A VADON
原野
SZEMÉLYEK
CHOU HU, szökött fegyenc
BAI SHAZI, gyermekkori becenevén Kutyus, féleszű, juhokat legeltet a vadonban
JIAO DAXING, Jiao, a Pokolkirály fia
JIAONÉ HUA (HUA JINZI), Jiao Daxing új felesége
JIAO MAMA, Daxing vak édesanyja
CHANG WU, a Jiao család régi barátja
KÜLÖNFÉLE LÁTOMÁSOK (némák)
ERNYŐT ÉS VÖRÖS LÁMPÁST TARTÓ EMBER
JIAO MAMA ALAKJA (karjában Kicsi Heizi)
HONG LAO
HÁROM MARKOS FÉRFI
CHOU RONG, Chou Hu édesatyja
LÁNY, tizenöt éves, Chou Hu húga
JIAO, A POKOLKIRÁLY, századparancsnok, Daxing atyja
FÖLDHORDÓ FEGYENCEK: Mozdony, Vén Dinka, Ragyás Fater, Kis Özvegy, Zhang Fei Vetélytársa, Vadszamár – tizenvalahány ember
KÉT VÍZHORDÓ RAB
FEGYŐR
BIVALYFEJ, LÓARC
ALVILÁG BÍRÁJA
KÉT ZÖLDARCÚ ÖRDÖGFI
YAN-LUO (az Alvilág fejedelme)
IDŐ és HELY
ELŐJÁTÉK A vadonban, vasúti pálya mellett. Az ősz kezdete utáni nap, alkonyattájt.
ELSŐ FELVONÁS Jiao, a Pokolkirály házának főszobája. Tíz nappal az előjáték után, délután hat óra.
MÁSODIK FELVONÁS A szín, mint az első felvonásban; ugyanaznap este kilenc, valamint tizenegy órakor.
HARMADIK FELVONÁS (A cselekmény ideje szorosan követi a második felvonásét.)
ELSŐ JELENET Fekete Erdő, egy útkereszteződésnél. Éjjel egy után.
MÁSODIK JELENET Láp a Fekete Erdőben. Éjjel kettő után.
HARMADIK JELENET Fekete Erdő, egy tavacska mellett. Éjjel három után.
NEGYEDIK JELENET Fekete Erdő, kis, romos templomnál. Éjjel négy után.
ÖTÖDIK JELENET A szín, mint az előjátékban: vasúti pálya mellett a vadonban. Kora hajnalban, hat után.
ELŐJÁTÉK
Őszi alkony.
A föld sötét és komor, az élet a mélybe rejtezett. Az agyag finom illatot lehel, a gabonagyökerek észrevétlen növekednek a talajban. A szürkületben egy hatalmas fa boglyas hajnak tűnő ágait nyújtóztatja, rajtuk őszi kabócák rezgetik bágyadtan szárnyaikat. A fa, melynek óriási törzsét régi repedések szántják keresztül-kasul, magasba meredve áll a végtelen vadonban: méltóságot, fenyegetést, tiltakozást és mély bánatot mutat, olyan, mint a megbéklyózott, sziklához láncolt Prométheusz. A fa mögött apró tó, olajzöld esőlé gyűlt fel benne. Néha a partjáról halk zizegéssel előugrik néhány levelibéka, majd egymás után bevetik magukat a vízbe, pár buborékot kavarva. Pillanat múltán az alkonyi csendben, nem tudni honnan, időről időre békaszót hallani, igen vigasztalanul hat. Keresztben a nagy fa előtt magas vasúti töltés, rajta a sínpár messzi távolból, ismeretlen helyről vezet erre. A vágány olyannak tűnik, mintha fekete-aranyból öntötték volna, a szurokfekete sínpár fényesen csillog az alkonyi homályban, s nesztelen egész a láthatárig nyúlik, hogy magával hozza az emberek fájdalmát, boldogságát, reményeit. Olykor egy óriási sárkányra emlékeztető vonat, miközben zajosan zakatol és pattogó szikrákkal hintett, kormos füstöt pöfög, villámsebesen előrobog. Ám nyomban tovaszáguld, elvívén az utasok nevetését meg könnyeit. A vágány mentén újabb és újabb távírópóznák sorakoznak, ha szél kerekedik, a fehér porcelángyűrűkre erősített fekete vezetékek folyamatosan bágyadtan búgnak. A lejtős vasúti pálya előtt síremlékre emlékeztető mérföldkő, a pályafelügyelő rozoga őrbódéja, vadfüvek, valamint rozsdás sínek és talpfák halomba hányva.
A különös alakú, sűrű fellegek elfedik az eget, és ahogy a mennybolton gomolyognak, különféle kísérteties formákat öltenek. Mindegyik felhőréteg a földre nehezedik. Messze, a láthatáron túl, fokozatosan egy vérrel teli tóhoz hasonló nyílás hasad, egyre tágul, közben tompa, barnásvörös színt ont szét – olyan, akár egy lidérces álom –, majd a vad bérceket és szokatlan sziklákat formázó fekete fellegekre miriádnyi különleges és szemkápráztató árnyalatot fest.
A földet továbbra is homály lepi, lassanként szürke ködfátyol száll fel; a vadon őszi naplementekor. Távolban látni egy magányosan árválkodó öreg házat, a házban vörösen fénylő lámpást gyújtottak.
A föld sötét és komor.
Mikor a függöny felgördül, Chou Hu egyik kezét csípőre téve, hátával a hatalmas fának támaszkodik. A láthatárt kémleli, közben némán levegő után kapkod. A békák a tóparton váratlanul felvartyognak. Felemel egy követ, a tó felé hajítja, az éles csobbanással a vízbe pottyan. A békák egy csapásra rémülten elnémulnak. Megnyugszik, lekuporodik, ám a fán lármás ciripelésbe kezdenek a kabócák. Felszegi fejét, utálkozva figyel, talpra pattan, és mikor egy újabb kőért nyúl, messze-messze mozdonyfütty szól. Hátrafordul, hallgatja, amint a távolban egy vonat sebesen tovarobog. A vonat egyre távolodik, néhányszor a gőzsíp hangja hallatszik homályosan. A földre dobja a követ, sóhajt, megszorítja rendkívül széles bőrszíját. Lábfejével sártól szutykos, fekete lábát dörgöli, bokáján a vaslánc fenyegetőn megcsörren. Hirtelen újból eszébe villan a béklyó a lábán, felemel maga mellől egy nagy követ, és erősen csapkodja vele a bilincset. A nehéz kő újra és újra beleváj tenyerébe, eltalálja sípcsontját, megered a vére. Felrántja fekete szemöldökét, fogát csikorgatja, újból meg újból üt, közben liheg és halkan szentségel. Homlokán veríték gyöngyöz, véres kezével letörli. Vadul felordít, a követ behajítja a tóba, fulladozik, mintha egy ólomdarab akadt volna a torkán. Reményvesztett, sötét képét az égre emeli, majd nagy, kérges kezével kétségbeesetten megpróbálja bokájáról letörni a bilincset.
Úgy tűnik, távolból egy juhnyáj szalad erre, közben valaki „hó! hó!” kiáltásokkal igyekszik visszaterelni a nyájat a karámba. A juhok összevissza futkároznak és keservesen bégetnek, körös-körül megtörve a csendet. Chou Hu megdermed, fejét a hang irányába fordítja, döbbenten hallgatódzik. Egyszerre csak felpattan, egész testével megfordul – arca a közönség felé néz –, visszafojtott lélegzettel előre mered. Különös érzés keríti hatalmába az embert, és ámulva kérdheti, hogy a Teremtő miként találhatott ki egy ily rút alakot? Szénaboglya a haja, arca roppant nagy és szabálytalan, szemöldöke lefelé konyul, szemében gyűlölet lángja lobog. Jobb lábát sántára verték, háta kidudorodik, mintha egy kis batyut rejtegetne ott. Izmai kidagadnak, lábai olyanok, mint két vasoszlop. Sűrűn zsinórozott, kék vászonköpenyt visel, amit egy-két helyen szögesdrótok szaggattak meg, a szakadásoknál előtűnik bozontos mellkasa. „Kemény derekat” hord – ez egy széles és vastag fekete bőrszíj, elől cserép nagyságú, csillogó-villogó rézcsattal. Tekintetéből kegyetlenség, ravaszság, álnokság és irigy gyűlölet sugárzik. Nemrégiben szökött meg a pokolból.
