GAO XINGJIAN

 

 

A MÁSIK PART

        

          彼岸

 

 

 

 

 

 

IDŐ

 

Nem határozható meg tisztán és világosan

 

 

HELY

 

A való világtól a képzeletbeli másik partig

 

                                                  

 

                                                  SZEMÉLYEK

 

KÖTÉLLEL JÁTSZÓ SZÍNÉSZ                                           ÁRNYÉK

 

KÁRTYAJÁTÉKOS                                                             SZÍV

 

KUTYABŐRTAPASZ¹ ÁRUS                                              ÉDESANYA

 

NŐ                                                                                           APA

 

KISLÁNY                                                                                CSAN² MESTER

 

BOLOND NŐ                                                                       ÖREGASSZONY

 

PRÓBABÁBUK                                                                   A KÖR ŐRE

 

EMBER                                                                                 SZÍNÉSZEK

 

IFJÚ                                                                                      TÖMEG

 

Ha fel tudják szerelni a szükséges fény- és hangberendezéseket, ez a darab színházban, nagyteremben, próbateremben, üres raktárban, sportcsarnokban, templomcsarnokban, cirkuszi sátorban vagy egy szabad térségen is előadható. Amennyiben nappal viszik színre, még világításra sincs szükség. A színészek vannak a közönség között, vagy pedig a közönség a színészek közt, édes mindegy.

 

KÖTÉLLEL JÁTSZÓ SZÍNÉSZ Van itt nálam egy kötél. Játsszunk egyet, komolyan és átéléssel, ahogy a gyerekek szoktak. Előadásunk ezzel a játékkal kezdődik.

Kérlek, fogd meg a kötél végét – nos, egyfajta kapcsolatot hoztunk létre. Eddig én voltam én, te voltál te, de ez a kötél összekötött minket, így lettünk én és te.

Most próbáljunk ellenkező irányba futni. Te visszatartasz engem, én szintén téged, olyanok vagyunk, mint egy zsinórral összekötött két sáska, egyikünk sem szabadulhat. Persze olyanok is vagyunk, mint egy férj és feleség. (Szünet.) Nem igaz, ez rossz hasonlat.

Ha megfeszítem a kötelet, kiderül, melyikünk az erősebb. Az erősebb elhúzza a másikat, a gyengébbet pedig elhúzzák, tehát kötélhúzást játszunk, ez egyféle erőpróba, ahol lesz nyertes és vesztes, győzelem és vereség.

Amennyiben a kötelet átvetem a vállamon és magam után húzlak, egy halott kutya lesz belőled. És fordítva, ha te vezetsz engem a kötélen, én ló vagy bivaly leszek, egy igásállat, amit te irányítasz. Ilyenformán a kapcsolat köztünk semmiképpen sem állandó.

Még bonyolultabb viszonyokat is kialakíthatunk. Például keringj körülöttem, mint középpont körül, így a műholdam leszel. De ha erre nem vagy hajlandó, én magam is foroghatok, közben meg azt hiszem, hogy mindannyian körülöttem köröztök. Végül is, te forogsz? Netán én? Én forgok körülötted, vagy te körülöttem? Esetleg mindketten egymás körül forgunk, vagy pedig mások körül körözünk? Netán mások forognak körülöttünk? Vagy mind Isten körül körözünk? Vagy Isten nem létezik, és csupán a világűr, mint egy malomkő, forog maga körül…? Ezzel a filozófiához érkeztünk, amit hagyjunk meg a filozófusoknak, mi pedig folytassuk tovább a játékunkat.

Mindnyájan fogjatok egy kötelet, ezerféleképp játszhattok vele, a lehetőségek kimeríthetetlenek. Mi több, az emberi kapcsolatok gazdag tárháza szintén megjeleníthető a kötéllel. Kötéllel játszani ilyesféle szórakozás.

 

A Színészek párosával játszanak egy-egy kötéllel. Tetszés szerint alkothatnak újabb párokat, vagy létesíthetnek egy másik párral alkalmi kapcsolatot, amit azonban nyomban megszakítanak. A játék egyre élénkebb, feszültebb, lelkesebb, különféle üdvözlések és kiáltások kísérik.

 

KÖTÉLLEL JÁTSZÓ SZÍNÉSZ Kérek mindenkit, álljon meg! Játékunkat bővítjük, egyben összetettebbé tesszük. Adjátok ide a kötelek egyik végét, a másikat pedig továbbra is tartsátok a kezetekben. Ilyenformán más és más kapcsolatokat alakítunk ki, van köztük szoros, laza, távoli, közeli, a viselkedésetek pedig külön-külön hat rám. Mindannyian meg vagyunk kötözve ebben a szövevényes, állandóan változó világban. (Szünet.) Akár a pókhálóba esett legyek. (Szünet.) Vagy mint maga a pók. (Szünet.)

