helyezd magad kényelembe! Felolvasok egy regényrészletet. (Elővesz egy díszkötésű könyvet.)

 

PAN YUETING

Semmiféle regényt nem akarok meghallgatni!

 

CHEN BAILU

Meg kell hallgatnod!

 

PAN YUETING

Rendben, csupa fül vagyok… (Megpillantja a könyv címét.) „Napkelte”. Nem jó, nem jó, már a cím is rossz.

 

CHEN BAILU

Jó a címe! Én mondom, hogy jó!

 

PAN YUETING

Rendben, rendben… Olvasd!

 

CHEN BAILU (felüti a könyvet, majd olvasni kezd)

„… Felkelt a nap, mögöttünk maradt a sötétség.”

 

PAN YUETING (ásít és nyújtózkodik)

Ez értelmetlen, ennek se füle, se farka.

 

CHEN BAILU (nem törődik vele, tovább olvassa)

„… De a nap nem a miénk, mert aludnunk kell.”

 

PAN YUETING (mélyet ásít)

Ez sem jó, bár abban van valami, hogy „aludnunk kell”.

 

CHEN BAILU (türelmetlenül becsapja a könyvet)

Milyen undok vagy! Megtiltom, hogy a szavamba vágj! Ha még egyszer megmukkansz… (Éppen felemeli a könyvet, hogy megüsse, mikor…)

 

A hálószobában egy pincsikutya kaffog, közben Kis Csöppség riadt kiáltozása hallatszik.

 

PAN YUETING

Mi ez?

 

Bailu feláll, Kis Csöppség kiszalad a hálószobából, és ijedten becsapja az ajtót; az ajtórésnél az öleb tovább vakkantgat.

 

KIS CSÖPPSÉG (rémülten)

Kisasszony! Kisasszony!

 

CHEN BAILU

Mi történt?

 

KIS CSÖPPSÉG (ijedten zihál)

Felébredt a kutyája! (Hátrapillant.) Megharapott.

 

CHEN BAILU

Te gyerek!

 

PAN YUETING

Látod, mennyi baj van vele!

 

Kopognak.

 

KIS CSÖPPSÉG (Bailut figyeli)

Valaki kopog.

 

CHEN BAILU (az ajtóhoz megy)

Ki az?

 

Dasheng kinyitja az ajtót és belép.

 

FANG DASHENG

Én vagyok, Zhujun.

 

CHEN BAILU (meglepődve)

Te hogyhogy még nem alszol?

 

FANG DASHENG

Túl zajos ez a hely, nem tudok aludni. Az inas az előbb mondta, hogy örökbe fogadtál egy kislányt.

 

CHEN BAILU

Örökbe fogadtam?

 

FANG DASHENG

Ühüm.

 

 

CHEN BAILU

Hű, (Kis Csöppségre mutat) itt van! Ő az én fogadott lányom, Kis Csöppségnek hívják.

 

FANG DASHENG (érdeklődve)

Ó, Kis Csöppség!

 

PAN YUETING (feltápászkodik a ruhakupacból, a tarkabarka sál és a nagykabát egészen

beborítja)

Hé, hé… Bailu! Ne társalogj ilyen vidáman, ki ez az úr?

 

CHEN BAILU

Nem tudod? Hadd mutassam be az unokabátyámat!

 

PAN YUETING (megdöbben)

Az unokabátyád?

 

FANG DASHENG (csupán most veszi észre, hogy még más is tartózkodik a szobában; Bailuhoz)

Hogyan, és ő?

 

CHEN BAILU (nagy komolysággal)

Jé, nem ismered? Ő az apukám.

 

FANG DASHENG (meghökken)

Az apád?

 

PAN YUETING (Bailuhoz; tréfálkozva)

Ó, együtt a család! (Hirtelen az ablakra mutat.) De gyorsan zárd… zárd… (az ablak felé bök)… zárd… Haaapci! (Tüsszent.) Na tessék, csakugyan megfáztam!

 

 

GYORS FÜGGÖNY

 

 

Fordította: Selmeci András

 

 

 

 

 

1. Zhujun – Bailu eredeti neve; a Bailu felvett név, jelentése: „fehér harmat”.

2. Good night! (angol) – Jó éjszakát!

3. Nem tudom, hogy ki ő. – A régi Kínában a „madám” rendszerint mamának szólíttatta magát a lányokkal.

4. … madzsongoztak a másik szobában. – A madzsong népszerű kínai társasjáték, amit dominó lapocskákhoz hasonló kövekkel játszanak.

5. Tael (liang) – régi pénz- és súlyegység; 1 tael = 37.783 g.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

GAO XINGJIAN

 

 

A MÁSIK PART

        

          彼岸

 

 

 

MODERN SZÍNMŰ EGY FELVONÁSBAN

 

 

IDŐ

Nem határozható meg tisztán és világosan

 

 

HELY

A való világtól a képzeletbeli másik partig

 

                                                  

 

                                                  SZEMÉLYEK

 

KÖTÉLLEL JÁTSZÓ SZÍNÉSZ                                           ÁRNYÉK

 

ZSUGÁS                                                                                 SZÍV

 

KUTYABŐRTAPASZ¹ ÁRUS                                              ÉDESANYA

 

NŐ                                                                                           APA

 

KISLÁNY                                                                                CSAN² MESTER

 

BOLOND NŐ                                                                       ÖREGASSZONY

 

PRÓBABÁBUK                                                                   CSOPORTFELÜGYELŐ

 

EMBER                                                                                 SZÍNÉSZEK

 

IFJÚ                                                                                      TÖMEG

 

 

Amennyiben fel tudják szerelni a szükséges fény- és hangberendezéseket, ez a darab színházban, nagyteremben, próbateremben, üres raktárban, sportcsarnokban, templomcsarnokban, cirkuszi sátorban vagy egy szabad térségen is előadható. Ha nappal viszik színre, még világításra sincs szükség. A színészek vannak a közönség között, vagy pedig a közönség a színészek közt, édes mindegy.