Lábujjhegyre áll és a távolt kémleli, az a másik alak kétségtelen felé közeleg. Miközben „hó! hó!”-t kiáltozik, a bégető juhok szorosan egymáshoz bújnak, majd mikor valóban Chou Hu közelébe ért, Chou Hu leszökken a vasútról, és a tó mellett, a töltés lábánál elrejtőzik.
Nem tudni miért, hirtelen furcsa zaj hallatszik, amint jókedvűn rikoltoznak: „Ziki-zaka, ziki-zaka, ziki-zaka, ziki-zaka, pöff-pöff, pöff-pöff, pöff-pöff, pöff-pöff…” Egyre és egyre nagyobb erővel kiabálják ezt, közben pedig mintha lábdobbantásokat, vagy lázas rohanás hangját hallani.
Bai Shazi kipirult arccal, ugrándozva bejön a vaspályán. Egy kosár rőzsét cipel, jobb kezében fejszét tart. Húsz év körüli, arca pufók és kerek, tömpe orra akár egy apró ölebé, egérszemével megállás nélkül hunyorog. Haja igen mélyen lenőtt homlokába, egyenes szemöldökével csaknem egybeér. Mikor nevet, szemét résnyire húzza. Nagy száját szélesre tátva álló nap heherészik; ha ízletes vagy szép dolgot lát, alsó állkapcsát önkéntelen leereszti, ilyenkor nyála is gyakran kicsorog. Féleszű, apátlan-anyátlan árva, egy távoli rokon kenyerét eszi, cserébe a juhokat vigyázza, tűzifát aprít és mindenféle házimunkát végez.
BAI SHAZI (lelkesen beszalad, sebesen rohanó vonatot utánoz)
Ziki-zaka, ziki-zaka… (A „mozdony” hirtelen fekete füstöt pöfög.) Pöff-pöff, pöff-pöff, pöff-pöff…(Egyszerre csak megfordul és visszafelé megy; mintha szárnyak lennének, két karjával a pöfföket követve újra meg újra csap egyet… Ó, tolat a mozdony! Lázas iramban megy visszafelé, közben egyre erősebben kiáltozza a különféle vonat hangokat – a „mozdony” teljes sebességre kapcsolt. Ám egy óvatlan pillanatban elbotlik egy talpfában, puffanás zaja, a „mozdony” váratlan a vágányra huppant; igen nagy fájdalom hasít belé! Szája sírásra görbül, a gallyak szétszóródtak a pályatesten, a fejsze a töltés lábához gurult. Kezét szeméhez emeli, nagy szájával egyszer-kétszer harsányan feljajdul. De ahogy az ülepét tapogatja meg körbenéz, senki nem kérdezősködik, nincs ki vigasztalja, egy teremtett lélek sem látott semmit. Hátrafordítja a fejét, megnézi alfelét, a sajgó helyet néhányszor megdörgöli. Feltápászkodik, és akárha egy kisgyermeket próbálna csitítani, tenyerébe „varázs-levegőt” fúj, majd finoman a hátsó felére csap: „Jól van, na! Már nem fáj, gyerünk tovább!” Szipog, bár mintha megvigasztalódott volna. Ekkor ismét…) Ziki-zaka, ziki-zaka…(Ám nem folytatja, egyszeriben leteszi a kosarat, két karját sebesen forgatva, örömtől csillogó arccal leereszkedik a vasúti töltésről, és a földes szekérúton szaladgál fel-alá, szabadon, akár egy sárkány.) Ziki-zaka, pöff-pöff, pöff-pöff, pöff-pöff…(Egyre lelkesebb, ajkát csücsörítve mozdonyfüttyöt utánoz.) Tűűűű! Ziki-zaka, pöff-pöff. Tűűűű – (Hirtelen bukfencet vet.) Tűűűű – (Nocsak! Újabb bukfenc.) Tűűűű, ziki-zaka, pöff-pöff, tűű – (Abbahagyja a fütyülést, messzi távolból homályos, alig kivehető mozdonyfütty hallatszik. Hirtelen megdermed, teljesen el van bűvölve. Felnyargal a vasútra, keresztben ráhasal a talpfákra, fülét szorosan a sínre tapasztja. Szemét behunyja, és mintha túlvilági muzsikát hallgatna, arcán ártatlan öröm árad szét.) He-he-he! (Akaratlan, bárgyún felkacag.)
Chou Hu feláll a töltés mögül. Eleinte csodálkozik, de azután már egészen közönyösen Bai Shazi mellé sétál.
CHOU HU
Hé! (Finoman megrúgja Bai Shazi fejét.) Hékás! Mit csinálsz?
BAI SHAZI (figyelmesen hallgatja a távolban száguldó vonat sínek továbbította hangját. Behunyt szemmel elmereng, igen boldognak tűnik. Kezével a kerékcsattogás ritmusára dobol; alig hallhatón)
Ziki-zaka, ziki-zaka… (Anélkül, hogy rátekintene Chou Hura, kinyújtja karját és bosszankodva legyint.) T-te törődj a magad dolgával!
CHOU HU (a fenekét rugdossa)
Hé, mit hallgatsz?!
BAI SHAZI (türelmét vesztve)
Hagyj má'! (Legyintget.) Hagyj, no! Hallgasd csak, vonat! (A síneket mutatja.) Ezek közt! Vonat! Ziki-zaka, ziki-zaka, ziki-zaka…(Egyre lelkesebb; fülét hegyezve felszegi fejét, szemmel láthatóan eltűnődik.) Pöff-pöff, pöff-pöff! (Boldog önfeledtséggel a távolba réved; magában dünnyög.) Hmm…a vonat egyre messzebb megy! Egyre messzebb! Pöff-pöff, pöff-pöff… (Újra a sínre tapasztja fülét.)
CHOU HU
Kelj föl! (Bai Shazi nem hallgat rá, hát ismét belerúg.) Fölkelni! (Továbbra sem fogad szót; szigorúan.) Az istenit, kelj föl! (Egyetlen rúgással lependeríti Bai Shazit a töltésről, míg ő maga kis híján a földre huppan a lábbilincs miatt.)
BAI SHAZI (a töltés lábánál kábultan felveszi a fejszét, kezével sajgó ülepét dörgöli, értetlenkedve, bambán bámulja Chou Hut)
T-te belém rúgtál.
CHOU HU (vigyorogva bólogat)
Aha, beléd! (Talpát ismét alsó lábszárához emeli, hogy megvakarja; a vasbilincs hangosan megcsörren.) És mit akarnál csinálni?
BAI SHAZI (nem látja tisztán a különös szerzetet, aki belerúgott, hátrál egy lépést)
É-én semmit.
CHOU HU (gonoszul)
Látsz engem?
BAI SHAZI (nyugtalanul)
Nem lá-látlak tisztán.
CHOU HU (kilép a nagy fa árnyékából, a horizont felé fordul)
Ide süss! (Magára mutat.) Most már tisztán látsz?
BAI SHAZI (rémülten Chou Hura mered, majd holtra váltan egy „jaj”-t hallat)
Az anyja! (A fejszét magával hurcolva elszalad.)
CHOU HU (mennydörögve)
Hő, megállj!
Bai Shazi kővé dermed, szájából nyál csorog, megállás nélkül hunyorog.
CHOU HU (keményen)
Az anyád teremtésit! Mért szaladtál el?
BAI SHAZI (mentegetőzve)
É-én nem szaladtam el!
CHOU HU (magát mutatja; gyűlölködve)
Szerinted mihez hasonlítok?
BAI SHAZI (rászegezi tekintetét; tétován)
Olyan vagy, mint …ö-ö… mint … (A fejét vakargatja.) Végül is… (Elgondolkodik, megrázza a fejét.) Szóval, nem hasonlítasz emberre.
CHOU HU (a fogai közt sziszeg)
Nem hasonlítok emberre? (Mennydörögve.) Nem?!
BAI SHAZI (megretten)
De, hasonlítasz, hasonlítasz, hasonlítasz…
CHOU HU (elvigyorodik; váratlan nyájassággal)
Csúnya vagyok? Mit gondolsz, ronda vagyok?
BAI SHAZI (nem tudni, mitől okosodott meg kissé; nagy szemeket mereszt)
T-te nem vagy csúnya, egyáltalán nem vagy ronda. (De…)
CHOU HU (dühösen kitör)
Ki mondta, hogy nem vagyok ronda? Ki a rosseb?