Ez a kötél olyan, akár a kezünk. (Elereszti, a partnere szintén, a kötél a földre hull.) Vagy mint egy kinyújtott csáp. (Elengedi a kötelet, a másik színész ugyanúgy.) Vagy mint a beszédünk: „Jó reggelt!” vagy „Szia!”. (Újabb kötél hull a földre.) Olyan, akár a tekintetünk. (Megint lecserélt egy kötelet.) Vagy mint a gondolataink. (Háttal áll egy színésznőnek, de megmarad köztük a kapcsolat.) Vagy te vágyódsz utána, vagy ő másvalaki után. (A vállát súrolva elmegy mellette, ám a partnere mással tekint össze.) Ezek a kötelek egytől egyig összekötnek minket.

Nézünk...

(A Színészek mintha sok-sok láthatatlan kötélen keresztül kommunikálnának egymással.)

Megfigyelünk...

Szemlélünk...

És így megszületett a csábítás és a vonzás…

Irányítás és engedelmesség...

(Ezt követően a Színészek sóhajokkal és kiáltásokkal kísérik a játékot, ám nem szólalnak meg.)

Összecsapás...

Közeledés...

Elutasítás...

Összegabalyodás...

Elhagyás...

Követés...

Elkerülés...

Elűzés...

Udvarlás...

Körülölelés...

Egyesülés...

Szakítás...

Oszolj!

Pihenj!

Most előttünk egy folyó van, nem pedig kötél. Át kell kelnünk, hogy elérjük a túlpartot.

 

SZÍNÉSZEK (egyik a másik után) Ó, a másik partra megyünk! A másik partra!

A másik partra! A másik partra! A másik partra! A másik partra!

Ó… Ó... Ó...

Milyen tiszta a folyóvíz!

Hű, igazán hideg!

Óvatosan, a kavicsok szúrják a talpat!

Micsoda élvezet!

(Fokozatosan folyózúgás hangját hallani.)

Átázott a szoknyám!

Mély ez a folyó?

Ússzunk át!

Ne menj egyedül!

Ó, nézzétek a napfényben csillogó vízpermetet…

Igazán mókás, olyan, akár egy vízesés.

Vagy mint egy töltés, amin túlfolyik a víz.

Egy hosszú sávot formál, a folyó közepén.

Előrébb a víz sötétkék, rettenetes mély lehet!

Halacskák siklanak át a combom közt …

Szörnyen izgató!

Alig tudok megállni a lábamon.

Semmi baj, karolj belém.

Van ott egy örvény...

Mindenki vigyázzon a másikra, fogjátok egymás kezét.

Menjünk a sodrásba.

Érjünk át a másik partra!

Senki sem látja a túlpartot.

Ne lírázzatok! Nem tudok talpon maradni!

Szorosan kapaszkodjatok egymásba, libasorban haladjatok.

Arrafelé sötétzöld a víz…

Ejha, egy szempillantás alatt túlért a derekamon!

Szédülök.

Egy kis időre hunyd le a szemed.

Nézzetek előre, mindenki nézzen előre, mindnyájan előre nézzetek!

Figyeljétek a túlpartot.

Hogyhogy én nem látom?

Meg fogunk fulladni.

Úgy hát, megetetjük a halakat.

Ha meg kell halnunk, haljunk meg együtt!

Lányok, ne fecsegjetek badarságokat, koncentráljatok!

Itt rettenetesen erős a sodrás, a sekélyebb részen menjünk, felfelé a folyón!

Nem tudok átjutni, biztosan nem.

Hol van a másik part?

Néha feldereng, néha meg elsötétedik.

A másik parton van fény?

A túlparton virágok vannak. A túlpart egy virágos világ.

Attól tartok, képtelen vagyok átjutni. Ne hagyjatok magamra. (Sírás.)

Érzed? A folyóvízben lebegünk.

Akár az összefűzött parafadugók.

Vagy mint a vízinövények.

Mit keresünk a másik parton? Nem fér a fejembe.

Így van, miért kell a túlpartra mennünk?

A túlpart az túlpart, sosem éred el.

De te mégis menni akarsz, hogy megtudd, végül is milyen.

Semmit sem látunk.

Nincs ott oázis, se fény.

Pokoli sötét.

Olyan...

Nem, nem tudok átjutni…

Át kell jutnunk!

Mindenképpen el kell érnünk!

De miért?

A makacs vágy miatt – mert az a túlpart, a túlpart!

Nem, nem tudok átkelni, haza akarok menni!

Már nem tudunk visszajutni.

Egyikünk sem.

Nincs visszaút.

Jaj...!

Ki volt az?

Nem tudom.

(Néma csend, csupán vízcsobogást hallani.)

Ki kiáltott? Hallottátok?

Biztosan hallottátok, de egyikőtök sem felel.

(Csend. Zokogás hangja.)

Ez egy holt víz.

Csak a feledés létezik.