 

 

KÖTÉLLEL JÁTSZÓ SZÍNÉSZ Van itt nálam egy kötél. Játsszunk egyet, rettenetesen komolyan, ahogy a gyerekek szoktak. Előadásunk ezzel a játékkal kezdődik.

Kérlek, ragadd meg a kötélnek ezt a végét –– nos, egyfajta kapcsolatot hoztunk létre. Ezelőtt voltam én, és voltál te, de ez a kötél összekötött minket, így lettünk én és te.

Most fussunk kétfelé, te visszatartasz engem, én szintén téged, akár egy fonalhoz kötött két sáska, egyikünk sem tud elszaladni. Vagy természetesen, mint egy férj és feleség. (Szünet.) Nem igaz, ez rossz hasonlat.

Ha megfeszítem a kötelet, kiderül, melyikünk az erősebb. Az erősebb elhúzza a másikat, a gyengébbet pedig elhúzzák, tehát kötélhúzást játszunk, ez egyféle erőpróba, ahol lesz nyertes és vesztes, győzelem és vereség.

Amennyiben a kötelet a hátamra vetem, és magam után húzlak, döglött kutya lesz belőled. És fordítva, ha te vezetsz engem a kötélen, én bivaly vagy ló leszek, egy igásállat, amit te irányítasz. Ilyenformán a kapcsolat köztünk semmiképpen sem változatlan.

Még bonyolultabb viszonyokat is kialakíthatunk. Például keringj körülöttem, mint középpont körül, így a műholdam leszel. Ám ha erre nem vagy hajlandó, én magam is foroghatok, közben meg azt hiszem, hogy mindannyian körülöttem köröztök. Végül is, te forogsz? Netán én? Én forgok körülötted, vagy te én körülöttem? Esetleg te és én mindketten egymás körül forgunk, vagy pedig te meg én mások körül körözünk? Netán mások forognak mi körülöttünk? Vagy mi mindannyian Isten körül körözünk? Vagy Isten nem létezik, és csupán a világűr, mint egy malomkő, forog maga körül…? Ezzel a filozófiához érkeztünk, amit hagyjunk meg a filozófusoknak, mi pedig folytassuk tovább a játékunkat.

Valamennyien fogjatok egy kötelet, ezerféle módon játszhattok vele, a lehetőségek kimeríthetetlenek. Mi több, az emberi kapcsolatok gazdag tárháza szintén megjeleníthető a kötéllel. Kötéllel játszani ilyesféle szórakozás.

 

A Színészek párosával játszanak egy-egy kötéllel. Tetszés szerint alkothatnak újabb párokat, vagy létesíthetnek egy másik párral alkalmi kapcsolatot, amit azonban nyomban megszakítanak. A játék egyre élénkebb, feszültebb, lelkesebb, különféle üdvözlések és kiáltások kísérik.

 

KÖTÉLLEL JÁTSZÓ SZÍNÉSZ Kérek mindenkit, álljon meg! Játékunkat bővítjük, egyben összetettebbé tesszük. Legyetek szívesek a kötelek egyik végét ideadni, a másikat pedig továbbra is tartsátok a kezetekben. Ilyenformán különféle kapcsolatokat alakítunk ki, van köztük szoros, laza, távoli, közeli, a viselkedésetek pedig külön-külön befolyásol. Mindannyian meg vagyunk kötözve ebben a szövevényes, állandóan változó világban. (Szünet.) Akár a pókhálóba esett legyek. (Szünet.) Vagy mint maga a pók. (Szünet.)

Ez a kötél olyan, akár a karunk. (Elereszti, a partnere szintén, a kötél a földre hull.) Vagy mint egy kinyújtott csáp. (Elengedi a kötelet, a másik színész ugyanúgy.) Vagy mint a beszédünk: „Jó reggelt!” vagy „Szervusz!” (Újabb kötél hull a földre.) Olyan, akár a tekintetünk. (Megint behelyettesített egy kötelet.) Vagy mint a gondolataink. (Háttal áll egy színésznőnek, de megmarad köztük a kapcsolat.) Vagy te vágyódsz utána, vagy ő vágyódik másvalaki után. (Elsétál közvetlenül mellette, ám a partnere mással tekint össze.) Ezek a kötelek egytől egyig összekötnek minket.

Nézünk...

(A Színészek mintha sok-sok láthatatlan kötélen keresztül kommunikálnának egymással.)

Vizsgálunk...

Elmélyülten figyelünk...

Így lett csábítás és vonzás…

Irányítás és engedelmesség...

(Ezt követően a Színészek sóhajokkal és kiáltásokkal kísérik a játékot, ám nem szólalnak meg.)

Összecsapás...

Szeretet...

Visszautasítás...

Bonyodalom...

Szakítás...

Követés...

Kitérés...

Elűzés...

Üldözés...

Körözés...

Egybeolvadás...

Különválás...

Oszolj!

Pihenj!

Most előttünk egy folyó van, nem pedig kötél. Át kell kelnünk, hogy elérjük a túlpartot.

 

SZÍNÉSZEK (egyik a másik után) Óh, a másik partra megyünk! A másik partra!

A másik partra! A másik partra! A másik partra! A másik partra!

Ó… Ó... Ó...

Kristálytiszta a folyóvíz!

Hű, igazán hideg!

Óvatosan, a kavicsok szúrják a talpat!

Milyen kellemes!

(Fokozatosan folyózúgás hangját hallani.)

Átázott a szoknyám!

Mély ez a folyó?

Ússzunk át!

Ne menj egyedül!

Óh, nézzétek a napfényben csillogó vízpermetet…

Igazán mókás, olyan, akár egy vízesés.

Vagy mint egy töltés, amin túlfolyik a víz.

Egy hosszú sávot formál, a folyó közepén.

Előrébb a víz sötétkék, rettenetes mély lehet!

A combom közt halacskák fickándoznak…

Szörnyen izgató!