BAI SHAZI (megzavarodva)
Ó, ronda vagy! Olyan ronda… mint az ördög.
CHOU HU
No, (Bai Shazi felé indul, lábán csörömpöl a lánc), akkor most hív egy ördög, egy rusnya ördög!
BAI SHAZI (fogvacogva)
Ne gyere! Majd é-én megyek oda.
CHOU HU
Nosza, gyere!
BAI SHAZI (vonakodva oda lépked; aggódva)
T-te honnan jössz?
CHOU HU (a távolba mutat)
A világ végéről.
BAI SHAZI (a vágányt mutatja)
A világ végéről? Te is vaskocsin utaztál? (Lassan.) Ziki-zaka, pöff-pöff? (Miközben visszafelé megy, fejét hátrafordítja; tolató mozdonyt utánoz.)
CHOU HU (megvilágosodva elvigyorodik)
Ühüm, „ziki-zaka, ziki-zaka”! (Karjával is játszik, elindítja a „mozdonyt”, Bai Shazi felé közelít.) Pöff-pöff, pöff-pöff. (Gyorsan megy előre, a másik meg lassan hátrál, a két „mozdony” összeütközik. Csou Hu váratlan megragadja Bai Shazi csuklóját, és magához rántja.) Gyerünk!
BAI SHAZI (fájdalmasan felkiált; foggal-körömmel küzd, hogy kiszabadítsa magát, közben harsányan óbégat)
Óh, anyám! Nem megyek veled, nem én!
CHOU HU (szeme sarkából rámered)
No, jó, te ennyit tudsz: „ziki-zaka”! Figyelj csak, tőlem meg ezt kapod: (gyomorszájon öklözi Bai Shazit, mire ő feljajdul; igen lassan) „pöff –– pöff”! (Vadul.) Ide a fejszét!
BAI SHAZI (bátortalanul)
E-ez nem az enyém. (Ennek ellenére akaratlanul odanyújtja.)
CHOU HU (elragadja a fejszét)
Add csak ide!
BAI SHAZI (mentegetőzve)
É-én…(Rásandít.) Én nem mondtam, hogy nem adom oda.
CHOU HU (kezében a fejszével a lábbilincsre mutat)
Látod ezt?
BAI SHAZI (előrenyújtja fejét, nagyot bólint)
Ühüm, látom.
CHOU HU
Tudod, mi ez?
BAI SHAZI (szemügyre veszi, ajkáról letörli a taknyot, fejét rázza)
Nem, nem tudom.
CHOU HU (a vaskarikára mutat)
Lábperec… Arany lábperec!
BAI SHAZI (dünnyögve megismétli)
Lábperec… Arany lábperec!
CHOU HU
Az, hát! (Lábára bök.) Verd le ezt a két arany lábperecet! (Visszaadja a fejszét.) Verd le, mert oda akarom ajándékozni, hogy viseljed.
BAI SHAZI
Hogy viseljem? Ezeket? (Megrázza fejét.) Kell a fenének!
CHOU HU (újból elragadja a fejszét, és a magasba emeli)
Kell, vagy se?
BAI SHAZI (hunyorog)
Ne-nekem… kell… kell!
Chou Hu leguggol a sínekre, Bai Shazi a töltésen áll. Chou Hu éppen le szeretne ülni, hogy kinyújtsa lábát.
CHOU HU (gyanakodva)
Várj csak! Ha elfecseged valakinek, hogy ezek az arany lábperecek az enyémek voltak, evvel a fejszével hasítalak ketté!
BAI SHAZI (nem érti, de…)
Ühüm, ühüm, jó, jó…(Ismét elveszi a fejszét.)
CHOU HU (leül a vágányra, karjával háta mögött a talpfának nehezedik, hogy megtámassza felsőtestét, kinyújtja lábát, majd Bai Shazira tekint)
Verd le!
BAI SHAZI (nagyot csap a bilincsre, de csak egyszer, megáll, eltöpreng)
D-de ez a fejsze ne-nem a tiéd.
CHOU HU (türelmét vesztve)
Tudom, tudom!
BAI SHAZI (megfontoltan)
Úgy nem is vághatsz vele ketté! (Feláll.)
CHOU HU (talpra pattan, kikapja kezéből a fejszét, és forgatni kezdi)
Affenébe, te bolond fattyú, csinálod vagy sem?
A juhnyáj ismét bánatosan béget a vadonban.
BAI SHAZI (rettegve)
É-én nem mondtam, hogy nem csinálom. (Ismét átveszi a fejszét, Chou Hu leül, Bai Shazi leguggol mellé, majd újra meg újra üt.)
A tavacskában felzengenek a békák.
BAI SHAZI (váratlan igen furcsán bámul Chou Hura)
Te honnét tudod a-a becenevem?
CHOU HU
Mi van?
BAI SHAZI
Az itteniek csak akkor hívnak Bai Shazinak, ha munkára akarnak fogni. De mihelyt végeztem, örökösen Bolond Fattyúnak neveznek. (Kedvesen, emellett szemmel láthatóan felettébb büszkén felkacag) He-he-he!(Megvakarja viszkető hátát, majd újból üt.)
CHOU HU (meglepődik, mert valóban nem ismerte fel)
A teringettét, te… te a Bai Shazi vagy?!
BAI SHAZI
Ühüm, (hebeg-habog) senki sem törődik velem, és mindenki Bolond Fattyúnak hív, né-néha meg Ku-Kutyusnak. Szerinted melyik a jobb? (Mivel nem kap feleletet, magában locsog.) Hm, mindkettőn szólítanak, vé-végül is egyik se rossz, mégis azt hiszem, a Ku-Kutyus jobb. Míg élt az anyám, örökösen Kutyusnak hívott. Azt mondta: „Ni csak, olyanra nőtt ez a kölök, mint egy kutya… A feje is, az agya is olyan, mint egy kutyáé, hát hívjuk Ku-Kutyusnak addig, m-míg felnő! Látod, a gye-gyerekkori nevem i-i-is (rettentő büszkén a fenekére csap) Kutyus! Hi-hi-hi! (Felkacag, majd újból letörli a taknyát.)
CHOU HU (egyenesen rámered)
Kutyus?... Kutyusnak hívnak?!
BAI SHAZI
Az a! De t-te nem találtad ki! (Elégedetten vakargatja a hátát.)
CHOU HU (hirtelen)
Emlékszel még rám?
BAI SHAZI (nézi egy ideig, fejét csóválja)
Nem, nem ismerlek. (Leteszi a fejszét.) És t-te ismersz?
CHOU HU (kisvártatva, fagyosan)
Nem, nem ismerlek. (Hirtelen izgalommal.) Nosza, gyorsan verd le rólam ezeket! Ne jártasd annyit a szád! Veselkedj neki!
BAI SHAZI
Mindjárt besötétedik! Alig látom a lábpereceidet!
CHOU HU
Az anyád, te bolond fattyú! Add ide a fejszét, és pusztulj a szemem elől!
BAI SHAZI (feláll)
Adjam neked? (Magasba emeli.) Nem, azt nem szabad! A fejsze nem az enyém. Ez a fejsze J-Jiao nénéé.
CHOU HU
Micsoda? (Szintén feláll.)
BAI SHAZI (akadozó nyelvvel)
J-Jiao nénéé! Azt mondta, ha késve vi-viszem vissza, úgy vé-végez velem. (A nyakát vakarja, amint eszébe jut Jiao néne, nekibátorodva Chou Hu arcára bök.) Ha t-te a fejszéjét e-elveszed, ő vé-végez veled! (Habozás nélkül ráijeszt, mintha éles késsel metszené el, kezét elhúzza a torka előtt.) Nyissz! Hát így, ni! Megijedtél, mi?
CHOU HU
Ó, az a vak vénasszony?
BAI SHAZI (még nyomatékosabban)
A-az ám, az a vak vénasszony. Vad is, gonosz is, rettenetesen kegyetlen!
CHOU HU
Még nem halt meg?
BAI SHAZI (csodálkozva)
Nem. Találkoztál már vele?
CHOU HU (eltűnődik)
Hát. (Váratlanul megragadja Bai Shazi karját.) És az öreg Jiao?
BAI SHAZI (kikerekedett szemmel)
Öreg Jiao?
CHOU HU
Az embere, akit Pokolkirálynak hívnak.