 

A kábult Tömeg gépies lassúsággal kivánszorog a holt vízből; halk zeneszó szól. A Tömeg fokozatosan eléri a partot, egytől egyig halálosan kimerültek, hanyatt terülnek a földön. A Nő megjelenik a félhomályban, fel-alá bolyong, olyan, akár egy könnyű füstgomoly. Az emlékezetüket vesztett alakokat vizsgálja, miközben közöttük libeg, simogatva egyenként eszméletre téríti őket. Az emberek lassanként kinyitják szemüket, felemelik a fejüket, megfordulnak és a Nőre néznek. Valamit mondani szeretnének, ám képtelenek megszólalni.

 

NŐ (felemeli a kezét) Ez… kéz.

 

A Tömeg tagjainak torkából zavaros hangok gurguláznak elő.

 

NŐ Ez kéz.

 

TÖMEG (továbbra is alig érthetőn) E… em… ez… k… kö… ka… kéz…

 

NŐ Kéz...

 

TÖMEG Kéz… réz… méz… kéz…

 

NŐ Ez láb.

 

TÖMEG E… e… ez… l… lá… láb…

 

NŐ (a szemére mutat) Szem.

 

TÖMEG Sz… sz… szem… szem...

 

NŐ (a kezével mutatja) A szemetekkel a lábatokat nézitek!

 

TÖMEG (teljesen összezavarodnak) A szemetekkel… a lá… lázasokat… ké… készí… készítek…

 

A Nő felkacag, a Tömeg vele együtt bárgyún vigyorog.

 

NŐ (abbahagyja a nevetést, kissé bánatosan) Ez kéz...

 

TÖMEG Ez kéz, ez réz, ez méz, ez kéz…

 

NŐ Ez láb...

 

TÖMEG Ez láz, ez láp, ez lát, ez láb…

 

NŐ Ez test... A te tested...

 

TÖMEG Ez test, ez test, ez test te tested, ez a te tested test, a test ez tested te…

 

NŐ (a fejét csóválja, kénytelen még türelmesebben mutatni) A kezem... a testem... a lábam... ez vagyok én.

 

TÖMEG A mezem, a kezem, a testem, a lázam, a kezem a testem a lábam a lázam kéz a lábam test ez vagyok a kezem a lábam a testem vagyok épp!

 

NŐ Mondjátok: én.

 

TÖMEG Mondjátok én, mondjátok én, mondjátok én, mondjátok én, mondjátok én!

 

NŐ (a fejét csóválja; a szemére, szájára, törzsére, majd lábára mutat) Én.

 

TÖMEG (végül ugyanúgy) Én.

 

NŐ Jó!

 

TÖMEG Hó! Ló! Jó! Tó!

 

NŐ (sietve leengedi a kezét, eltöpreng egy pillanatra, majd a Tömegből rábök valakire) Te.

 

TÖMEG (mindannyian erre a személyre mutatnak) Te!

 

SZEMÉLY (körbenéz, majd szintén magára bök.) Te!

 

NŐ (a fejét ingatja, segít neki másvalakire mutatni) Te.

 

TÖMEG Te.

 

NŐ (kezével mutatja) Én és te.

 

TÖMEG Én és te.

 

NŐ (elmosolyodik) Jó!

 

TÖMEG (szintén elmosolyodnak) Jó!

 

NŐ (zene szól, egyre élénkebben) Én és ő!

 

TÖMEG Én és ő!

 

NŐ Ők és én.

 

TÖMEG Ők és én.

 

NŐ Én és ti.

 

TÖMEG Én és ti.

 

NŐ Te és mi.

 

TÖMEG Te és mi...

 

NŐ Most pedig, amikor a szemetekkel néztek, mondjátok utánam: nézek...

 

TÖMEG Nézek...

 

NŐ Mondjátok meg, kit láttatok?

 

TÖMEG (egyik a másik után) Láttam őt, téged láttalak, magamat láttam, őket láttam, ők téged láttak , te minket láttál, mi őket láttuk…

 

NŐ Most mondjátok, hogy simogat, ad, kedvel, szeret, így majd nem érzitek magatokat magányosnak.

 

TÖMEG (felélénkülnek) Én simogatlak téged, te adsz nekem, én kedvelem őt, ő szeret téged, te simogatsz engem, én adok neki, ő kedvel téged, te szeretsz engem…

 

Az Ember előlép a Tömegből.

 

EMBER Te ki vagy?

 

NŐ Közületek egy.

 

EMBER Most hol vagyunk?

 

NŐ Az elérni kívánt, ám elérhetetlen túlparton.

 

EMBER Te az vagy, aki miközben átkeltünk a folyón, a vízbe fulladt? (A Nő megrázza a fejét.) Akkor az ő lelke? (A Nő továbbra is fejét ingatja.) Vagy mindössze a szívünkben létezel, és csak akkor jelensz meg, ha rád gondolunk? Netán csak szellem vagy, aki a másik partra vezet minket, hogy el ne tévedjünk?

