GAO XINGJIAN

 

 

A MÁSIK PART

        

          彼岸

 

 

 

MODERN SZÍNMŰ EGY FELVONÁSBAN

 

 

IDŐ

 

Nem határozható meg tisztán és világosan

 

 

HELY

 

A való világtól a képzeletbeli másik partig

 

                                                  

 

                                                  SZEMÉLYEK

 

KÖTÉLLEL JÁTSZÓ SZÍNÉSZ                                           ÁRNYÉK

 

ZSUGÁS                                                                                 SZÍV

 

KUTYABŐRTAPASZ¹ ÁRUS                                              ÉDESANYA

 

NŐ                                                                                           APA

 

KISLÁNY                                                                                CSAN² MESTER

 

BOLOND NŐ                                                                       ÖREGASSZONY

 

PRÓBABÁBUK                                                                   CSOPORTFELÜGYELŐ

 

EMBER                                                                                 SZÍNÉSZEK

 

IFJÚ                                                                                      TÖMEG

 

 

Amennyiben fel tudják szerelni a szükséges fény- és hangberendezéseket, ez a darab színházban, nagyteremben, próbateremben, üres raktárban, sportcsarnokban, templomcsarnokban, cirkuszi sátorban vagy egy szabad térségen is előadható. Ha nappal viszik színre, még világításra sincs szükség. A színészek vannak a közönség között, vagy pedig a közönség a színészek közt, édes mindegy.

 

 

KÖTÉLLEL JÁTSZÓ SZÍNÉSZ Van itt nálam egy kötél. Játsszunk egyet, rettenetesen komolyan, ahogy a gyerekek szoktak. Előadásunk ezzel a játékkal kezdődik.

Kérlek, ragadd meg a kötélnek a másik végét –– nos, egyfajta kapcsolatot hoztunk létre. Ezelőtt voltam én, és voltál te, de ez a kötél összekötött minket, így lettünk én és te.

Most fussunk kétfelé, te visszatartasz engem, én szintén téged, mint egy fonalhoz kötött két sáska, egyikünk sem menekülhet. Vagy természetesen, mint egy férj és feleség. (Szünet.) Nem igaz, ez rossz hasonlat.

Ha megfeszítem a kötelet, kiderül, melyikünk az erősebb. Az erősebb elhúzza a másikat, a gyengébbet pedig elhúzzák, tehát kötélhúzást játszunk, ez egyféle erőpróba, ahol lesz nyertes és vesztes, győzelem és vereség.

Amennyiben a kötelet átvetem a vállamon és magam után húzlak, döglött kutya lesz belőled. És fordítva, ha te vezetsz engem a kötélen, én bivaly vagy ló leszek, egy igásállat, amit te irányítasz. Ilyenformán a kapcsolat köztünk semmiképpen sem változatlan.

Még bonyolultabb viszonyokat is kialakíthatunk. Például keringj körülöttem, mint középpont körül, így a műholdam leszel. Ám ha erre nem vagy hajlandó, én magam is foroghatok, közben meg azt hiszem, hogy mindannyian körülöttem köröztök. Végül is, te forogsz? Netán én? Én forgok körülötted, vagy te körülöttem? Esetleg te és én mindketten egymás körül forgunk, vagy pedig te meg én mások körül körözünk? Netán mások forognak mi körülöttünk? Vagy mi mindannyian Isten körül körözünk? Vagy Isten nem létezik, és csupán a világűr, mint egy malomkő, forog maga körül…? Ezzel a filozófiához érkeztünk, amit hagyjunk meg a filozófusoknak, mi pedig folytassuk tovább a játékunkat.

Valamennyien fogjatok egy kötelet, ezerféle módon játszhattok vele, a lehetőségek kimeríthetetlenek. Mi több, az emberi kapcsolatok gazdag tárháza szintén megjeleníthető a kötéllel. Kötéllel játszani ilyesféle szórakozás.

 

A Színészek párosával játszanak egy-egy kötéllel. Tetszés szerint alkothatnak újabb párokat, vagy létesíthetnek egy másik párral alkalmi kapcsolatot, amit azonban nyomban megszakítanak. A játék egyre élénkebb, feszültebb, lelkesebb, különféle üdvözlések és kiáltások kísérik.

 

KÖTÉLLEL JÁTSZÓ SZÍNÉSZ Kérek mindenkit, álljon meg! Játékunkat bővítjük, egyben összetettebbé tesszük. Legyetek szívesek a kötelek egyik végét ideadni, a másikat pedig továbbra is tartsátok a kezetekben. Ilyenformán más és más kapcsolatokat alakítunk ki, van köztük szoros, laza, távoli, közeli, a viselkedésetek pedig külön-külön befolyásol. Mindannyian meg vagyunk kötözve ebben a szövevényes, állandóan változó világban. (Szünet.) Akár a pókhálóba esett legyek. (Szünet.) Vagy mint maga a pók. (Szünet.)