BAI SHAZI (egyszeriben megérti)
Ó, Pokolkirályt, Jiao, a Pokolkirályt kérdezed! (Egykedvűen.) A Pokolkirály már rég koporsóba ke-került.
CHOU HU (torkára forr a szó)
Micsoda?! (Feláll.)
BAI SHAZI
Meghalt és eltemették, a föld alatt pihen.
CHOU HU (vad gyűlölettel)
Hő! A Pokolkirály már koporsóban fekszik?
BAI SHAZI (közönyösen)
Meghalt néhány éve.
CHOU HU (komoran)
Meghalt! Hát eljött az a nap is, mikor Pokolkirályt sírba tették!
BAI SHAZI
Úgy biza, (nem tudni, kitől hallotta) meztelenül jövünk a világra, aztán meztelenül kimegyünk belőle. Előbb-utóbb mindenkinek meg kell halnia.
CHOU HU (elkeseredetten)
Akkor hiába jöttem, hiába…
BAI SHAZI (meghökken)
Te mi-mit akartál Pokolkirálytól?
CHOU HU (hirtelen elfordítja fejét; dühvel)
De… hogy halhatott meg? Mért nem várta meg, míg visszajövök, hogy csak aztán forduljon fel? Mért nem várt meg?! (Dobbant a lábával, a vasláncszemek egymáshoz csapódnak; észvesztő csörömpölés zaja) Nem vártál meg! (Fogát csikorgatja.) Nem vártál meg! Elraboltad a földünk! Elpusztítottad a családunk! Fölégetted a házunk, hazugul bevádoltál minket, hogy haramiák vagyunk, bevitettél az elöljáróságra, bénára veretted a lábamat! Kerek nyolc esztendőt rothadtam miattad a tömlöcben, te meg itt sunyítottál, és évről évre azon mesterkedtél, hogy tönkretégy minket. Mire meg ideértem, feldobtad a talpad! Szóval, meghaltál!
BAI SHAZI (elámul; kényszeredetten)
Úgy ám, meghalt.
CHOU HU (felemeli öklét; hangját lehalkítja)
Szóval suttyomban meghaltál. (Feltörő érzelemmel.) De miért hagytam, hogy meghalj, hogy ilyen könnyű halálod legyen? Elmondom neked, Pokolkirály, hogy visszajöttem, újból visszajöttem, Pokolkirály! Elpusztítottad a családom, ezért megfizettek, szenvedést okoztál nekünk, hát mindenképpen bosszút állunk! Kivájtad a szemem, hát én is kivájom a tiéd. Nyomorékká veretted a lábam, egytől egyig tönkretettél minket, hát azt képzelted, hogy ásnak neked egy gödröt, ahol titokban meglapulhatsz? Az istenit, azt hiszed, engedünk békében nyugodni a faládádban? Ó, Pokolkirály, úgy gondolod, ilyen olcsón megúszod?
BAI SHAZI (csodálkozva)
Te meg mit motyorászol a bajszod alatt? Akarod még, hogy a fejszével lecsapjam a lábpereced, vagy sem?
CHOU HU (eszébe jut jelenlegi helyzete)
Ó, ó, igen… akarom! (Vadul.) Verd már le, te!
BAI SHAZI (azonnal)
Aha, aha! (Kiköp, majd felemeli a fejszét, hogy odacsapjon vele.)
CHOU HU
No, és a fia?
BAI SHAZI
Kié?
CHOU HU
Pokolkirály fia, Jiao Daxing.
BAI SHAZI (nem érti tisztán)
J-Jiao Daxing?
CHOU HU
A Jiao Da.
BAI SHAZI (egyszeriben megérti)
Ja, ő! Nemrégiben vett el egy új asszonyt, és otthon már egy kis porontyot is babusgathat.
CHOU HU
Megint asszonyt vitt a házhoz.
BAI SHAZI (vicsorog)
Az új asszonya csuda szép, ú-úgy hívják, hogy Jinzi.
CHOU HU (döbbenten)
Jinzi! Jinzi?
BAI SHAZI
Ühüm, t-te ismered Jiao Dát?
CHOU HU
Az ám, (gonoszul elvigyorodik) régi komám. (Visszaemlékszik.) Kicsi korunktól, mikor még ekkorák voltunk (kezével mutatja), ismerjük egymást.
BAI SHAZI
Akkor idehívom neked, (a magányos házra mutat a távolban) épp abban a házban lakik. (A ház felé szalad.)
CHOU HU (élesen)
Gyere vissza!
BAI SHAZI
Mi-miért?
CHOU HU (kinyújtja karját)
Add ide a fejszét!
BAI SHAZI
A fejszét?
CHOU HU
Majd magam verem le ezeket az arany lábpereceket, és odaajándékozom annak a vén boszorka Jiaónak.
BAI SHAZI (ismét megmakacsolja magát)
De ez a fejsze J-J-Jiao nénéé.
CHOU HU (nem várja meg, míg befejezi, előre lép, megragadja a fejszét)
Add ide!
BAI SHAZI (behúzott nyakkal hátrál)
Én? Dehogy adom! (Chou Hu előrenyomul.)
CHOU HU (elragadja a fejszét, és mintha le akarná csapni a fejét, leszorítja Bai Shazi nyakát.)
Te…te bolond fattyú!
A vasúti pálya jobb oldaláról egy nő hangját hallani, akit egy férfi nyugtatgat.
BAI SHAZI (miközben szabadulni igyekszik, a képe egészen kivörösödik)
V-vannak itten!
CHOU HU (leereszti karját, egy pillanatig hallgatózik, és csakugyan…)
Kutyus, most az egyszer megúsztad!
BAI SHAZI (rendkívüli kegyelemben részesült)
Akkor mehetek?
CHOU HU (újból megragadja)
Gyerünk, velem jössz!
Chou Hu a kis tó bal oldalára vonszolja Bai Shazit, aki magatehetetlenül követi. Pillanat múltán homályosan hallani, amint a fejszével a vasbilincset ütik.
A vágány bal oldaláról két alak jön elő. A nőt majd szétveti a düh, egy szót sem hajlandó szólni. Tekintetében vad indulat bujkál, aranyozott fülönfüggői csilingelve ringatóznak. Rendkívül elbűvölő és kacér teremtés: hollófekete haj, telt ajak, hosszú szemöldök, fénylő fekete szeméből csábítás és bátorság sugárzik. Arca gömbölyded, sötétbarna bőrét egészséges pirosság itatja át. Nem túl magas, ám igen bájos és kecses, járás közben büszke öntudattal körbetekint – természetes vonzerő árad belőle. Mélypiros nadrágot és kabátkát visel, haját tömött, kerek kontyba fonta. Csuklóján az aranyozott karperecek illegő-billegő lépteit követve büszke táncot járnak. Hangja igen mély, sőt, némileg rekedt, ennek ellenére szerfelett kellemes, igéző.
A férfi (Jiao Daxing) harminc év körüli, kétrészes, kínai stílusú öltözet van rajta, arcát szakáll borítja. Szemöldöke vastag, szemei mélyen ülnek, ábrázata őszinte, nevetése szívből jövő, tiszta. Arcszíne sötétsárga, tekintete kissé mélabús, homlokán a kígyószerű kék erek időről időre kidagadnak. Bal fülében réz fülbevaló, ez a talizmán atyja, a Pokolkirály ajándéka, hogy megoltalmazzák az istenek. Magas és izmos, csillogó szemében visszafojtott szenvedély. Retteg anyjától, ám imádja meseszép feleségét. A felesége és anyja közt érte dúló éles küzdelem miatti elkeseredése tehetetlenségbe torkollott. Hátán most minden erőfeszítés nélkül egy jókora batyut cipel, határozott, öles léptekkel halad. Sötétszürke nadrágot és zekét visel, amin ezüst óralánc, fején kék nemezkalap. Kezében egy kisebb fáról metszett botot tart. Hua Jinzit követve lép be.
JIAO DAXING
Jinzi!
HUA JINZI (rá sem hederít, megy egyenesen tovább)
JIAO DAXING (visszahúzza)
Jinzi, állj már meg!
HUA JINZI (ellöki)
Mit akarsz?
JIAO DAXING (esdekelve)
Mért nem állsz szóba velem?
HUA JINZI (dühödt pillantással)
Szóljak hozzád? Hát méltó vagyok én arra?
JIAO DAXING (féltőn)
Jinzi, mi nyomja a lelked? Megbántott valaki?