 

TÖMEG (egy időben) Én utállak téged.

Te simogatsz engem!

Én megverlek téged!

Te gyűlölsz engem?

Én kínozom őt.

Ő becsap engem.

Te gyalázod őt!

Én feljelentelek téged.

Te megbünteted őt!

Ő áskálódik ellenem.

Én gyűlöllek téged!

Te átkozod őt!

Én megöllek téged…

 

EMBER (a Nőhöz) Igazán jószívű vagy.

 

TÖMEG (egymás után szintén a Nő felé fordulnak, játszanak a szavakkal)

Igazán nagylelkű vagy.

Igazán szeretetre méltó vagy.

Igazán hitvány vagy.

Ez egy szemétláda.

Mást mondasz, és mást gondolsz, te csaló.

Kettős játékot játszol, te semmirekellő.

Hízeleg neked, de a szíve mélyén valójában irigykedik rád.

Borzasztóan aljas vagy, azért tanítottál meg minket beszélni, hogy behálózd a férfiakat!

Ugyan kedvesnek tűnsz, de ki tudja, hogy nem egy züllött nő vagy-e.

Elcsábítja a férjeinket!

Viszályt szít a testvérek közt!

Egy izgató dög, figyeljétek, figyeljétek ahogy...

Nem hagyhatjuk, hogy a lányaink együtt lógjanak vele, mindegyiket megrontja!

Ne dőljetek be neki, látszólag tisztességes, de ha mindent lehántunk róla, még egy ringyónál is romlottabb.

Mindenkit kiráz tőle a hideg, miatta nincs békesség ezen a földön!

 

A Nő összegörnyedve hátrahúzódik, a Tömeg közrefogja; a sokaságot felingerelték az egyre gonoszabb szavaik. A Nő nem lel menedékre a Tömeg szúrós tekintete elől, kénytelen az Ember segítségét kérni, és hozzábújik.

 

TÖMEG (még dühösebben)

Ribanc!

Kígyó!

Arcátlan!

Démon!

 

A Nő védelemért esedezve szorosan átkarolja az Embert. A Tömeg eszét veszti.

 

TÖMEG Nézzétek, nézzétek csak!

Fúj!

Szabaduljunk meg tőle!

Rángassuk félre!

Fogjuk le!

Vetkőztessük le!

Fojtsuk meg! Micsoda egy pofátlan, büdös kurva!

 

A Tömeg ráront, az Embert erőszakkal félrerángatják, és az őrült zűrzavar közepette megfojtják a Nőt. Mikor az Ember közéjük furakodva megrázza a testét, a Nő már semmit sem reagál.

A Tömeg rémületében kővé dermed.

 

TÖMEG Meghalt.

Meghalt?

Meghalt?

Meghalt!

(Azonnal szétrebbennek.)

Megfojtották?

Te voltál az...

Dehogy, előbb ő emelt rá kezet.

Te kiáltottál először!

Én csupán a többiekkel kiáltottam, hiszen ti is mindannyian kiáltottatok.

Ki ordított először? Kicsoda?

Ki üvöltötte, hogy „Fogjuk le!”, „Vetkőztessük le!”, „Fojtsuk meg!”?

Ki volt az?

Mindenki kiáltott.

Én azért, mert te szintén.

Én csupán azért, mivel ti is mindnyájan.

De már meghalt! Megfojtották!

Nem én végeztem vele.

Nem én végeztem vele.

Nem én végeztem vele.

Nem én végeztem vele.

Nem én végeztem vele.

Nem én.

Nem én.

Nem.

Nem.

Nem.

De tényleg meghalt, még holtan is mennyire szeretetre méltó.

Milyen gyönyörű, akárki rápillant, akaratlanul is megkedveli.

A bőre, mint a jáde, milyen makulátlan, mennyire tiszta!

És a kecses kis keze, elmondhatatlanul finom és lágy.

Egek, egészen olyan, akár egy Guanyin¹ szobor!

Mily tiszta, mily méltóságteljes.

Megajándékozott a beszéddel, bölcsességet adott, ennek ellenére megölték!

Micsoda égbekiáltó bűn, ti hitvány gazemberek!

Kiről beszélsz?

Hóhérok! Rólatok, éppen ti rólatok!

Van képed bemocskolni? Te fattyú!

Gazfickó!

Te huligán!

 

A Tömegben verekedés tör ki.

                                                                                                                            Fordította: Selmeci András

 

 

 

 

 

 

 

 

HU SHI

 

 

NEMNAGYKÜLÖNBSÉG ÚR

 

差不多先生

 

 

 

Tudod-e, ki a leghíresebb kínai?