Alig tudok megállni a lábamon.

Semmi baj, karolj belém.

Van ott egy örvény...

Mindenki vigyázzon a másikra, fogjátok egymás kezét.

Menjünk az áramlatba.

Érjünk át a másik partra!

Senki sem látja a túlpartot.

Vége a dalnak! Nem tudok talpon maradni!

Szorosan kapaszkodjatok egymásba, libasorban haladjatok.

Arrafelé sötétzöld a víz…

Ejha, egy szempillantás alatt túlért a derekamon!

Szédül a fejem.

Egy kis időre hunyd le a szemed.

Nézzetek előre, mindenki nézzen előre, mindnyájan előre nézzetek!

Figyeljétek a túlpartot.

Hogyhogy én nem látom?

Meg fogunk fulladni.

Úgy hát, megetetjük a halakat.

Ha meg kell halnunk, haljunk meg együtt!

Lányok, ne fecsegjetek badarságokat, koncentráljatok!

Itt rettenetesen erős a sodrás, sekélyebb részen keljünk át, menjünk a felső ághoz.

Nem tudok átjutni, biztosan nem.

Hol van a másik part?

Nagyon elmosódott.

A másik parton van fény?

A túlparton virágok vannak. A túlpart egy virágos világ.

Attól tartok, képtelen vagyok átjutni. Ne hagyjatok magamra.

(Sírás.)

Érzed? A folyóvízben lebegünk.

Akár az összefűzött parafadugók.

Vagy mint a vízinövények.

Mit keresünk a másik parton? Nem fér a fejembe.

Így van, miért kell a túlpartra mennünk?

A túlpart az túlpart, sosem éred el.

De te mégis menni akarsz, hogy megtudd, végül is milyen.

Semmit sem látunk.

Nincs ott oázis, se fény.

Pokoli sötét.

Olyan...

Nem, nem tudok átjutni…

Át kell jutnunk!

Mindenképpen el kell érnünk!

De miért?

A makacs vágy miatt – mert az a túlpart, a túlpart!

Nem, nem tudok átkelni, haza akarok menni!

Már nem tudunk visszajutni.

Egyikünk sem.

Nincs visszaút.

Jaj...!

Ki volt az?

Nem tudom.

(Néma csend, csupán vízcsobogást hallani.)

Ki kiáltott? Hallottátok?

Biztosan hallottátok, de egyikőtök sem felel.

(Csend. Zokogás hangja.)

Ez egy holtág.

Mindössze csak a feledés létezik.

 

A kába Tömeg gépies lassúsággal kifelé caplat a holt vízből; halk zeneszó szól. A Tömeg fokozatosan eléri a partot, egytől egyig halálosan kimerültek, hanyatt terülnek a földön. A Nő előtűnik a sötét homályból, fel-alá bolyong, olyan, akár egy könnyű ködgomoly. Az emlékezetüket vesztett alakokat vizsgálja, miközben közöttük libeg, simogatva egyenként eszméletre téríti őket. Az emberek lassanként kinyitják szemüket, felemelik a fejük, megfordulnak és a Nőre tekintenek. Valamit mondani szeretnének, ám képtelenek megszólalni.

 

NŐ (felemeli a kezét) Ez… kéz.

 

A Tömeg torkából zavaros hangok gurguláznak elő.

 

NŐ Ez kéz.

 

TÖMEG (továbbra is alig érthetőn) E… em… ez… k… kö… ka… kéz…

 

NŐ Kéz...

 

TÖMEG Kéz… réz… méz… kéz…

 

NŐ Ez láb.

 

TÖMEG E… e… ez… l… lá… láb…

 

NŐ (a szemére mutat) Szem.

 

TÖMEG Sz… sz… szem… szem...

 

NŐ (a kezével mutatja) A szemetekkel a lábatokat nézitek!

 

TÖMEG (teljesen összezavarodnak) A szemetekkel… a lá… lázasokat… ké… készí… készítek…

 

A Nő felkacag, a Tömeg vele együtt bárgyún vigyorog.

 

NŐ (abbahagyja a nevetést, kissé bánatosan) Ez kéz...

 

TÖMEG Ez kéz, ez réz, ez méz, ez kéz…

 

NŐ Ez láb...

 

TÖMEG Ez láz, ez láp, ez lát, ez láb…

 

NŐ Ez test... A te tested...

 

TÖMEG Ez test, ez test, ez test te tested, ez a te tested test, a test ez tested te…

 

NŐ (a fejét csóválja, kénytelen még türelmesebben mutatni) A kezem... a testem... a lábam... ez vagyok én.

 

TÖMEG A mezem, a kezem, a testem, a lázam, a kezem a testem a lábam a lázam kéz a lábam test ez vagyok a kezem a lábam a testem vagyok épp!

 

NŐ Mondjátok: én.

 

TÖMEG Mondjátok én, mondjátok én, mondjátok én, mondjátok én, mondjátok én!

 

NŐ (a fejét csóválja; a szemére, szájára, törzsére, majd lábára mutat) Én.

 

TÖMEG (végül ugyanúgy) Én.

 

NŐ Jó!

 

TÖMEG Hó! Ló! Jó! Tó!

 

NŐ (azonnal leereszti a karját, eltöpreng egy pillanatra, majd a Tömegből rábök valakire) Te.

 

TÖMEG (mindannyian erre a személyre mutatnak) Te!

 

SZEMÉLY (körbenéz, majd szintén magára bök.) Te!

 

NŐ (a fejét ingatja, segít neki másvalakire mutatni) Te.

 

TÖMEG Te.

 

NŐ (kezével mutatja) Én és te.

 

TÖMEG Én és te.

 

NŐ (elmosolyodik) Jó!

 

TÖMEG (szintén mosolyra fakadnak) Jó!

 

NŐ (zene szól, egyre élénkebben) Én és ő!

 

TÖMEG Én és ő!

 

NŐ Ők és én.