HUA JINZI (a vasúti pályán áll)
Megbántott valaki?! Ki merne engem megbántani? Az ám, ki merészelné megbántani Jiao Da asszonyát?
JIAO DAXING (lerakja a batyut)
Jól van már, na, ne mondj ilyeneket! Öntsünk tiszta vizet a pohárba, és majd csak aztán megyek.
HUA JINZI (rásandít)
Elmégy? Minek? Szerintem inkább eredj szépen haza az anyukádhoz!
JIAO DAXING (félig-meddig megérti)
Megint történt valami köztetek?
HUA JINZI
Ugyan már, semmi! (Gúnyosan.) Hűha, milyen szülőtisztelő a Jiao Da! Mikor elmentél hazulról, sütött rólad, hogy nem bírsz megválni, képtelen vagy elszakadni anyádtól! Meghagytad neki, hogy mit egyen, milyen ruhát hordjon, be nem állt a szád, óvtad ettől, óvtad attól, mintha ahogy elmennél, máris itt teremne egy tigris, hogy fölfalja! Eh, miért is nem fiatalodsz vissza, (két kezével mutatja) ilyen pöttömnyire, hogy megint az anyácskád mellén csünghess?!
JIAO DAXING (zavarban jön, magyarázkodva)
A…a Mama vak!
HUA JINZI (félrebillenti fejét; keményen)
Tudom, hogy vak! (Ismét csúfolódva.) Ejha, igazán kötelességtudó fiúcska a Jiao Da! Így a Mama, úgy a Mama, vegyük ezt, hozzuk azt neki! Fölmegyek a megyébe, és kérvényezek neked egy díszkaput, ami a szülőtisztelőknek dukál; rendben? (Jelentőségteljesen felsóhajt.) Hej, bárcsak szültem volna egy gyereket, miután a házatokba kerültem!
JIAO DAXING (döbbenten)
Mit beszélsz? Gyereket szülni?
HUA JINZI (fél szemmel rásandít)
Meg ne rémülj! Pusztán arra gondoltam, ha már hozzád mentem, szülök neked egy fiút. Egy icipici Jiao Dát, akit majd úgy nevelek, hogy anyuka engedelmes gyereke legyen, ahogy te! Hej, ha szülök egy fiút, azt szeretném, hogy rád üssön; (célzatosan Jiao Dára néz) de szép is volna!
JIAO DAXING (le szeretné szidni, de végül nem teszi)
Jinzi, sosem ügyelsz a szádra. Ha ezeket meghallja a Mama, megint baj lesz.
HUA JINZI (elszántan)
Hűha, félsz, hogy kitör a vihar! Hát én meg nem! Szerencséje, hogy most csak a számra nem vigyázok! Egy nap még meg is teszem; majd meglátja!
JIAO DAXING (nyugtalanul)
Te… mit mondtál, mit fogsz tenni?
HUA JINZI (vadul kitör)
Hogy mit? Rókaszuka vagyok! Azt mondta, előbb-utóbb megcsallak, meglásd, majd megmutatom én neki, hogy mire vagyok képes! Hah, rókaszuka?!
JIAO DAXING (bosszankodva)
Micsoda?! Megcsalnál, hogy megmutasd, mire vagy képes?
HUA JINZI
Ha így viselkedsz velem, akkor meg…
JIAO DAXING (feláll, megragadja Jinzi csuklóját; keményen)
Kivel akarnál összefeküdni? Kivel?!
HUA JINZI (váratlanul mosolyra fakad)
Nyugodj meg, veled (férje keblére mutat), majd veled, drága gyöngyvirágom; rendben?
JIAO DAXING (képtelen elfojtani a mosolyát)
Jaj, Jinzi, itt a Mama meg te, igazán nem tudok mit kezdeni veletek.
HUA JINZI (más hangot üt meg)
Már megint a Mama, újra meg újra! Miért emlegeted őt nyakra-főre? Tán ő az árnyékod, ahová mégy, ott van ő is?
JIAO DAXING (leül a batyura, hosszan sóhajt)
Különös, miért képtelenek az asszonyok egymással megférni?
A békák a tóban brekegnek néhányat. Szél kerekedik, távolból vadmadarak rikoltozását hallani.
HUA JINZI (hirtelen magához húzza férje kezét)
Áruld el nekem Daxing, szeretsz-e?
JIAO DAXING (felemeli fejét)
Tessék?
HUA JINZI (mellé ül)
Szeretsz-e?
JIAO DAXING (félszegen)
Én… én természetesen szeretlek.
HUA JINZI (közelebb bújik hozzá)
Akkor kérdek tőled valamit. Miután befejeztem, válaszolnod kell. De ne hímezz-hámozz!
JIAO DAXING
De, mit… mit akarsz kérdeni?
HUA JINZI
Ezzel mostan ne törődj! Végül is szeretsz, ugye? Felelsz majd?
JIAO DAXING (fejét ingatja)
Rendben, rendben, felelek.
HUA JINZI (férje arcára bök)
Egyenesen válaszolj, és miután a kérdés elhagyta a számat, azon nyomban felelj. Nem szabad haboznod!
JIAO DAXING (ég a kíváncsiságtól, hogy tudja)
Rendben, mondd gyorsan, no!
HUA JINZI
Ha beesnék egy folyóba…
JIAO DAXING
Hm.
HUA JINZI
És anyád is…
JIAO DAXING (lassanként megérti)
Ó!
HUA JINZI
Te meg ott vagy a folyóparton. Elsőnek kit mentenél ki?
JIAO DAXING (kínlódva)
Elsőnek… elsőnek kit mentenék ki?
HUA JINZI (egyenesen rászegezi a tekintetét)
Ühüm, először kit mentenél ki? Anyád vagy engem?
JIAO DAXING
Én…én…(Felkapja fejét és rámered)
HUA JINZI (türelmét vesztve)
Hm? Elő a farbával! Anyádat? Vagy engem?
JIAO DAXING (izgatott)
De, hát... hogy történhetne ilyesmi?
HUA JINZI
Tudom, hogy nincs ilyen. (Konokan.) De ha lenne, ha mégiscsak megtörténne, mihez kezdenél?
JIAO DAXING (keserű mosollyal)
Ez… ez lehetetlen.
HUA JINZI
Te, ne köntörfalazz! Azt kérdeztem, ha tényleg megtörténne!
JIAO DAXING
Ha igazából így lenne, (Jinzire pillant) úgy… úgy…
HUA JINZI
Úgy mit tennél?
JIAO DAXING (egyenesen)
Úgy mindkettőtöket megmenteném. (Elmosolyodik.) Én, (mutatja) a bal kezemmel Anyát húznám ki, a jobbal meg téged.
HUA JINZI
Na nem, ez így nem járja! Mondtam, hogy csak egyikünket mentheted meg! Ki lesz az? (Bűvölve.) Én, vagy anyád?
JIAO DAXING (ingerülten)
Akkor… akkor…
HUA JINZI (indulatosan)
Naná, hogy anyádat mentenéd ki, nem pedig engem!
JIAO DAXING (őszintén)
Nincs arról szó, hogy ne mentenélek meg, de Anya…
HUA JINZI (meglepetten)
Vak! Úgy-e?!
JIAO DAXING (könyörgőn rápillant)
Igen. Természetesen előbb a vaknak kell segíteni.
HUA JINZI (ajkbiggyesztve)
Jó van, remek, eredj csak! (Szemrehányón, gyűlölködve.) Szemed láttára belehalok a folyóba, és nem mentesz meg! Nem mentesz meg! Jól van, nagyon jól van!
DAXING (magyarázkodik)
Csakhogy egyáltalán nem estél a folyóba…
HUA JINZI (sérelmét panaszolja)
Pompás, a vesztemet akarod! (Dühösen.) Egy követ fújsz anyáddal, mind a ketten abban bíztok, hogy mihamarább elpusztulok. Így teljesülne a kívánságotok, és aztán harmadszorra is megházasodhatsz. Hagynád, hogy vízbe fúljak, és nem mentesz meg!
JIAO DAXING (védekezve)
De egyáltalán nem állítottam, hogy nem mentenélek ki.
HUA JINZI (sürgetve megkérdezi)
Úgy hát, kit mentenél meg elsőnek?
JIAO DAXING (újból szorongatott helyzetbe kerül)
Én… előbb… előbb…
HUA JINZI (fenyegetőn)
Ha tovább kukoricázol, végeztünk egymással.