Ez a kötél olyan, akár a karunk. (Elereszti, a partnere szintén, a kötél a földre hull.) Vagy mint egy kinyújtott csáp. (Elengedi a kötelet, a másik színész ugyanúgy.) Vagy mint a beszédünk: „Jó reggelt!” vagy „Szervusz!” (Újabb kötél hull a földre.) Olyan, akár a tekintetünk. (Megint behelyettesített egy kötelet.) Vagy mint a gondolataink. (Háttal áll egy színésznőnek, de megmarad köztük a kapcsolat.) Vagy te vágyódsz utána, vagy ő vágyódik másvalaki után. (Elsétál közvetlenül mellette, ám a partnere mással tekint össze.) Ezek a kötelek egytől egyig összekötnek minket.

Nézünk...

(A Színészek mintha sok-sok láthatatlan kötélen keresztül kommunikálnának egymással.)

Vizsgálunk...

Elmélyülten figyelünk...

Így lett csábítás és vonzás…

Irányítás és engedelmesség...

(Ezt követően a Színészek sóhajokkal és kiáltásokkal kísérik a játékot, ám nem szólalnak meg.)

Összecsapás...

Szeretet...

Visszautasítás...

Bonyodalom...

Szakítás...

Követés...

Kitérés...

Elűzés...

Üldözés...

Körözés...

Egybeolvadás...

Különválás...

Oszolj!

Pihenj!

Most előttünk egy folyó van, nem pedig kötél. Át kell kelnünk, hogy elérjük a túlpartot.

 

SZÍNÉSZEK (egyik a másik után) Óh, a másik partra megyünk! A másik partra!

A másik partra! A másik partra! A másik partra! A másik partra!

Ó… Ó... Ó...

Kristálytiszta a folyóvíz!

Hű, igazán hideg!

Óvatosan, a kavicsok szúrják a talpat!

Milyen kellemes!

(Fokozatosan folyózúgás hangját hallani.)

Átázott a szoknyám!

Mély ez a folyó?

Ússzunk át!

Ne menj egyedül!

Óh, nézzétek a napfényben csillogó vízpermetet…

Igazán mókás, olyan, akár egy vízesés.

Vagy mint egy töltés, amin túlfolyik a víz.

Egy hosszú sávot formál, a folyó közepén.

Előrébb a víz sötétkék, rettenetes mély lehet!

A combom közt halacskák fickándoznak…

Szörnyen izgató!

Alig tudok megállni a lábamon.

Semmi baj, karolj belém.

Van ott egy örvény...

Mindenki vigyázzon a másikra, fogjátok egymás kezét.

Menjünk az áramlatba.

Érjünk át a másik partra!

Senki sem látja a túlpartot.

Ne lírázzatok! Nem tudok talpon maradni!

Szorosan kapaszkodjatok egymásba, libasorban haladjatok.

Arrafelé sötétzöld a víz…

Ejha, egy szempillantás alatt túlért a derekamon!

Szédül a fejem.

Egy kis időre hunyd le a szemed.

Nézzetek előre, mindenki nézzen előre, mindnyájan előre nézzetek!

Figyeljétek a túlpartot.

Hogyhogy én nem látom?

Meg fogunk fulladni.

Úgy hát, megetetjük a halakat.

Ha meg kell halnunk, haljunk meg együtt!

Lányok, ne fecsegjetek badarságokat, koncentráljatok!

Itt rettenetesen erős a sodrás, sekélyebb részen keljünk át, menjünk a felső ághoz.

Nem tudok átjutni, biztosan nem.

Hol van a másik part?

Nagyon elmosódott.

A másik parton van fény?

A túlparton virágok vannak. A túlpart egy virágos világ.

Attól tartok, képtelen vagyok átjutni. Ne hagyjatok magamra.

(Sírás.)

Érzed? A folyóvízben lebegünk.

Akár az összefűzött parafadugók.

Vagy mint a vízinövények.

Mit keresünk a másik parton? Nem fér a fejembe.

Így van, miért kell a túlpartra mennünk?

A túlpart az túlpart, sosem éred el.

De te mégis menni akarsz, hogy megtudd, végül is milyen.

Semmit sem látunk.

Nincs ott oázis, se fény.

Pokoli sötét.

Olyan...

Nem, nem tudok átjutni…

Át kell jutnunk!

Mindenképpen el kell érnünk!

De miért?

A makacs vágy miatt – mert az a túlpart, a túlpart!

Nem, nem tudok átkelni, haza akarok menni!

Már nem tudunk visszajutni.

Egyikünk sem.

Nincs visszaút.

Jaj...!

Ki volt az?