 

TÖMEG Ők és én.

 

NŐ Én és ti.

 

TÖMEG Én és ti.

 

NŐ Te és mi.

 

TÖMEG Te és mi...

 

NŐ Most pedig, amikor a szemetekkel néztek, mondjátok utánam: nézek...

 

TÖMEG Nézek...

 

NŐ Feleljetek, kit láttok?

 

TÖMEG (egyik a másik után) Látom őt, látlak téged, látom magam, látom őket, ők látnak téged, te látsz minket, mi látjuk őket…

 

NŐ Most mondjátok, hogy simogat, ad, kedvel, szeret, így majd nem érzitek magatokat magányosnak.

 

TÖMEG (felélénkülnek) Én simogatlak téged, te adsz nekem, én kedvelem őt, ő szeret téged, te simogatsz engem, én adok neki, ő kedvel téged, te szeretsz engem…

 

Az Ember előlép a Tömegből.

 

EMBER Te ki vagy?

 

NŐ Közületek egy.

 

EMBER Most hol vagyunk?

 

NŐ Az elérni kívánt, ám elérhetetlen túlparton.

 

EMBER Te az vagy, aki miközben átkeltünk a folyón, a vízbe fulladt? (A Nő megrázza a fejét.) Akkor az ő lelke? (A Nő továbbra is fejét ingatja.) Vagy mindössze a szívünkben létezel, és pusztán akkor jelensz meg, ha rád gondolunk? Netán csak szellem vagy, aki a másik partra vezet minket, hogy el ne tévedjünk?

 

TÖMEG (egy időben) Utállak.

Simogatlak!

Agyoncsaplak!

Gyűlölsz?

Kínozom.

Átver.

Gyalázod!

Feljelentelek.

Megbünteted!

Áskálódik ellenem.

Gyűlöllek!

Átkozod!

Kinyírlak…

 

EMBER (a Nőhöz) Igazán kedves vagy.

 

TÖMEG (egymás után szintén a Nő felé fordulnak, játszanak a szavakkal)

Igazán nagylelkű vagy.

Valóban szeretetreméltó vagy.

Csakugyan hitvány vagy.

Ez egy szemétláda.

Mást mondasz, és mást gondolsz, te csaló.

Kettős játékot játszol, te szégyentelen.

Hízeleg neked, de a szíve mélyén valójában irigyel.

Borzasztóan aljas vagy, azért tanítottál meg minket beszélni, hogy behálózd a férfiakat!

Ugyan kedvesnek tűnsz, de ki tudja, hogy nem egy züllött nő vagy-e?

Elcsábítja a férjeinket!

Éket ver báty és öcs közé!

Egy izgató némber, figyeljétek, figyeljétek ahogy...

Nem hagyhatjuk, hogy a lányaink együtt lógjanak vele, mindegyiket megrontja!

Ne dőljetek be neki, látszólag tisztességes, csupasz valójában viszont még egy ringyónál is romlottabb.

Mindenkit kiráz tőle a hideg, miatta nincs békesség ezen a földön!

 

A Nő összegörnyedve hátrahúzódik, a Tömeg közrefogja; a sokaságot felingerelte az általuk tett, egyre és egyre gonoszabb megjegyzések. A Nő nem lel menedékre a Tömeg szúrós tekintete elől, kénytelen az Ember segítségét kérve hozzábújni.

 

TÖMEG (még dühödtebben)

Ribanc!

Kígyó!

Arcátlan!

Démon!

 

A Nő védelemért esedezve szorosan átkarolja az Embert. A Tömeg eszét veszti.

 

TÖMEG Nézzétek, nézzétek csak!

Fúj!

Szabaduljunk meg tőle!

Rángassuk félre!

Fogjuk le!

Vetkőztessük le!

Fojtsuk meg! Micsoda egy pofátlan, büdös kurva!

 

A Tömeg ráront, az Embert erőszakkal félrerángatják, és az őrült zűrzavar közepette megfojtják a Nőt. Mikor az Ember közéjük furakodva megrázza a testét, a Nő már semmit sem reagál.

A Tömeg rémületében kővé dermed.

 

TÖMEG Meghalt.

Meghalt?

Meghalt?

Meghalt!

(Azonnal szétrebbennek.)

Megfojtották?

Te voltál...

Dehogy, előbb ő emelt rá kezet.

Te kiáltottál először!

Én csupán a többiekkel kiáltottam, hiszen ti is mindannyian kiáltottatok.

Ki ordított először? Kicsoda?

Ki üvöltötte, hogy „Fogjuk le!”, „Vetkőztessük le!”, „Fojtsuk meg!”?

Ki volt az?

Mindenki kiáltott.

Én azért, mert te szintén.

Én csupán azért, mivel ti is mindnyájan.

De már meghalt! Megfojtották!

Nem én végeztem vele.

Nem én végeztem vele.

Nem én végeztem vele.

Nem én végeztem vele.

Nem én végeztem vele.

Nem én.

Nem én.

Nem.

Nem.

Nem.

De tényleg meghalt, még holtan is mennyire szeretetre méltó.

Milyen gyönyörű, akárki rápillant, akaratlanul is megkedveli.

A bőre, mint a jáde, milyen makulátlan, mennyire tiszta!

És a vékony kis kezecskéje, elmondhatatlanul finom és lágy.

Egek, egészen olyan, akár egy Guanyin szobor!

Mily tiszta, mily méltóságteljes.

Megajándékozott a beszéddel, bölcsességet adott, ennek ellenére megölték!

Micsoda égbekiáltó bűn, ti alávaló gazemberek!

Kiről beszélsz?

Hóhérok! Rólatok, éppen ti rólatok!

Van képed bemocskolni? Te fattyú!

Gazfickó!

Te huligán!

 

A Tömegben verekedés tör ki.