JIAO DAXING (kinyögi)
Én… téged mentelek meg.
HUA JINZI (helyesbíti)
Előbb engem mentesz meg.
JIAO DAXING (gépiesen)
Előbb téged!
HUA JINZI (szemében diadalittas fény csillan meg)
Előbb engem mentesz meg! (Nyomban kijavítja magát.) Egyedül engem?
JIAO DAXING (bambán)
Ühüm.
HUA JINZI (még tisztábban mondja)
Egyedül csak engem mentesz meg.
JIAO DAXING (meggondolatlanul rávágja)
Igen.
HUA JINZI
Egyes-egyedül csakis engem, őt nem.
JIAO DAXING
De, Jinzi, ez… ez…
HUA JINZI (sarokba szorítja)
Előbb már mondtad, hogy csak engem mentesz meg, őt nem.
JIAO DAXING (dühösen talpra pattan)
Miért akarod, hogy az anyám vízbe fúljon?!
HUA JINZI
Ki akarja? Hát nem otthon van, békében, nyugalomban?
JIAO DAXING (nem állja tovább)
Minek kényszerítesz folyvást, hogy ilyen gyalázatosságokat mondjak?
HUA JINZI (dacosan)
Hm, mert szeretem hallgatni, kedves a fülemnek! Mondd, mondd csak, hadd halljam!
JIAO DAXING
De mit?
HUA JINZI
Mondd: „Vízbe fullasztom!”
JIAO DAXING (készakarva kitér)
Kit?
HUA JINZI
Mondd: „Vízbe fojtom anyámat!”
JIAO DAXING (rémülten rápislant)
Micsoda, vízbe fojtom…?
HUA JINZI (izgatott várakozással)
Nyögd már ki, mert csak akkor foglak szeretni, nagyon, de nagyon szeretni. (Csábítóan.) Ha kimondod, bármit kívánhatsz tőlem! Figyelj, most kapsz tőlem valamit. (Arcát rátapasztja Daxingére, és forrón megcsókolja.) Finom volt?
JIAO DAXING (bambán bámulja)
Te… ühüm!
HUA JINZI
Mondod, vagy se? Gyere! (Magához húzza Daxinget.) Ülj le! (Rátolja a nagy batyura.) Mondd! Vízbe fullasztom! Vízbe fullasztom az anyámat!
JIAO DAXING (bambán rátekint)
Már mondtam, hogy nem mondom!
JINZI (meglepődik)
Micsoda?! (Neki akar támadni, ám váratlanul elmosolyodik; gyengéden.) Rendben, no, ha nem, hát nem. (Váratlan gügyögni kezd.) Daxing, szeretsz-e? (Ráül Daxing térdére, szorosan átöleli nyakát, arcát az övéhez tapasztja, hozzábújik és cirógatja.) Daxing, szeretsz engem? Imádsz-e?
JIAO DAXING (ki szeretne szabadulni, de Jinzi szorosan öleli)
Te… ezt ne tedd, mert… meglátják. (Körbenéz.)
HUA JINZI
Fütyülök rá! Az urammal azt csinálok, amit akarok! Ki merne közénk állni? Daxing, csinos vagyok? Ugye, gyönyörű vagyok?
JIAO DAXING (akaratlanul rámered)
Csinos vagy!... Gyönyörű vagy!
HUA JINZI (kígyószerű karjával Daxing arcát, mellkasát és haját cirógatja)
Miután elmentél, hiányozni fogok? Kívánsz-e?
JIAO DAXING (öntudatlanul szorosan megmarkolja Jinzi kezét)
Kívánlak!
HUA JINZI (még csábítóbban)
El tudnál hagyni?
JIAO DAXING (megnyalja ajkát; mély, rekedt hangon)
Én.. nem… tudlak… elhagyni... (Váratlan oldalra fordul, átöleli Jinzit, arra készül, hogy… – lihegve) Én…
HUA JINZI (hirtelen erősen eltaszítja, mosolyogva felrántja szemöldökét; lassan)
Ha nem tudsz meglenni nélkülem, mért nem mondod?
JIAO DAXING (kábán)
Mit… mit mondjak?
HUA JINZI (szabad utat enged a dühének)
Mondd, hogy vízbe fullasztom, vízbe fullasztom Anyát!
Vad szélfúvás, a távíróvezetékek zizegni kezdenek.
HUA JINZI
Miután kimondtad, megkaphatsz.
JIAO DAXING (zihál)
Rendben, úgy hát… vízbe fullasztom (a sírás küszöbén áll), vízbe fojtom…
A vasúti töltés mögül, balról belép egy szikár öregasszony. Hatvan év körüli, haja már jócskán őszbe csavarodott, halántékán bíbor sebhely. Rideg, szigorú arca van. Egy vastag és súlyos botra támaszkodik, tágra nyitott szeme üres, nincs szivárványhártyája, úgy tűnik, mintha fehér géz fedné szemét. Mereven maga elé mered, lehetetlen kitalálni, hogy kifejezéstelen szemében miféle titok rejtőzik. Gyanakvó, mint általában egy szeme világát vesztett ember, emellett igen lobbanékony természet. Éles fülével éberen hallgatózik minden irányba. Hangja metsző, határozott. Még az ura halála utáni gyászruhát viseli: szürke vászonköpeny, fekete, ujjatlan mellény, szürke vászonnadrág. Öltözete tetőtől talpig igen takaros, tiszta. Felsétál a vasúti pályára, egy szót sem szól, csupán keményen veri botjával a sínt.
JIAO MAMA (jéghidegen)
Hí!
HUA JINZI (összerezzen)
Mama! (Önkéntelen eltolja Daxinget, majd feláll.)
JIAO DAXING (előbbi felfokozott hangulata egyszeriben semmivé lesz; reszketve)
Ó, Anya!
JIAO MAMA (sötéten)
Hí, te rókaszuka! Tudtam, hogy itt vagytok! Miről pusmogtok?
HUA JINZI (nyugtalanul)
Se… semmiről, Mama.
JIAO MAMA
Daxing, ki vele!
JIAO DAXING (alig hallhatóan)
Úgy van… semmiről sem beszéltünk.
JIAO MAMA (fejét hátravetve a foga közt sziszeg)
Te boszorkány, odahaza nem bűvölted eleget az uradat, még idekint is bűbájolod?! Daxing merre vagy? Mért nem nyikkansz meg?
JIAO DAXING (riadtan)
Itt vagyok, Anya.
JIAO MAMA (botjával rámutat)
Te istenverése! Még nem takarodtál az állomásra, hogy munkába indulhass? (Acsarogva.) Csak nem a lotyód karjai közt akarsz megdögleni? Semmirekellő! Nem láttad ez idáig, hogy mifélék a fehérnépek?! Hagynád, hogy az asszonyod megegyen, mint egy rizsgombócot? Ekkora kort megértem, de még nem láttam ilyen férfit! Hát megérdemelted te, hogy a megboldogult apád fölneveljen?
JIAO DAXING (ijedten)
Anya, akkor (Jinzire tekint) megyek.
Hua Jinzi magában motyog.
JIAO MAMA
Pusztulj! Pusztulj! Azonnal takarodj! Ne hozz ki a sodromból!... (Hirtelen.) Jinzi, te meg miféle átkot mormolsz?
HUA JINZI (titkolja)
Semmilyent. Csak a szél búgatja a vezetékeket, ne legyen már ennyire gyanakvó!
JIAO MAMA
A pokolba, (rábök a botjával, majdhogynem kinyomja vele a szemét), ne hidd, hogy nem látok, mert így vakon élesebb a látásom, mint ha lenne két jó szemem! Daxing…
JIAO DAXING
Itt vagyok, Anya. Máris indulok. (Hátára kapja a batyut.)
HUA JINZI
Daxing, eredj!
JIAO MAMA (megfordul)
Maradj veszteg, te! Már megint rá akarsz bájolni! (Fia felé.) Jól vésd a fejedbe, amíg odavagy, senkivel se cimborálj, és rendesen egyél–igyál, ne sajnáld a pénzt, amit magadra költesz! Hallgass ide! Ha sok pénzt kerestél, eszedbe ne jusson eljátszani! Küldd csak szépen haza anyádnak, majd félrerakom a megboldogult asszonyod fiának. Még egyszer figyelmeztetlek, ne hallgass az asszonyi fecsegésre, ha valaki tényleg szeretne veled hálni, nem kell őt pénzért megvenned, ha meg nem, még ha meghalnál érte sem tudod megvásárolni a szívét! Értetted?!