Nem tudom.

(Néma csend, csupán vízcsobogást hallani.)

Ki kiáltott? Hallottátok?

Biztosan hallottátok, de egyikőtök sem felel.

(Csend. Zokogás hangja.)

Ez egy holtág.

Mindössze csak a feledés létezik.

 

A kába Tömeg gépies lassúsággal kifelé caplat a holt vízből; halk zeneszó szól. A Tömeg fokozatosan eléri a partot, egytől egyig halálosan kimerültek, hanyatt terülnek a földön. A Nő előtűnik a sötét homályból, fel-alá bolyong, olyan, akár egy könnyű ködgomoly. Az emlékezetüket vesztett alakokat vizsgálja, miközben közöttük libeg, simogatva egyenként eszméletre téríti őket. Az emberek lassanként kinyitják szemüket, felemelik a fejük, megfordulnak és a Nőre tekintenek. Valamit mondani szeretnének, ám képtelenek megszólalni.

 

NŐ (felemeli a kezét) Ez… kéz.

 

A Tömeg tagjainak torkából zavaros hangok gurguláznak elő.

 

NŐ Ez kéz.

 

TÖMEG (továbbra is alig érthetőn) E… em… ez… k… kö… ka… kéz…

 

NŐ Kéz...

 

TÖMEG Kéz… réz… méz… kéz…

 

NŐ Ez láb.

 

TÖMEG E… e… ez… l… lá… láb…

 

NŐ (a szemére mutat) Szem.

 

TÖMEG Sz… sz… szem… szem...

 

NŐ (a kezével mutatja) A szemetekkel a lábatokat nézitek!

 

TÖMEG (teljesen összezavarodnak) A szemetekkel… a lá… lázasokat… ké… készí… készítek…

 

A Nő felkacag, a Tömeg vele együtt bárgyún vigyorog.

 

NŐ (abbahagyja a nevetést, kissé bánatosan) Ez kéz...

 

TÖMEG Ez kéz, ez réz, ez méz, ez kéz…

 

NŐ Ez láb...

 

TÖMEG Ez láz, ez láp, ez lát, ez láb…

 

NŐ Ez test... A te tested...

 

TÖMEG Ez test, ez test, ez test te tested, ez a te tested test, a test ez tested te…

 

NŐ (a fejét csóválja, kénytelen még türelmesebben mutatni) A kezem... a testem... a lábam... ez vagyok én.

 

TÖMEG A mezem, a kezem, a testem, a lázam, a kezem a testem a lábam a lázam kéz a lábam test ez vagyok a kezem a lábam a testem vagyok épp!

 

NŐ Mondjátok: én.

 

TÖMEG Mondjátok én, mondjátok én, mondjátok én, mondjátok én, mondjátok én!

 

NŐ (a fejét csóválja; a szemére, szájára, törzsére, majd lábára mutat) Én.

 

TÖMEG (végül ugyanúgy) Én.

 

NŐ Jó!

 

TÖMEG Hó! Ló! Jó! Tó!

 

NŐ (azonnal leereszti a karját, eltöpreng egy pillanatra, majd a Tömegből rábök valakire) Te.

 

TÖMEG (mindannyian erre a személyre mutatnak) Te!

 

SZEMÉLY (körbenéz, majd szintén magára bök.) Te!

 

NŐ (a fejét ingatja, segít neki másvalakire mutatni) Te.

 

TÖMEG Te.

 

NŐ (kezével mutatja) Én és te.

 

TÖMEG Én és te.

 

NŐ (elmosolyodik) Jó!

 

TÖMEG (szintén mosolyra fakadnak) Jó!

 

NŐ (zene szól, egyre élénkebben) Én és ő!

 

TÖMEG Én és ő!

 

NŐ Ők és én.

 

TÖMEG Ők és én.

 

NŐ Én és ti.

 

TÖMEG Én és ti.

 

NŐ Te és mi.

 

TÖMEG Te és mi...

 

NŐ Most pedig, amikor a szemetekkel néztek, mondjátok utánam: nézek...

 

TÖMEG Nézek...

 

NŐ Feleljetek, kit láttok?

 

TÖMEG (egyik a másik után) Látom őt, látlak téged, látom magam, látom őket, ők látnak téged, te látsz minket, mi látjuk őket…

 

NŐ Most mondjátok, hogy simogat, ad, kedvel, szeret, így majd nem érzitek magatokat magányosnak.

 

TÖMEG (felélénkülnek) Én simogatlak téged, te adsz nekem, én kedvelem őt, ő szeret téged, te simogatsz engem, én adok neki, ő kedvel téged, te szeretsz engem…

 

Az Ember előlép a Tömegből.

 

EMBER Te ki vagy?

 

NŐ Közületek egy.

 

EMBER Most hol vagyunk?