   Ezt az alakot mindenki ismeri, hiszen a híre az ország összes szegletébe eljutott. Úgy hívják, hogy Nemnagykülönbség úr, a szülőföldje pedig bármelyik tartomány, megye és falu lehetne. Biztosan összefutottál már vele, vagy hallottad, hogy emlegetik. A neve nap mint nap az emberek száján forog, mivel ő az egész kínai nép képviselője.

   Nemnagykülönbség úr olyasformán néz ki, ahogy te vagy én. Van két szeme, de homályosan lát, van két füle, ám a hallása nem igazán éles, orra és szája is van, de a szaglása és ízlelése nem kifinomult. Az agya sem kicsi, viszont az emlékezőtehetsége elég gyenge, emellett meglehetősen felszínesen gondolkodik.

    Az a szavajárása, hogy „Ha nem nagy a különbség, úgy minden rendben. Mire való a túlzott alaposság?”

    Kiskorában a mamája elküldte barna cukrot venni, de ő fehér cukorral jött vissza. Erre az anyja megdorgálta, ám ő csak a fejét ingatta: „Fehér vagy barna cukor – nem nagy különbség!”

    Mikor már iskolába járt, a tanára megkérdezte: „Zhili tartománytól nyugatra melyik tartomány található?” Rávágta, hogy Shaanxi, ezt követően a tanár kijavította: „Tévedsz, Shanxi, nem pedig Shaanxi.”, de ő visszafeleselt: „Shaanxi vagy Shanxi – nem nagy különbség!”

     Később egy pénzváltóban dolgozott segédként. Tudott írni, emellett értett a számvetéshez is, csak hát pontatlanul végezte a dolgát, és a tízet jelentő 十 írásjegyet rendszeresen felcserélte az ezret jelentő 千 írásjeggyel, és ugyanígy fordítva. A boltvezető emiatt roppant megorrolt, unos-untalan leteremtette, ám emberünk ilyenkor csak alázatos vigyorral ezt hajtogatta: „Az ezer csupán eggyel több vonásból áll, mint a tíz – nem nagy különbség!”

     Történt egyszer, hogy sürgős ügyben vonattal Sanghajba kellett utaznia. Ráérősen elballagott a pályaudvarhoz, csakhogy késett két percet, a vonat pedig már tovarobogott. Kikerekedett szemmel bámulta a távolban a mozdonyfüstöt, közben a fejét csóválta: „Holnap kell indulnom, de hát, ma megyek vagy holnap, nem nagy különbség; mindamellett a Vasúttársaság túl pontos! Hát olyan nagy a különbség nyolc óra harminc és nyolc óra harminckét perc között?” Miközben így dünnyögött, komótosan hazafelé bandukolt, és sehogyan sem fért a fejébe, hogy a vonat miért nem volt hajlandó várni rá néhány percet.

    Valamelyik nap váratlanul súlyos kór döntötte le a lábáról, ezért azonnal elszalajtotta egyik rokonát a Keleti utcában lakó Wang doktorért. Az atyafi sebbel-lobbal elsietett, de nem találta meg Wang urat, hát hogy, hogy nem a Nyugati utcából Wáng marhadoktort hozta magával. Nemnagykülönbség úr ott a betegágyán jól tudta, hogy nem neki kellett volna jönni, ám a láza tovább emelkedett, ráadásul fájdalmak kínozták, ami rettenetesen nyugtalanította, ezért képtelen volt tovább várni. Magában így okoskodott: „Wang doktor vagy Wáng marhadoktor, szerencsére nem nagy különbség, hát hadd próbálkozzon!” Ezután Wáng marhadoktor odasétált a fekhelyéhez, és azonképp, miként a marhákat szokta, nekilátott, hogy kikúrálja Nemnagykülönbség urat. Még egy órahossznyi idő sem telt el, és Nemnagykülönbség úr kiadta a lelkét.

    Mikor Nemnagykülönbség urat már nem sok választotta el a haláltól, akadozó lélegzettel ezt rebegte : „Élő vagy halott.. nem...nem… nem nagy különbség… Ha nem... nagy... a… különbség... úgy... minden... rendben... Mire... való... a… túlzott alaposság?” Amint befejezte ezt a bölcsességet, megszakadt a lélegzete.

    Halála után boldog-boldogtalan magasztalta Nemnagykülönbség urat, merthogy a legkülönfélébb dolgokat is átlátta és mindenbe belenyugodott. Úgy mondták, hogy csakugyan erényes férfiú volt, hiszen világéletében semmit sem vett komolyan, nem kívánt részletes számításokat végezni, és nem akadt fenn holmi apróságokon. Így hát miután jobblétre szenderült, a Mindenen Felülemelkedő Nagy Mester néven tisztelték.

     A híre egyre messzebbre terjedt, ahogy telt-múlt az idő, egyre nagyobb népszerűségre tett szert, se szeri, se száma azoknak, akik követni kezdték a példáját. Ekképp történt, hogy mindenkiből Nemnagykülönbség úr lett – Kínából pedig a henyék országa.