JIAO DAXING
Értettem.
JIAO MAMA
No hát, eredj! (Hirtelen eldob egy pénzes zacskót, az Daxing lába elé pottyan.) Ez itten a pénzem, nesze!
JIAO DAXING
Anya, van még pénzem.
JIAO MAMA
Vedd föl és vidd, ne alakoskodj előttem! Jól tudom, azt a kevéske pénzed már rég arra költötted, hogy karperecet meg függőt végy Jinzinek. (Jinzihez.) Te démon!
JIAO DAXING
Rendben, Anya, akkor indulok. Vigyázzon az egészségére, öltözzön vastagon! A kapunk előtt vonat jár, csak akkor menjen föl a vágányra, ha mindenképp szükséges!
JIAO MAMA (türelmét vesztve)
Jól van, jól van, ne locsogj annyit, azonnal indulj!
HUA JINZI
Ej, a mamát nem érdekli a fecsegésed. Még mindig itt vagy?
JIAO MAMA
Ki állított ilyet? Ki mondta, hogy nem érdekel? Ő az én fiam, nem a tiéd. Szeretem, ha szépen beszél velem, felesleges, hogy te itt konkolyt hints közénk! Daxing, lódulj, lódulj, lódulj! Elég volt a locsogásból, ne őröld az idegeimet! Szedd a lábad!
JIAO DAXING
Rendben! Úgy hát, megyek. (Halkan.) Jinzi, indulok.
Daxing négy-öt lépést tesz jobbra.
JIAO MAMA (váratlanul)
Gyere vissza!
JIAO DAXING
Miért?
JIAO MAMA (élesen)
Gyere vissza! (Daxing szaporán visszasiet.) A pénz, amit előbb adtam?
JIAO DAXING (előhúzza)
Itt van.
JIAO MAMA (kinyújtja karját)
Ide vele! Még egyszer megolvasom. (Daxing visszaadja az erszényt, Jiao mama ujjával tapogatva szaporán összeszámolja a pénzt, közben magában motyog.)
HUA JINZI (szúrósan rápillant)
Mama, nyugodjon meg! Daxing nem adott belőle.
JIAO MAMA (miután megszámolta, visszaadja Daxingnak)
Vidd, és azonnal lódulj! (Hirtelen Hua Jinzi felé fordul; fojtott hangon, keményen.) Eh, te férfiakat halálra bájoló nőstényördög!
Daxing lépésenként jobbra el.
JIAO MAMA
Mit bámulsz?
HUA JINZI
Kicsoda?
JIAO MAMA
Beesteledett?
HUA JINZI
Már majdnem.
JIAO MAMA
Bai Shazi! (Felkiált.) Bai Shazi! Bai Shazi! Bai Shazi! (Nincs válasz.)
HUA JINZI
Miért kiabál?
JIAO MAMA (magában motyog)
Különös, beesteledett, már vissza kéne adnia a fejszét. Eh, az ebadta gazembere! A fene tudja, megint hová a pokolba csatangolt! –– Gyerünk haza, indulás!
HUA JINZI (réveteg)
Jó, vissza, haza. (Odanyújtja a karját.) Engedje, hogy támogassam.
JIAO MAMA (eltaszítja a karját)
Félre innét! Nem kell segítened, te álszent!
Jiao mama a vágány bal oldala felé indul. Hua Jinzi nem mozdul, Jiao mama mögött áll. Messzi távolból, jobbról ismét Bai Shazit hallani, amint igen vidáman kiáltozik: „ziki-zaka, ziki-zaka...”
JIAO MAMA
Jinzi! Mért nem jössz már? Mit csinálsz te ottan?
HUA JINZI (a távolban megpillantja a különös látványt; önkéntelenül felnevet)
Mama, hallgassa csak, megérkezett a mozdony!
JIAO MAMA (kísértetiesen)
Nem jössz, hanem inkább megvárod, hogy agyonnyomjon?!
HUA JINZI
Nem, úgy értem, hogy Bai Shazi jön!
JIAO MAMA
Bai Shazi?
HUA JINZI
Az.
A „mozdony” miközben „pöff-pöff” hangokat hallat, jobbról, a vágányon beszalad. Bai Shazi szélsebesen köröz a karjával, és száját csücsörítve gőzsíp hangját utánozza.
JIAO MAMA (meghallja, hogy ő az; élesen)
Kutyus!
BAI SHAZI (észreveszi Jiao mamát, kancsalít, a „mozdony” lassít, majd fokozatosan megáll)
Pöff—pöff, pöff—pöff.
JIAO MAMA
Kutyus, te meg hová a fenébe kóricáltál?!
BAI SHAZI (Jiao mamát bámulja, majd Jinzit)
É-én sehová.
JIAO MAMA
A fejsze?
BAI SHAZI (eszébe jut; zavartan)
Fejsze?
HUA JINZI
Mégis, mi? Azt kérdezték, hol a fejsze?
JIAO MAMA (élesen)
A fejsze?
BAI SHAZI (rettegve)
A fejszét e-egy ember e-elvette.
JIAO MAMA
Micsoda?
BAI SHAZI
Egy csá-csámpás e-elrabolta.
JIAO MAMA (fojtott hangon)
Gyere ide.
BAI SHAZI (értetlenkedve odamegy)
M-minek?
JIAO MAMA
Hol vagy?
BAI SHAZI (heherészve)
Itt, e!
JIAO MAMA (a hang irányát követve tüstént arcul csapja Bai Shazit)
Te ostoba gazfickó, vezess ahhoz a csámpáshoz!
BAI SHAZI (arcát simogatja, meglepte az iménti pofon)
Me-megütött!
JIAO MAMA
Ühüm, meg! (Bai Shazi felzokog.) Jössz vagy sem?
BAI SHAZI
Me-megyek.
JIAO MAMA
Gyerünk! (Felemeli a bot végét, odanyújtja Bai Shazinek, mire az megragadja. Bai Shazi elől, a vak asszony meg a háta mögött lépkedve jobbra el.)
Vad szél kerekedik, ismét zúgnak a távíróvezetékek. A hatalmas fa magasba meredve áll a vadonban, a lombja susog. A békák a tóparton újból kuruttyolni kezdenek.
Hua Jinzi az óriási fának veti hátát, a láthatárt kémleli. Az égen a vörös fellegek fokozatosan feketébe öltöznek, a táj körös-körül homályba borult, lassanként leereszkedett az est. A föld még sötétebb. Hua Jinzi felsétál a vasúti töltésre, leguggol, fölemel egy követ és finoman ütögeti vele a sínt.
Balról, a töltés mögül, Chou Hu előlopakodik. Kezében az összetört vasbilincset tartja, csigalassúsággal Hua Jinzi háta mögé oson.
HUA JINZI (megérzi, hogy a közelében van valaki, hirtelen felpattan)
Ki az?
CHOU HU
Én!
HUA JINZI ( megdermed az ijedtségtől)
Ki vagy?
CHOU HU (a láncot dörzsöli; sötéten)
Én!... (Lassan.) Nem ismersz meg?
HUA JINZI (rémülten)
Nem, nem ismerlek.
CHOU HU (fátyolos hangon)
Jinzi, hát már elfelejtettél engem?
HUA JINZI (mellé lép és rámered; elakad a lélegzete)
Jajj!
CHOU HU (bosszankodva)
Jinzi, én nem felejtettelek el!
HUA JINZI
Micsoda, te… Chou Hu vagy?
CHOU HU
Igen, (fenyegetőn) Chou Hu visszajött.
HUA JINZI (körbekémlel)
Mi az ördögnek?
CHOU HU (nyájasan)
Hogy meglátogassalak.
HUA JINZI
Hogy meglátogass? (Nyugtalanul elmosolyodik.) Minek…? Már rég férjhez mentem.
CHOU HU (tompán)
Tudom, hozzámentél Jiao Dához, a jó komámhoz.
HUA JINZI
Úgy. (Hirtelen.) Te... (szünet) honnan jössz?
CHOU HU (a horizont felé mutat)
Messziről, nagyon-nagyon messziről.
HUA JINZI
Vonattal jöttél?
CHOU HU
Igen, (fásultan) „pöff-pöff”, és ide is értem.