 

 

 

TIAN HAN

 

 

 

 

 

A TIGRIS-FOGÁS ÉJSZAKÁJA

 

     

     獲虎之夜

 

 

            

 

 

SZEMÉLYEK

 

WEI FUSHENG, jómódú vadász

 

WEI HUANG-SHI, Wei Fusheng asszonya

 

LÓTUSZ, Wei Fusheng egyetlen leánya

 

NAGYANYÓ, Lótusz atyai nagyanyja

 

LI DONGYANG, a szomszédjuk; fertálybíró

 

HE WEIGUI, Li rokona; szántóvető

 

BOLOND HUANG, Lótusz unokafivére

 

TU DA, ZHOU SAN, a Wei család hosszú távra felfogadott segédei

 

 

TÖRTÉNIK

a Xinhai forradalmat¹ követő valamely esztendőben, téli éjjel, Changsha városától keletre, egy hegyi faluban a Tündérnő-bérc mellett

 

SZÍN: Wei Fusheng házának „tűzszobája”. (Szoba, ahol étkezés után a falusiak pihennek, valamint a vendégeket fogadják, téli estéken pedig a család apraja-nagyja az itt található kemence lángjánál melegszik.)

Mikor a függöny felgördül, Wei Fusheng a kemence mellett üldögélve vízipipát szív, agg anyja pedig egy nádfonatú karosszékben gubbasztva pöfékel. Fusheng felesége éppen teát forráz. Lótusz – tizennyolc-tizenkilenc esztendős; ugyan a hegyi emberek öltözetét viseli, ám az nem csúfítja el szépségét – a leforrázott teát tálcán tartva először nagyanyját, majd apját kínálja, végül kisétál a tűzszobából, hogy a családja segédeit is megvendégelje. Wei Fusheng tekintetével kikíséri lányát, majd odasúg a feleségének.

 

WEI FUSHENG

Remek vásárt csinált a Chen család azzal, hogy Lótusz odaházasodik. Annyi sok menyük van, én mindegyiket láttam, de közülük csak egy-kettő olyan takaros, mint a mi lányunk.

 

WEI HUANG-SHI (anyai büszkeség tölti el)

Néhány napja Luo Da úr szintén így mondta. Szívünket-lelkünket kitettük, míg végül sikerült összeállítanunk egy valamirevaló kelengyét. Máskülönben, hiába szemrevaló, ha túlságosan szegényes a kelengyéje, semmibe vennék a sógorasszonyok.

 

WEI FUSHENG

Tündérnő Anyának is köszönettel tartozunk! Ritkaság, hogy az utóbbi években nem álltunk hadilábon a szerencsével. Legutóbb egymás után két tigrist is fogtunk, ha nem így történik, nem ment volna minden ilyen könnyen.

 

WEI HUANG-SHI (eszébe jut)

Elhelyeztétek a mordályt?

 

WEI FUSHENG

Igen, csak még nem feszítettük ki a buktató drótot. Egy kicsit később kifeszítjük, és aztán ma este biztosan nem térünk haza üres kézzel.

 

WEI HUANG-SHI

Ha ma megint fogtok egy tigrist, újból gazdagszik Lótuszka hozománya. Még azt is tervezem, hogy bemegyek a városba, és brokát ágytakarót meg hímzett ágyfüggöny-díszt veszek neki. Már csak alig néhány nap, és átköltözik az ura házába, így ha nem iparkodom, félek, már túl késő lesz.

 

WEI FUSHENG

Ha egy csöppet nagyobb tigrist zsákmányolunk, nem is kell a városba szállítani, hogy jutalmat kérjünk érte. Lenyúzzuk a bőrét, és készítünk egy derékaljat Lótusznak, ami a magunkfajta vadászemberek ügyességét dicséri majd. Mikor az első tigrist fogtam, már tervbe vettem mindezt. Lótusz, te… Lótusz, hogyhogy nem jössz be?

 

WEI HUANG-SHI (elsomolyodik)

Biztos megneszelte, hogy a frigyéről csevegünk, ezért elrestellte magát, és visszabújt a szobájába.

 

WEI FUSHENG

Mostanság még úgy-ahogy rendesen viseli magát, de azelőtt rettenetes szófogadatlan volt. Majd megütött miatta a guta.

 

WEI HUANG-SHI

Engem szintén! Csak hát hallottam, hogy esténként olyan keservesen sír-rí, szörnyen haragudtam rá, de közben szántam is… Végtére is, ő hús a húsomból, vér a véremből. (Eltöpreng.) Az a félnótás még a templomban tanyázik?

 

WEI FUSHENG

Ühüm, még ott, a templomi színpad alatt húzta meg magát. Eredetileg el akartam üldözni, ám a helyiek nem kívánják kitenni a szűrét, mivel fiatal, apátlan-anyátlan árva, emellett nem tett rossz fát a tűzre. Így hát nem tudtam nyíltan előállni a tervemmel.

 

WEI HUANG-SHI

Mostanában nem láttam őt a házunk körül sündörögni.

 

WEI FUSHENG

Valószínűleg, miután elhúztam a nótáját, már nem mer többé idejönni. Az efféle sült bolond attól nem ijed meg, ha csak egy kicsit megpirongatod.

 

NAGYANYÓ

Annyira szánalomra méltó az a kölök! Elég lett volna leteremtened és rászólni, hogy később ne ténferegjen erre. Mi a csudának kellett elnáspángolni?

 

WEI FUSHENG

Nem tetszik tudni, hogy az a suhanc bár ránézésre ostoba bolond, de Lótusszal már egyáltalában nem viselkedik bolond módjára. Régebben engedtem, hogy együtt játsszanak, nem nagyon törődtem vele. Később aztán fölcseperedett, és minden áldott nap  a lányunk körül sertepertélt, aki úgy tűnt, szintén nem bír meglenni nélküle – én meg csupán ekkor kaptam észbe! Akkortájt ennek a félcédulásnak az anyja csak nem régiben halt meg, így hát beajánlottam csordásnak Wangékhoz, Szántófalvára. Erre azt találta mondani, hogy nem akar olyan messzi vidékre kerülni, meg hogy bár fedél nélkül maradt, esze ágában sincs elhagyni a Tündérnő-bércet. Attól fogva a templomi színpad aljánál tengeti a napjait. Szánalmasnak csakugyan szánalmas, viszont amint eszembe jut, hogy a lányunk miatta nem akart megházasodni, elönt az epe!