 

NŐ Az elérni kívánt, ám elérhetetlen túlparton.

 

EMBER Te az vagy, aki miközben átkeltünk a folyón, a vízbe fulladt? (A Nő megrázza a fejét.) Akkor az ő lelke? (A Nő továbbra is fejét ingatja.) Vagy mindössze a szívünkben létezel, és pusztán akkor jelensz meg, ha rád gondolunk? Netán csak szellem vagy, aki a másik partra vezet minket, hogy el ne tévedjünk?

 

TÖMEG (egy időben) Utállak.

Simogatlak!

Agyoncsaplak!

Gyűlölsz?

Kínozom.

Átver.

Gyalázod!

Feljelentelek.

Megbünteted!

Áskálódik ellenem.

Gyűlöllek!

Átkozod!

Kinyírlak…

 

EMBER (a Nőhöz) Igazán kedves vagy.

 

TÖMEG (egymás után szintén a Nő felé fordulnak, játszanak a szavakkal)

Igazán nagylelkű vagy.

Valóban szeretetre méltó vagy.

Csakugyan hitvány vagy.

Ez egy szemétláda.

Mást mondasz, és mást gondolsz, te csaló.

Kettős játékot játszol, te szégyentelen.

Hízeleg neked, de a szíve mélyén valójában irigyel.

Borzasztóan aljas vagy, azért tanítottál meg minket beszélni, hogy behálózd a férfiakat!

Ugyan kedvesnek tűnsz, de ki tudja, hogy nem egy züllött nő vagy-e?

Elcsábítja a férjeinket!

Éket ver báty és öcs közé!

Egy izgató némber, figyeljétek, figyeljétek ahogy...

Nem hagyhatjuk, hogy a lányaink együtt lógjanak vele, mindegyiket megrontja!

Ne dőljetek be neki, látszólag tisztességes, csupasz valójában viszont még egy ringyónál is romlottabb.

Mindenkit kiráz tőle a hideg, miatta nincs békesség ezen a földön!

 

A Nő összegörnyedve hátrahúzódik, a Tömeg közrefogja; a sokaságot felingerelte az általuk tett, egyre és egyre gonoszabb megjegyzések. A Nő nem lel menedékre a Tömeg szúrós tekintete elől, kénytelen az Ember segítségét kérve hozzábújni.

 

TÖMEG (még dühödtebben)

Ribanc!

Kígyó!

Arcátlan!

Démon!

 

A Nő védelemért esedezve szorosan átkarolja az Embert. A Tömeg eszét veszti.

 

TÖMEG Nézzétek, nézzétek csak!

Fúj!

Szabaduljunk meg tőle!

Rángassuk félre!

Fogjuk le!

Vetkőztessük le!

Fojtsuk meg! Micsoda egy pofátlan, büdös kurva!

 

A Tömeg ráront, az Embert erőszakkal félrerángatják, és az őrült zűrzavar közepette megfojtják a Nőt. Mikor az Ember közéjük furakodva megrázza a testét, a Nő már semmit sem reagál.

A Tömeg rémületében kővé dermed.

 

TÖMEG Meghalt.

Meghalt?

Meghalt?

Meghalt!

(Azonnal szétrebbennek.)

Megfojtották?

Te voltál...

Dehogy, előbb ő emelt rá kezet.

Te kiáltottál először!

Én csupán a többiekkel kiáltottam, hiszen ti is mindannyian kiáltottatok.

Ki ordított először? Kicsoda?

Ki üvöltötte, hogy „Fogjuk le!”, „Vetkőztessük le!”, „Fojtsuk meg!”?

Ki volt az?

Mindenki kiáltott.

Én azért, mert te szintén.

Én csupán azért, mivel ti is mindnyájan.

De már meghalt! Megfojtották!

Nem én végeztem vele.

Nem én végeztem vele.

Nem én végeztem vele.

Nem én végeztem vele.

Nem én végeztem vele.

Nem én.

Nem én.

Nem.

Nem.

Nem.

De tényleg meghalt, még holtan is mennyire szeretetre méltó.

Milyen gyönyörű, akárki rápillant, akaratlanul is megkedveli.

A bőre, mint a jáde, milyen makulátlan, mennyire tiszta!

És a vékony kis kezecskéje, elmondhatatlanul finom és lágy.

Egek, egészen olyan, akár egy Guanyin szobor!

Mily tiszta, mily méltóságteljes.

Megajándékozott a beszéddel, bölcsességet adott, ennek ellenére megölték!

Micsoda égbekiáltó bűn, ti alávaló gazemberek!

Kiről beszélsz?

Hóhérok! Rólatok, éppen ti rólatok!

Van képed bemocskolni? Te fattyú!

Gazfickó!

Te huligán!

 

A Tömegben verekedés tör ki.