 

 

 

Fordította: Selmeci András

 

 

 

 

 

DING XILIN

 

 

 

 

EGY DARÁZS

 

 

一隻馬蜂

 

 

 

 

SZEMÉLYEK

 

JI ASSZONY, ötven éves múlt, alacsony, erős testalkatú, ruhája visszafogottan elegáns és rendkívül takaros

 

JI ÚR, Ji asszony fia, huszonhat-huszonhét év körül, életerős és eleven; öltözete a leghétköznapibb és könnyed

 

YU KISASSZONY (YU), huszonöt-huszonhat év körül, megjelenése kecses, tekintete igen kifejező, viselete választékos

 

INAS

 

 

 

 

SZÍN: apró, téglalap alakú szoba. A hátulsó fal közepén széles, kétszárnyú ajtó, mellette balra ruhafogas, valamint egy asztalka, rajta friss virágok. Jobbra könyvszekrény nyugati és kínai könyvekkel. A jobb oldali falnál egyszárnyú ajtó, mellette nagy ablak. Az ablaknál íróasztal, azon pedig íróeszközök. A bal oldali fal hátsó részén szintén nyílik egy ajtó, elől a fal mellett könyvállvány, rajta dísztárgyak. A falon kalligráfiák és festmények. A szoba közepétől kissé előre és jobbra apró, kerek asztal, amin teáskészlet áll. Az asztal jobb oldalán karosszék, balra kétszemélyes dívány, ezek között pedig kisszék, mindegyikre derékpárnát helyeztek.

 

Mikor a függöny felgördül, Ji asszony a karosszékben alszik, lába alatt lábzsámoly, kezéből az újság a földre hullt.

 

JI ÚR (lassan kinyitja a bal oldali ajtót, észreveszi, hogy Ji asszony a karosszékben pihen. Lábujjhegyen a ruhafogashoz sétál, leakaszt egy vékony kabátot, a karosszékhez megy és gyengéden betakargatja vele anyját, aki felriad. Mosolyogva kérdi.)

Elbóbiskoltál?

 

 

 

JI ASSZONY

Úgy terveztem, lehunyom a szemem, és pihenek egy kicsit, ám arra nem számítottam, hogy akaratlanul is elalszom. (Felül.)

 

JI ÚR

Egy idős ember szeme olyan, mint a gyereké: ha lehunyja, már nem a maga ura. (Felveszi az újságot, és letelepedik a kisszékre.)

 

JI ASSZONY

Mennyi az idő?

 

JI ÚR (melléről előhúz egy órát, megnézi)

Negyed négy.

 

JI ASSZONY

Hol voltál egészen mostanáig?

 

JI ÚR

A dolgozószobában – néhány levelet írtam.

 

JI ASSZONY

Ó, jól van. Most pedig írd meg az enyémet is!

 

JI ÚR

Rendben, máris kezdem. (Az íróasztalhoz ül, a fiókból levélpapírt és levélborítékot húz elő. Egy üvegből vizet tölt a dörzskőre, amin eldörzsöli a tusrudat, végül ecsetet ragad és írni készül.) Mit írjak?

 

JI ASSZONY

Kanyaríts pár sort, és kész. Tudasd velük az indulásom napját, és hagyd meg, hogy béreljenek egy bárkát, amivel elém jönnek a kikötőbe.

 

JI ÚR

Mondd csak, közben írom. Biztosan jövő hét kedden indulsz?

 

JI ASSZONY

Nincs több időm, nem halogatom tovább az indulást!

 

JI ÚR (miközben ír, hangosan olvas)

„… Anya tizenkilencedikén indul, hogy hazamenjen Délre.” (Leteszi az íróecsetet, az ujján számolja a napokat.) Tizenkilencedike, huszadika, huszonegyedike. (Írja.) „Huszonegyedikén ér a kikötőbe. Szóljatok Zhang Hongnak és Jiang néninek, béreljenek egy bárkát, s menjenek elé a kikötőbe.” (Megkérdezi.) Így van?

 

 

JI ASSZONY

Így, a legjobb, ha Li Laosi családjának bárkáját bérlik, mert az tiszta. De ha már kihajóztak vele, Deng Xiangfa családjáé szintén megfelel.

 

JI ÚR (írja)

„A legjobb, ha Li Laosi családjának bárkáját bérlik.” (Írás közben halkan olvas.) „… de Deng Xiangfa családjáé is megteszi.” (Érdeklődve.) Még valami?

 

JI ASSZONY (gondolataiba merül)

Az utóbbi napokban hét ágra süt a nap, nem ártana, ha a déli szobából minél hamarább előhoznák a szőrméket, és kitennék őket a napra.

 

JI ÚR

Rendben, másvalami?

 

JI ASSZONY

Más nincs. (Magában motyog.) Wang néni hazautazott a családjához, de megígérte, hogy az ünnepek után visszajön. Nem tudom, visszaért-e már.