 

WEI HUANG-SHI

Jól van, most már nincs miért haragudnunk, hisz sikerült egy derék embert választanunk Lótusznak.

 

WEI FUSHENG (váratlan eszébe jut)

Hő, tegnapelőtt Lótusz hová ment?

 

WEI HUANG-SHI

Szurdokhátra, Li Da takácshoz, a szomszéd lány, Zhang Er is elkísérte. Megkértem, ajándékozzon neki néhány font tigrishúst, közben kérdezze meg, megszőtte-e már a vásznunkat.

 

WEI FUSHENG

Jobb lenne, ha később Tu Dát küldenéd, egy hajadon ne kószáljon odakinn! Mintha láttam volna, ahogy a hegytetőről sétál lefelé.

 

WEI HUANG-SHI

Miért kérdezted ezt?

 

WEI FUSHENG

Már régóta nem tette ki a lábát itthonról, attól tartok, ismét elment a templomba.

 

NAGYANYÓ

Nincs abban semmi, ha elmegy a Bódhiszattva² előtt tisztelegni.

 

WEI FUSHENG

Az természetesen nem lenne baj, ha csupán imádkozni ment, ám aggódom, hogy újból találkozott azzal a bolonddal.

 

WEI HUANG-SHI

Elkísérte őt Zhang Er! Tetejébe, miután Lótuszt eljegyezték, egycsapásra elfelejtette azt a féleszűt.

 

WEI FUSHENG

Adja az ég, hogy így legyen!

 

Ekkor kintről beszélgetés hallatszik. Li Dongyang és He Weigui érkeztek látogatóba Wei Fushenghez, Tu Da elébük siet.

 

TU DA (odakint)

Óh! Li úr jött. Tessen befáradni!

 

LI DONGYANG (odakint)

No hát, Da mester! Fusheng itthon van?

 

TU DA (odakint)

A tűzszobában üldögél. Kerüljenek beljebb!

 

Tu Da megjelenik a színen.

 

TU DA

Vendégek érkeztek. (Távozik.)

 

Li Dongyang és He Weigui belépnek, Fusheng meg a többiek felállnak az üdvözlésükre.

 

LI DONGYANG

Wei gazda!

 

WEI FUSHENG

Ó, isten hozta, fertálybíró uram! Kérem, foglaljon helyet, helyezze magát kényelembe! Ez az úr pedig…?

 

LI DONGYANG

A rokonom, Henek hívják, az alföldön él.

 

WEI FUSHENG

Ó, örvendek, He testvér! Mikor érkeztél a felföldre?

 

HE WEIGUI

Délután.

 

LI DONGYANG

Ma délután érkezett. A családja nemzedékek óta a síkságon él, csak hébe-hóba jár errefelé. Ő az unokahúgom férjének a bátyja. Mikor múltkoriban az alföldre utaztam ügyes-bajos dolgaimat intézni, megháltam náluk egy éjszakára. Szóba hoztam nekik, hogy a hegyekben rengeteg a tűzifa, a földek zsírosak és esténként tigrisek meg párducok üvöltése is hallható. Arról szintén meséltem, hogy legutóbb a családotok két tigrist is fogott, egyiket a városba vittétek jutalomért, a másikat meg ketrecbe zártátok. Az atyafisága még nem látott tigrist, mind egy szálig el kívántak jönni, hogy megnézzék. Különösképpen ennek a legénynek dobbant meg a szíve, kötötte az ebet a karóhoz, hogy idekísér. Ilyenformán nem maradt más választásom, mint hogy magammal hozom.

 

HE WEIGUI (hirtelen zajt hall, lázasan megrángatja Li Dongyang karját)

Tyűha, most nem a tigris horkantott?!

 

Wei Fusheng és a családja elmosolyodik.

 

WEI FUSHENG

Nem, hanem ott hátul az ólban a disznók röfögnek.

 

LI DONGYANG

… A tigrist, amit másodjára fogtatok, szintén elvittétek a városba?

 

WEI FUSHENG

Úgy a', négy-öt napja.

 

LI DONGYANG

Te hogyhogy nem mentél?

 

WEI FUSHENG

Lao-ert küldtem magam helyett, aki egy füst alatt néhány portékát is beszerzett. Nekem dolgom akadt idehaza.

 

LI DONGYANG

Így hát, Weigui, nem jártál szerencsével. Tűkön ültél, hogy láthasd a tigrist, nagy nehezen feljutottál a hegyekbe, csakhogy azt már elszállították.

 

WEI HUANG-SHI (teával kínálja a vendégeket)

Valóban, He fivérem, jobb lett volna, ha öt-hat nappal hamarább érkezel. Huhú, mielőtt elvittük, rengeteg nép járt a csodájára! Még két-három nappal azután is jó néhányan idesereglettek megnézni, ám mindannyian hoppon maradtak. A Zhou család új második ágyasa a városból szintén eljött megcsodálni. A ketrec mellé bújt, és amikor a tigris fölbődült, ő hátratántorodott, maga előtt összecsapta a tenyerét, mire a karján a két jáde karkötő – reccs! – ripityára törött.

 

HE WEIGUI

Fú, de rémes!

 

LI DONGYANG (elmosolyodik)

Messzire szállt a híre, hogy tigrist fogtatok, még Chunhua városában is tudnak róla. Az ottani városkapitány asszonya szintén el akart jönni, hogy megnézze. Milyen kár, hogy ilyen sietve elszállítottátok a városba!

 

WEI FUSHENG

Annyi baj legyen! Ha ma mellénk szegődik a szerencse, fogunk még egyet. Csak attól félek, hogy nem élve kapjuk el.