HUA JINZI
De hol szálltál ki? Itt nincs állomás.
CHOU HU
Kiugrottam a vonat ablakon; (a vasbilincsre mutat) ez volt rajtam. (Elhajítja a bilincset, az csörrenve a tó mellé zuhan.)
HUA JINZI (némi ijedtséggel)
Hogyan? Meg… meggyűlt a bajod a törvénnyel?
CHOU HU
Igen! Figyelj csak! (Egy lépésnyit hátrál.) Hogy nézek ki most?
HUA JINZI (csupán most veszi észre)
Te… te lesántultál.
CHOU HU
Ühüm, le. (Hirtelen.) Fáj miattam a szíved?
HUA JINZI
Mi van, ha igen, és mi, ha nem?
CHOU HU (ravasz vigyorral)
Ha igen, hazaviszel, ha nem, elrabollak.
HUA JINZI (hirtelen nekibátorodik; vadul)
Te ronda szörny, menj és hugyozz egyet, aztán nézd meg benne magad! De vigyázz, közben szét ne lapítson a vonat!
CHOU HU
Minek hívtál?
HUA JINZI
Szörnyetegnek. Te csámpás és púpos, nyomorult ördög.
CHOU HU (mézédes, ám őszinte szavakkal)
De, Jinzi, el sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál. Ezekben az években csupán miattad nem pusztultam el.
HUA JINZI (hűvös mosollyal)
Akkor miért nem jöttél vissza hamarább?
CHOU HU
Még most sincs késő. (Szorosan mellé lép, hogy magához húzza a kezét.)
HUA JINZI (eltaszítja)
Pusztulj! Pusztulj! Pusztulj! Elég volt a mézes-mázos beszédből, te szörnyeteg! Ki nem állhatom az ilyet.
CHOU HU (fondorlatosan)
Tudom, hogy nem, hisz tisztességes asszony vagy. Azt viszont nem tudod megakadályozni, hogy kiöntsem neked a szívem.
HUA JINZI (oldalvást rásandít)
Mondd csak! Ki kíváncsi rá?
CHOU HU (komoran)
Jinzi, azért jöttem vissza, hogy magammal vigyelek.
HUA JINZI (görbén ránéz, csípőre teszi kezét)
Aztán hová vinnél?
CHOU HU
Messzi, messzi, nagyon messzi vidékre.
HUA JINZI
Messzi vidékre?
CHOU HU
Igen, még vonattal is hét nap és hét éjszaka, míg odaérsz. Arrafelé arannyal van borítva a föld, a házak röpülnek, ha kitátod a szádat, azonnal adják az ételt, s miközben ülsz és kinyitod a szemed, láthatod, hogy az utak hátrafelé szállnak. Ott minden áldott nap Újévet ülnek, jókat esznek, csinos ruhákat hordanak meg finom italokat isznak.
HUA JINZI (szeméből irigység sugárzik)
Hagyd abba, elég volt, tudom, már rég tudok erről. De, Hu-zi1, te…
CHOU HU (megszorítja)
Ne folytasd, értem, mire gondolsz. De előbb nézd meg ezt! (Kebléről előhúz egy arany fénnyel csillogó, drágaköves gyűrűt; a magasba tartja.) No, mi ez?
HUA JINZI
Jé? (Nagy döbbenettel.) Arany!
CHOU HU
Úgy bizony, színarany. Figyelj csak, még több is van a zsebemben.
HUA JINZI (szemét forgatja)
Ha van, a tiéd. Nem tartom én ezt sokra.
CHOU HU (átgondoltan)
Tudom, hogy nem – becsületes asszony vagy. Rendben, ég veled! (Habozás nélkül behajítja a tóba.)
HUA JINZI (sajnálkozva)
Te… te miért dobtad el?
CHOU HU
Ha te semmibe veszed, akkor én mit kezdjek vele?
HUA JINZI (felkacag)
Te világcsúfja! Te csakugyan…
CHOU HU (sebesen folytatja)
Igazán hiányzol, Jinzi. A szívemben egyes-egyedül te vagy! Akarsz még? Annyi van nálam, mint a pelyva.
HUA JINZI (rátartin)
Nem kell.
CHOU HU
Ha nem, az összeset eldobom.
HUA JINZI (kapkodva megállítja)
Hu-zi, ne!
CHOU HU
No, szeretsz vagy se?
HUA JINZI
Mért kérded?
CHOU HU
Ha szeretsz, vigyél magaddal haza.
HUA JINZI
S ha nem?
CHOU HU
Akkor beugrok a tóba, hogy vízbe öljem magam.
HUA JINZI
Te… eredj már!
CHOU HU (készakarva félreérti)
Rendben, máris indulok! (Jinzi mögé siet, majd ugrani készül.)
HUA JINZI (visszarántja)
Mihez készülsz?
CHOU HU (hátrafordítja fejét)
Nem azt akartad, hogy ugorjak le?
HUA JINZI
Ezt meg ki mondta?
CHOU HU
Ó, tehát nem! –– Szóval, mikor?
HUA JINZI (arcára fagy a mosoly)
Mit akarsz?
CHOU HU (meglepetten)
Hogy mit akarok?
HUA JINZI
Hm?
CHOU HU
A… a házadba menni, hogy én, én meg te…
HUA JINZI (arca újra elsötétedik)
Mit hablatyolsz?
CHOU HU (észreveszi a másik bosszús képét)
Arra gondoltam, hogy mesélek neked arról... arról a jó vidékről, ahonnét jöttem.
HUA JINZI (hirtelen önkéntelenül felkacag)
Á, szóval így! Na jó, akkor ma este.
CHOU HU
Ma este?
HUA JINZI
Ühüm, ma este.
CHOU HU (hangosan felnevet)
Tudtam, Jinzi, hogy te már kicsi lány korodtól tisztességes ember vagy.
HUA JINZI (jobbról hirtelen meghallja egy bot hangját, amint azzal az utat tapogatják. Hátrafordul; riadtan)
Megjött a Mama! Szörnyeteg, gyorsan kövess!
CHOU HU
Nem, előbb hadd nézzem meg, hogy mennyit változott!
HUA JINZI
Ne! (Megrántja Chou Hut.) Gyere velem!
Chou Hu Jinzit nyomában sebbel-lobbal távozik.
Az ég koromfekete. Jobbról bejön Jiao mama, egyik kezében fejsze, a másikban bot, mögötte Bai Shazi követi.
JIAO MAMA
Jinzi! Jinzi!
BAI SHAZI (igaza lett; majd kiugrik a bőréből)
Tudtam, hogy nem viszi el a fejszét! Biztos voltam benne, hogy amint végez, otthagyja. Tetszik látni, hát nem így lett?!
JIAO MAMA
Kutyus, nyughass már, na! (Ridegen.) Jinzi, jól vésd az eszedbe, ez az első nap, hogy Daxing nincs idehaza! Ma este tartsd a szemed a kapun! Ha beoson egy tolvaj, és lába kél valaminek, (kemény méreggel) kibököm tűvel a szemedet, hogy olyan vak leszel, mint én; hallod-e?!
BAI SHAZI
Hi-hi-hi!
JIAO MAMA
Kutyus, te meg mit vinnyogsz?
BAI SHAZI
A-az új menye már réges-rég elment.
JIAO MAMA (a vágány mögött, a hatalmas fa előtt áll; fagyosan)
Á?! Rég elment?
Távolból hirtelen egy vonat érkezik, kattognak a kerekek, fütyül a gőzsíp. A mozdony keresőlámpája olyan, mint egy szörnyeteg szeme, jobbról, ragyogó fényt lövellve a vonat egyre közeledik.
BAI SHAZI (a vaspálya mellé fut; ugrál, táncol, kiabál)
Vonat! Vonat! Megjött a vonat.
A mozdonyfütty még hangosabb, a fényszóró jobbról, fokozatosan teljesen megvilágítja Jiao mama oldalát.
JIAO MAMA (a hatalmas fa alatt áll, olyan, mint egy holttest; motyogva)
Hah! Átkozott rókadémon, bárcsak nyomná halálra a vonat!
Mintha szárnyakon repülne a vadonban száguldó vonat. Hatalmas, vad szélfúvás! A fényszóró éppen megvilágítja az óriási fa alatt Jiao mamát, látni, ahogy ősz haja és ruhája lobog a süvítő szélben.
GYORS FÜGGÖNY