 

Ji úr folytatja a levélírást.

 

JI ASSZONY

Ami pedig Yu kisasszonyt illeti, meg kéne ajándékozni valamivel.

 

JI ÚR (előbb befejezi a levelet, utána válaszol, végül pedig megcímezi a borítékot)

Nem azt mondtad, hogy egy ruhaanyagot adsz neki? (Megcímezte a borítékot.) Rendben, kész.

 

JI ASSZONY (Ji úr felriasztotta a töprengésből)

Befejezted?

 

JI ÚR (a karosszékhez sétál, odanyújtja a levelet)

El akarod olvasni?

 

JI ASSZONY

Olvasd fel!

 

JI ÚR (olvassa)

„Kedves húgom, Anyu azt mondta: »Nincs több időm, nem halogatom tovább az indulást!«”

 

JI ASSZONY

Ez meg mi?

 

JI ÚR

Csak a levél bevezetése. (Tagolva olvassa.) „Édesanya tizenkilencedikén indul, huszonegyedikén ér a kikötőbe. Szóljatok Zhang Hongnak és Jiang néninek, béreljenek egy hajót, s menjenek elé a kikötőbe. A legjobb, ha Li Laosi családjának bárkáját bérlik, mert az tiszta, de ha már kihajóztak vele, Deng Xiangfa családjáé is megteszi. Mostanában erősen süt a nap, jó volna, ha a déli szobából minél előbb kihoznák a szőrméket, és kiraknák a napra. Wang néni hazautazott, de megígérte, hogy az ünnepek után visszamegy; Anyut érdekelné, megérkezett-e már?” Ugye, hibátlan?

 

JI ASSZONY (elmosolyodik)

Hű, mostanában így írtok levelet?

 

JI ÚR

Ez most a legdivatosabb stílus: közvetlen és a beszélt nyelvre épül.¹ Úgy írunk, ahogy beszélünk. Szeretnél még valamit mondani?

 

JI ASSZONY

Nem.

 

JI ÚR

Akkor most az én üzenetem következik. (Folytatja az olvasást.) „Szülőanyánk meglehetősen jól érzi magát a fővárosban, mindössze két ügy van, ami nem szolgál megelégedésére...”²

 

JI ASSZONY

Még pedig?

 

JI ÚR (nem felel, tovább olvas)

„...Először is, azon okból érkezett a fővárosba, hogy a lelkemre hasson, mielőbb nősüljek meg, ekképp majd hamarabb dajkálhat egy kerek arcú, nagy fülű, gömbölyded és fehér bőrű unokát.³ Óh, jaj! Mit ad ég, ideérkezte óta ámbár két teljes hónap is tovaszállt, ennek ellenére szinte semmi eredményt sem ért el, mivelhogy hitestársnak még az árnyékát sem látta, unokának meg se híre, se hamva. Másodsorban pedig teljes szívéből azt kívánta, hogy házasság révén még szorosabbra fűzze a családi kötelékeket, és leányát feleségül adja az unokaöccséhez. Ámde reményeiben megcsalattatott, mert te – ördögadta lány! – olyannyira makrancos és megátalkodott teremtés vagy, hogy nem engedelmeskedtél édesanyád kívánságának! Ennek folytán Anya néhány napja száját nem nyitja szóra, a szívét pedig bánat emészti. Mindazonáltal, az unokaöcs úr immár széltében-hosszában az atyafisága és a barátai segítségéhez folyamodik, hogy minden követ megmozgatva találjanak neki egy hitvest. A példaszó úgy tartja: »Az őszinte szándék megindítja az isteneket, a buzgó igyekezet pedig hegyeket mozgat meg.« Különösképpen így van ez, midőn valaki a fővárosban keres szívének-lelkének kedves társat, ahol az ifjú tehetségek és gyönyörű szépségek gyülekeznek! Ennek okán néhány hónapon belül bizonyosan alkalom adódik a sikeres nászra, és alighanem egy pohárka menyegzői bor némi enyhet ad éltes szülénknek. Tiszta szívből kívánom, hogy minden emberpár boldog frigyben éljen, akár szeretik egymást, akár nem!” Ugye, így van? Kérlek, azért ne vedd zokon!

 

JI ASSZONY (kissé elkedvetlenedik)

Nincs időm mérgelődni veletek! Már réges-rég megmondtam, hogy a saját ügyeitekben ti magatok döntötök, én nem ütöm bele az orromat. Azt írsz, amit akarsz.

 

JI ÚR (lezárja a borítékot, felragasztja a postabélyeget, a székhez sétál, egyik kezét a széktámlára teszi, a másikkal pedig anyja haját cirógatja)

Anya, te egy különleges asszony vagy, minden tekintetben rendkívüli. Kivételesen erényes feleség, és kivételesen jó mama vagy. Csak hát, a házasság dolgában nem tudod kivonni magad az anyák örök törvénye alól.