 

LI DONGYANG

Nofene! Megint állítottatok egy ketrec-csapdát?

 

WEI FUSHENG

Nem, mordállyal vadászunk rá. Megvárjuk, míg a népek elcsendesednek, és aztán kifeszítjük a buktató drótot.

 

LI DONGYANG

Hol feszítitek ki?

 

WEI FUSHENG

A hátsó hegyháton.

 

LI DONGYANG

Arrafelé nem járnak?

 

WEI FUSHENG

Ilyen öreg éjszaka ki merészkedne föl oda? Ráadásul, mindenki tudja, hogy tegnap tigris üvöltés hallatszott onnét.

 

LI DONGYANG

Úgy hát, emelem a kalapom, ma este újból fogtok egy tigrist! Meg kell hívnod egy pohár ünnepi borra!

 

WEI FUSHENG

Mi az hogy! Lótusz hamarosan házasodik, amennyiben pedig ma megint fogunk egy fenevadat, hetedhéthatárra szóló lakodalmat csapunk, ott pedig meghívom fertálybíró uramat nem is csak egy, hanem sok-sok pohár boritalra.

 

LI DONGYANG

Óh, pompás! Azt csiripelik, hogy Lótusz már a napokban házasodik, viszont én még nem készültem semmi ajándékkal.

 

WEI HUANG-SHI

Ajaj, kend ne fáradozzon ilyesmivel! A nagyanyja, Cheng Da tegnapelőtt megajándékozott bennünket egy vég vászonnal, meg két dunyhahuzattal, pedig mi egyáltalán nem szolgáltunk rá ezekre.

 

LI DONGYANG

Ugyan, miket mond, ami jár, az jár. A Chenek mikor küldik át a nászajándékokat?

 

WEI HUANG-SHI

Az újesztendő első napján.

 

LI DONGYANG

Igazán összeillik ez az ifjú pár! Nem csupán itt, a mi fertályunkon, hanem az egész faluban ritkaság az ilyen.

 

Ta Da belép.

 

TU DA

Gazda, ugye indulhatunk kifeszíteni a drótakadályt?

 

A szobában ekkor már mécsest gyújtottak. A kemencében vadul lobog a láng.

 

WEI FUSHENG (kiles az ablakon)

Indulhattok, de vigyázzatok magatokra!

 

TU DA

Rendben.

 

LI DONGYANG

Csakugyan derék fickó ez a Tu mester.

 

WEI FUSHENG

Hm, megbízhatóan végzi a dolgát.

 

WEI HUANG-SHI

Szavatartó és igazán tisztelettudó ember. Már öt-hat éve áll szolgál a családunknál, de még egyszer sem szájalt velünk. Ó… most jut eszembe, ugye a második lányuknak szintén hamarosan bekötik a fejét?

 

LI DONGYANG

Ühüm. Úgy rendeztük, hogy a következő esztendő harmadik hónapjában Aranykakasfalvára kerül, a Hou családhoz.

 

WEI HUANG-SHI

A Hou családhoz! Hát az aztán pompás família! Harmincegynéhány szájat etetnek-itatnak, és hét-nyolc bérest is felfogadtak! Biztosan aranyélete lesz a második lányuknak, ha a házukba kerül.

 

LI DONGYANG

Hej, miféle aranyélete? Legfeljebb csak nem fog koplalni. A Houék menyeinek hírhedten nehéz sora van. Korán hajnalban kelnek, késő este feküsznek, s az még hagyján, hogy fonnak, kenderfonalat sodornak, teát készítenek, rizst főznek, ruhát mosnak és keményítenek, de emellett még kijárnak a hegyoldalra édesburgonyát ültetni, meg a földekre rizst aratni. Az év elejétől az év végéig ki sem látnak a munkából, és ha szülnek egy fiút vagy lányt, még keservesebb az életük.

 

WEI HUANG-SHI

Viszont éppen ilyen az igazán jó család! Mentől dolgosabb és takarékosabb egy família, annál inkább gyarapodik.

 

LI DONGYANG

Így, bizony. Én is éppen emiatt adom oda nekik a lányomat. Az édesanyja betegesen szereti, ezért mikor a fülébe jutott, hogy a Houék végül is kifélék, mifélék, eleinte nem kívánta elküldeni nekik a lányunk házassági horoszkópját³.

 

NAGYANYÓ

Fusheng, szólj Hu Ernek, hogy hozzon néhány száraz tűzifát a fáskamrából. Ha ma lőtök egy tigrist, még sokáig fenn kell maradunk.

 

WEI FUSHENG

Majd magam megyek. (Felkel, és kiballag.)

 

LI DONGYANG

Nagyanyó, remek erőben van.

 

NAGYANYÓ

Hej, elárulom uraságodnak, végül is, benne járok a korban. Már nem vagyok olyan jó erőben, mint azelőtt.

 

HE WEIGUI

Hány éves tetszik lenni?

 

LI DONGYANG

Próbáld kitalálni!

 

HE WEIGUI

Úgy gondolom… nagyjából annyi lehet, mint a saját nagyanyám.

 

WEI HUANG-SHI

A nagyanyád hány esztendős?

 

HE WEIGUI

Hetvenöt.

 

WEI HUANG-SHI

Akkor egy évvel fiatalabb a napámnál.

 

LI DONGYANG

Az ő öreganyja szintén makkegészséges. Néhány napja, mikor megháltam náluk, láttam, hogy az unokái alsóneműit hímezi.

 

WEI HUANG-SHI

A mi nagyanyánk szeme már nem a régi, de a lábai vasból vannak. A Tündérnő Templom egy magas meredélyen áll, ennek ellenére még fel tud kaptatni oda.

 

LI DONGYANG

Mi, utódok csakugyan nem érünk az elődeink nyomába.

 

WEI HUANG-SHI

Mennyire igaz!