 

JI ASSZONY

Akaszd fel a kabátom!

 

Ji úr felakasztja a fogasra.

 

JI ASSZONY (visszaemlékszik korábbi életére)

„Erényes feleség és jó anya”; méltatlan vagyok ezekre a kitüntető jelzőkre!

 

Ji úr visszaül a helyére.

 

JI ASSZONY

Mikor apád elhunyt, te csak nyolc éves voltál, Yun-er húgod pedig mindössze öt. Akkoriban nem bíztam a magántanárok oktatási módszereiben, másrészt nem kívántam, hogy túl szigorú fegyelmezést kapjatok, ezért úgy döntöttem, magam oktatlak titeket. Téged egészen tizenhat éves korodig tanítottalak. Az idő tájt az összes tulajdonunk az az ötven mu⁴ silány föld volt, most pedig már nincs gondotok sem a ruhára, sem az ételre. Nem túlzok, de ha nem kellett volna évről évre több mint ezer ezüstdollárt költenem a tanulmányaitokra és egyéb kiadásaitokra, a családi vagyonunk legalább tízszer nagyobb lenne.

 

JI ÚR

Ezért állítottam, hogy te egy különleges asszony vagy.

 

JI ASSZONY

Így bizony, „erényes feleség és jó anya”; de hát nincs ebben semmi rendkívüli! A mai átlagos fiatal nők a nap minden percében lekicsinylően nyilatkoznak erről az ideálról.

 

JI ÚR

Meg kell, hogy bocsáss nekik! Évezredeken keresztül némaságra voltak ítélve, most pedig íróecsetet ragadnak, értekezéseket írnak, csak beszélni, beszélni és beszélni akarnak, viszont azt még maguk sem értik, hogy miket hordanak össze.

 

JI ASSZONY

Ezek a mai kisasszonyok csakugyan megvetésre méltók. Képtelenek tisztességes emberként viselkedni, na meg, a háztartáshoz sem konyítanak. Elképzelésem sincs, miféle értékes tulajdonságaik lehetnek.

 

JI ÚR

Olyanok, mint a köznyelven írt versek – színvonaltalanok, emellett nincs bennük semmi báj. Mások számára teljesen érthetetlenek, és éppen ebben rejlik az értékük.

 

JI ASSZONY

Szeretnék tőled kérdezni valamit. Neked mindenkivel bajod van, azt állítod, hogy a konzervatív nők olyanok, mint a nyolc-részes esszék⁵, a modernek pedig, mint a köznyelven írt versek…

 

JI ÚR

Így van, egyformán értéktelenek és sótlanok.

 

JI ASSZONY

De hát végül is milyen feleséget szeretnél?

 

JI ÚR (felhúzza a vállát)

A baj az, hogy még én magam sem tudom! Egyszerű lenne megfelelő társat találni, ha olyan könnyű lenne, mint a matematikában az ismeretlen meghatározása egy megoldóképlettel.

 

JI ASSZONY

Hogyhogy ennyire különbözöl az unokatestvéredtől?! Ő fűhöz-fához segítségért szaladgál, mint aki egy napot sem tudna kivárni. Te meg egyáltalán nem veszed komolyan a házasságot.

 

JI ÚR

Nem veszem komolyan?! Mivel halálosan komolyan veszem, ezért nem házasodtam meg mind a mai napig. Ha pusztán annyiba tartanám, mint egy szemüveg kiválasztását, úgy az unokád már középiskolába járna.

 

JI ASSZONY (tehetetlenül)

Tölts egy csésze teát!

 

Ji úr teát tölt, odaadja az édesanyjának, magának szintén önt egy csészével, majd lassan belekortyol.

 

JI ASSZONY (elmereng)

Arról tudsz-e, hogy az unokatestvéred párszor megkért, közvetítsek neki házasságot?

 

JI ÚR

Már hogy ne!

 

JI ASSZONY

És azt tudod-e, kit szemelt ki magának?

 

JI ÚR

Yu kisasszonyt, ugye? És őt megkérdezted?

 

JI ASSZONY (nagyon lassan válaszol)

Nem.

 

JI ÚR

Miért?

 

JI ASSZONY

Hogy miért? (Pillanatnyi szünet.) Úgy tervezem, a mai nap megkérdezem; rendben? (Beszéd közben a fiára pislant.)

 

JI ÚR

Nagyszerű! Ápolónő és orvos – igazán remek pár! A kölcsönös segítségnyújtás elve és az együttműködés szelleme pedig tökéletes alapanyag lesz az esküvői beszédhez.

 

Ji asszony halkan felsóhajt.

Az Inas benyit a bal oldali ajtón.

 

INAS

Asszonyom, Yu kisasszony megérkezett.

 

 

 

 

 

DING XILIN

 

 

 

 

ELNYOMÁS

 

 

 

壓迫

 

 

 

 

Liu Shuhe emlékének