 

NAGYANYÓ

Én még hagyján, de láttad volna az apósodat! Az öregúr nyolcvan esztendős korában megmutatta a fiataloknak, hogy milyen erős, és két véka rizst egymaga hordott föl a hegyre.

 

HE WEIGUI

Tyűha, micsoda izomember! Attól tartok, én erre képtelen volnék.

 

NAGYANYÓ

A magadféle tizennyolc-tizenkilenc éves legények erősek, mint a bivaly; nincs olyan, amire ne lennétek képesek.

 

Wei Fusheng, karjában tűzifát nyalábolva bejön, majd megtölti vele a kemencét.

 

WEI FUSHENG

Miről társalogtok?

 

LI DONGYANG

Arról éppen, hogy a mai fiatalok már nincsenek olyan jó erőben, mint a régi öregek.

 

WEI FUSHENG

Szent igaz. Vegyük például minket, vadászembereket, hát hogy is érhetnénk fel az elődeinkhez? Ellenben a fegyverművesség azért kifinomultabb, mint régebben.

 

HE WEIGUI

Wei gazda, a becses családja hogyan fogta el a két tigrist?

 

WEI FUSHENG

Igazán érdekes története van. A múlt évben is fogtunk néhányat, csakhogy azokat nem volt olyan könnyű elejteni, mint az idei kettőt. Az első különösképpen váratlan ajándék volt. A családom éppen hogy összeállított egy csapdát, még nem vittük föl a hegyre, hanem a disznóól mögé rejtettük. Nyitva hagytuk az ajtaját, és csupán abban bíztunk, hogy talán fogunk valami kisebb vadat. Ám mit ad ég, éjnek évadján arra riadtunk, hogy fölbolydult a disznóól, ezután pedig néhány horkantás hallatszott, ami fűrészelés zajára hasonlított. Uccu fölkeltünk, magunkhoz kaptuk a vadászfegyvereket, a vasvillákat meg a lámpásokat, és észrevettük, hogy a disznóól mögött egy hatalmas tigris esett kelepcébe! A portánk mellett sompolygott, és ahogy meghallotta a disznóröfögést, megjött az étvágya. Nem volt más útja, így hát besurrant a ketrecbe, és erőnek-erejével át akart mászni az ólba, erre meg a ketrec zárja kioldódott, a hátsó ajtó meg csatt! lecsapódott. Mivel ilyen szép eredménnyel jártunk, később eszkábáltunk egy másik ketrecet is, ez még az előbbinél is furmányosabb volt. A hegyháton, a vadonban állítottuk föl, körös-körül elfedtük faágakkal, és pusztán egyetlen bejáratot hagytunk. A ketrec hátuljába disznókat, kecskéket, csirkéket és récéket tettünk, mindegyiknek megkötöztük a lábát, hadd kapálódzanak meg sivalkodjanak! Ha a téli hegyen keresztülvág egy korgó gyomrú tigris, és meghallja a vadonban az állatok visítását, még szép, hogy belopódzik a ketrecbe! És csakugyan, harmadnapra rá, este, ismét lépre csaltunk egyet. Éppen azt, amelyiket öt-hat napja szállítottunk el a városba jutalomdíjért.

 

HE WEIGUI

Ilyen könnyű tigrist fogni?

 

WEI FUSHENG

Már hogy lenne?! Pusztán csak ránk mosolygott a szerencse. A Tündérnő-bércen keresztül érkeztetek, amitől balra egy hosszú meredély húzódik. Valaha az nem volt ilyen kopár, mint most, hanem vén és mély erdő borította. A környékbeliek tudták, hogy a rengeteg tigris odúkat rejt, így hát egy fia lélek sem merészkedett be oda tűzifáért. Mivel időtlen idők óta nem vágták arrafelé a fákat, az erdő egyre csak terebélyesedett meg sűrűsödött, olyannyira, hogy már a napot sem lehetett látni. Később elszaporodtak a tigrisek, és újra meg újra kimerészkedtek, hogy fölfalják a helyiek jószágait. Este rendszeresen hallani lehetett a bőgésüket, úgyhogy a környékbeliek nem mertek nyugodt szívvel aludni térni. Később az egyik fenevad a hegyháton lakó Süket Yisi fiát is elragadta. Süket Yisi híres vadász a vidékünkön, csupán ez az egy szem fiúgyermekük volt, akit a saját életüknél is jobban szerettek. Ám hogy, hogy nem, egyszerre csak elragadta őt egy tigris – a szülei elviselhetetlen kínt éreztek! Süket Yisi megesküdött, hogy végez ezzel a tigrissel. Volt egy komája, a családneve Yuan, ő ugyanúgy neves vadász, a népek Mordályos Yuannak hívják. Mordályos Yuan is ráállt, hogy segítségére lesz gyökerestül kiirtani a bajt. Süket Yisi vállán vadászpuskával, kezében tőrrel nap nap után kijárt a hegyoldalra fölkutatni a tigrist, és egy szép nap csakugyan ráakadt egy csapásra, amit követve eljutott az odújáig. Tüstént észrevette, hogy nincs ott az anyatigris, csupán a négy kicsinye ficánkol az odúban. Az odú mellett pedig egy kisgyermek feje és lábai hevertek halomban, csontig lerágva róluk a hús. Jobb lett volna, ha Süket Yisi nem látja meg a csontokat! Mert amint megpillantotta, szívébe hasított a fájdalom, majd rettenetes dühre gyulladt, úgyhogy a tőrével ízibe lekaszabolta a tigriskölyköket. Süket Yisi tisztában volt vele, hogy az anyjuk mindenáron bosszút akar állni. Másnap nyomban hívta Mordályos Yuant, meg egy sereg másik vadászt, akikkel körbekerítették a hegyet. Aznap, mikor az anyatigris visszaért és észrevette, hogy a kicsinyei egytől egyig odavesztek, álló éjszakán át bőgött. Második nap, mikor körbezárták a hegyet, az odújában ülve várakozott…